• fruits.gif
  • meot_slide0.jpg
  • meot_slide1.jpg
  • meot_slide2.jpg
  • meot_slide3.jpg
  • meot_slide4.jpg
  • meot_slide5.jpg
  • meot_slide6.jpg
  • meot_slide7.jpg
  • meot_slide8.jpg
  • meot_slide8b.jpg
  • meot_slide9.jpg

Konfirmáció a Magyarországi Evangélikus Egyházban

 

I. A konfirmáció rövid története

Az ősi szír hagyományban a Szentlélek adása megelőzte a vízkeresztséget, és sokáig nem tudtak semmit a szent olajjal (krizmával) megkenésről. Ugyanez volt a gyakorlat az V. századig Konstantinápolyban is. E két gyakorlat alapját Saul megtérése jelenti, aki még a megkeresztelkedé-se előtt megtelt a Szentlélekkel (ApCsel 9,17–19). A kézrátétel vagy a szent olajjal megkenés mint a Szentlélek ajándékának a jelei nem voltak egyetemesen elterjedtek. A keresztség körüli jelképek egységesítése nagyrészt az eretnekeknek volt köszönhető, mint például a pelagianizmus elleni harc-nak. Keleten az egyházakban a keresztséget a pap végezte, aki a háromszori vízbe merítés után a püspök által megszentelt mirrhával megkente az újszülöttet, aki ezzel részesült a Szentlélek ajándé-kában. Nyugaton I. Ince pápa (401–416) a Szentlélek továbbadását a kézrátételhez és a szent olajjal megkenéshez kötötte, amelyet viszont csak a püspök gyakorolhat, ezzel elősegítette a víz és a Szentlélek-keresztség eltávolodását egymástól. Mivel azonban mind Augustinus, mind I. Ince hang-súlyozta, hogy az eucharisztiában részesedés szükséges az örök élethez, így abban már korábban is részesülhettek a gyermekek. Az V. században alakult ki a confirmatio neve, és indult kibontakozás-nak a teológiája is. A Firenzei zsinat (1439) fogalmazta meg először a konfirmáció teológiáját, ki-emelve, hogy a konfirmáció a hét szentség egyike és eltörölhetetlen jegy, amelynek kiszolgáltatója a püspök. E szertartás „megerősítésre” közli a Szentlelket, amelyet „csírájában” már a keresztség-ben megkapott a gyermek, hogy immár a hitében megerősödve és a kegyelemben növekedve „a keresztény bátran vallja meg Krisztus nevét”. 1547-ben a trentói (tridenti) zsinat is határozottan állást foglalt e tanítás mellett, és a fiataloknak a hét és tizenkét éves kor közötti időt jelölte meg a konfirmáció számára. A reformáció elutasította, hogy a konfirmáció a keresztségnek mintegy a ki-teljesítése lenne, ezért az evangélikus egyházban a konfirmáció az intenzív hittanoktatás végét je-lentette, amely után az egyén teljes jogú tagként kapcsolódott be a gyülekezet istentiszteleti közös-ségébe. Bár Luther Márton mindkét szentség kapcsán hangsúlyozta azok helyes megértéséhez és vételéhez szükséges felkészültség fontosságát, mégsem alakított ki egy egységes képzési és konfir-mációi gyakorlatot. Ennek következtében a világ evangélikus egyházaiban, sőt a magyarországi gyülekezeteken belül is számos, egymástól olykor jelentősen eltérő gyakorlattal találkozhatunk.

 

II. A törvényi háttér: A MEE zsinatának 2005. évi V. törvénye

16. § (1) A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) hagyományos rendje szerint a gyü-lekezetben konfirmációi fölkészítés folyik, amelyet konfirmációi vizsga és hitvallástétel, valamint Úrvacsorához bocsátás követ.

(2) A konfirmációi fölkészítés célja az élő Krisztus-hitre és vallástételre segítés, valamint a beépítés a gyülekezet életébe.

(3) A fölkészítés egyházközségi, kivételesen iskolai keretek között történik, a hitoktatással összehangoltan. A fölkészítést lelkész végzi.

17. § A konfirmációi fölkészítés legkorábban a 12. életévüket betöltött fiatalokkal kezdhető el. Az oktatás rendjét országos szabályrendelet írja elő, amely az oktatás tantervéről, tankönyveiről, taneszközeiről, az oktatás szakmai föltételeiről és felügyeletéről, valamint költségeinek fedezéséről rendelkezik.

18. § A felnőttkeresztségre fölkészítés megfelel a konfirmációi fölkészítésnek. A felnőttkeresztségben részesült egyháztag konfirmáltnak tekintendő.

19. § A konfirmáció tényét a konfirmációi anyakönyv alapján kiállított konfirmációi emlék-lap igazolja.

 

III. A konfirmáció gyakorlata a Magyarországi Evangélikus Egyházban

1. Hogy zajlik a konfirmációi fölkészítés gyermekek esetében?

A konfirmációi előkészítőre a parókián vagy a gyülekezeti házban kerül sor. Néhány egy-házközségben az iskolai hitoktatás keretében vannak az órák. Jórészt olyanok vesznek részt a kon-firmációi fölkészítésen, akik családi kötődésük, vagy baráti kapcsolataik révén ismerik egyházun-kat. A fölkészítés során a lelkészeket általában három fő szempont vezérli.

A. Az ismeretátadás

Ahol a központi elem az ismeretátadás, ott is meghatározó a légkör baráti jellege, a kedves beszélgetések és a nyitó vagy a záró közös imádság. Mindig van mód véleménycserére. A legtöbb lelkész saját tematika szerint tanít. Tartalmát a Szentírás, vagyis a legfontosabb szentírási történetek jelentik, valamint Luther Márton élete, az evangélikus egyház működése, a helyi gyülekezet törté-netének és életének fontosabb tudnivalói, a templom, az egyházi év és az istentisztelet liturgiájának megismertetése. Sok helyütt a Konfirmációi Káté vagy Luther Márton Kis Kátéja jelenti az alapis-meretet, amelyeket fejből meg kell tanulni.

