• fruits.gif
  • meot_slide0.jpg
  • meot_slide1.jpg
  • meot_slide2.jpg
  • meot_slide3.jpg
  • meot_slide4.jpg
  • meot_slide5.jpg
  • meot_slide6.jpg
  • meot_slide7.jpg
  • meot_slide7b.jpg
  • meot_slide8.jpg
  • meot_slide8b.jpg
  • meot_slide9.jpg

FELNŐTTKERESZTSÉG A BAPTISTA EGYHÁZBAN

 

Keresztelési/bemerítési gyakorlatunk alapjai

Elsőként egy szóhasználatbeli eltérést kell tisztázni, mely a baptista gyülekezetek keresztelési gyakorlatának formájára vezethető vissza. Hitelődeink ugyan még használták az „keresztelt keresztyény” (sic!) kifejezést önmagukra (lásd az 1905. évi ócsai hitvallás címét), de magát a keresztelést, mivel teljes víz alá merítéssel gyakorolták, dominánsan bemerítésnek, alámerítésnek nevezték s nevezzük ma is. E gyakorlatot nem valamilyen újításnak tartották, tartjuk, hanem éppen az ősi keresztelési gyakorlat alapformájának az Újszövetség híradásai és a dogmatörténet tanúsága alapján. Mára általánossá vált nevünk – baptista – is erre mutat, mely a görög baptó, baptidzó, baptisztész szavak származéka. A két ige, tehát a baptó, baptidzó a ’bemárt, bemerít’, a baptisztész pedig a ’vízbe mártó, bemerítő’ jelentéssel adható vissza.

A formai és szóhasználati eltérésen túl egy annál jelentősebb tartalmi kérdés is felmerül. A keresztséget – az úrvacsorával egyetemben – Krisztus rendelte kegyelmi eszköznek tartjuk. A keresztség objektív alapja magának Jézus Krisztusnak a váltsághalála és feltámadása, valamint a Szentlélek kitöltetése. Szubjektív alapja pedig az ige meghallása és annak hittel történő elfogadása. Tehát a keresztség mint kegyelmi eszköz hitünk szerint egyfelől kizárólag Krisztus áldásától és a Lélek munkájától függ, önmagától ható ereje nincs, másfelől csak akkor hatékony, ha hittel veszi azt az ember. Ebből következőleg „a bemerítés az újjászületés jelképe, a Megváltóba vetett hit szeretetből és engedelmességből fakadó gyümölcse, Krisztussal és az ő testével, a hívők közösségével való egyesülésünk kiábrázolása”. (Baptista hitvallás, 10. cikkely, 1. bekezdés. Kapcsolódó igazoló helyek: Mt 3,13–17; 28,19; Kol 2,11–12; Jn 5,10.14; ApCsel 2,41; 22,16; Gal 3,27; 1Kor 12,13.)

A fentiek értelmében bemerítésben csak azokat részesítjük, akikben a hit jelenléte feltételezhető, sőt akik Krisztusba vetett hitükről maguk is vallást tudnak és készek tenni, s bemerítésüket önként kérik. Ez a teológiai és hitvallási alapja annak, hogy nem gyakoroljuk a csecsemőkeresztséget, s a hívő szülők gyermekeit sem kereszteljük meg. Az 1Kor 7,14 alapján őket szenteknek tekintjük abban az értelemben, hogy Isten elkülönített tulajdonai, s ezt hívő szüleik is kifejezik azzal, hogy gyermekeiket még csecsemőkorban Istennek szentelik. Ez gyakorlatilag úgy jut kifejezésre, hogy az újszülött gyermekeket egy gyermekbemutatási istentisztelet keretében megáldjuk, s mind a szülőket, mind a gyülekezetet arra hívjuk, hogy szavaikon túl életpéldájukkal, azaz Krisztus-hitük valódiságával, megtérésükhöz illő gyümölcsökkel is segítsék a gyermekeket abban, hogy ők is hitre jussanak, Krisztus kegyelmét elfogadva megtérjenek.

