• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg

 

A nők az iszlám szerint

Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyháza elnökének látogatása

Június 3-án Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke volt a Bizottság vendége. Előzetes megállapodás szerint a nők, a család helyzetéről volt szó, továbbá röviden Ferenc pápa februári, Abu Dhabiban tett látogatásáról.
Az előadó azzal kezdte, hogy a nők szerepe, helyzete a kinyilatkoztatáson, 1400 éve a Koránon és a Szunnán alapul, ember tehát nem írhatja felül. Mint mondta, más kérdés, hogyan valósul meg a gyakorlatban.
Éva Ádámból lett, hogy a párja legyen, és hogy Istent szolgálja (Korán 16,72; 51,56). Isten parancsolata, figyelmeztetése Évának is szólt (2,35). Mindketten engedelmeskedtek a Sátán kísértésének, de megbánták. Büntetésük a Paradicsomból való kiűzetés lett, de más következménye nem volt, és nincs. Az iszlám nem fogadja el az eredendő bűn tanítását, mindenki magáért felel (2,134). Minden újszülött tisztán, egyistenhittel születik.
Nők és férfiak egyenrangú társai egymásnak, az emberiség tagjaiként egy család vagyunk (49,13). Vallási kötelességekben nincs különbség, a hívő férfiak és nők egymás pártfogói (9,71). Az iszlám garanciákat is nyújt a nőknek, lehet saját vagyonuk, ami azelőtt sok helyen nem volt lehetséges, örökölhetnek, örökhagyók lehetnek, szerződhetnek, bérelhetnek, bérbeadhatnak, kezeskedhetnek. A nőnek joga van a védelemhez, a házasságkötés során a legközelebbi férfirokon a képviselője, szabad véleménye lehet (58,1). A közéleti részvétel lehetséges a nőnek, de nem kötelezhető rá. Férfi és nő egyenlősége nyilván nem jelent azonosságot, hiszen az eltérés a két nem között a vonzalom alapja. Ennek megvalósulásaként rendelte Isten a házasságot.
Több feleség esetén mindegyikkel külön-külön kell házassági szerződést kötni, és egyforma bánásmódban részesíteni. Annakidején sokkal több feleség is lehetséges volt, de, mint mondotta, Isten a kinyilatkoztatásban négyre korlátozta a számukat. Nőtöbblet esetén inkább legyen feleség mint magányos és kiszolgáltatott. A házasság határozatlan idejű szerződés, bizonyos körülmények esetén felbontható, a nő részéről is. A válás persze a megengedett dolgok közül a legrosszabb.
Ami a paráználkodást illeti, ha házas személy követi el, sokkal súlyosabb megítélés alá esik, függetlenül attól, hogy kivel tette. Bizonyítani kell, mégpedig négy tanúval, ami persze igen nehéz, szinte lehetetlen. Büntetést csak a saría bíróság szabhat ki, az önbíráskodás, ami a szülőnek való engedelmesség túlzásba vételéből fakadhat, (például úgynevezett becsületgyilkosság) nem megengedett. Ha a parázna sohasem volt házas, és amennyiben sikerül négy hiteles tanúval bizonyítani a paráznaság megtörténtét, jelképesen száz korbácsütést kap. Parázna csak paráznával vagy „társítóval” (Isten mellé más istent is tesz) köthet házasságot. A nők öltözködése az erkölcs védelmét szolgálja, idegen férfiak, akikkel házasságot köthetne, ne lássák (24,31-34).