B. A gyülekezetépítés

Azon lelkészek, akik a gyülekezet építésére teszik a hangsúlyt, szívesebben használják a Tanuló közösségben című konfirmációs tankönyvet, vagy a Konfirmációi Káté oktatása mellett igyekeznek ifjúsági énekekkel, játékokkal és kirándulásokkal bevezetni a konfirmandusokat a kon-firmáció után kezdődő ifjúsági munkába és a gyülekezeti élet egészébe. A konfirmációt leginkább ugródeszkának tekintik a gyülekezeti élet felé, a fölkészülést pedig az ismerkedés és a bizalom ki-építése időszakának. A tanórák mellett a „lazább” együttlétek is szerves részét alkotják a képzésnek, mint például a sütögetés, az éneklés és a filmklub. Előtérbe kerül a gyülekezeti intézmények és munkacsoportok (például az ifjúsági órák és a presbitérium) megismerése és meglátogatása is, mi-vel a lelkész találkozási és kapcsolódási pontok kialakítására törekszik a konfirmandusok és a fel-nőtt gyülekezeti tagok között.

C. Az evangelizáció

Mások számára a konfirmációi oktatás nem más, mint evangelizáció. „Ha már odalökdösték a gyermeket a szülei, akkor foglalkozni kell a lelkével, talán megtér. A tanítványok is Jézus Krisz-tusról tanúskodtak, és akik hallották és befogadták, azok lettek a közösség tagjai” – írja egy lelkész. A fölkészítés ez esetben nagyrészt Jézus Krisztusról szóló tanúságtétel. A lelkész igyekszik minél több hiteles kortárs vagy múltbeli keresztény ember életét példaként állítani a gyerekek elé. A hang-súly az imádkozás és Szentírás-olvasás tanítására, illetve a bizonyságtételre nevelésre kerül. A lel-kész arra törekszik, hogy a fiatalok növekedjenek a hitükben, és számot is tudjanak adni róla. A cél, hogy a tanultak ne maradjanak az elmélet szintjén, hanem gyakorlattá, életvitellé és gondolkodás-móddá váljanak.

2. Milyen hosszú a konfirmációs fölkészítés?

A lelkészek általában a 6–7–8. osztályosok számára szervezik a képzést. Az evangélikus egyház szórványhelyzetéből adódóan nem ritka, hogy egy-egy konfirmanduscsoportba több évfo-lyam (esetleg több környékbeli falu) tanulói kapcsolódnak be. Van, ahol október elsejétől pünkös-dig tart a fölkészítés. Az időtartama általában az egy tanév és a három év között változik, a helyi gyülekezeti hagyományoknak vagy a lelkészi gyakorlatnak megfelelően. Az órák 45–60 percig, esetenként 90 percig tartanak, de mindenütt heti rendszerességgel tartják meg őket. Előfordulhat, hogy az oktatás hetente egy órát jelent az iskolában, egy órát pedig a gyülekezetben; ilyenkor az első a tanulósabb, a második a játszósabb és a beszélgetősebb. Akik a kétéves képzés mellett teszik le a voksukat, azzal érvelnek, hogy amennyiben a tanulók rendszeresen járnának hittanra, nem vol-na szükséges ilyen hosszú konfirmációi oktatásra, általánosságban azonban nem ez a helyzet, így az alaposabb ismeretszerzés érdekében fontos a kétéves külön képzés. Ennek érdekében a konfirmáci-ós fölkészülés akár három évre is bontható. A hatodik évfolyam az előkonfirmáció éve, a hetedik a konfirmáció éve, és a nyolcadik őszén kerül sor a vizsgára és a konfirmációs istentiszteletre. A ha-todik évfolyamon Szentírás-ismeretet tanulnak a gyerekek, a hetedik évfolyamon a hagyományos Konfirmációi Kátét, egyháztörténetet és egyházismeretet.

3. Melyek a konfirmációi fölkészítés főbb eseményei?

A konfirmációi fölkészülés főbb eseményei a következők: istentiszteleti szolgálatok és rész-vétel a gyülekezet életével összefüggő eseményeken, konfirmációi csendesnap, egyházkerületi vagy egyházmegyei konfirmandustalálkozó, kirándulás egyházi iskolákba, karácsonyi szolgálat a kórház-ban, szülők előtti házi vizsgák. Egyre elterjedtebb gyakorlat, hogy a lelkész az ifjúsággal közösen táborozni viszi a konfirmandusokat, közvetlenül a vizsga előtt vagy után. Egyes gyülekezetekben a passióolvasást vagy az adventi, esetleg karácsonyi műsort vagy egyéb istentiszteleti szolgálatokat a konfirmandusok az ifivel közösen végzik, majd a konfirmációi istentisztelet után az ifi hivatalosan is befogadja a frissen konfirmáltakat. Az országos hittanversenyek tevékeny résztvevője a konfirmandus-korosztály.

4. Kötelező-e az istentisztelet-látogatás a fölkészülés ideje alatt?

Van, ahol évi tíz vagy tizenöt, vagy havi kétszeri kötelező istentisztelet-látogatás van gyakorlatban. Másutt a fölkészítés alapvető és elhagyhatatlan részét jelenti a konfirmandusok bevonása a vasár- és ünnepnapi liturgiába, akik idővel akár az imádságokat is maguk írják. Egyes gyülekezetekben kimondottan kötelező az istentisztelet-látogatás, ahol alkalmanként a konfirmandusok olvassák föl az egyes liturgiai részeket, vagy szolgálnak a tanévnyitó, karácsonyi, anyák napi, tanévzáró istentisztelet liturgiájában. Másutt a vasárnapi istentisztelet nem kötelező, de illik ott lenni, ez azonban „kiváltható” azzal, ha a konfirmandus családjából valaki jelen van. Mindig ajánlott, hogy a konfirmandusok mélyebb bepillantást nyerjenek a gyülekezet életébe, mégpedig az istentisztelet és a gyülekezeti rendezvények látogatásával. Ahol nincsen kötelező istentisztelet-látogatás, ott is általában ügyelnek arra, hogy mindig külön is értesítsék a konfirmandusokat és családjaikat a különleges gyülekezeti eseményekről. Van olyan gyülekezet, ahol a kapcsolatot a liturgiával azzal erősítik, hogy fehér színű konfirmandus-albában minden vasárnap kettő konfirmandus olvas föl a kezdő liturgiában.

