• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg

 

A migráció és Európa jövője
A Vallásközi Dialógus Bizottság nyílt ülése

Április 15-én, a Vallásközi Dialógus Bizottság idei nyílt ülésén fenti címmel, a bevándorlás és kontinensünk viszonyáról tartott előadást Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Migrációkutató Intézet korábbi igazgatója. A tavalyi évben az ülés vendége Horváth-Sánta Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt, akinek előadását a résztvevők nagy tetszéssel fogadták, így kézenfekvő volt, hogy az idei évben az intézet alapítóját hívjuk meg. Orbán Balázs a Migrációkutató Intézet létrehozatalának körülményeiről elmondta, az Intézet 2015-ben „fantasztikus kollégákkal”, de a hazánkra nehezedő migrációs nyomás miatt „a legsötétebb órákban” alakult meg. Mindez pedig nem volt egyszerű folyamat, hiszen a migráció összefüggéseinek, tudományos kutatásának közegét Magyarországon korábban még senki nem alakította ki. Az Intézet létrejötte óta elért eredményeiket így foglalta össze: „Minden, amit feltételeztünk, amit mondtunk, és amit tagadtak, bejött; a valóság rárúgta az ajtót a hagymázas ideológiára.”

Az Intézet létrehozásának szükségességét az adja, hogy megváltozott az a történelmi környezet, amelyben elődeink éltek. Napjainkban tömeges népvándorlás zajlik, az elmúlt két évszázadban, 6-7 nemzedékre visszatekintve nem találkoztunk hasonlóval. Ma az emberiség több mint 3 százaléka, vagyis körülbelül 260 millió ember él máshol – akár legálisan, akár illegálisan –, mint ahol született. Ez a szám az elmúlt tizenöt évben drasztikus mértékben növekedett – hiszen ezeknek az embereknek a száma megkétszereződött –, így beszélhetünk ma ilyen arányról, annak ellenére, hogy az ENSZ becslése szerint ennek a szintnek az elérése 2050-re lett volna várható. Ekkorra viszont ma már 500 millió fővel számolnak azok tekintetében, akik máshol élnek, mint ahol születtek, de a korábbiak fényében könnyen elképzelhető, hogy majd erről a becslésről is kiderül, hogy hibás előrejelzés volt. Jelenleg világszerte 25 millió elismert menekült van.
Ha ennek a folyamatnak a területi megoszlását nézzük, elmondhatjuk, hogy Európa az egyik leginkább érintett kontinens a népvándorlásban, mivel a 260 millió bevándorló egyharmada itt él – ebben persze az Európai Unió más tagállamaiba költözött magyarok is benne vannak. Ha aktuálpolitikai kérdéseket szemlélünk, láthatjuk, hogy a Brexit is hazug módon ekörül forgott, mivel az ottani politikusok nem tettek különbséget a közép-kelet-európaiak és az Európán kívüliek között, holott teljesen más társadalmi beágyazódottságról beszélhetünk esetükben.

Ha a különböző kritikus hangokra figyelünk, mondhatnánk, hogy a zöldhatáron át menekülők felkarolása morális kötelezettségünk, de be kell látni, hogy 2015-ben – amikor 106 országból érkeztek hazánkba –, a többség a legliberálisabb felfogás szerint sem volt valódi menekült. Ehhez hasonlóan a jelenlegi migránsok 70-90 százaléka sem tekinthető valódi menekültnek, csupán illegális bevándorlónak.
A jelenleg irányadó, azaz még 20. századi szabályozás idejétmúlt, így az európai jog elavult elvek alapján tesz különbséget e két kategória között. Sőt, Nyugat-Európa láthatóan nem is akar különbséget tenni, hanem úgy tűnik, hogy „érdekelt az álszent magatartásban”, amelyet az utóbbi évek migrációs politikájában folytatott.