Mohamedtől egyszer megkérdezték, hogy ki érdemli meg legjobban, hogy jóságos társai legyünk a földön, válasza: az anya. A második? Szintén az anya. A harmadik? Ugyanígy. Az apa csak a negyedik. Lányáról, Fatimáról azt mondta: „Aki megharagítja, engem haragít meg.”
A tanúskodás gyakran emlegetett problémája, amikor is két nő vallomása ér fel egy férfiéval, csak kereskedelmi ügyekre vonatkozik, hiszen a nők ezekben járatlanabbak. A jegyajándék (mahar) a nő vagyona lesz (4,4). Joga van a jó bánásmódhoz, házasságkötés után is mindig a saját nevét használja, saját vagyona lehet. A nő persze lemondhat az eltartás jogáról, elmehet dolgozni, ha nem hanyagolja el a családot. A vendég itt említette, hogy a zakátot („alamizsna”, „szegényadó”) annak kell fizetnie, akár férfi, akár nő, akinek legalább egy éve van érintetlenül 85 gramm 24 karátos aranynak megfelelő (kb. 1,2 millió forint) vagyona, ennek 2,5 százalékát kell fizetni. A vagyont ajánlott termelésbe fektetni, hogy ne fogyjon. Ha a nőnek nincs férfi rokona, akkor az állam kötelezettsége a gondoskodás. Igaz, hogy a lány csak feleannyit örököl, viszont a fiútestvér köteles őt eltartani. A családi hierarchiában a férfi a vezető, ami Istentől rendelt feladata. Persze nem önkényuralommal, hanem megtanácskozva. A férfi képviseli a családot, és felelőssége miatt van egy fokkal feljebb (2,228). A nő a túlvilágon sem lesz alárendelt, ott is házastársak maradhatnak, ha akarnak. Ott mindenki elégedett lesz, semmilyen hiányt és szenvedést nem fog többé tapasztalni, mindenki úgy érzi, hogy a legjobb részt kapta.
Sulok Zoltán szerint a Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb, a kairói Al-Azhar mecset, a szunnita iszlám egyik szellemi központjának főimámja által február 4-én aláírt 12 pontos nyilatkozat fontos dokumentum, amelyben keresztények és muszlimok „egymást szelídítik”. Ebben szó van szabadságról, igazságosságról, békéről, párbeszédről, az imahelyek védelméről, az állampolgárok közötti diszkrimináció tilalmáról, a nők és a gyermekek jogairól. A napi politika szintjén azonban sok a hiányosság, és félő, hogy „szép protokolláris dokumentum” marad. Hány politikus olvasta el? – kérdezte. A muszlimok számára csalódást keltett a hidzsáb (fejkendő) betiltása Ausztriában az oktatási és közintézményekben, a fenti dokumentum aláírását követően. Említette, hogy az elnyomottak, például Burmában a rohingyák vagy Kínában a munkatáborokban sínylődő ujgurok helyzetére is gondolni kell.
*
Nekünk pedig az üldözött keresztényekére. Az előadó szerint a vallási villongás a muszlim országokban nem állami gyakorlat, de tegyük hozzá: még ha így is van, ez nem mentesíti az érintett államokat a felelősség alól. Jó volt hallani, hogy az elvek szintjén nincs is olyan óriási különbség a nők helyzetét, jogait illetően iszlám és kereszténység között, de a bevezetésre utalva tényleg kérdés, hogyan valósul meg a gyakorlatban. Köszönjük Sulok Zoltán elnök úr előadását, és majd újabb témával folytatjuk.