A korábbiakból következik még, hogy bemerítésre sor kerülhet akkor is, ha a bemerítkező már valamilyen keresztyén felekezetnek tagja volt. Ez esetben azt vizsgáljuk meg, hogy az adott felekezet elfogadja-e az apostoli hitvallást, a keresztséget önkéntes kérelem alapján szolgáltatja-e ki, illetve hogy a baptiszma az Atya, Fiú és Szentlélek Isten nevére történik-e. Ha ezek valamelyike nem teljesült, akkor az illető személyt a közösséghez való csatlakozási szándékának kifejezése után alámerítjük.

A bemerítéshez vezető út

Akik Krisztus Jézusban hitre jutottak, Isten üdvözítő kegyelmét elfogadták, ezt jelzik a gyülekezet avatott szolgálattevőinek, rendszerint a lelkipásztornak, aki rendszeres időközönként, leggyakrabban hetente egy alkalommal úgynevezett törekvők óráját tart számukra. A keresztyén hit alapelemeinek közös tanulása (legtöbbször a hitvallás alapján) egyben felkészülés a bemerítésre is. E felkészülés vége felé a megtért és bemerítkezni szándékozó személyek a helyi gyülekezet elé állnak, ahol gyülekezeti tanácskozás (Erdélyben: testvéri óra) keretében – melyen csak a gyülekezet rendezett tagsággal bíró tagjai vehetnek részt – bizonyságot tesznek hitükről és kérik alámerítésüket. Ekkor a gyülekezet bármely tagjának lehetősége van kérdést feltenni a jelöltnek. A gyülekezet ezután a jelentkező távollétében nyílt szavazással dönt arról, hogy alkalmas-e a jelentkező a bemerítésre s a gyülekezeti tagságra. A jelen lévő tagok legalább kétharmadának igenlő szavazata esetén a jelentkező a gyülekezet tagjává válik, ami a bemerítéssel válik teljessé. Általában néhány héttel e gyülekezeti határozat után magára az ünnepélyes bemerítési istentiszteletre is sor kerül.

A bemerítés liturgikus eseménye

A bemerítés nyilvános istentisztelet keretében megy végbe legtöbbször a helyi gyülekezet imaházában, de régebben gyakori volt – s ma újra akad rá példa –, hogy egy közeli természetes vízben történt, történik meg az alámerítés. A bemerítési istentiszteleten megszólal Isten igéje az igehirdetés keretében, aztán a bemerítendők bizonyságtételei hangoznak el, majd ünnepélyes hitvallásuk következik. Ennek során a bemerítő szolgálattevő kérdéseire kell hitük és meggyőződésük szerint válaszolniuk. Ezután a bemerítő szolgálattevő (aki felavatott szolgálattevő lehet, tehát lelkipásztor, presbiter, diakónus) a vízbe lép és ott várja a bemerítendőket. Amikor a bemerítendő is a vízbe lép, a bemerítő szolgálattevő egy bibliavers idézése után áldásra emelt kézzel mondja: „Hitvallásod alapján bemerítelek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében/re.” Ezután teljesen víz alá meríti a bemerítkezőt. A bemerítendők rendszerint hófehér ruhában vannak, ezzel szimbolizálva a Krisztusban kapott új, tiszta életet. A bemerítés után kézratétellel imádkoznak a bemerítettekért, kérve a Szentlélek ajándékát az újonnan bemerítettek életére, s ezzel formálisan és praktikusan is a gyülekezet, illetve a teljes baptista közösség tagjává lesznek. Utóbbit az is kifejezi, hogy vagy még ugyanazon az istentiszteleten, vagy a legközelebbin úrvacsorai közösségben is együtt van a gyülekezet, melyen már az új tagok is magukhoz vehetik az úrvacsorai jegyeket, a kenyeret és a bort.

Az, aki megtérése, bemerítkezése által az egyház s a helyi gyülekezet tagjává lett, ezzel az önkéntes döntésével kifejezi, hogy vállalja Krisztust, Krisztus egyházát és a keresztyén élettel járó feladatokat. A bemerítés tehát nem végállomás, hanem nyitánya, kezdete a Krisztus-követésnek, mely értelemszerűen a Krisztus-hívő testvérek közösségében, közösségével együtt megy, mehet csak végbe a Mindenható Isten kegyelme által.

 

Lőrik Levente

 

Joomla templates by a4joomla