Vegyünk példaként három várost, Kabult (Afganisztán), Damaszkuszt (Szíria) és Kadunát (Nigéria). A szírek menedékkérelmét az Európai Unióban átlagosan még ma is magasabb arányban fogadják el, mint az afgánokét vagy a nigériaiakét, miközben minden háborús szenvedés ellenére Damaszkusz még mindig messze a legélhetőbb város az említettek közül. Be kell látni, hogy például Afganisztánból (is) fiatal, erős férfiak jönnek Európába, akik valahonnan összegyűjtik az embercsempészeknek fizetendő pénzt. Az EU álszent magatartása abban is megnyilvánul, hogy aki erre nem képes – például az illető nagyszülei –, azzal nem foglalkoznak. Ha pedig ilyen ellenérvek mentén a morális érvelés már nem tartható, akkor a migrációpártiak érvrendszere átvált gazdasági területre, eszerint szükség van a munkaerőre az Európai Unió határain belül. Ez az állítás ugyan önmagában igaz, azonban mégsem állja ki a valóság próbáját, hiszen ezen bevándorlók képzettsége, munkaerő-piaci alkalmassága sokkal alacsonyabb, mint a kelet-közép-európaiaké, ráadásul az utóbbiak rendszerint nem viszik magukkal a családjukat – így biztosan csak meghatározott ideig maradnak –, valamint az azonos társadalmi-kulturális gyökerek miatt nem is generálnak feszültséget a befogadó államban. A liberálisok és az Európai Unió intézményei is gyakran hivatkoznak arra, hogy a nyitott kapuk politikája növeli a GDP-t, azt azonban nem veszik figyelembe, hogy az államnak anyagilag támogatnia kell a migránsokat, így fogyasztásuk növekedése mögött részükről nincs tényleges gazdasági teljesítmény, ugyanakkor terhelik a szociális ellátórendszer intézményeit. Éppen ezért a német gazdaság idei várható egy százalék körüli növekedése technikai értelemben már recessziónak számít.

Amint arra már korábban kitértünk, a migrációpárti erők azt a mítoszt is terjesztik, hogy kulturális, társadalmi kohézió szempontjából nincs különbség a mai migránsok és a korábbi vendégmunkások között. Ezzel szemben a korábbi évtizedekben érkezők még többé-kevésbé nyitottak voltak a befogadó állam iránt, nem volt erős csoporttudatuk, tisztában voltak vele, hogy a fennálló rendhez kell alkalmazkodniuk. Éppen ezért teljesen félrevezető az ötvenhatos magyarokkal való mai összehasonlítás, hiszen ők egyénileg és legális úton érkeztek meg külföldre, kivárva a befogadó országok engedélyét. Visszatérve a bevándorlókra, elmondható, hogy bár néhány évtizeddel ezelőtt még sikeresnek látszott az integráció, azonban a második-harmadik nemzedékkel kapcsolatban hasonló problémák merültek fel, mint az újonnan érkezőkkel. Mivel annakidején a volt gyarmatokról érkezetteknek szociális, társadalmi ugrást és lehetőséget jelentett a bevándorlás, hálásak voltak és lojálisak a befogadó államhoz. A második-harmadik generációs bevándorlók azonban egyre inkább elkülönülnek – az iszlám vallás expanzív jellegének erősödésével összhangban –, és ezzel párhuzamosan felerősödnek a befogadó államot kritizáló hangok a csoporton belül. A most Németországba érkezőknél – saját bevallásuk szerint – két százalék alatti a nyelvtudás, miközben a német gazdaságnak ma elsősorban a szolgáltatások területén van szüksége képzett munkaerőre. Így tehát „az integrációra, asszimilációra rácsukhatjuk az ajtót”.

Konrad Adenauer mondta az európaiakról, hogy ugyanazon égbolt alatt élünk, de más a horizontunk. Nyugat-Európa kérdése a migrációval kapcsolatban az, hogy miként kezeljük, hogyan oldjuk meg? Mi ezzel ellentétben pedig azt mondjuk, hogy nem akarunk ugyanoda jutni, mint ők. Ebben sohasem lesz egység, de az álláspontok kölcsönös elismerése lehetséges, és a nyugat-európaiak bármennyire is negatívan viszonyulnak hozzánk, vannak kérdések, amelyekben közös érdekünk lenne az együttműködés, így például az illegális migrációval szembeni zéró toleranciát közös érdekből gyakorolhatnánk.
Ha pedig a valódi megoldási módokról beszélgetünk, a Kormány álláspontja világos, a migrációs kérdésben felmerülő morális kötelezettség azt jelenti, hogy a segítséget kell helybe vinni, mivel ott tízszer-hússzor annyit ér, miközben az senkinek sem jó, ha a problémát hozzuk ide. Ugyanakkor azt látnunk kell, hogy a nemzetközi szervezetek és a nyugati államok egy része által folytatott segélyezés sokszor gazdasági érdekből történt és történik. Éppen ezért meg kellene állítani a segélyek általi piacszerzést és politikai befolyásolást, hiszen ezzel nem növelik az adott ország népességmegtartó képességét, így nem érhetik el a segélyezés eredeti célját sem.