Szentpétery Péter

 

 

A migráció és Európa jövője
A Vallásközi Dialógus Bizottság nyílt ülése

Április 15-én, a Vallásközi Dialógus Bizottság idei nyílt ülésén fenti címmel, a bevándorlás és kontinensünk viszonyáról tartott előadást Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Migrációkutató Intézet korábbi igazgatója. A tavalyi évben az ülés vendége Horváth-Sánta Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt, akinek előadását a résztvevők nagy tetszéssel fogadták, így kézenfekvő volt, hogy az idei évben az intézet alapítóját hívjuk meg. Orbán Balázs a Migrációkutató Intézet létrehozatalának körülményeiről elmondta, az Intézet 2015-ben „fantasztikus kollégákkal”, de a hazánkra nehezedő migrációs nyomás miatt „a legsötétebb órákban” alakult meg. Mindez pedig nem volt egyszerű folyamat, hiszen a migráció összefüggéseinek, tudományos kutatásának közegét Magyarországon korábban még senki nem alakította ki. Az Intézet létrejötte óta elért eredményeiket így foglalta össze: „Minden, amit feltételeztünk, amit mondtunk, és amit tagadtak, bejött; a valóság rárúgta az ajtót a hagymázas ideológiára.”

Az Intézet létrehozásának szükségességét az adja, hogy megváltozott az a történelmi környezet, amelyben elődeink éltek. Napjainkban tömeges népvándorlás zajlik, az elmúlt két évszázadban, 6-7 nemzedékre visszatekintve nem találkoztunk hasonlóval. Ma az emberiség több mint 3 százaléka, vagyis körülbelül 260 millió ember él máshol – akár legálisan, akár illegálisan –, mint ahol született. Ez a szám az elmúlt tizenöt évben drasztikus mértékben növekedett – hiszen ezeknek az embereknek a száma megkétszereződött –, így beszélhetünk ma ilyen arányról, annak ellenére, hogy az ENSZ becslése szerint ennek a szintnek az elérése 2050-re lett volna várható. Ekkorra viszont ma már 500 millió fővel számolnak azok tekintetében, akik máshol élnek, mint ahol születtek, de a korábbiak fényében könnyen elképzelhető, hogy majd erről a becslésről is kiderül, hogy hibás előrejelzés volt. Jelenleg világszerte 25 millió elismert menekült van.
Ha ennek a folyamatnak a területi megoszlását nézzük, elmondhatjuk, hogy Európa az egyik leginkább érintett kontinens a népvándorlásban, mivel a 260 millió bevándorló egyharmada itt él – ebben persze az Európai Unió más tagállamaiba költözött magyarok is benne vannak. Ha aktuálpolitikai kérdéseket szemlélünk, láthatjuk, hogy a Brexit is hazug módon ekörül forgott, mivel az ottani politikusok nem tettek különbséget a közép-kelet-európaiak és az Európán kívüliek között, holott teljesen más társadalmi beágyazódottságról beszélhetünk esetükben.

Ha a különböző kritikus hangokra figyelünk, mondhatnánk, hogy a zöldhatáron át menekülők felkarolása morális kötelezettségünk, de be kell látni, hogy 2015-ben – amikor 106 országból érkeztek hazánkba –, a többség a legliberálisabb felfogás szerint sem volt valódi menekült. Ehhez hasonlóan a jelenlegi migránsok 70-90 százaléka sem tekinthető valódi menekültnek, csupán illegális bevándorlónak.
A jelenleg irányadó, azaz még 20. századi szabályozás idejétmúlt, így az európai jog elavult elvek alapján tesz különbséget e két kategória között. Sőt, Nyugat-Európa láthatóan nem is akar különbséget tenni, hanem úgy tűnik, hogy „érdekelt az álszent magatartásban”, amelyet az utóbbi évek migrációs politikájában folytatott.

Vegyünk példaként három várost, Kabult (Afganisztán), Damaszkuszt (Szíria) és Kadunát (Nigéria). A szírek menedékkérelmét az Európai Unióban átlagosan még ma is magasabb arányban fogadják el, mint az afgánokét vagy a nigériaiakét, miközben minden háborús szenvedés ellenére Damaszkusz még mindig messze a legélhetőbb város az említettek közül. Be kell látni, hogy például Afganisztánból (is) fiatal, erős férfiak jönnek Európába, akik valahonnan összegyűjtik az embercsempészeknek fizetendő pénzt. Az EU álszent magatartása abban is megnyilvánul, hogy aki erre nem képes – például az illető nagyszülei –, azzal nem foglalkoznak. Ha pedig ilyen ellenérvek mentén a morális érvelés már nem tartható, akkor a migrációpártiak érvrendszere átvált gazdasági területre, eszerint szükség van a munkaerőre az Európai Unió határain belül. Ez az állítás ugyan önmagában igaz, azonban mégsem állja ki a valóság próbáját, hiszen ezen bevándorlók képzettsége, munkaerő-piaci alkalmassága sokkal alacsonyabb, mint a kelet-közép-európaiaké, ráadásul az utóbbiak rendszerint nem viszik magukkal a családjukat – így biztosan csak meghatározott ideig maradnak –, valamint az azonos társadalmi-kulturális gyökerek miatt nem is generálnak feszültséget a befogadó államban. A liberálisok és az Európai Unió intézményei is gyakran hivatkoznak arra, hogy a nyitott kapuk politikája növeli a GDP-t, azt azonban nem veszik figyelembe, hogy az államnak anyagilag támogatnia kell a migránsokat, így fogyasztásuk növekedése mögött részükről nincs tényleges gazdasági teljesítmény, ugyanakkor terhelik a szociális ellátórendszer intézményeit. Éppen ezért a német gazdaság idei várható egy százalék körüli növekedése technikai értelemben már recessziónak számít.

