• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

Absztraktok 2019/01

 

Kustár György
Jézus születésének ígérete és az isteni uralkodó képének alakulása a hellén-római nagypolitikába


Ebben a tanulmányban megpróbáljuk bemutatni a Kr. u. első századi császárkultusz elterjedt gyakorlatát, és láthatóvá tenni annak a lukácsi szöveggel kimutatható kapcsolódási pontjait. Lukács ugyanis azáltal, hogy a keresztyénséget „Krisztus-kultuszként” mutatja be, szándékosan szembehelyezkedni látszik az isteni tulajdonságokkal felruházott császárok-ról kialakult képpel. Bár igyekszünk árnyaltan fogalmazni, elkerülve a császárkultusszal kapcsolatos leegyszerűsítő elképzeléseket, abban a formájában, ahogy a kultuszt gyakorolták – legalábbis a keleti provinciák területén – az uralkodókat már életük folyamán megistenült mennyei lényeknek tartották, és akként is tisztelték. Bizonyos szerepek és szimbólumok standard részeivé váltak ennek az idealizált képnek (pl. „Megmentő”, „Úr”, „Jótevő”, „Isten fia”, stb.) Lukács, aki a Jézusról és ősegyházról szóló kétkötetes írását Theofilusznak és körének ajánlotta, azt akarta kimutatni Jézus „igazi” tanításait megismertetve, hogy a valódi „Magasztos”, „Isten fia”, „Megmentő” nem az uralkodó, hanem az a zsidó tanító, aki önmagáról azt állította, hogy az igazi pax és salus tőle származik, és az egész kozmoszra kiterjed. Azt is megkíséreljük igazolni, hogy ez a Jézusról alkotott lukácsi portré nem Lukács szerzői invenciója, hanem összhangban áll Jézus saját tanításával. Jézus ugyan-is nem morális tanítások alázatos képviselője, sem valamiféle apolitikus „mennyek Országa” vízió meghirdetője. Éppen ellenkezőleg: saját közegében – bár sokszor rejtjelezetten, mégis – határozott kritikát fogalmaz meg a Heródes dinasztiával szemben, mégpedig riválisként, magának követelve az általuk betölteni kívánt messiási szerepigényeket.

In this study we tried to sketch the widespread practice of emperor cult in the 1st century CE with broad strokes, and aimed to show the significance of its resemblances to the Lucan description of Jesus. By presenting Christianity as „Christ-Cult”, Luke intentionally seems to counter the transcendent image attributed to Roman rulers. Though we should be careful not to present an oversimplified picture of imperior cult, in its form as it was practiced – at least in the eastern provinces of the Roman Empire –, it made possible the honoring of the rulers as „deified gods” throughout their lifetime. Certain symbols and roles attached to this belief-system („Saviour”, „Lord”, „Benefactor”, „Son of God” etc.) has visible parallels to Luke’s description of Jesus. Luke, who dedicated his two volume account of Jesus and the church to Theophilus and his circle, was eager to show - in accordance with the teachings of Jesus - that the true „sebastos”, „son of god” and „saviour” is not the emperor but the Jewish teacher, who decidedly claimed to have a mission of „pax” and „salus” not only for his fellow men but for the whole cosmos. Further, as we tried to show, the image of Jesus presented by Luke is far from being his invention. As a critic of emperor worship he elaborated and expanded the critic voiced by Jesus himself. Our study showed that Jesus is not to be regarded as a meek proponent of moral teachings, or an apolitical announcer of the spiritual Kingdom of God. In opposition, he sounded a critical voice – albeit somewhat cryptical – against the Herodian king and tetharchs of his age, obviously as opponent and rival – as somebody who claims for himself their messianic demands.

