• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

A főszerkesztő jegyzete - 2019/02

 

Európai választás – Keresztény kultúra

E kettőről, e két fogalom összefüggéséről sokat hallottunk az elmúlt hónapokban és bizonyára számunkra beláthatatlan távlatokig ez így lesz a jövőben is. Nagy a tét nem vitás és az összefüggés is nyilvánvaló. Az európai kultúra alapja a biblikus, zsidó-keresztyén tanítás és főleg annak, hitgyakorlata, pietása, spiritualitása, etikája, művészete. A teológia/tanítás, a hitélet, a kegyesség és az emberi együttélés szabályait meghatározó biblikus moralitás együtt képezték/képezik azt a gyökeret, amelyből az európai kultúra a maga megfoghatóságában és megfoghatatlanságában kinőtt és az európai társadalmaknak

– bizonyos mértékig a gazdasági és politikai berendezésektől függetlenül viszonylag stabil értékrendet, ha úgy tetszik kultúrát adott. Persze ez sosem volt homogén éppen az említett politikai/ideológiai miliő, vagy éppen a felekezeti dominancia kapcsán. Az első esetben ezt az alapot a direkt egyházi és indirekt kulturális fölépítménnyel együtt Nyugaton a szekularizáció praktikus/ateista/liberális fajtája, Keleten pedig a szekularizáció ideológiai/ateista/diktatórikus fajtája tépázta. És persze az adott európai kultúra azt is világosan jelezte, hogy az adott országban római, protestáns, vagy ortodox a felekezeti többség. Ezzel együtt Európa keresztyén identitása megérte az ezredfordulót.

Az elmúlt két évtizedben erősödtek föl, teljesen érthető módon, a defenzíven aggódó hangok a keresztyén oldalon, és az offenzíven diadalmas hangok a liberális oldalon. De ekkor még sokak számára egyfajta tisztes biztatást jelenthetett a habermas-i értelembe vett posztmodern kultúra, amelyben az egyházak – lehetőleg ökumenikus összefogásban – egyenrangú félként, a premoderni szuperioritásukat bár elvesztve, de a modernkori inferioritásuktól szintén megszabadulva, mindenkivel egyenrangú partnerként vívhatták volna szép harcukat. Ezt a „nemes versenyt” megítélésem szerint három jelenség zavarta meg. Az első, hogy a liberalizmus az önkényesen értelmezett és brutális arroganciával bevezetett „PC” fogalmával fölülírta a posztmodern „sportszerűségét”. A második, hogy az iszlám létszámbeli előretörése naiv ábránddá minősített mindenfajta integrációs reménységet. A harmadik a legszomorúbb, hogy a (nyugat)európai ecclesia militans szinte minden támadást megelőzően letette a fegyvert.

Ebben a helyzetben teljesen érthető és üdvözlendő, ha politikai programként jelenik meg a keresztyén kultúra/moralitás iránti ragaszkodás. A probléma viszont abban van, hogy a keresztyén kultúrának és moralitásnak, tehát a keresztyén értékeknek a tápláló, éltető gyökérzete, amint fentebb írtuk, a keresztyén teológia és pietás/spiritualitás. A hit-tan, a kegyesség, a lelkiség azonban primer módon nem lehet a politikai kommunikáció tartalma. Ha pedig ezek nem erősödnek, akkor a kultúra és moralitás, mint eddig, tovább gyöngül hasonlóan egy generátor nélküli akkumulátorhoz és egy gyökerétől megfosztott fához.

Úgy tűnik tehát, hogy az egyházak ébredésére és ébresztésére is nagy szükség volna. A letett „fegyvert” föl lehet venni. Ahol még nem tették le, marokra lehet fogni. A kultúrát tápláló élő hitet az egyházak hivatottak munkálni. Vegyük komolyan az Európai Unió jogelődjét alapító atyák vízióját, amely szerint: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz!” De még jobb, ha Krisztus Urunk megbízatását vesszük (újra) napi feladatként magunkra: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,18b). Kezdjük, új elkötelezettséggel, a magyar néppel és folytassuk Európa szerte. Az európai keresztyén kultúra csak ezen a megújult gyökéren tud gyümölcsözően megerősödni.

