Nyomtatás

 

Látogatás Pécsen


A Bizottság tagjai: Szentpétery Péter elnök, Fischl Vilmos MEÖT-főtitkár, Gér András László református zsinati tanácsos, Mesterházy Balázs evangélikus lelkész, a Kőszegi Evangélikus Oktatási Központ igazgatója, Mészáros Kálmán, a Baptista Teológiai Akadémia rektora és Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház korábbi elnöke szeptember 26-án felkeresték a Pécsi Iszlám Központot. Előtte helyi lelkészekkel találkoztak: Jakab László Tibor ny. nagyatádi református lelkész, a Theologiai Szemle olvasószerkesztője, a Szerkesztőbizottság tagja, Kisóvári Németh Norbert és Kisóvári Németh Márta református, Lettner Gábor pünkösdi és Manhardtné Szlovák Katalin evangélikus lelkésszel.

A délután 2 órakor kezdődő pénteki ima két-háromszáz résztvevője többsége Pécsett tanuló egyetemista volt. Az arab majd angol nyelvű beszéd a prófétai üzenetek sorozat keretében a Mohamed   utáni négy kalifa közül a másodikról, Omárról (634-644) szólt. Arról, hogyan lett Mohamed életében az iszlám hit ellenségéből annak elkötelezett, odaadó terjesztője (vö. Iszlam.com: Omar ibn al-Khattáb iszlámra térésének története) Figyelmeztetett, hogy a sátán minden jóról le akar beszélni, úgy, hogy még az imában is megpróbál kísérteni. A gyülekezet tagjai elmondták, hogy a nyolcvanas évektől a Jakováli Hasszán dzsámiban imádkoztak (2019-ig), ez azonban egyre inkább kicsinek bizonyult. Majd az egyetemen, végül megvásárolták a korábbi Rácz Aladár Cigány Közösségi Házat (a szomszéd házat is szerették volna), és 2023-ban átadták a jelenlegi központot, benne az Al-Furqan (a Megkülönböztető, a 25. szúra magáról a Koránról) mecsettel (vö. SzabadPécs.hu: Iszlám kulturális központ lett a Rácz Aladár cigány közösségi házból). A Központban természetesen vallás- és nyelvoktatással is foglalkoznak. Végül a közösség vezetői az Árkád bevásárlóközpontban ebédre hívták a Bizottság tagjait.

Sz. P.