5. Bevonódik-e a konfirmandusok családja a fölkészülésbe?

A kapcsolat a családdal a konfirmáció évében mélyül(het) el. A számos szervezési kérdés és tennivaló segíti a családok erősebb bekapcsolódását a gyülekezeti életbe (konfirmációs istentisztelet előtt hagyományosan a konfirmandusok szülei együtt takarítják és díszítik ki a templomot, kísérik gyermekeiket a konfirmandus csendesnapokra és táborokba, segítik őket ráhangolódni a vizsgára és az úrvacsorára). A szülőket szeptemberben némely lelkész összehívja egy rövid megbeszélésre, majd a konfirmáció előtt szülői értekezletet tart. Másutt akár évi két-három szülői értekezletet is tartanak, vagy az év során telefon, levelek vagy hírlevél útján tartják velük a kapcsolatot. Gyakori a konfirmációi fölkészítés alatt a családlátogatás, vagy a rendszeres beszélgetős teadélutánok szerve-zése a szülőknek. A konfirmációt követően több helyütt tartanak egy barátságos kiértékelést is a képzésről és a konfirmációról a szülőkkel, amelyet egybekötnek bográcsozással, közös játékokkal és énekléssel. Több lelkész panaszolta emellett, hogy a szülők inkább csak „vendégként” vannak jelen a gyülekezetben, mint meggyőződéses tagként. Néhányan beszámoltak arról, hogy a családok-kal elég esélytelennek látják a kapcsolat kialakítását, mert többnyire közönyösek, idegenek és ér-dektelenek, másutt a gyülekezet tagjai is távolságtartók és idegenkedve fogadják a konfirmandusok bevonását az istentiszteleti szolgálatba, vagy az egyéb „felnőtt” gyülekezeti programokba.

6. Ki jelentkezik felnőttkonfirmációra?

Általában a házassági előkészítőre jelentkezéskor derül ki, hogy az ifjú pár egyik vagy má-sik tagja nincs megkeresztelve vagy megkonfirmálva. Ilyen esetben általában egy teológiai könyv és a Szentírás segítségével történik a fölkészítés, amely rövidebb és összefogottabb, mint a gyerme-kek esetében (például hatszor két óra). Amennyiben valaki nincsen megkeresztelve, a fölkészítést követően a keresztelés és a konfirmáció nem válik el egymástól, hanem egyetlen istentiszteleti alka-lom keretében történik mindkét esemény, az első úrvacsoravétellel együtt. A felnőttek fölkészítését saját program szerint végzik a lelkészek.

7. A fölkészítéshez használt könyvek

A. Gyerekeknek

– Konfirmációi Káté

– Luther Márton: Kis Káté

– Tubán József: Egyházismeret

– Tanuló közösségben: A konfirmációi oktatás kézikönyve

– Benkóczi Dániel – Keken András: Amit minden evangélikusnak tudnia kell

– Evangélikus Énekeskönyv

– Új Ének

– Zarándokének

 

B. Felnőtteknek

– Gottfried Voigt: Bevezetés az egyház tanításába

– Konfirmációi Káté

– Finn Káté

– Hans Küng: Credo

8. Milyen az evangélikus konfirmációi vizsga?

Hagyományosan istentisztelet keretében zajlik a vizsga a Konfirmációi Káté kérdései alap-ján. Nincsenek sem előre kiadott kérdések, sem dramatikus földolgozás. E szokással több egyház-községben szakítottak és nem kérdés-felelet a vizsga, hanem a konfirmandusok által összeállított saját anyag, ahol bizonyos szövegeket fejből megtanulnak és színdarab formájában előadnak. Má-sok szigorítottak a hagyományokon és egy házi vagy írásbeli vizsgát iktattak be, amelynek során csak aki 50%-ot teljesít írásban, az vizsgázhat szóban a gyülekezet előtt az istentiszteleti keretben. Ideje a közvetlenül húsvét utáni vasárnaptól (Quasi modo geniti) a pünkösdi vasárnapokig a gyüle-kezeti szokásoknak megfelelően alakul.

IV. Egy nemzetközi protestáns konfirmációs kutatás

Az egyház jövője szempontjából kulcskérdés a fiatalok tevékeny és elkötelezett szerepválla-lása, és egyáltalán a jelenléte a gyülekezetekben – erre jöttek rá azon nemzetközi kutatásnak az el-indítói, akik 2007-ben hét országban (Ausztria, Dánia, Finnország, Németország, Norvégia, Svédor-szág és Svájc) közel húszezer konfirmandust, kétezer-hétszáz lelkészt vagy hitoktatót, és hétezer szülőt kérdeztek meg a konfirmációról. Tíz ország konfirmandusai töltenek ki kérdőíveket idén ősz-szel egy nemzetközi kutatás részeként a konfirmáció, az egyházkép és a személyes hit vonatkozásá-ban. A régi keleti blokkból Lengyelország és Magyarország kapott meghívást arra, hogy bekapcso-lódjék az immár ötödik éve tartó kutatási folyamatba, amely szociológiai (társadalomkutatási) szempontok alapján igyekszik képet kapni az egyes európai országok konfirmációs gyakorlatáról, módszereiről, hagyományairól, a tizenévesek megszólításának, gyülekezetbe kapcsolódásának és szolgálatvállalásának kérdéseiről. Hazánkban mintegy háromezer fiatalt kérdeznek le a kutatás ve-zetői. A fölmérésben a Magyarországi Evangélikus Egyház mellett a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Metodista Egyház vesz részt. 2012 októberében megtörtént az első le-kérdezés. 2013 áprilisában küldtük ki a második kérdéssort, amelyre május folyamán várjuk a vála-szokat. Nyáron megtörténik az adatok földolgozása, és kora ősszel azok kielemzése.