Amint arra már korábban kitértünk, a migrációpárti erők azt a mítoszt is terjesztik, hogy kulturális, társadalmi kohézió szempontjából nincs különbség a mai migránsok és a korábbi vendégmunkások között. Ezzel szemben a korábbi évtizedekben érkezők még többé-kevésbé nyitottak voltak a befogadó állam iránt, nem volt erős csoporttudatuk, tisztában voltak vele, hogy a fennálló rendhez kell alkalmazkodniuk. Éppen ezért teljesen félrevezető az ötvenhatos magyarokkal való mai összehasonlítás, hiszen ők egyénileg és legális úton érkeztek meg külföldre, kivárva a befogadó országok engedélyét. Visszatérve a bevándorlókra, elmondható, hogy bár néhány évtizeddel ezelőtt még sikeresnek látszott az integráció, azonban a második-harmadik nemzedékkel kapcsolatban hasonló problémák merültek fel, mint az újonnan érkezőkkel. Mivel annakidején a volt gyarmatokról érkezetteknek szociális, társadalmi ugrást és lehetőséget jelentett a bevándorlás, hálásak voltak és lojálisak a befogadó államhoz. A második-harmadik generációs bevándorlók azonban egyre inkább elkülönülnek – az iszlám vallás expanzív jellegének erősödésével összhangban –, és ezzel párhuzamosan felerősödnek a befogadó államot kritizáló hangok a csoporton belül. A most Németországba érkezőknél – saját bevallásuk szerint – két százalék alatti a nyelvtudás, miközben a német gazdaságnak ma elsősorban a szolgáltatások területén van szüksége képzett munkaerőre. Így tehát „az integrációra, asszimilációra rácsukhatjuk az ajtót”.

Konrad Adenauer mondta az európaiakról, hogy ugyanazon égbolt alatt élünk, de más a horizontunk. Nyugat-Európa kérdése a migrációval kapcsolatban az, hogy miként kezeljük, hogyan oldjuk meg? Mi ezzel ellentétben pedig azt mondjuk, hogy nem akarunk ugyanoda jutni, mint ők. Ebben sohasem lesz egység, de az álláspontok kölcsönös elismerése lehetséges, és a nyugat-európaiak bármennyire is negatívan viszonyulnak hozzánk, vannak kérdések, amelyekben közös érdekünk lenne az együttműködés, így például az illegális migrációval szembeni zéró toleranciát közös érdekből gyakorolhatnánk.
Ha pedig a valódi megoldási módokról beszélgetünk, a Kormány álláspontja világos, a migrációs kérdésben felmerülő morális kötelezettség azt jelenti, hogy a segítséget kell helybe vinni, mivel ott tízszer-hússzor annyit ér, miközben az senkinek sem jó, ha a problémát hozzuk ide. Ugyanakkor azt látnunk kell, hogy a nemzetközi szervezetek és a nyugati államok egy része által folytatott segélyezés sokszor gazdasági érdekből történt és történik. Éppen ezért meg kellene állítani a segélyek általi piacszerzést és politikai befolyásolást, hiszen ezzel nem növelik az adott ország népességmegtartó képességét, így nem érhetik el a segélyezés eredeti célját sem.