 

Cselényi István Gábor
Az Anya-Lélek a szír ősegyházban


Köztudott,1 hogy a Lélek (a ruah) héber szövegekben nőnemű. Ez a jellemző vonás megmarad a legősibb (a zsidó és a szír) keresztények körében is. Szír nyelvben a lélek: ruah, és többnyire anya (mether). Kiváló példák erre a tényre: a Tamás Akták, az Ószír evangélium, Salamon ódái, a Didascalia és az Apostoli Konstitúció. A legelső ilyen mű az Ószír evangélium, amely a 2. századra megy vissza, és itt Jn 14,26 következőképp szerepel: …ám ő (nőnemű személynévmással), a Lélek, a Vigasztaló, akit Atyám küld nektek nevemben, megtanít benneteket mindenre, és emlékeztet titeket mindarra, amit mondtam nektek. További tanúk: Aphrahat, Ephrém, Makariosz. Mivel a hívők a Lélekből születtek újra (vö. Jn 3,5), a ’Lélek gyermekei’, aki nem más, mint ’Anyjuk’. Az efféle kifejezések jellemzőek Makarioszra. Ez kifejezetten utal a Szentlélek anyai szerepére. Úgy tűnik, ez érzékeny szempont Istenben (vö. pl. Iz 66,13), amellyel kifejezhetjük, hogyan van meg benne az anyához való hasonlóság.

It is well known that the Spirit (ruah) in th hebrew texts is feminine. This caracteristic remains in circle of the earlies Christen (the Jew and Syriac Christen). In the Syriac languige the Spirit is ruah, and frequently Mother (mether). Excellent samples of this fact: te Acts of Thomas, Gospels in Old Syriac, the Odes of Solomon, the Didascalia and the Apostolic Constitutions. The first such work is the Old Syriac Version of the Gospels, which reaches back to the second century and transmits Jn 14:26 as follows: … but that (Syr.: hi = she) Spirit, the Paraclete that my Father will send to you in my name, She (Syr. hi) shall teach you everything, She (hi) shall remind you of all what I say. Further testimonies: Aphrahat, Ephrem, Makarios. For the believers are born anew from the Spirit (e. g. Jn 3), they are ‘children of the Spirit’, who is their ‘Mother’. An expression such as ‘children of the Spirit’ is typical to Makarios. It explicitly refers to the motherly function of the Holy Spirit. There appears to be a tender aspect in God (see e. g. Is 66:13) which can only be expressed in the simile of the Mother.

 

Korányi András
Reformációk, felekezetek, politikai kultúrák Európában


A 16. századi reformáció nyomán a középkori keresztény civilizáció jelentős átalakuláson ment keresztül Európában, a nyugati kereszténység körében. Már a 15. században megfigyelhetők regionális identitásra utaló folyamatok, amelyeket a reformáció az egyházi és hitéleti megújulás új kereteiként ismert fel. A hitújítás nyomán végül kialakuló, párhuzamosan létező felekezetek azonban a politikai struktúrákat is megváltoztatták, hiszen azok nem szolgáltattak többé alapot az egysé-ges valláson alapuló legitimációs és kormányzati rendszereknek. A keresztény vallásfelekezetek eltérően kialakult modelljei nyomán eltérő politikai kultúrákat fedezhetünk fel a nyugati keresztény civilizáció területén – a tolerancia, a koegzisztencia és homogén vallási összetételre törekvés alternatívája körében. Az újkori Európa történelmi-politikai sokszínűségének éppúgy dilemmája a vallási alapú struktúrák és szekularizáció küzdelme, mint az a mai felvetés, hogy a multikonfesszionalitás kezelésének tapasztalatai, modelljei alkalmazhatóak-e különböző vallások közötti viszonyrendszerekben is?

Reformation implemented a deep transformation of the medieval Christian civilisation in Europe during the 16th century. Phenomena generated by diverse regional tendencies within the western Christianity were to be observed already in the 15 century. These regional tendencies had been realised as frameworks for reform and renewal of church structures, theology and faith by reformation. As result of the parallel confessional identifications also political structures had been principally changed by the end of the 16th century: the medieval principle of Christian unity for the religious and political legitimation of governing systems has been transformed into a parallel coexistence of Christian denominations. These diverse religious structures of the different regions of Europe had led to alternative political ideas and models – like tolerance, multi-confessional coexistence or oppression for a politically reconstructed homogeneous Christianity. The dilemma of the plurality of historic-cultural and Christian identity of Europe has opened a way for a struggle also between religious ideas and secularisation for centuries. Nowadays we are also faced with a new question if these historic models can be utilised beyond the multi-confessional dimension in the field of multi-religious relations?