Előadását követően Orbán Balázs kérdésekre válaszolva elmondta, hogy akárkinek is érdeke a tömeges migráció, még szervezettség nélkül is tapasztalható az azzal összefüggő nyomás, és gazdasági, környezeti okokból évtizedekre biztosított az utánpótlás. A Gallup Intézet kutatása szerint jelenleg 710 millió ember tervezi elhagyni a lakóhelyét, többségük pedig a szubszaharai Afrikában él, ahol néhány évtized múlva a népesség megduplázódik. Minél távolabb vannak az indulók Európától, annál kevésbé szervezettek, de előbb-utóbb kialakulnak a lehetőségek arra, hogy csoportban vagy migránskaravánná szerveződve próbáljanak belépni az Európai Unióba. A Szaharán való átkelés a helyi hadurak kezében van, korábban a fegyver- és drogkereskedelem volt a legjövedelmezőbb, manapság azonban az embercsempészet vált az elsődleges illegális bevételi forrássá. Miközben a görög- és törökországi migránskaravánok szervezésében a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is érdekeltek, a magyar, úgynevezett Stop Soros-törvény értelmében az illegális migráció szervezése, támogatása hazánkban bűncselekmény. Ha Görögországban is ez lenne a helyzet, akkor Thesszalonikiben nem lett volna szükség rendőri beavatkozásra.
Azonban az Európai Unióban továbbra is a bevándorláspárti irányzat érvényesül. Ennek példája volt a svéd miniszterelnök nyilatkozata, amely szerint Magyarországtól uniós forrásokat kellene elvenni, mivel fellép az illegális migráció ellen. Azonban a birodalmi „leviatán” logikájának érvényesülésével, diktálásával veszélybe kerülnek az EU alapvetői vívmányai. Az EU alapító atyái is megosztottak voltak abban, hogy a 20. századi világégésekért a nacionalizmus-e a felelős vagy pedig a nemzetek feletti, birodalmi ideológiák. Ma azonban az EU vezetésének többsége birodalompárti, a harmadik világbeli migráció pedig tipikusan ennek a birodalomépítésnek az eszköze. Miközben az már világosan látszik, hogy az illegális migráció ellen a nemzetállamok tudnak hatékonyan fellépni, nem pedig a brüsszeli intézmények; ez utóbbiak éppen ezért akarják elvenni a hatásköröket nemzetállami szintről. Mindennek ellenére, a magyarok túlnyomó többsége elkötelezett az EU mellett – amire büszkék lehetünk –, de kritikusak vagyunk a mostani vezetéssel szemben, amely aláássa a tagállamok közötti bizalmat is.