Előadását követően Orbán Balázs kérdésekre válaszolva elmondta, hogy akárkinek is érdeke a tömeges migráció, még szervezettség nélkül is tapasztalható az azzal összefüggő nyomás, és gazdasági, környezeti okokból évtizedekre biztosított az utánpótlás. A Gallup Intézet kutatása szerint jelenleg 710 millió ember tervezi elhagyni a lakóhelyét, többségük pedig a szubszaharai Afrikában él, ahol néhány évtized múlva a népesség megduplázódik. Minél távolabb vannak az indulók Európától, annál kevésbé szervezettek, de előbb-utóbb kialakulnak a lehetőségek arra, hogy csoportban vagy migránskaravánná szerveződve próbáljanak belépni az Európai Unióba. A Szaharán való átkelés a helyi hadurak kezében van, korábban a fegyver- és drogkereskedelem volt a legjövedelmezőbb, manapság azonban az embercsempészet vált az elsődleges illegális bevételi forrássá. Miközben a görög- és törökországi migránskaravánok szervezésében a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is érdekeltek, a magyar, úgynevezett Stop Soros-törvény értelmében az illegális migráció szervezése, támogatása hazánkban bűncselekmény. Ha Görögországban is ez lenne a helyzet, akkor Thesszalonikiben nem lett volna szükség rendőri beavatkozásra.
Azonban az Európai Unióban továbbra is a bevándorláspárti irányzat érvényesül. Ennek példája volt a svéd miniszterelnök nyilatkozata, amely szerint Magyarországtól uniós forrásokat kellene elvenni, mivel fellép az illegális migráció ellen. Azonban a birodalmi „leviatán” logikájának érvényesülésével, diktálásával veszélybe kerülnek az EU alapvetői vívmányai. Az EU alapító atyái is megosztottak voltak abban, hogy a 20. századi világégésekért a nacionalizmus-e a felelős vagy pedig a nemzetek feletti, birodalmi ideológiák. Ma azonban az EU vezetésének többsége birodalompárti, a harmadik világbeli migráció pedig tipikusan ennek a birodalomépítésnek az eszköze. Miközben az már világosan látszik, hogy az illegális migráció ellen a nemzetállamok tudnak hatékonyan fellépni, nem pedig a brüsszeli intézmények; ez utóbbiak éppen ezért akarják elvenni a hatásköröket nemzetállami szintről. Mindennek ellenére, a magyarok túlnyomó többsége elkötelezett az EU mellett – amire büszkék lehetünk –, de kritikusak vagyunk a mostani vezetéssel szemben, amely aláássa a tagállamok közötti bizalmat is.

A migrációs nyomásra visszatérve az előadó elmondta, hogy 2015 óta a Közel-Keleten, Afrikában és Európában végigjárta a migrációs útvonalak fontosabb állomásait, és látta, hogy az érkezők többsége milyen körülmények közt él. Nyilvánvaló, hogy humánusan kell kezelni a helyzetet, de minél vonzóbb az ellátás a befogadó államokban, annál inkább erősödik a migráció. Ezért is fontos – ahogyan azt korábban említette – a helyben valós segítség, a magyar Kormány éppen ezért indította el a Hungary Helps programot, illetve alapította meg azóta a hasonló nevet viselő ügynökséget a helyi közösségek vezetői, illetve államközi kapcsolatok révén.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy hívő emberekben sokszor visszatetszést kelt, amikor indulatokat gerjesztve „a” migránsról, mint fenyegetésről beszélnek, pedig az egyház tanításában hangsúlyos az egyén méltósága, a vendég rámutatott: római katolikusként talán még inkább tapasztalja ez utóbbi hangsúlyozását. A társadalmi jelenségek vizsgálatát azonban nem csak mikroszinten, de makroszinten is el kell végezni. Például a házasság és a gyermek nem vállalása egyénileg érthető, de az állam akkor is azt mondja, hogy az a jó, ha a lehető legtöbb ember él családban. Saját magunkban kell helyretenni a problémát. Az állam az ország népéért felelős, az egyes ember pedig magáért, családjáért, nemzetéért is. Ami a migránsokat illeti: nyilván nem minden egyes egyénről mondható az el, hogy befogadása károsan hatna az adott társadalomra, de makroszinten maga a migrációs jelenség annál inkább káros. Ehhez kapcsolódóan pedig arra vonatkozóan, hogy nem túlzott-e az ijesztgetés, válaszképpen a saját nemzedéke felől közelítette meg a kérdést: hangsúlyozta, hogy a politikai döntések megváltoztathatatlanná, visszafordíthatatlanná teszik a jövőt. Németországban a ma zajló vitákat már a hetvenes években kellett volna lefolytatni. Nekünk most kell – nekünk most még van lehetőségünk – megtenni ezt, méghozzá a 2015-ös tapasztalatok alapján. A migráció létező probléma, amellyel a nyugati civilizáció minden tagja találkozik. Akkor is, ha Kazincbarcikán (még) nem probléma, de Birminghamben már igen.

