Nyomtatás

 

A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottságának látogatása Szigetváron



A Vallásközi Dialógus Bizottság tagjai szeptember 21-én Szigetvárra látogattak. A látogatás gondolata dr. Hóvári János turkológus, korábbi tel-avivi, kuvaiti és ankarai nagykövet, a jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend főtisztje, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megbízott óraadója és a Károli Gáspár Református Egyetem docense, valamint a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója előadásának kapcsán merült fel, aki a Bizottság 2017. évi nyílt ülésének vendége volt. Ő volt 2016-ban a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév elnöke. Szigetvár a törökök szempontjából is kiemelten fontos hely, hiszen legnagyobb uralkodójuk, Nagy Szulejmán szultán itt halt meg, még a vár bevétele előtt. A bizottság tagjai az elmúlt évben először az előzmény, azaz mohácsi csata emlékhelyét keresték fel.

A résztvevők az Apostoli Pünkösdi Gyülekezetben találkoztak Ginter Zsolt lelkésszel és feleségével, Katalinnal, továbbá a Szigetváron is szolgáló Macher Tivadar pécsi baptista lelkésszel. Zrínyi Miklós lovasszobránál a várban koszorúval adóztak a hősök emlékének, majd megtekintették a Vármúzeumot és úton hazafelé a Magyar-Török Barátság Parkot is.

Szentpétery Péter