• fruits.gif
  • meot_slide.jpg
  • meot_slide1.jpg
  • meot_slide2.jpg
  • meot_slide3.jpg
  • meot_slide4.jpg
  • meot_slide6.jpg
  • meot_slide8.jpg

ÁLLAMI –  NEMZETI ÜNNEPEINK ÉS A HITÜNK

 

Az elmúlt esztendőkben szinte minden lelkipásztor kapott olyan megkeresést, amely állami ünnepeken egyházi közreműködésre kért fel. Ez lehet például a kenyér megszentelése, vagy valamilyen tárgy felszentelése. Ilyenkor a katolikus testvéreink nincsenek zavarban, sőt teljesen helyükön érzik magukat, kész imádságaik vannak, és a szentelt víz természetesen betölti szerepét. Gyakran a megemlékezésekhez is szertartásuk kész imádságával érkeznek.

Mit mondjunk mi a Bibliára figyelve?

Ünnepeket a Biblia gyakran említ, különösen az Ószövetség, de azok részben az Újszövetségben is folytatódnak, vagy újakkal egészülnek ki. Ezek az ünnepek bár az egész nép ünnepei lehetnek, tartalmukban mégis másak, üdvtörténeti tartalmúak. Még akkor is, ha valahol valami természeti kultuszban kereshető eredetük. A megünneplésre az teszi alkalmassá ezeket, hogy üdvtörténeti események kapcsolódnak hozzájuk. Így a mi nemzeti ünnepeink nem állíthatók velük párhuzamba. Nemzeti ünnepeinknek nincsen üdvtörténeti vonatkozása, még ha esetleg a keresztyénség felvételéhez kapcsolódik is az egyik. Többségükben nemzetünk megmaradásáért vívott harcainkra, győzelmeinkre vagy veszteségeinkre emlékeznek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy keresztyén voltunk alapján ne vehetnénk részt tevőlegesen nemzeti ünnepeinken.

Mik indítanak erre bennünket a Szentírásra tekintve?

Pál apostolt, aki a pogányok apostolaként ismeretes, népe iránti szeretete arra indította, hogy elsőként mindig népe közösségét, a zsinagógát keresse fel. Ettől akkor sem tért el, ha ismételten azt kellett tapasztalnia, hogy népe elutasítja, sőt gyakran tettlegesen bántalmazza. Soha nem jutott el odáig, hogy népétől elfordult volna, tőlük elzárkózott volna. Rómába ezt írja: „azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett” (Róma 9,3). Pedig azt is vallja: nékem az élet Krisztus, és a Krisztus evangéliumával szólít meg mindenkit. Népünk, kultúránk, nyelvünk iránti szeretet minket is annyira összeköt nemzetünkkel és annak sorsfordító eseményeivel, hogy azok megünneplésétől nem tarthatjuk magunkat távol, azoktól nem határolódhatunk el keresztyén mivoltunkban sem. Pál apostol példája arra is megtanít, hogy nem hallgathatjuk el a nemzeti ünnepeken sem, hogy Krisztus követőiként, Krisztus jó illatjaként veszünk azokon részt. Megszólalásunk nem maradhat puszta történelmi megemlékezés, a Krisztus szabadításának hirdetése ott is feladatunk minden esetben.

Pál apostol példájánál maradva az is indíték lehet a nemzeti ünnepen való megszólalásra, vagy akár nemzeti ünnepek megünneplésére, hogy az apostol Athénban az Areopágoszon, sőt más városokban is, a Krisztusról tett bizonyságot olyan sokaság előtt, akik éppen nem azért gyűltek ott össze, hogy ünnepet tartsanak, vagy Isten üdvözítő tetteire emlékezzenek. Az alkalom profán jellege nem indok a távolmaradásra. Azt azonban mégis mérlegelni kell, hogy alkalmas-e minden ünnepi rendezvény arra, hogy ott a Krisztus evangéliumával megszólaljunk. 