Arra reagálva, hogy a volt gyarmattartók kiemelten felelősek lennének korábbi gyarmataik népeiért, utalt rá, hogy számukra is mintaszerű lehetne a Hungary Helps program tevékenysége. A segélyezés, mint már az előadásban is említette, csapda, hiszen a helyi ipart elsorvaszthatják, az állam pedig a multicégek által kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Arra a felvetésre, hogy az EU nem egyszerűen a nemzetállam versus birodalom elve alapján működik, hiszen a nyugati, különösen a nagy államok mindig tudják érvényesíteni a saját érdekeiket, példaként említette két német lehetséges racionális vitáját. Meg tudják vitatni, hogy mi a jobb: szabad, egyenlő nemzetek közössége, vagy Európai Egyesült Államok, abból kiindulva, hogy mi a német érdek. Két magyar nem tud ilyesmiről vitatkozni, hiszen az Európai Egyesült Államok mellett nincsenek magyar érvek. Egy birodalomnak mindig van centruma és perifériája, mi pedig nem akarunk a perifériára kerülni.
A Brexit is azt mutatja, hogy az emberek többsége nem azért támogatta a kilépést, mert buta, hanem mert érzi, hogy van oka félteni a szuverenitását. A magyar kormány megértette, hogy mit vár tőle a nemzet. Éppen ezért tette egyértelművé azt az álláspontot, hogy aki illegálisan jön ide, addig nem léphet be Magyarországra, illetve az EU-ba, amíg a helyzete nem tisztázódik, ebben elengedhetetlenek a tranzitzónák is. Az integrációs befogadó állomások – Bicske, Debrecen – nem szolgálták ezt a célt, Magyarországnak nem érdeke ilyen táborokat fenntartani. Nem az ideérkezők integrációjára, hanem az állampolgáraink védelmére és a helyben segítésre kell koncentrálnunk, ismételte meg befejezésül Orbán Balázs államtitkár.

*

Az előadás idején fogalmunk sem volt a Notre Dame aznap esti, azaz nagyhét hétfői égéséről. Még kevésbé a húsvét vasárnapi, több száz halálos áldozatot követelő, keresztények elleni srí lankai terrortámadásokról. Milyen hatással vannak, lesznek az ilyen események az európaiak, különösen a nyugat-és észak-európaiak – jelenleg a bevándorlók átlagánál jóval lazább – „csoporttudatára”, közöttük az európai keresztényekére? Európának (is) segítenie kell a világ más részein élőket, ez nem vitás. „Csak” az a kérdés, hogy segítségnek együtt kell-e járnia az önfeladás – az előadó kifejezését idézve – „hagymázas ideológiájával”.

 

Szentpétery Péter

 

Fókuszban a migráció


Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) meghívására „Migráció és Európa jövője” címmel tartott előadást Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ökumenikus tanács székházában, április 15-én.

A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottsága szervezésében megrendezésre kerülő nyílt bizottsági ülést Fischl Vilmos MEÖT főtitkár és Szentpétery Péter, a bizottság elnöke nyitotta meg.
Orbán Balázs előadásában a népvándorlás kérdését ismertette. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, hogy az ENSZ felmérése alapján ma közel 260 millió ember él és dolgozik hazájától különböző országban. A Migrációkutató Intézet volt igazgatója kifejtette, hogy ebben a számban a legálisan külföldön dolgozó vendégmunkások is benne vannak, azonban meglátása szerint az adat kifejező, hiszen rámutat a gyorsuló társadalmi változásra. Orbán Balázs az átalakulás intenzitását szemléltetve megemlítette, hogy a fenti számot 2000-ben az ENSZ még 2050-re prognosztizálta. Mint kifejtette, mára a világszervezet 2050-re történő előrejelzése szerint a legális és illegális bevándorlók száma 500 millió fő lehet.

 

A parlamenti államtitkár elmondta: „A 2015–16-ban Magyarországra érkezettek többsége nem volt menekültnek tekinthető”. A világ népmozgását tekintve Orbán Balázs megjegyezte: „Ma 70–80 százalék között mozog az a szám, akik jogi értelemben nem tekinthetők menekültnek”. Az államtitkár kitért arra, hogy a menekültekre vonatkozó jogi szabályozás meglátása szerint idejétmúlt, hiszen az a 20. századi kérdésekhez és nem a jelenlegi helyzethez igazított.
„Álszentek is vagyunk, mert nem a legrászorultabbakon segítünk, hanem másokon, azok közül is elsősorban azokon, akik képesek rá, hogy Európába jöjjenek” – fogalmazott Orbán Balázs az európai és más kontinensek humanitárius és szociális alapú akcióival kapcsolatban. A Migrációkutató Intézet volt igazgatója elmondta, hogy 2017-ben indított Hungary Helps Program Magyarország szerepvállalását és segítségnyújtását szervezi a világ migrációs kibocsátó területein. Orbán Balázs hangsúlyozta, hogy programjuk arra irányul, hogy a kibocsátó országokban, az ott megtalálható egyházi és más szervezetekkel történő együttműködés keretében próbáljanak segítséget nyújtani a rászorulóknak.