 

Markovics Milán Mór
Ideológia és vallás

A radikális vallási és ideológiai alapú terrorizmussal foglalkozó írások változékony jelentésű szavainak vizsgálata

Terrorizmussal foglalkozó szakmai írásokban gyakran felmerülő, ám nem mindig azonos tartalommal használt szavaink az ideológia és a vallás. A két kifejezés jelentésének és egymással való kapcsolatának vizsgálata segítség lehet az ideológiai és vallási alapú erőszakos cselekményeket vizsgálók számára.

Ideology and religion are words which are frequently used, but not always with the same meaning in professional literature on terrorism. Here, I examine the meaning of the two terms and their connection to each other which can contribute to the research on ideological and religious violence.

 

 

 

A főszerkesztő jegyzete - 2019/01


Üldözik Krisztus követőit!

Méghozzá nem is akármilyen intenzitással. 80 országban több mint 200 millió olyan keresztyén testvérünk él, akik puszta hitük miatt vannak életveszélyben, börtönben, hátratételben, hátrányos megkülönböztetésben és sokféle megpróbáltatásban. Minden tizedik keresztyén ember üldöztetésnek van kitéve.
Jézus Krisztus utalt arra, hogy tanítványainak olykor osztozniuk kell nemcsak a győzelmes sorsában, hanem a próbatételeiben, a keresztjében is. Gondtalanságot sosem ígért, bár azt igen, hogy az ő igája boldogító és megnyugtató. De ez az ígéret sem zárja ki a szenvedést, inkább azt mondja, hogy aki vele egy igában szenved az vele fog győzni is. Ugyanakkor a legnagyobb és legdurvább cinizmus volna, ezzel vigasztalni az üldözötteket, arra pedig még csak nem is gondolhatunk, hogy ez mentsége lehet az üldözőknek, vagy akárcsak magyarázata az üldözésnek. Korunk Júdásainak, Pilátusainak, és „a feszítsd meg korszerű megfelelőit”, üdvöltő, suttogó vagy sugalló tömegeknek sincs mentségük, mint az archetípusaiknak sem volt.
De az e-téren néma cinkosoknak sincs, akik egyébként a 21. század megmondó hangadói, s akik mentén korunk bőszen hirdeti, sőt követeli az emberi és szabadságjogok sokféle formáját. Listájuk pedig annál érthetetlenebb és szégyenletesebb minél inkább nélkülözi a kulturális, lelkiismereti/vallási és a nemzeti/nemzetiségi kollektív jogokat.
És itt máris értetlenkedő szomorúsággal meg kell jegyeznünk a nyugati világ „emberi jogi élharcosainak” a keresztyének üldözésével kapcsolatos teljes hallgatását, a jelenség tökéletes ignorálását, és az iránta való vérlázító közömbösségét. Anélkül, hogy sok bizarr példát emlegetnénk programjukból, nehéz szó nélkül hagyni „a férfiak jogát a menstruációhoz, vagy a szüléshez”, az anya jogát, hogy szíve alatt hordozott gyermekét a 9. hónapban is az abortusz áldozatává tegye vagy, hogy az iskola megfosztja a szülőket attól a joguktól, hogy anya és apa legyen az elnevezésük. Mindeközben nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a hitük miatt lefejezettekért, elítéltekért, bebörtönzöttekért, megalázottakért, megkínzottakért, üldözöttekért nincs egy árva, csöndes szavuk sem. Ráadásul irritálják őket a tantermek, a templomtornyok, sőt mi több a privát ékszerek, jelvények keresztyén szimbólumai is. A vallási, ideológiai vagy politikai fanatizmusból a keresztyének rovására elkövetett gaz- és rémtettek nem érik el a ”politikailag korrekt” Nyugat-Európa hangadóinak ingerküszöbét.
Az ez évi Ökumenikus Imahét bibliai mottója így hangzik: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…”(5 Mózes 16,18–20) Hiszem, hogy aki az igazságra törekszik, az előbb utóbb az igazságosságra is törekedni fog és ezzel éli meg társadalmi felelősségét általában és az emberi jogok területén konkrétan. Sokszor dugjuk homokba fejünket. Sokszor egyszerűbb nem tudni a dolgokról, tragédiákról, de ez nem méltó a keresztyén emberhez. A testvériség, vagy, ahogy azt a társadalom/politika nyelve mondja, a szolidaritás krisztusi parancs.
Jó, ha azok a keresztyének, akik egyéni és közösségi jogaikkal élve zavartalanul gyakorolhatják hitüket, napi imádságukban hordozzák azokat, akiknek áldozatot kell hozni, vagy életükkel kell áldozni hitük gyakorlásáért. Az pedig még áldottabb, ha megtaláljuk akár a legszerényebb módját az üldözöttek megsegítésének.
Kormányzatunk – Európában, de talán globálisan is – egyedülálló módon egy önálló Államtitkárságot hozott létre annak érdekében, hogy e küldetésből részt vállaljon: dr. Azbej Tristan államtitkár vezetésével működik az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárság. Emlékezzünk, hogy mi is partnerei lehetünk e szolgálatnak imádságunkkal, adományunkkal, önkéntes munkánkkal és puszta érdeklődésünkkel is.