 

Bóna Zoltán

 

 

 

 

Tartalomjegyzék 2019/02

A FÕSZERKESZTÕ JEGYZETE
1. BÓNA ZOLTÁN: Európai választás – Keresztyén kultúra

SZÓLJ, URAM!
2.1. STEINBACH JÓZSEF: Felemeltetett

TANÍTS MINKET, URUNK!
3.1. KUSTÁR GYÖRGY: Jézus születésének ígérete és a nagypolitika
3.2. CSELÉNYI ISTVÁN GÁBOR: Az Anya-Lélek a szír ősegyházban
3.3. KORÁNYI ANDRÁS: Reformációk, felekezetek, politikai kultúrák Európában
3.4. MARKOVICS MILÁN MÓR: Ideológia és vallás a radikális vallási és ideológiai alapú terrorizmussal foglalkozó írások változékony jelentésű szavainak vizsgálata

KITEKINTÉS
Bóna Zoltán főszerkesztői ajánlása
4.1. SZŰCS FERENC: A bioetika teológiai alapjai
4.2. KARASSZON ISTVÁN: A bioetika bibliai teológiai szempontjai
4.3. MAGYAR BALÁZS DÁVID: Komplex támadás a nemi erkölcs ellen? A homoszexualitás megítélése Kálvin János teológiai és jogi
4.4. SZARKA MIKLÓS: A gender, és a homoszexuális ember pásztorálpszichológiai reflexiók
4.5. OROSZ GÁBOR: Ars moriendi. Szempontok az életvégéi döntésekhez
4.6. KOCSIS ATTILA: Az euthanázia keresztyén etikai megközelítés

ÖKUMENIKUS SZEMLE
5.1. BÓNA ZOLTÁN: A Theologiai Szemle 1958-ban indult új folyamának utóbbi évtizedei!
5.2. VÉGHELYI ANTAL: Megváltásról – engesztelésről – megigazulásról – kegyelemről

KÖNYVSZEMLE
6.1. ŐSZ ELŐD: Fekete Károly: A reformáció debreceni emlékműve. 1517–1567–2017. Debrecen, 2018.
6.2. GYÁRFÁS JUDIT: Az igaz vallás című tanulmánykötetről

 

 

Absztraktok 2019/01

 

Kustár György
Jézus születésének ígérete és az isteni uralkodó képének alakulása a hellén-római nagypolitikába


Ebben a tanulmányban megpróbáljuk bemutatni a Kr. u. első századi császárkultusz elterjedt gyakorlatát, és láthatóvá tenni annak a lukácsi szöveggel kimutatható kapcsolódási pontjait. Lukács ugyanis azáltal, hogy a keresztyénséget „Krisztus-kultuszként” mutatja be, szándékosan szembehelyezkedni látszik az isteni tulajdonságokkal felruházott császárok-ról kialakult képpel. Bár igyekszünk árnyaltan fogalmazni, elkerülve a császárkultusszal kapcsolatos leegyszerűsítő elképzeléseket, abban a formájában, ahogy a kultuszt gyakorolták – legalábbis a keleti provinciák területén – az uralkodókat már életük folyamán megistenült mennyei lényeknek tartották, és akként is tisztelték. Bizonyos szerepek és szimbólumok standard részeivé váltak ennek az idealizált képnek (pl. „Megmentő”, „Úr”, „Jótevő”, „Isten fia”, stb.) Lukács, aki a Jézusról és ősegyházról szóló kétkötetes írását Theofilusznak és körének ajánlotta, azt akarta kimutatni Jézus „igazi” tanításait megismertetve, hogy a valódi „Magasztos”, „Isten fia”, „Megmentő” nem az uralkodó, hanem az a zsidó tanító, aki önmagáról azt állította, hogy az igazi pax és salus tőle származik, és az egész kozmoszra kiterjed. Azt is megkíséreljük igazolni, hogy ez a Jézusról alkotott lukácsi portré nem Lukács szerzői invenciója, hanem összhangban áll Jézus saját tanításával. Jézus ugyan-is nem morális tanítások alázatos képviselője, sem valamiféle apolitikus „mennyek Országa” vízió meghirdetője. Éppen ellenkezőleg: saját közegében – bár sokszor rejtjelezetten, mégis – határozott kritikát fogalmaz meg a Heródes dinasztiával szemben, mégpedig riválisként, magának követelve az általuk betölteni kívánt messiási szerepigényeket.