A migrációs nyomásra visszatérve az előadó elmondta, hogy 2015 óta a Közel-Keleten, Afrikában és Európában végigjárta a migrációs útvonalak fontosabb állomásait, és látta, hogy az érkezők többsége milyen körülmények közt él. Nyilvánvaló, hogy humánusan kell kezelni a helyzetet, de minél vonzóbb az ellátás a befogadó államokban, annál inkább erősödik a migráció. Ezért is fontos – ahogyan azt korábban említette – a helyben valós segítség, a magyar Kormány éppen ezért indította el a Hungary Helps programot, illetve alapította meg azóta a hasonló nevet viselő ügynökséget a helyi közösségek vezetői, illetve államközi kapcsolatok révén.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy hívő emberekben sokszor visszatetszést kelt, amikor indulatokat gerjesztve „a” migránsról, mint fenyegetésről beszélnek, pedig az egyház tanításában hangsúlyos az egyén méltósága, a vendég rámutatott: római katolikusként talán még inkább tapasztalja ez utóbbi hangsúlyozását. A társadalmi jelenségek vizsgálatát azonban nem csak mikroszinten, de makroszinten is el kell végezni. Például a házasság és a gyermek nem vállalása egyénileg érthető, de az állam akkor is azt mondja, hogy az a jó, ha a lehető legtöbb ember él családban. Saját magunkban kell helyretenni a problémát. Az állam az ország népéért felelős, az egyes ember pedig magáért, családjáért, nemzetéért is. Ami a migránsokat illeti: nyilván nem minden egyes egyénről mondható az el, hogy befogadása károsan hatna az adott társadalomra, de makroszinten maga a migrációs jelenség annál inkább káros. Ehhez kapcsolódóan pedig arra vonatkozóan, hogy nem túlzott-e az ijesztgetés, válaszképpen a saját nemzedéke felől közelítette meg a kérdést: hangsúlyozta, hogy a politikai döntések megváltoztathatatlanná, visszafordíthatatlanná teszik a jövőt. Németországban a ma zajló vitákat már a hetvenes években kellett volna lefolytatni. Nekünk most kell – nekünk most még van lehetőségünk – megtenni ezt, méghozzá a 2015-ös tapasztalatok alapján. A migráció létező probléma, amellyel a nyugati civilizáció minden tagja találkozik. Akkor is, ha Kazincbarcikán (még) nem probléma, de Birminghamben már igen.

Arra reagálva, hogy a volt gyarmattartók kiemelten felelősek lennének korábbi gyarmataik népeiért, utalt rá, hogy számukra is mintaszerű lehetne a Hungary Helps program tevékenysége. A segélyezés, mint már az előadásban is említette, csapda, hiszen a helyi ipart elsorvaszthatják, az állam pedig a multicégek által kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Arra a felvetésre, hogy az EU nem egyszerűen a nemzetállam versus birodalom elve alapján működik, hiszen a nyugati, különösen a nagy államok mindig tudják érvényesíteni a saját érdekeiket, példaként említette két német lehetséges racionális vitáját. Meg tudják vitatni, hogy mi a jobb: szabad, egyenlő nemzetek közössége, vagy Európai Egyesült Államok, abból kiindulva, hogy mi a német érdek. Két magyar nem tud ilyesmiről vitatkozni, hiszen az Európai Egyesült Államok mellett nincsenek magyar érvek. Egy birodalomnak mindig van centruma és perifériája, mi pedig nem akarunk a perifériára kerülni.
A Brexit is azt mutatja, hogy az emberek többsége nem azért támogatta a kilépést, mert buta, hanem mert érzi, hogy van oka félteni a szuverenitását. A magyar kormány megértette, hogy mit vár tőle a nemzet. Éppen ezért tette egyértelművé azt az álláspontot, hogy aki illegálisan jön ide, addig nem léphet be Magyarországra, illetve az EU-ba, amíg a helyzete nem tisztázódik, ebben elengedhetetlenek a tranzitzónák is. Az integrációs befogadó állomások – Bicske, Debrecen – nem szolgálták ezt a célt, Magyarországnak nem érdeke ilyen táborokat fenntartani. Nem az ideérkezők integrációjára, hanem az állampolgáraink védelmére és a helyben segítésre kell koncentrálnunk, ismételte meg befejezésül Orbán Balázs államtitkár.

*

Az előadás idején fogalmunk sem volt a Notre Dame aznap esti, azaz nagyhét hétfői égéséről. Még kevésbé a húsvét vasárnapi, több száz halálos áldozatot követelő, keresztények elleni srí lankai terrortámadásokról. Milyen hatással vannak, lesznek az ilyen események az európaiak, különösen a nyugat-és észak-európaiak – jelenleg a bevándorlók átlagánál jóval lazább – „csoporttudatára”, közöttük az európai keresztényekére? Európának (is) segítenie kell a világ más részein élőket, ez nem vitás. „Csak” az a kérdés, hogy segítségnek együtt kell-e járnia az önfeladás – az előadó kifejezését idézve – „hagymázas ideológiájával”.

 

Szentpétery Péter

 

Fókuszban a migráció


Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) meghívására „Migráció és Európa jövője” címmel tartott előadást Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ökumenikus tanács székházában, április 15-én.