Bóna Zoltán

 

 

Tartalomjegyzék 2019/01

 

A FÕSZERKESZTÕ JEGYZETE
BÓNA ZOLTÁN:
Üldözik Krisztus követőit! . . . 2

SZÓLJ, URAM!
CSELÉNYI ISTVÁN GÁBOR:
Az Istennek tetsző böjt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3

TANÍTS MINKET, URUNK!
LEGÉNDY KRISTÓF: A valóságos ember . . . . . 4
SITKU TIBOR:
A kételkedés, mint lehetőség a hit számára . . . . . . 9
CSŰRÖS ANDRÁS:
A Vallásügyi Likvidáló Hivatal . . . . . . . . . . . . . . 14
BÉKÉSI SÁNDOR: Mátyás király sírja . . . . . . . 20

KITEKINTÉS
REUSS ANDRÁS:
A Theologiai Szemle 1958-ban indult
új folyamának első évtizedei . . . . . . . . . . . . . . 28
PETŐ BALÁZS ZSOLT:
Prédikációelemzés és -ismertetés . . . . . . . . . . . . . 30

ÖKUMENIKUS SZEMLE
Tízéves az Augsburgi Közös Nyilatkozat
SZABADI ISTVÁN:
Both Antal (1875–1963) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36
REUSS ANDRÁS:
A Közös Nyilatkozat története
és evangélikus értékelése . . . . . . . . . . . . . . . . . 40
KRAKOMPERGER ZOLTÁN:
A Közös Nyilatkozat története
és római katolikus értékelése
– breviter, sed bene . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44
KRÁNITZ MIHÁLY:
A Közös Nyilatkozat:
elôzmények és ami még hátra van . . . . . . . . . . 49
PÁL LÁSZLÓ:
A Közös Nyilatkozat
és a Református Egyházak Világközösségének
csatlakozása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53
KÁDÁR ZSOLT:
70 éves az Egyházak Világtanácsa . . . . . . . . . . . . 56

KÖNYVSZEMLE
HALÁSZ ZSOLT:
Tom Wright:
Az én evangéliumom
– Mit mondott Pál apostol valójában? . . . . . . . 59
SZEBIK IMRE:
Protestáns hősök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62
JAKAB BÁLINT MIHÁLY:
A ház emlékezete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63

 

 

 

Absztraktok 2019/01

 

Legéndy Kristóf:
A valóságos ember

– Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?
– Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget.
– De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget?
– Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.
Anthony de Mello (1931–1987)

Az atlanti kultúra és gondolkodásmód szerint a tények objektívek, az értékek szubjektívek. Mivel az objektív tény mindenki számára létezik (mint jelenség), ezért, a nyugati neoliberális és relativista eszmékre épülő társadalmak erőteljesen abból az íratlan axiómából építkeznek, hogy az objektív létező fontosabb és valahogy lényegesebb módon van, mint a szubjektív érték; végső soron az objektív az, ami igazából van – a többi csak felvetés, vagy tudománytalan képzelgés, valamiféle magánügy lehet. Emberi valóságunkat mégis az értékelés határozza meg. Az értékektől megfosztott önmagában létező tárgyi világ a személyes valóság számára tökéletesen értéktelen, semmi segítséget, semmi vigaszt nem nyújthat az élete értelmét kereső
ember számára. A személynek csak egy másik személy, egy értékítéletre képes másik személyes valóság adhat választ. Rövid dolgozatomban három nagy témakör bemutatásával kívánom áttekinteni a modern, ill. posztmodern nyugati felfogásra jellemző főbb mozzanatokat, és igyekszem rámutatni, hogy a közgondolkodás revideálására milyen nagy szükség van.