In this study we tried to sketch the widespread practice of emperor cult in the 1st century CE with broad strokes, and aimed to show the significance of its resemblances to the Lucan description of Jesus. By presenting Christianity as „Christ-Cult”, Luke intentionally seems to counter the transcendent image attributed to Roman rulers. Though we should be careful not to present an oversimplified picture of imperior cult, in its form as it was practiced – at least in the eastern provinces of the Roman Empire –, it made possible the honoring of the rulers as „deified gods” throughout their lifetime. Certain symbols and roles attached to this belief-system („Saviour”, „Lord”, „Benefactor”, „Son of God” etc.) has visible parallels to Luke’s description of Jesus. Luke, who dedicated his two volume account of Jesus and the church to Theophilus and his circle, was eager to show - in accordance with the teachings of Jesus - that the true „sebastos”, „son of god” and „saviour” is not the emperor but the Jewish teacher, who decidedly claimed to have a mission of „pax” and „salus” not only for his fellow men but for the whole cosmos. Further, as we tried to show, the image of Jesus presented by Luke is far from being his invention. As a critic of emperor worship he elaborated and expanded the critic voiced by Jesus himself. Our study showed that Jesus is not to be regarded as a meek proponent of moral teachings, or an apolitical announcer of the spiritual Kingdom of God. In opposition, he sounded a critical voice – albeit somewhat cryptical – against the Herodian king and tetharchs of his age, obviously as opponent and rival – as somebody who claims for himself their messianic demands.

 

Cselényi István Gábor
Az Anya-Lélek a szír ősegyházban


Köztudott,1 hogy a Lélek (a ruah) héber szövegekben nőnemű. Ez a jellemző vonás megmarad a legősibb (a zsidó és a szír) keresztények körében is. Szír nyelvben a lélek: ruah, és többnyire anya (mether). Kiváló példák erre a tényre: a Tamás Akták, az Ószír evangélium, Salamon ódái, a Didascalia és az Apostoli Konstitúció. A legelső ilyen mű az Ószír evangélium, amely a 2. századra megy vissza, és itt Jn 14,26 következőképp szerepel: …ám ő (nőnemű személynévmással), a Lélek, a Vigasztaló, akit Atyám küld nektek nevemben, megtanít benneteket mindenre, és emlékeztet titeket mindarra, amit mondtam nektek. További tanúk: Aphrahat, Ephrém, Makariosz. Mivel a hívők a Lélekből születtek újra (vö. Jn 3,5), a ’Lélek gyermekei’, aki nem más, mint ’Anyjuk’. Az efféle kifejezések jellemzőek Makarioszra. Ez kifejezetten utal a Szentlélek anyai szerepére. Úgy tűnik, ez érzékeny szempont Istenben (vö. pl. Iz 66,13), amellyel kifejezhetjük, hogyan van meg benne az anyához való hasonlóság.

It is well known that the Spirit (ruah) in th hebrew texts is feminine. This caracteristic remains in circle of the earlies Christen (the Jew and Syriac Christen). In the Syriac languige the Spirit is ruah, and frequently Mother (mether). Excellent samples of this fact: te Acts of Thomas, Gospels in Old Syriac, the Odes of Solomon, the Didascalia and the Apostolic Constitutions. The first such work is the Old Syriac Version of the Gospels, which reaches back to the second century and transmits Jn 14:26 as follows: … but that (Syr.: hi = she) Spirit, the Paraclete that my Father will send to you in my name, She (Syr. hi) shall teach you everything, She (hi) shall remind you of all what I say. Further testimonies: Aphrahat, Ephrem, Makarios. For the believers are born anew from the Spirit (e. g. Jn 3), they are ‘children of the Spirit’, who is their ‘Mother’. An expression such as ‘children of the Spirit’ is typical to Makarios. It explicitly refers to the motherly function of the Holy Spirit. There appears to be a tender aspect in God (see e. g. Is 66:13) which can only be expressed in the simile of the Mother.

 

Korányi András
Reformációk, felekezetek, politikai kultúrák Európában


A 16. századi reformáció nyomán a középkori keresztény civilizáció jelentős átalakuláson ment keresztül Európában, a nyugati kereszténység körében. Már a 15. században megfigyelhetők regionális identitásra utaló folyamatok, amelyeket a reformáció az egyházi és hitéleti megújulás új kereteiként ismert fel. A hitújítás nyomán végül kialakuló, párhuzamosan létező felekezetek azonban a politikai struktúrákat is megváltoztatták, hiszen azok nem szolgáltattak többé alapot az egysé-ges valláson alapuló legitimációs és kormányzati rendszereknek. A keresztény vallásfelekezetek eltérően kialakult modelljei nyomán eltérő politikai kultúrákat fedezhetünk fel a nyugati keresztény civilizáció területén – a tolerancia, a koegzisztencia és homogén vallási összetételre törekvés alternatívája körében. Az újkori Európa történelmi-politikai sokszínűségének éppúgy dilemmája a vallási alapú struktúrák és szekularizáció küzdelme, mint az a mai felvetés, hogy a multikonfesszionalitás kezelésének tapasztalatai, modelljei alkalmazhatóak-e különböző vallások közötti viszonyrendszerekben is?