A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottsága szervezésében megrendezésre kerülő nyílt bizottsági ülést Fischl Vilmos MEÖT főtitkár és Szentpétery Péter, a bizottság elnöke nyitotta meg.
Orbán Balázs előadásában a népvándorlás kérdését ismertette. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, hogy az ENSZ felmérése alapján ma közel 260 millió ember él és dolgozik hazájától különböző országban. A Migrációkutató Intézet volt igazgatója kifejtette, hogy ebben a számban a legálisan külföldön dolgozó vendégmunkások is benne vannak, azonban meglátása szerint az adat kifejező, hiszen rámutat a gyorsuló társadalmi változásra. Orbán Balázs az átalakulás intenzitását szemléltetve megemlítette, hogy a fenti számot 2000-ben az ENSZ még 2050-re prognosztizálta. Mint kifejtette, mára a világszervezet 2050-re történő előrejelzése szerint a legális és illegális bevándorlók száma 500 millió fő lehet.

 

A parlamenti államtitkár elmondta: „A 2015–16-ban Magyarországra érkezettek többsége nem volt menekültnek tekinthető”. A világ népmozgását tekintve Orbán Balázs megjegyezte: „Ma 70–80 százalék között mozog az a szám, akik jogi értelemben nem tekinthetők menekültnek”. Az államtitkár kitért arra, hogy a menekültekre vonatkozó jogi szabályozás meglátása szerint idejétmúlt, hiszen az a 20. századi kérdésekhez és nem a jelenlegi helyzethez igazított.
„Álszentek is vagyunk, mert nem a legrászorultabbakon segítünk, hanem másokon, azok közül is elsősorban azokon, akik képesek rá, hogy Európába jöjjenek” – fogalmazott Orbán Balázs az európai és más kontinensek humanitárius és szociális alapú akcióival kapcsolatban. A Migrációkutató Intézet volt igazgatója elmondta, hogy 2017-ben indított Hungary Helps Program Magyarország szerepvállalását és segítségnyújtását szervezi a világ migrációs kibocsátó területein. Orbán Balázs hangsúlyozta, hogy programjuk arra irányul, hogy a kibocsátó országokban, az ott megtalálható egyházi és más szervezetekkel történő együttműködés keretében próbáljanak segítséget nyújtani a rászorulóknak.

 

A kulturális és társadalmi kohézió kérdésére kitérve az előadó kifejtette, hogy a népvándorlásszerű migrációs mozgások az előző évtizedekhez képest abban hoztak újdonságot, hogy míg régebben a migráció individuális volt, addig ma csoportos népmozgásról beszélhetünk. „Régen jellemző volt, hogy az érkezők a fogadó ország kulturális, szociális rendszereire nyitottságot mutattak.” A 21. századi migrációs mozgásról Orbán Balázs elmondta, hogy véleménye szerint „ennek az ellenkezője a jellemző. Az érkezők csoportként gondolnak magukra. Nem a fogadó közeg kulturális mintázatait szeretnék átvenni, hanem a saját, meglévő kulturális mintázataiknak szeretnének a fogadó országban helyet csinálni. Ebből következően nagyon komoly kulturális feszültségek láthatóak.”
Orbán Balázs beszélt az Európai Unión belül érzékelhető felfogásbeli megosztottságról is. A parlamenti államtitkár elmondta, hogy míg Nyugat-Európa a maga korábbi integrációs politikájának is köszönhetően az integrációt hirdeti, addig Közép- és Kelet-Európa a határvédelem mellett érvel. A parlamenti államtitkár szerint ebben a közeljövőben nem lesz megegyezés, ezért alapvetően a közös pontokat szükséges keresni. Ilyen az „illegális, kontrollálatlan migrációval szembeni zéró tolerancia”, a helyben történő segítségnyújtás és a humanitárius segélyezés újragondolása.
A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottsága által szervezett nyílt bizottsági ülés hozzászólásokkal, kérdésekkel zárult.