Ünnepeink többségükben az emlékezés szándékával szerveződnek. Emlékezünk egy történelmi eseményre, népünk történetének dicső vagy szomorú napjára. Az emlékezésnek nemcsak annyi a célja, hogy valamit felelevenítsünk a múltból, hogy a múlt dolgait ne engedjük feledésbe merülni, esetleg téves magyarázatoktól, szándékos elferdítésektől igyekezzünk megtisztítani, hanem az emlékezésben az is kifejezésre jut, hogy az a felidézett múlt a mienk. Mi annak vagyunk annak az örökösei. Mi az emlékezetbe idézett személyekkel, eseményekkel valamilyen szinten összetartozunk. Megéljük azt az egységet a nemzedékekkel, amelyet nemcsak a történetírás rögzít és mutat fel, hanem amit génjeinkben is hordozunk, és életünknek is meghatározója. Az ünnepi megemlékezések ezt kell, hogy tudatosítsák bennünk. Ezen túl az ünnep feladata a megemlékezéssel az is, hogy tovább vigyen örökséget, közvetítse a felnövekvő, eljövendő nemzedék felé a múltunknak akár feledésbe merülő, akár máig is ható eseményeit, amelyek tudtunkon kívül is meghatározzák életünket. Az ünnepi megemlékezések nélkül elmagánosodik, talajtalanná válik az ember. Ez tanulságként áll előttünk az ószövetségi ünnepek elrendelésében és megtartásában is. Isten ezeken keresztül kívánta megőrizni népe egységét és azt a folyamatosságot, amellyel célját, elhatározását előbbre viszi népe történetében az ígéretek és beteljesedések összefüggésében.

A történelmi emlékezések a szabadság kivívása és megőrzése eseményeit idézik fel. Szabadság nélkül ugyanis nem teljes az élet sem az egyén, sem a nép esetében. A Biblia inkább szabadításról beszél, amiben hangsúlyossá vélik, hogy nem emberi teljesítményről van szó csupán, hanem Isten segítségéről, Isten ajándékáról. Az ünneplés bizonyos átértékeléséhez is vezet ez. Nem az emberi nagyság, kiválóság dicséretében merül ki a megemlékezés, hanem Isten hatalmának, gondoskodásának és jóságának a kimondása áll a középpontban. Ő az, aki adja, vagy nem adja az óhajtott szabadságot, és felhasznál ebben emberi szándékot és törekvést. Nem kell, hogy elhalványuljon, vagy eltörpüljön az emberi teljesítmény, az emberi odaszánás, de nem marad említetlen az isteni szándék sem. Mózes személyének leértékeléséről, háttérbe szorításáról sincs szó. Nagyon is fontos és nélkülözhetetlen személye és tette az egyiptomi szabadításban, de nem marad kétség afelől sem, hogy az elnyert szabadság mégis az Isten tette és ajándéka népe számára. Talán éppen abban áll népünk ünnepein a keresztyén részvétel, hogy történelmi nagyjaink értékelése mellett, értékeik felmutatása mellett mutassunk rá arra, hogy nem egyedül érték el eredményeiket, nem pusztán nekik köszönhető a siker, vagy nem pusztán rajtuk múlott a veszteség, hanem az események alakulásában ott volt Isten ereje és elhatározása. Az emberi cselekvők gyakran nagyon is tudatában voltak annak, hogy maguktól aligha jutottak volna valamire. Hangot is adtak gyakran annak, hogy Isten vezetése és segítsége juttatta őket a győzelemre. Vagy későbbi értékelésük kötötte személyüket és tettüket bibliai példákhoz.  Így volt Bocskai a magyarok Mózese. A szabadság és szabadítás kapcsolatában megmutatkozik az a sajátos tartalom, amellyel egy nemzeti ünnepnek keresztyén értelme kifejezhető.

Joomla templates by a4joomla