V. A jelen kihívásai

A konfirmáció szertartása a vizsgával és az ünnepi istentisztelettel, illetve a lelkészek vezet-te konfirmációi fölkészítés évszázadokig központi jelentőségű volt az evangélikus gyülekezetek életében. Az egykor csecsemőként megkeresztelt fiatal immár „felnőtt” fejjel, elsajátítva a szentírási történeteket, megismerve az egyház tanítását, a jó és rossz megkülönböztetésének a képességét bir-tokolva szabadon fölvállalja a keresztény élethivatását, nyilvánosan megvallja hitét, részesül Krisz-tus testének és vérének misztériumában és jelképesen befogadják a gyülekezet felnőtt tagjai közé. A konfirmáció a meghatározó jellegét nagyban annak köszönhette, hogy olyan egyházi befogadó szer-tartás volt, amelyen mindenkinek keresztül kellett mennie ahhoz, hogy a gyülekezet életében bármi-lyen komolyan vehető szerepet játsszék.

1. Egyházi nevelési és oktatási intézmények megjelenése, hit- és erkölcstan az állami iskolák-ban

Nagy változások történtek az elmúlt években a hitoktatás képzési rendjében. Az evangélikus egyházban jelenleg 25 óvoda, 15 általános iskola és 16 középiskola működik. 2013 szeptemberétől az állami általános iskolákban fölmenő rendszerben bevezetik a felekezeti hit- és erkölcstanoktatást. Az egyházi és állami intézményekben folyó hittanoktatás szükségessé teszi, hogy legkésőbb négy éven belül világosan elkülönüljön az iskolai és a konfirmációi oktatás tananyaga.


2. A gyermekúrvacsora

Az evangélikus nevelési és oktatási intézményekben folyó alapos hittanórai fölkészítés föl-veti a kérdést, hogy vajon még mindig bölcs döntés-e eltiltani a megkeresztelt gyermekeket az Úr-vacsorától, és fönntartható-e továbbra is a konfirmációhoz kötött első úrvacsoravétel gyakorlata.

3. A nevelési módszertan

Az idők során a konfirmációs óra és a konfirmáció napja alaposan eltávolodott a gyülekeze-tek mindennapos valóságától, mivel a fölkészítő program nem épült az iskolában megtanult hittan-órai anyagra, módszerében pedig nagyban különbözött a tanórától, a konfirmáció napja pedig széles körben elfogadott nézetként vagy a ténybe beletörődött vélekedésként gyakorlatilag egyenlővé vált a gyülekezeti ballagással. A konfirmandusok hétköznapi érdeklődése, életvitele, kommunikációs módszerei és lélektana jelentős különbségeket mutat, amennyiben összevetjük az előttük járó nem-zedékekkel. Ezért komolyan fölvetődik a kérdés, hogy a gyülekezet vajon magáénak érzi-e a kon-firmált fiatalokat, illetve a konfirmált fiatalok magukénak érzik-e a gyülekezetet, és mely pontokon tudnak kapcsolatot teremteni egymással. A konfirmációi fölkészítés során használt tankönyvek és segédanyagok tartalma, külleme és pedagógiája megkérdőjelezi, hogy lépést tart-e az Egyház a fia-talok fölgyorsult kulturális és lélektani változásaival.

 

ROZS-NAGY Szilvia
evangélikus hittanreferens

 

FELNŐTTKERESZTSÉG A BAPTISTA EGYHÁZBAN

 

Keresztelési/bemerítési gyakorlatunk alapjai

Elsőként egy szóhasználatbeli eltérést kell tisztázni, mely a baptista gyülekezetek keresztelési gyakorlatának formájára vezethető vissza. Hitelődeink ugyan még használták az „keresztelt keresztyény” (sic!) kifejezést önmagukra (lásd az 1905. évi ócsai hitvallás címét), de magát a keresztelést, mivel teljes víz alá merítéssel gyakorolták, dominánsan bemerítésnek, alámerítésnek nevezték s nevezzük ma is. E gyakorlatot nem valamilyen újításnak tartották, tartjuk, hanem éppen az ősi keresztelési gyakorlat alapformájának az Újszövetség híradásai és a dogmatörténet tanúsága alapján. Mára általánossá vált nevünk – baptista – is erre mutat, mely a görög baptó, baptidzó, baptisztész szavak származéka. A két ige, tehát a baptó, baptidzó a ’bemárt, bemerít’, a baptisztész pedig a ’vízbe mártó, bemerítő’ jelentéssel adható vissza.

A formai és szóhasználati eltérésen túl egy annál jelentősebb tartalmi kérdés is felmerül. A keresztséget – az úrvacsorával egyetemben – Krisztus rendelte kegyelmi eszköznek tartjuk. A keresztség objektív alapja magának Jézus Krisztusnak a váltsághalála és feltámadása, valamint a Szentlélek kitöltetése. Szubjektív alapja pedig az ige meghallása és annak hittel történő elfogadása. Tehát a keresztség mint kegyelmi eszköz hitünk szerint egyfelől kizárólag Krisztus áldásától és a Lélek munkájától függ, önmagától ható ereje nincs, másfelől csak akkor hatékony, ha hittel veszi azt az ember. Ebből következőleg „a bemerítés az újjászületés jelképe, a Megváltóba vetett hit szeretetből és engedelmességből fakadó gyümölcse, Krisztussal és az ő testével, a hívők közösségével való egyesülésünk kiábrázolása”. (Baptista hitvallás, 10. cikkely, 1. bekezdés. Kapcsolódó igazoló helyek: Mt 3,13–17; 28,19; Kol 2,11–12; Jn 5,10.14; ApCsel 2,41; 22,16; Gal 3,27; 1Kor 12,13.)