 

Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Forrás: https://www.evangelikus.hu/

 

 

Nyílt bizottsági ülés 

 

 

Sok szeretettel várjuk Önöket a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Vallásközi Dialógus bizottsága szervezésében megrendezésre kerülő nyílt bizottsági ülésre, mely 2019. április 15-én, hétfőn lesz 10:30-tól a MEÖT székház (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) első emeleti tanácstermében.

Meghívott előadónk: Dr. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a Migrációkutató Intézet volt igazgatója.

Az előadás címe: A migráció és Európa jövője.

Az eseményre itt tudnak regisztrálni: https://docs.google.com/

 

Plakát letöltése: pdf

 

A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottságának látogatása Szigetváron



A Vallásközi Dialógus Bizottság tagjai szeptember 21-én Szigetvárra látogattak. A látogatás gondolata dr. Hóvári János turkológus, korábbi tel-avivi, kuvaiti és ankarai nagykövet, a jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend főtisztje, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megbízott óraadója és a Károli Gáspár Református Egyetem docense, valamint a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója előadásának kapcsán merült fel, aki a Bizottság 2017. évi nyílt ülésének vendége volt. Ő volt 2016-ban a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév elnöke. Szigetvár a törökök szempontjából is kiemelten fontos hely, hiszen legnagyobb uralkodójuk, Nagy Szulejmán szultán itt halt meg, még a vár bevétele előtt. A bizottság tagjai az elmúlt évben először az előzmény, azaz mohácsi csata emlékhelyét keresték fel.

A résztvevők az Apostoli Pünkösdi Gyülekezetben találkoztak Ginter Zsolt lelkésszel és feleségével, Katalinnal, továbbá a Szigetváron is szolgáló Macher Tivadar pécsi baptista lelkésszel. Zrínyi Miklós lovasszobránál a várban koszorúval adóztak a hősök emlékének, majd megtekintették a Vármúzeumot és úton hazafelé a Magyar-Török Barátság Parkot is.

Szentpétery Péter

 

Áttérés és szerződés

Látogatás a Magyarországi Muszlimok Egyházánál

 

A Vallásközi Dialógus Bizottság tagjai immár rendszeresen ellátogatnak a Magyarországi Muszlimok Egyházához. Így történt ez április 27-én is, amikor jelen voltak a pénteki imán, majd Sulok Zoltán elnök adott tájékoztatást. A pénteki beszéd témája az iszlám munkaerkölcse volt: az igazi muszlimnak tisztességes munkával kell gondoskodnia magáról és családjáról, hozzájárulnia a közösség jólétéhez, és ezzel is Allah dicsőségét szolgálnia.

Az ima után, előzetes megbeszélés alapján az áttérésről volt szó. A vendéglátó elmondta, hogy itt meg kell különböztetni a teológiai és a gyakorlati szempontot, amire a muszlim országokban ritkán kerül sor. Teológiai szempontból a hitehagyás a legfőbb bűnök közé tartozik. Allah prófétákat küldött, mindegyiket korlátozott időre, vagyis küldetésük a következőig tartott. Mohamed az utolsó, általa jött a végérvényes kinyilatkoztatás, ami azt jelenti, hogy a korábbiak hatályukat vesztették. Jézus után Mózest sem volt már kötelező követni. Itt a Koránból 5,3-ra hivatkozott: „Bizony leküldtük az Írást, és bizony megőrizzük azt.” Nincs már meg az az evangélium, amelyet Jézus hirdetett, a Korán viszont megmaradt. Nem kötelező követni („Nincs kényszer a vallásban…” 2,256), de Allah csak az iszlámot fogadja el. Minden mást hívőnek illetve hitetlennek kárhozat lesz a része, ezért a muszlimok nem térnek ki. Ábrahám, Mózes, Jézus stb. benne van a Koránban, amely elismeri küldetésüket, miattuk tehát nem kell Mohamedet megtagadni.