Reformation implemented a deep transformation of the medieval Christian civilisation in Europe during the 16th century. Phenomena generated by diverse regional tendencies within the western Christianity were to be observed already in the 15 century. These regional tendencies had been realised as frameworks for reform and renewal of church structures, theology and faith by reformation. As result of the parallel confessional identifications also political structures had been principally changed by the end of the 16th century: the medieval principle of Christian unity for the religious and political legitimation of governing systems has been transformed into a parallel coexistence of Christian denominations. These diverse religious structures of the different regions of Europe had led to alternative political ideas and models – like tolerance, multi-confessional coexistence or oppression for a politically reconstructed homogeneous Christianity. The dilemma of the plurality of historic-cultural and Christian identity of Europe has opened a way for a struggle also between religious ideas and secularisation for centuries. Nowadays we are also faced with a new question if these historic models can be utilised beyond the multi-confessional dimension in the field of multi-religious relations?

 

Markovics Milán Mór
Ideológia és vallás

A radikális vallási és ideológiai alapú terrorizmussal foglalkozó írások változékony jelentésű szavainak vizsgálata

Terrorizmussal foglalkozó szakmai írásokban gyakran felmerülő, ám nem mindig azonos tartalommal használt szavaink az ideológia és a vallás. A két kifejezés jelentésének és egymással való kapcsolatának vizsgálata segítség lehet az ideológiai és vallási alapú erőszakos cselekményeket vizsgálók számára.

Ideology and religion are words which are frequently used, but not always with the same meaning in professional literature on terrorism. Here, I examine the meaning of the two terms and their connection to each other which can contribute to the research on ideological and religious violence.

 

 

 

A főszerkesztő jegyzete - 2019/01


Üldözik Krisztus követőit!

Méghozzá nem is akármilyen intenzitással. 80 országban több mint 200 millió olyan keresztyén testvérünk él, akik puszta hitük miatt vannak életveszélyben, börtönben, hátratételben, hátrányos megkülönböztetésben és sokféle megpróbáltatásban. Minden tizedik keresztyén ember üldöztetésnek van kitéve.
Jézus Krisztus utalt arra, hogy tanítványainak olykor osztozniuk kell nemcsak a győzelmes sorsában, hanem a próbatételeiben, a keresztjében is. Gondtalanságot sosem ígért, bár azt igen, hogy az ő igája boldogító és megnyugtató. De ez az ígéret sem zárja ki a szenvedést, inkább azt mondja, hogy aki vele egy igában szenved az vele fog győzni is. Ugyanakkor a legnagyobb és legdurvább cinizmus volna, ezzel vigasztalni az üldözötteket, arra pedig még csak nem is gondolhatunk, hogy ez mentsége lehet az üldözőknek, vagy akárcsak magyarázata az üldözésnek. Korunk Júdásainak, Pilátusainak, és „a feszítsd meg korszerű megfelelőit”, üdvöltő, suttogó vagy sugalló tömegeknek sincs mentségük, mint az archetípusaiknak sem volt.
De az e-téren néma cinkosoknak sincs, akik egyébként a 21. század megmondó hangadói, s akik mentén korunk bőszen hirdeti, sőt követeli az emberi és szabadságjogok sokféle formáját. Listájuk pedig annál érthetetlenebb és szégyenletesebb minél inkább nélkülözi a kulturális, lelkiismereti/vallási és a nemzeti/nemzetiségi kollektív jogokat.
És itt máris értetlenkedő szomorúsággal meg kell jegyeznünk a nyugati világ „emberi jogi élharcosainak” a keresztyének üldözésével kapcsolatos teljes hallgatását, a jelenség tökéletes ignorálását, és az iránta való vérlázító közömbösségét. Anélkül, hogy sok bizarr példát emlegetnénk programjukból, nehéz szó nélkül hagyni „a férfiak jogát a menstruációhoz, vagy a szüléshez”, az anya jogát, hogy szíve alatt hordozott gyermekét a 9. hónapban is az abortusz áldozatává tegye vagy, hogy az iskola megfosztja a szülőket attól a joguktól, hogy anya és apa legyen az elnevezésük. Mindeközben nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a hitük miatt lefejezettekért, elítéltekért, bebörtönzöttekért, megalázottakért, megkínzottakért, üldözöttekért nincs egy árva, csöndes szavuk sem. Ráadásul irritálják őket a tantermek, a templomtornyok, sőt mi több a privát ékszerek, jelvények keresztyén szimbólumai is. A vallási, ideológiai vagy politikai fanatizmusból a keresztyének rovására elkövetett gaz- és rémtettek nem érik el a ”politikailag korrekt” Nyugat-Európa hangadóinak ingerküszöbét.
Az ez évi Ökumenikus Imahét bibliai mottója így hangzik: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…”(5 Mózes 16,18–20) Hiszem, hogy aki az igazságra törekszik, az előbb utóbb az igazságosságra is törekedni fog és ezzel éli meg társadalmi felelősségét általában és az emberi jogok területén konkrétan. Sokszor dugjuk homokba fejünket. Sokszor egyszerűbb nem tudni a dolgokról, tragédiákról, de ez nem méltó a keresztyén emberhez. A testvériség, vagy, ahogy azt a társadalom/politika nyelve mondja, a szolidaritás krisztusi parancs.
Jó, ha azok a keresztyének, akik egyéni és közösségi jogaikkal élve zavartalanul gyakorolhatják hitüket, napi imádságukban hordozzák azokat, akiknek áldozatot kell hozni, vagy életükkel kell áldozni hitük gyakorlásáért. Az pedig még áldottabb, ha megtaláljuk akár a legszerényebb módját az üldözöttek megsegítésének.
Kormányzatunk – Európában, de talán globálisan is – egyedülálló módon egy önálló Államtitkárságot hozott létre annak érdekében, hogy e küldetésből részt vállaljon: dr. Azbej Tristan államtitkár vezetésével működik az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárság. Emlékezzünk, hogy mi is partnerei lehetünk e szolgálatnak imádságunkkal, adományunkkal, önkéntes munkánkkal és puszta érdeklődésünkkel is.