A fentiek értelmében bemerítésben csak azokat részesítjük, akikben a hit jelenléte feltételezhető, sőt akik Krisztusba vetett hitükről maguk is vallást tudnak és készek tenni, s bemerítésüket önként kérik. Ez a teológiai és hitvallási alapja annak, hogy nem gyakoroljuk a csecsemőkeresztséget, s a hívő szülők gyermekeit sem kereszteljük meg. Az 1Kor 7,14 alapján őket szenteknek tekintjük abban az értelemben, hogy Isten elkülönített tulajdonai, s ezt hívő szüleik is kifejezik azzal, hogy gyermekeiket még csecsemőkorban Istennek szentelik. Ez gyakorlatilag úgy jut kifejezésre, hogy az újszülött gyermekeket egy gyermekbemutatási istentisztelet keretében megáldjuk, s mind a szülőket, mind a gyülekezetet arra hívjuk, hogy szavaikon túl életpéldájukkal, azaz Krisztus-hitük valódiságával, megtérésükhöz illő gyümölcsökkel is segítsék a gyermekeket abban, hogy ők is hitre jussanak, Krisztus kegyelmét elfogadva megtérjenek.

A korábbiakból következik még, hogy bemerítésre sor kerülhet akkor is, ha a bemerítkező már valamilyen keresztyén felekezetnek tagja volt. Ez esetben azt vizsgáljuk meg, hogy az adott felekezet elfogadja-e az apostoli hitvallást, a keresztséget önkéntes kérelem alapján szolgáltatja-e ki, illetve hogy a baptiszma az Atya, Fiú és Szentlélek Isten nevére történik-e. Ha ezek valamelyike nem teljesült, akkor az illető személyt a közösséghez való csatlakozási szándékának kifejezése után alámerítjük.

A bemerítéshez vezető út

Akik Krisztus Jézusban hitre jutottak, Isten üdvözítő kegyelmét elfogadták, ezt jelzik a gyülekezet avatott szolgálattevőinek, rendszerint a lelkipásztornak, aki rendszeres időközönként, leggyakrabban hetente egy alkalommal úgynevezett törekvők óráját tart számukra. A keresztyén hit alapelemeinek közös tanulása (legtöbbször a hitvallás alapján) egyben felkészülés a bemerítésre is. E felkészülés vége felé a megtért és bemerítkezni szándékozó személyek a helyi gyülekezet elé állnak, ahol gyülekezeti tanácskozás (Erdélyben: testvéri óra) keretében – melyen csak a gyülekezet rendezett tagsággal bíró tagjai vehetnek részt – bizonyságot tesznek hitükről és kérik alámerítésüket. Ekkor a gyülekezet bármely tagjának lehetősége van kérdést feltenni a jelöltnek. A gyülekezet ezután a jelentkező távollétében nyílt szavazással dönt arról, hogy alkalmas-e a jelentkező a bemerítésre s a gyülekezeti tagságra. A jelen lévő tagok legalább kétharmadának igenlő szavazata esetén a jelentkező a gyülekezet tagjává válik, ami a bemerítéssel válik teljessé. Általában néhány héttel e gyülekezeti határozat után magára az ünnepélyes bemerítési istentiszteletre is sor kerül.

A bemerítés liturgikus eseménye

A bemerítés nyilvános istentisztelet keretében megy végbe legtöbbször a helyi gyülekezet imaházában, de régebben gyakori volt – s ma újra akad rá példa –, hogy egy közeli természetes vízben történt, történik meg az alámerítés. A bemerítési istentiszteleten megszólal Isten igéje az igehirdetés keretében, aztán a bemerítendők bizonyságtételei hangoznak el, majd ünnepélyes hitvallásuk következik. Ennek során a bemerítő szolgálattevő kérdéseire kell hitük és meggyőződésük szerint válaszolniuk. Ezután a bemerítő szolgálattevő (aki felavatott szolgálattevő lehet, tehát lelkipásztor, presbiter, diakónus) a vízbe lép és ott várja a bemerítendőket. Amikor a bemerítendő is a vízbe lép, a bemerítő szolgálattevő egy bibliavers idézése után áldásra emelt kézzel mondja: „Hitvallásod alapján bemerítelek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében/re.” Ezután teljesen víz alá meríti a bemerítkezőt. A bemerítendők rendszerint hófehér ruhában vannak, ezzel szimbolizálva a Krisztusban kapott új, tiszta életet. A bemerítés után kézratétellel imádkoznak a bemerítettekért, kérve a Szentlélek ajándékát az újonnan bemerítettek életére, s ezzel formálisan és praktikusan is a gyülekezet, illetve a teljes baptista közösség tagjává lesznek. Utóbbit az is kifejezi, hogy vagy még ugyanazon az istentiszteleten, vagy a legközelebbin úrvacsorai közösségben is együtt van a gyülekezet, melyen már az új tagok is magukhoz vehetik az úrvacsorai jegyeket, a kenyeret és a bort.

Az, aki megtérése, bemerítkezése által az egyház s a helyi gyülekezet tagjává lett, ezzel az önkéntes döntésével kifejezi, hogy vállalja Krisztust, Krisztus egyházát és a keresztyén élettel járó feladatokat. A bemerítés tehát nem végállomás, hanem nyitánya, kezdete a Krisztus-követésnek, mely értelemszerűen a Krisztus-hívő testvérek közösségében, közösségével együtt megy, mehet csak végbe a Mindenható Isten kegyelme által.