According to the Atlantic culture and ways of thinking, facts are objective, whereas values are
subjective. Since the objective facts exist for all (as a phenomenon), the societies built on western neoliberal and relativistic ideas are being constructed at full speed upon the unwritten axiom, that, the objective reality is more important and somehow more essential than the subjective value. Ultimately, the objective is what truly exists, the rest are just theories, unscientific fantasy, or are some form of personal affairs. Our human reality is defined by associating values. The self-existent material world, stripped of all its values, is completely valueless for the personal reality and does not provide help, nor consolation, for the person searching for their meaning of life. Only another could provide a person the answer to a personal reality capable of judging values. In my short dissertation I wish to, through the introduction of three major themes, survey the main movements specific to the modern and postmodern western perceptions, and I will attempt to identify how crucial it is to revitalize thinking.


Sitku Tibor
A kételkedés, mint lehetőség a hit számára

A tanulmány a kételkedés potenciális lehetőségeivel foglalkozik. Először a kételkedés természetét határozzuk meg, majd ezután a hit fejlődésével foglalkozó elméletek keretében szemügyre vesszük, hogy a kritikus látásmód és az azzal együtt járó kétségek hogyan képezik részét az ember életének. Végül megpróbálunk választ adni arra a kérdésre, hogyan reagálhat építő módon a keresztyén gyülekezet a hívő ember kétségeire.

This study deals with potential opportunities of doubt. First, we define the nature of doubt. Then, we consider how critical viewing and the associated doubts are part of human life in the context of faith development theories. Finally, we try to answer the question of how the Christian church can respond constructively to the doubts of the believer.
Csűrös András
A Vallásügyi Likvidáló Hivatal

A centenárium és a 21. századi keresztyénüldözés valóságának okán egyaránt érdemes a Tanácsköztársaság, vagy ahogy két generációnak tanították a „Dicsőséges 133 nap” egyházpolitikájára, legalábbis az egyházakkal kapcsolatos, nem egészen homogén, intézkedéseire egy pillantást vetni. A szándék már a Hivatal elnevezéséből is egyértelmű. Ezért teljességgel érthetetlen, hogy – az ellenállók és áldozatok mellett – szinte minden felekezetben voltak olyan egyházi emberek, lelkészek, teológusok, akik őszintén remélték, várták, hogy az „Isten országának” kibontakozása felé viszi a magyar történelmet e „márciusi fordulat”. A kommunista diktatúra éveinek visszaemlékezéseiben és az akkori oktatásban használt elnevezés pedig már önmagában is blaszfémia/bálványimádás, hiszen „Egyedül Istené a Dicsőség”. Az alábbiakban Csűrös András írása szerint alkothatunk tanulságos képet e dicstelen korszakról.
Szolgáljon ez történelmi-távlatos okulásunkra. (a főszerkesztő)

A tanulmány a Vallásügyi Likvidáló Hivatal működése előtt a Károlyi-korszak egyházpolitikai intézkedéseit, állami működését, tevékenységét tekinti át. A Likvidáló Hivatalnak már a neve is bizonytalan volt, de biztosak lehetünk benne, hogy az anyagi ellehetetlenítésen túl az egyházak megszüntetésén dolgozott. A hivatal vezetője az egykori piarista szerzetesnövendék,
Faber Oszkár volt. Az apparátus áttekintését követően a helyi, regionális és országos hivatalok
közötti feszültségre, sokszor ellentmondásokra keressük a választ. A Tanácsköztársaság egyházpolitikája nem koncepciózusan zajlott, nem stratégiai, inkább taktikai megoldásokról szólt. A likvidálás a templomok és a kegytárgyakon kívül mindenre kiterjedt, de a likvidálás helyenként változó intenzitása, illetve a nem konkretizált eljárási folyamat sok bizonytalanságra, néhol feszültségre adott okot. A tanulmány végén, hipotetikus módon visszük tovább a múlt nem létező jövőjébe a Tanácsköztársaság egyházpolitikáját, megkísérelve vázolni, hogy milyen lett volna a folytatás.