Bóna Zoltán

 

 

Tartalomjegyzék 2019/01

 

A FÕSZERKESZTÕ JEGYZETE
BÓNA ZOLTÁN:
Üldözik Krisztus követőit! . . . 2

SZÓLJ, URAM!
CSELÉNYI ISTVÁN GÁBOR:
Az Istennek tetsző böjt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3

TANÍTS MINKET, URUNK!
LEGÉNDY KRISTÓF: A valóságos ember . . . . . 4
SITKU TIBOR:
A kételkedés, mint lehetőség a hit számára . . . . . . 9
CSŰRÖS ANDRÁS:
A Vallásügyi Likvidáló Hivatal . . . . . . . . . . . . . . 14
BÉKÉSI SÁNDOR: Mátyás király sírja . . . . . . . 20

KITEKINTÉS
REUSS ANDRÁS:
A Theologiai Szemle 1958-ban indult
új folyamának első évtizedei . . . . . . . . . . . . . . 28
PETŐ BALÁZS ZSOLT:
Prédikációelemzés és -ismertetés . . . . . . . . . . . . . 30

ÖKUMENIKUS SZEMLE
Tízéves az Augsburgi Közös Nyilatkozat
SZABADI ISTVÁN:
Both Antal (1875–1963) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36
REUSS ANDRÁS:
A Közös Nyilatkozat története
és evangélikus értékelése . . . . . . . . . . . . . . . . . 40
KRAKOMPERGER ZOLTÁN:
A Közös Nyilatkozat története
és római katolikus értékelése
– breviter, sed bene . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44
KRÁNITZ MIHÁLY:
A Közös Nyilatkozat:
elôzmények és ami még hátra van . . . . . . . . . . 49
PÁL LÁSZLÓ:
A Közös Nyilatkozat
és a Református Egyházak Világközösségének
csatlakozása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53
KÁDÁR ZSOLT:
70 éves az Egyházak Világtanácsa . . . . . . . . . . . . 56

KÖNYVSZEMLE
HALÁSZ ZSOLT:
Tom Wright:
Az én evangéliumom
– Mit mondott Pál apostol valójában? . . . . . . . 59
SZEBIK IMRE:
Protestáns hősök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62
JAKAB BÁLINT MIHÁLY:
A ház emlékezete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63

 

 

Joomla templates by a4joomla