 

Lőrik Levente

 

Konfirmáció a Magyarországi Evangélikus Egyházban

 

Mire jó a konfirmáció?

Minden kultúrában jellemző, hogy a felnövekvő ifjakat valamely beavatási szertartással fogadja nagykorú tagjaivá a közösség. A keresztény egyházakban is megvan ennek a hagyománya. A katolikus egyházban két lépésben történik: az elsőáldozással és a bérmálással. A protestáns történelmi egyházakban ennek gyakorlata a konfirmáció. A konfirmáció hagyománya az evangélikus egyházban, a 17. században, Németországban alakult ki a pietizmusnak, ennek a gyakorló keresztény kegyességre nagy hangsúlyt fektető vallásos irányzatnak a hatására. Magyarországon a 18. század közepétől terjedt el általánosan. 

Polgári értelemben 18 éves korától számít nagykorúnak valaki. A gyülekezeti tagság szempontjából ez a határ a konfirmáció. Ünnepélyes keretek között a gyülekezet nagykorú tagjává fogadják a gyerekeket, akik ezután részesülhetnek az úrvacsora szentségében. 

Mit jelent a szó?

A konfirmáció latin szó, jelentése: megerősítés. Az egyházi konfirmáció esetében a Szentlélektől kérjük a Jézusban, mint Isten Fiában való hit megerősítését. Mivel a szülők és keresztszülők fogadalmat tettek a gyerek megkeresztelésekor arra, hogy hitben nevelik őt, ezért el kell, hogy jöjjön annak az ideje, amikor maga is megismeri a keresztény hit alapvető igazságait, és tudatosan vállalja egyházhoz tartozását.

Milyen nehézségei vannak a konfirmációi gyakorlatának?

Sajnos a gyerekek többsége a konfirmációt követően elmarad a hitoktatásról. Régi, rossz értelmezésére utal az eseménynek a közszájon forgó "kikonfirmálkodás" elnevezése, amivel azt fejezik ki, hogy a gyerek ezzel befejezte egyházi tanulmányait. Míg azonban régebben a templomba járás, a vallásgyakorlás legalább formális szokásként élt az emberekben, addig mára ez is átalakult. A megkeresztelt gyerekeknek mintegy fele jut el egyáltalán a konfirmációig, és legtöbb konfirmált fiatal jó esetben az esküvője alkalmával keresi fel legközelebb a lelkészi hivatalt. A gyerekek többsége csupán a nagyszülők unszolására, vagy a rokonoktól várt ajándékok reményében vesz részt egyáltalán a konfirmációban. Emellett az is ellentmondásos, hogy habár hangsúlyozzuk, hogy a konfirmáció által válik a gyerek a gyülekezet teljes jogú tagjává, mégis, egyházi tisztségre csak a polgári értelemben vett nagykorúvá válása után választható.

Milyen felkészítés előzi a meg a konfirmációt?

A konfirmációi oktatás a keresztény hit alapvető igazságainak legalább vázlatos megismertetésére, valamint az evangélikus egyház sajátosságainak ismeretére szorítkozik. Maga az oktatás az iskolai hittantól függetlenül, gyülekezeti keretek között történik. Helyi sajátosságoktól függően tarthat egy, vagy két tanévig, és általában 13-14 éves korban fejeződik be.

Mi a konfirmáció tananyaga?

Luther Márton 1529-ben adta ki plakát formájú "Kis Káté"-ját, amelyben a keresztény hit legalapvetőbb ismereteit fejti ki egyszerű szavakkal, röviden. Szándéka az volt, hogy ennek alapján a keresztény családfők tanítsák gyermekeiket a hit igazságaira. Az előszóban Luther ismerteti elkeserítő tapasztalatait azon tájékozatlansággal kapcsolatosan, mely a vallás kérdéseit illeti, s amelyek kátéja megírására ösztönözték. A káté a következő témákból épül fel: a Tízparancsolat és magyarázata, az Apostoli hitvallás és magyarázata, a Miatyánk és magyarázata, a keresztség-, a gyónás- és az úrvacsora értelme, majd egy imádság gyűjtemény, végül az esketési és keresztelési könyvecskék. A Kiskáté egyházunk hitvallási iratai közé tartozik. A konfirmációi oktatás ugyanakkor nem szorítkozik csupán ennek ismertetésére, a Tanuló közösségben című konfirmációs tankönyv már a kereszténység hétköznapi megélésébe vezeti be a gyerekeket.

Miben különbözik a konfirmációi oktatás a hittantól?

Amíg az iskolai hitoktatásban még elsősorban az ismeretek elsajátításán van a hangsúly, addig a konfirmációi oktatásban való részvétel már egyértelműen hitbeli elkötelezettséget is feltételez. Ezért szinte állandóan napirenden lévő probléma az egyházban, hogy a konfirmandusok életkora mennyiben alkalmas egyáltalán arra, hogy velük szemben ilyen elvárást lehessen támasztani.

Miből áll a konfirmáció?

A felkészítést követően kerül sor magára a konfirmációra. Ez az esemény két részből áll: vizsgából és istentiszteletből. A vizsgán a konfirmandusok számot adnak arról, hogy az oktatás során megismerték az egyház alapvető tanítását. Az istentiszteleten pedig megvallják hitüket az Apostoli Hitvallás és a konfirmációi vallástétel szavaival; a gyülekezet a Szentlélekért imádkozik; a lelkész megáldja őket egy bibliai idézettel, utána pedig a gyülekezettel együtt úrvacsorát vesznek. A konfirmációi vallástétel egy személyes vallomás arról, hogy a konfirmandus nem csak ismeri az egyház tanítását, hanem magáénak is tudja azt: 

"Én, N.N. hálát adok Istennek, az én Teremtőmnek, hogy engem a keresztség által gyermekévé fogadott. Hiszem, hogy Jézus Krisztus az én Uram és Megváltóm, aki nekem is bűnbocsánatot szerzett a kereszten. Vallom az evangélikus keresztény egyház tiszta és igaz tanítását, és hozzá hűséggel ragaszkodom. Kérem a Szentlélek világosságát és erejét, hogy a bűn ellen harcoljak, a szeretetben növekedjek és a hitben megálljak mindhalálig. Ámen."