My elaboration – before the analysis of the activities of the Liquidating Office on Religious Affairs – examines the ecclesial-political functioning of the Károlyi-era. The meaning of the title of this particular Office is already obscure, but we can be sure, that her ultimate intension was to eliminate the churches in Hungary. The leader of the Office was a former pupil of the Piarist Order, named Oszkár Fáber. After having been examining the Organization we seek for the answers of the contradictions and tensions among her units in different places. The ecclesial politics of the so called Sovietrepublic (Councilrepublic) was not built on a clear principle, it did not have a strategy, rather it was acting on short-term tactical considerations. The target of the liquidation included everything related to the churches, or to a particular parish/congregation except the church buildings and the devotional objects, but the implementation of the liquidation had different intensity in different places. The procedures were not regulated either harmonized. At the end of the study we hypothetically ponder upon, what it would have been developing to if it had had longer time in history.


Békési Sándor
Mátyás király sírja

Tekintettel arra, hogy ebben a rovatban általában primér teológiai dolgozatok kerülnek közlésre, főszerkesztőként szükségesnek érzem, hogy – elébe menve az esetleges kérdésnek – elmondjam, hogy Békési Sándor írásának egyrészt a teológiai konnotációkat sem nélkülöző témája, másrész a szellemesen és precizen tudományos előadása, harmadrészt pedig nagy királyunk születésének (575.) és megkoronázásának (560.) tavalyi, quasi kerek évfordulói indokolják számomra a szerkesztésnek ezt a formáját. (a főszerkesztő)

A székesfehérvári koronázó templomban eltemetett magyar királyok maradványainak azonosítása még mindig megoldatlan. Pedig van olyan csontvázlelet, amelynek feltárt sírhelye és embertani jellegzetessége kizárólag csak egy konkrét személyhez köthető. Az I/9. számot viselő csontvázlelet épületrégészeti elhelyezkedése és antropológiai vizsgálata a fennmaradt humanista szemtanúk leírásával összevetve, I. Mátyás király földi maradványát valószínűsíti. A sír helyszínének megtalálását Bonfini és Tubero szövegeinek újraértelmezése, az embertani jellegzetességet pedig ugyanezen forrásoknak az antropológiai vizsgálatokkal történő egybevetése segítette elő. Ennek eredményeképpen a sírhely nem a bazilika megnagyobbított szentélyében keresendő – mely vélemény mindezidáig tartja magát, noha azon a helyen királyi sírboltot soha nem találtak –, hanem az északi mellékhajó bővítésében épült gótikus oldalkápolnában. A csontváz Hunyadi Mátyás testével való azonosságát pedig a szemtanú Bonfini leírása és az antropológiai vizsgálatok eredményeinek egybecsengése igazolja.

Die Identifizierung der irdischen Überresten der ungarischen Könige, die in der Krönungskirche von Székesfehérvár begraben sind, ist noch immer ungelöst. Aber es gibt ein Knochengerüst, dessen freigelegte Grabstätte und anthropologische Eigentümlichkeit kann ausschließlich an eine konkrete Person gebunden sein. Nach dem Nebeneinanderstellen die archäologische, anthropologische Untersuchungen und die zeitgenössische Augenzeugen kann man den sogenannten I/9. Knochenfund höchstwahrscheinlich mit dem irdischen Überrest des Königs Matthias des Ersten identifizieren. Die Neuauslegung der humanistischen Texte des Bonfinis und Tuberos hat das Auffinden der Grabstätte und die anthropologische Identifizierung zur Folge gehabt. Infolgedessen gegenüber dem alten Gutachten ist die Grabstätte nicht in der vergrößerten Apsis der Basilika, sondern in der gotischen Nebenkapelle des nordischen Seitenschiffs gefunden. Das Vergleichen der wissenschaftlichen Resultate der anthropologischen Untersuchungen mit der Beschreibung des Augenzeuge Bonfini kann das Knochengerüst als den Körper des Königs Matthias bestätigen.

