• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

Ökumenikus istentisztelettel záródott a reformáció hete

 

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében a keresztény egység jeleként ökumenikus ünnepi istentiszteletet tartottak a Magyarországi Metodista Egyház székházában. Egyházunkat Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke képviselte.


„Azért jöttünk össze, hogy megéljük a reformáció örökségét” – fogalmazott köszöntőbeszédében Pásztor Zsófia. Az Óbudai Metodista Gyülekezet lelkésze kiemelte: „Nem bomlasztani kell, hanem azt az egységet megélni, amit Jézus hozott közénk.”

Az ünnepi istentiszteleten Kondor Péter evangélikus püspök a 121. zsoltárt idézte, majd imádságában az Úrtól kért segítséget, hogy óvja meg és terelje az egyházat.

Az ökumenikus istentisztelet igehirdetési szolgálatán Jézus prédikációs tevékenységének a kezdete (Mt 4,12–17) került a fókuszba. Papp János az egyházzal szembeni társadalmi és egyéni ellentmondó elvárásokat említve hangsúlyozta, hogy a keresztényeknek nem a világnak, hanem Istennek kell megfelelniük. A Magyarországi Baptista Egyház elnöke elmondta, hogy Jézus is elvárások között élt, azonban ő mégsem a társadalmi igényeknek engedelmeskedett, hanem az Atya akaratát követte. Jézus „miközben teljes mértékben tisztában van azzal, hogy mi történik körülötte, mégis aláveti magát az Atya akaratának. Így azt teszi és azt cselekszi, amire valójában a legnagyobb szüksége van a világnak” – fogalmazott a lelkipásztor. A baptista egyház elöljárója a megtéréssel kapcsolatban elmondta: beletartozik a Jézus elhozta üzenetbe. Papp János kiemelte, hogy „a keresztény felekezeteknek bűnbánatot kell gyakorolniuk a felekezethez térítés miatt, a megtérés ugyanis nem felekezethez, hanem Krisztushoz térést jelent.”

A reformációi ünnepi istentiszteleten imádságot és igét olvasott Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke és Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára. A zenei szolgálatot az Óbudai Metodista Gyülekezet zenekara végezte.
Az istentiszteleten a jelenlévők átélhették az úrvacsorai közösséget.

Képgaléria:
A MEÖT szervezésében létrejövő Reformáció hónapja programsorozat záró alkalmára 2018. október 31-én 17 órakor kerül sor Budapesten, a Reformáció parkban. Ünnepi beszédet mond Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyháztörténész-professzora.

Forrás: www.evangelikus.hu

 

Joomla templates by a4joomla