A konfirmációi vizsga

A konfirmációi vizsga és istentisztelet általában két egymást követő napon (szombat és vasárnap) tartott két külön alkalom keretében történik. Helyi adottságoktól függően az is lehetséges, hogy egyszerre történik mindkettő. A vizsga liturgiája viszonylag egyszerű. A konfirmandusok a gyülekezet előtt foglalnak helyet, hogy jól láthassák és hallhassák őket. Gyülekezeti éneket követően a lelkész beszámol a felkészítés menetéről, majd felolvassa a konfirmandusok nevét. Maga a vizsga többféleképpen történhet. Általában a lelkész röviden megválaszolható kérdéseket tesz fel, amelyekre a konfirmandusok felszólítás, vagy jelentkezés alapján válaszolnak. Lehetséges úgy is, hogy egy-egy témakör ismertetésére kéri fel a lelkész a konfirmandusokat. A vizsgát követően köszöntések hangzanak el a konfirmandusok, valamint a gyülekezet tagjai részéről, majd imádsággal zárul az alkalom.

A konfirmációi istentisztelet

A konfirmációi istentisztelet valamivel ünnepélyesebb, mint egy megszokott vasárnapi istentisztelet. A felügyelő, a lelkész és a konfirmandusok harangszóra vonulnak a templomba, és az első padokban foglalnak helyet. Általában az "Erős vár a mi Istenünk" kezdetű éneket énekli a gyülekezet. Az igehirdetés után a konfirmandusok felállva megvallják hitüket az Apostoli Hitvallás és a konfirmációi vallástétel szavaival. Ezután a lelkész imádságra hívja a gyülekezetet; eléneklik a "Jövel Szentlélek Úristen" kezdetű ének első versszakát. A konfirmandusok az oltár köré térdelnek, és a lelkész egyenként megáldja őket egy-egy bibliai mondattal, nevükön szólítja őket, és jelképes kézfogással felveszi őket a gyülekezet nagykorú tagjainak közösségébe. Miután a konfirmandusok visszaültek a padokba, az istentisztelet gyónással és úrvacsorával folytatódik, mikor is elsőként a konfirmandusok járulnak az úrvacsorához.

 

Forrás: http://www.onlinehittan.hu/h-7-0.htm

 

Nemzetközi kutatás a konfirmáció terén

 

2012 őszétől a MRE (együttműködésben a Magyarországi Evangélikus Egyházzal) részt vállal egy a konfirmációt vizsgáló nagyméretű nemzetközi kutatásban. A kutatás megvalósításában a négy református egyházkerület (katechetikai előadók) együttműködése mellett a Református Pedagógiai Intézet, a Károli Gáspár Református Egyetem, az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Református Zsinati Ifjúsági Iroda összefogásával valósul meg ez a program. 

A konfirmáció kutatására európai szinten 2007-ben vállalkozott egy nemzetközi kutatócsoport. A 2007-2008-ban végzett hét országra kiterjedő kutatás (Ausztria, Dánia, Finnország, Németország, Norvégia, Svédország és Svájc) során mintegy 20.000 konfirmandust, 2700 lelkészt/hitoktatót és 7000 szülőt kérdeztek meg a konfirmáció, az egyházkép és a személyes hit számos aspektusát figyelembe véve. (www.confirmation-research.eu)

Az akkori kutatás számos elméleti és gyakorlati eredménnyel járt, hiszen összehasonlíthatóvá vált a különböző protestáns egyházak nevelési gyakorlata, a különböző modellek használhatósága a fiatalok megszólításában. Az eredményeket tekintve érdekes körképet kapunk, hogy a fiatalok hogyan viszonyulnak az egyház tanításához, mennyire fontos számukra a nyári táborozás, illetve, hogy az egyház mivel várja őket a konfirmáció után. A kutatás tükrében például a Westfáliai Egyház konfirmációs gyakorlatának átfogó reformját tűzte ki célul és valósítja meg. 

Pár év elteltével a nemzetközi kutatócsoport a kutatás megismétlését látja szükségesnek, kiegészítve az önkéntes munka és a tizenévesek megszólításának, gyülekezeti integrációjának kérdéseivel. Több ország egyházai jelezték részvételi szándékukat a kutatásban (az Amerikai Presbiteriánus Egyház, Izland, valdensek stb.). A kutatócsoport idén két országgal bővítené a kutatást, Lengyelország mellett Magyarországgal.

A második nemzetközi konfirmációs kutatás célja többek között, hogy 2017-re, a reformáció évére valós helyzetképet és lehetséges jövőképet vázoljon fel a tizenévesek megszólításának és közösségi integrációjának kérdésében. 

A kutatás 2012 őszén hazánkban mintegy 1500 konfirmandus és több száz lelkipásztor megkérdezésével venné kezdetét. 2013 tavaszán, nyár elején lenne a második lekérdezés, melyben már a szülők véleményét is megkérdeznénk a konfirmációval, a fiatalok világával, nevelési kérdésekkel kapcsolatban. Majd pedig 2015-ben, harmadik lépésben mintegy 500 fiatalt kérdeznénk meg arról, hogy négy évvel a konfirmálás kezdete óta milyen változások álltak be hitükben, egyházhoz való viszonyukban, a konfirmáció és ifjúsági munka milyen valós és hosszú távú változásokat eredményezett a fiatalok életében. 

A kutatással párhuzamosan lehetőség van arra is, hogy a partneregyházakban más kérdésekben is összehasonlításokat végezzünk, de ami még ennél is fontosabb, a konfirmációs kutatás zászlóshajója lehet egész konfirmációs gyakorlatunk újragondolásának.