 

 

A főszerkesztő jegyzete - 2018/4

Gróf Tisza István

mártírhalálának centenáriumán számos előadás, megemlékezés, tanulmány foglalkozott személyiségével és közéleti szereplésével. Halála után 100 esztendővel – sok-sok hazugság, méltánytalanság, történelemhamisítás után – tudományos és társadalmi megítélése helyreállni látszik. Persze a „mi lett volna, ha…? – kérdésre ma is sokféle választ lehet adni, akár a tudományosság igényével is. Szóval a diskurzus ma is folyik, ami önmagában egyáltalán nem baj. Ugyanakkor a történelem interpretációja és különösen is a történelmi jelentőséggel bíró személyek interpretációja bizonyos természetes szabadsággal bír, amely életben tartja a meglepetés esélyét. Nota bene, szabadság: Tisza Istvánnak talán éppen a szabadelvűsége –, ami a maga korában még liberalizmusnak is neveztethetett – inspirálja, sőt provokálja a különböző interpretációkat. Ezek sorában én is kérek néhány karakternyi helyet.
Gróf Tisza István szabadelvűsége bizonyosan köszönő viszonyban sincs azzal a 21. századi liberalizmussal, amely az egyén szabadságának korlátlan, gátlástalan, sokszor morbid és végül már irracionális abszolutizálását műveli. Az ő liberalizmusa sokkal inkább egyfajta ideológiamentes szabadság egy közösség, például a nemzet önzetlen szolgálatára. Tisza István liberalizmusát, szabadelvűségét, egyrészt a hazaszeretete motiválta és egyben meg is szelídítette, másrészt pedig a református hite minősítette és tartotta kordában.
Nagy elődeihez, Bethlen Gáborhoz és Bocskai Istvánhoz hasonlított, akik szabadok voltak arra, hogy még a törökkel is „paktáljanak” a haza érdekében, Tisza kitartott a Habsburg dualizmus struktúrája mellett az évszázados protestáns Habsburg-gyűlölet öröksége ellenére is, mert tudta, hogy korában éppen ez biztosítja Magyarország integritását, sőt a régió békességét. A liberalizmus nem célt, főleg nem öncélt jelentett számára, hanem eszközt a haza javára.
Szabadelvűségének másik szellemi/lelki határát az a hite, meggyőződése adta, amely szerint, amikor az ember eléri intellektuális/tudományos fölismerésének és további távlatainak határát, akkor vagy főt hajt a Mindenható Isten előtt, vagy pedig ideológiákat, rosszabb esetben idolokat gyárt, amelyek illúziókba, például politikai illúziókba kergetik. Ő főt hajtott a Szentháromság Isten előtt atyái hite szerint, szemben azokkal, akiknek fanatizmusa Intervencióhoz, Trianonhoz és két diktatúrához vezetett. Egyéb-ként szabadelvűsége bátorította az egyházak kritizálására is amiatt, hogy hosszú évszázadokon keresztül a keresztyén szellemiség uralta az egyén és a társadalom életét, és még mindig milyen űr tátong Krisztus tanítása és a társadalom berendezkedése között: „Hová lett a krisztusi szellem, a felebaráti szeretet az egyházból?” (TI: A szocializmus és az egyház). E költőien kritikus kérdését persze nem válaszolja meg, de markáns meggyőződését bátran vallja: „Egy nemzet annál erősebb, annál boldogabb mentül több szellemi és mindenekfölött erkölcsi erő él annak tagjaiban.” (TI. Vallás a modern élet küzdelmeiben.) A szellemi és erkölcsi erő őrködött liberalizmusa felett.

Tragédiája a nemzet tragédiája lett. Az vált valóra, ami ellen egész életében küzdött. Mindazonáltal talán egyre többen vannak azok, akik együtt tűnődnek a kortárs Sigmund Freuddal, a lelkek tudósával, aki a magyarokról naplójában ezt jegyezte föl: „a sok gróf közül a legokosabbikat meggyilkolják, a legbutábbikat pedig megteszik miniszterelnöknek.” Lehet, hogy ennek a talánynak akkor és most is az a magyarázata, hogy sokak számára vonzóbbak a kontrollálatlan utópiák és tetszetősen üres illúziók, mint a hit és hazaszeretet ölelésében született áldozatok.

Bóna Zoltán

 

Joomla templates by a4joomla