A hadísz szerint nem megengedett muszlimok vérének kiontása, csak házasságtörés, gyilkosság és hitehagyás esetén, ha az utóbbi a közösségtől elválik. Nem kötelező halálra ítélni (amit csak bíróság tehet), de ennek megvan a lehetősége. Ehhez valódi iszlám államra van szükség, amely megvizsgálja az illetőt az iszlám törvénykezés alapján. A hitehagyó tulajdonképpen hazaárulást követ el, a büntetés, de már a fenyegetettség az államot, a közösséget védi.
Arra a kérdése, hogy a muszlim bevándorlásnak Európa vagy más földrész kifejezetten célterülete-e, az elnök azt válaszolta: az iszlám semmit sem tart annak, amit a muszlimok kérnek, az az igazságosság és méltányosság. „Csupán” teológiailag azonban elmondható, hogy a muszlimok jogai muszlim vezetés alatt érvényesülnek teljes mértékben. A világ azonban nemcsak dar-al-iszlamra, iszlám területre és dar-al-harbra, a háború területére oszlik, ahol a muszlimoknak jogfosztottság vagy halál a részük. Van egy harmadik is, a dar-al-szulh, a szerződés területe, ez a muszlimok számára mindaddig megfelel, ameddig jogaikat gyakorolhatják. Magyarországon ez biztosítva van, és ezen ők sem kívánnak változtatni.

Szóba került a belgiumi helyhatósági választásokon induló iszlám párt alelnökével készített, vihart kavart interjú, amikor is a párt alelnöke nem volt hajlandó ránézni a műsorvezetőnőre. Ezt Sulok Zoltán is túlzásnak tartotta, azt viszont természetesnek, hogy a muszlimok is élni kívánnak a demokrácia lehetőségeivel.
Arra a kérdésre, hogy a keresztények másodrendű polgárok-e az iszlám többséggel szemben, elmondta, hogy ez nem igaz. Egy iszlám államban a (zsidók és) keresztények számára kötelező fejadót, a dzsizját minden munkaképes, dolgozó embernek fizetnie kell, a szegényeknek szánt adót, a zakátot (ami vallási kötelezettség, s így nem muszlimtól nem kérhető) viszont minden vagyon után kell fizetni, így azt nem csak munkaképes és dolgozó muszlimok fizetik.

Azokat a menekülteket, akik nem éltek működő államban, (például a szomáliaiakat) a vallás által lehet motiválni, rendszeres munkára szoktatni, például az (ünnepi) imára való készülődéssel nekik ez sikerült. A menekültek többsége hazamenne, ha belátható időn belül rendeződne a helyzet az adott országban, erre sajnos aligha van esély. A menekültek fele a világon hat országban él: Libanon, Jordánia, Törökország, Irán, Pakisztán, Dél-Afrika. Európában persze sokkal jobb bánásmódban és ellátásban részesülnek. Arra a kérdésre, hogy miért nem a gazdag iszlám országokba mennek, a vendéglátó elmondta, hogy Szaúd-Arábiában is egymillió szír van. A probléma, hogy a gazdag iszlám országok alapvetően törzsi társadalmak, és a törzsi rendszerbe egy kívülálló nem tud beilleszkedni. Szaúd-Arábiában is van szegénység, a menekültek ellátása problematikus, nincs a nyugatihoz hasonló infrastruktúra. Katarban és Kuvaitban is már a lakosság több mint fele külföldi, Katarban ez azt jelenti, hogy míg a lakosságnak csak tíz százaléka katari, harminc százaléka pl. indiai. A bevándorlók esetében a tulajdonszerzésnek lehetnek problémái, és nyugdíj sincsen a vendégmunkások számára.
Végül az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a stabil muszlim közösségek képesek hatékonyan fellépni a szélsőségesek ellen. A különböző iszlám irányzatok, mozgalmak, egyesületek esetében szerinte nem az számít, hogy milyen hittételeket vallanak, melyik vallásjogi iskolához tartoznak, hanem, hogy milyen módszereket tartanak kívánatosnak vagy elfogadhatónak közösségükben és azon kívül.
*
Köszönjük Sulok Zoltán elnök úrnak a kereszténység és az iszlám közötti különbségek, ellentétek tisztázásához eddig nyújtott segítségét, és a jövőben is szeretnénk rá számítani. Az alapvető ellentét a végérvényes kinyilatkoztatásra vonatkozik. Számunkra a beszélgetés nyomán természetesen az a legfontosabb kérdés, hogy melyek a keresztények hitehagyásának okai és következményei a jelenben és következményei az örökkévalóságban.

Szentpétery Péter

Joomla templates by a4joomla