 

A kulturális és társadalmi kohézió kérdésére kitérve az előadó kifejtette, hogy a népvándorlásszerű migrációs mozgások az előző évtizedekhez képest abban hoztak újdonságot, hogy míg régebben a migráció individuális volt, addig ma csoportos népmozgásról beszélhetünk. „Régen jellemző volt, hogy az érkezők a fogadó ország kulturális, szociális rendszereire nyitottságot mutattak.” A 21. századi migrációs mozgásról Orbán Balázs elmondta, hogy véleménye szerint „ennek az ellenkezője a jellemző. Az érkezők csoportként gondolnak magukra. Nem a fogadó közeg kulturális mintázatait szeretnék átvenni, hanem a saját, meglévő kulturális mintázataiknak szeretnének a fogadó országban helyet csinálni. Ebből következően nagyon komoly kulturális feszültségek láthatóak.”
Orbán Balázs beszélt az Európai Unión belül érzékelhető felfogásbeli megosztottságról is. A parlamenti államtitkár elmondta, hogy míg Nyugat-Európa a maga korábbi integrációs politikájának is köszönhetően az integrációt hirdeti, addig Közép- és Kelet-Európa a határvédelem mellett érvel. A parlamenti államtitkár szerint ebben a közeljövőben nem lesz megegyezés, ezért alapvetően a közös pontokat szükséges keresni. Ilyen az „illegális, kontrollálatlan migrációval szembeni zéró tolerancia”, a helyben történő segítségnyújtás és a humanitárius segélyezés újragondolása.
A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottsága által szervezett nyílt bizottsági ülés hozzászólásokkal, kérdésekkel zárult.

 

Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Forrás: https://www.evangelikus.hu/

 

 

Nyílt bizottsági ülés 

 

 

Sok szeretettel várjuk Önöket a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Vallásközi Dialógus bizottsága szervezésében megrendezésre kerülő nyílt bizottsági ülésre, mely 2019. április 15-én, hétfőn lesz 10:30-tól a MEÖT székház (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) első emeleti tanácstermében.

Meghívott előadónk: Dr. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a Migrációkutató Intézet volt igazgatója.

Az előadás címe: A migráció és Európa jövője.

Az eseményre itt tudnak regisztrálni: https://docs.google.com/

 

Plakát letöltése: pdf

 

A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottságának látogatása Szigetváron



A Vallásközi Dialógus Bizottság tagjai szeptember 21-én Szigetvárra látogattak. A látogatás gondolata dr. Hóvári János turkológus, korábbi tel-avivi, kuvaiti és ankarai nagykövet, a jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend főtisztje, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megbízott óraadója és a Károli Gáspár Református Egyetem docense, valamint a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója előadásának kapcsán merült fel, aki a Bizottság 2017. évi nyílt ülésének vendége volt. Ő volt 2016-ban a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév elnöke. Szigetvár a törökök szempontjából is kiemelten fontos hely, hiszen legnagyobb uralkodójuk, Nagy Szulejmán szultán itt halt meg, még a vár bevétele előtt. A bizottság tagjai az elmúlt évben először az előzmény, azaz mohácsi csata emlékhelyét keresték fel.

A résztvevők az Apostoli Pünkösdi Gyülekezetben találkoztak Ginter Zsolt lelkésszel és feleségével, Katalinnal, továbbá a Szigetváron is szolgáló Macher Tivadar pécsi baptista lelkésszel. Zrínyi Miklós lovasszobránál a várban koszorúval adóztak a hősök emlékének, majd megtekintették a Vármúzeumot és úton hazafelé a Magyar-Török Barátság Parkot is.

Szentpétery Péter

Joomla templates by a4joomla