 

Dr. Siba Balázs 

KRE egyetemi adjunktus

Konfirmáció a Magyarországi Metodista Egyházban

 

1991-ben, 14 évesen konfirmáltam a Magyarországi Metodista Egyházban. A vizsgát két éves felkészí-tő előzte meg, melynek végén a gyülekezet előtt válaszoltam konfirmandus társaimmal a metodista kátéban található kérdésekre. Emlékszem arra, hogy mindent előre megbeszéltünk, és csak azokat a kérdés-feleleteket tanultam meg arra a vasárnapra, melyeket a lelkész tőlem kérdezett. 

Amikor erre a rövid ismertetésre megkértek, lázasan kutatni kezdtem könyvespolcomon, hátha megtalálom azt a konfirmandus anyagot, melyből én magam is vizsgáztam. Néhány könyv közé rejtve ráleltem. Döbbenet fogott el, hiszen már ’91-ben is egy 70 éves kis füzetről volt szó. Kinyitottam, és az első lapon a következőt találtam: „Bibliai Káté. A Szentírás fő tanairól” Jóváhagyta a Püspöki Metodista Egyház Generálkonferenciája. Fordította: Jakob János. Kiadja: A „Keresztyén Könyvesház” k.f. szövetség. Budapest, 1921. 

Újabb 15 év telt el, amikor 2006-ban a Teológiai- és Tanulmányi Bizottság összeállított egy új Konfirmációi Kézikönyvet, mely „ősénél” vagy inkább: „nagyapjánál” megpróbálta gyakorlatiasabb módon feldolgozni a tananyagot. Ábrákkal, gondolatébresztő kérdésekkel, beszélgetésre hívással. Azonban az „új kézikönyv” is további aktualizálásra, javításra és pontosításokra szorult. Jelenleg gyülekezeteinkben többen a meglevő káték mellett más anyagokat is forgatnak, használnak, legyen az a református vagy az evangélikus káté, vagy más – gyakorlatiasabb tananyag. Bár hazánkban kicsi az egyházunk, mégis elmondhatjuk: „ahány (egy)ház annyi szokás”. 

A gyakorlati kérdések kapcsán talán érdemes még két dolgot megemlíteni. Egyrészt: a közelmúltban és a jelenben a konfirmandus korosztály számára a kötelező konfirmációs képzéseken túl, a cserkésztáborok(https://www.facebook.com/groups/290786747616604/), másrészt pedig a hosszú idő után újra megrendezésre kerülő ún. „konfi tábor”( http://noebarka.blogspot.com/) kínált találkozási lehetőséget. Másrészt: a Gyermek Bizottságon belül egy ún. Tini Albizottság is elkezdte munkáját. 

 

Egyházunk idei, 2012-es Évi Konferenciáján újból terítékre került a téma, ahol egy frissen végzett teológusunk(Vigh Bence) tartott előadást, „A konfirmáció metodista megközelítései” címmel. Jelen írásom hátralevő részében az ő előadása alapján egyházunk tanításait szeretném röviden felvázolni.

 

(1)    Mi a konfirmáció?

„A konfirmációban a Szentlélek kitöltetéséért könyörgünk, hogy ajándékozza meg a konfirmandust azzal az erővel, amely a hitben való élethez szükséges, amelyről előzőleg vallást tett. A konfirmáció alapvetően a hit és a keresztény élet megerősítését és megszilárdulását jelenti.”i Szertartás-könyvünk így fogalmazza meg: „A konfirmáció […] és minden más lépés a szolgálatban abból nő ki, amit Isten tett, amint kijelentette és jelét adta a keresztségben.”ii „A megkereszteltek, akik már elég idősek ahhoz, hogy önállóan kimondják vállalják a fogadalmakat személyes hitvallást tesznek a konfirmáció alkalmával. […] „A konfirmáció vagy keresztség után, amikor a jelöltek fogadalmat tettek magukért, az egész gyülekezetet buzdítjuk a keresztségi szövetség megerősítésére ezen jeles alkalommal.”iii 

Egyházrendünk az egyháztagsággal foglalkozó fejezetében a keresztség és konfirmáció kapcsolatáról a következőt írja: „A keresztség az egyházba való felvétel szentsége, betagolódás Krisztus testébe. A keresztség után az egyház a növekedést nyújtja, amely széleskörűen egy életen át tartó növekedés a kegyelemben. A hitvalló tagság feltétele, hogy a megkeresztelt egyéntől a hit válaszát világossá tegye a keresztény hit megerősítésének, konfirmációnak az istentiszteletén, használva a keresztségi szövetség fogadalmait.” a) „A konfirmáció egyszerre az emberi elköteleződés kifejezése, és egyszerre a Szentlélek kegyelmi munkája, amellyel megerősít és felhatalmaz a tanítványságra.”iV 

Szertartáskönyvünk szerint pedig: „A konfirmáció által, és a hitünk megújítása által, megújítjuk azt a szövetséget, melyet keresztségünknél mondtak ki felettünk, elfogadjuk, amit az Isten tesz értünk, és megerősítjük elkötelezésünket Krisztus Szent Egyháza felé.”V 

 

(2)    Mit mond John Wesley a konfirmációról?

Randy L. Maddox – amerikai metodista teológus professzor – a konfirmációt (megigazító) kegyelmi eszközként helyezi el John Wesley teológiájában. Maddox felhívja a figyelmet arra, hogy Wesley az amerikai metodistáknak írt liturgikus könyvéből (Sunday Service) viszont „szándékosan kihagyja a konfirmáció liturgiáját”.Vi 

Wesley elhagyta a konfirmációt, de nem azért, mintha nem tartotta volna fontosnak a gyermekek katakézisét. Míg a korabeli anglikán egyházban elhanyagolták a tanítás fontosságát, a Wesley család-ban nem ez volt a szokás, ahol Susanna nagy hangsúlyt tett gyermekei vallásos képzésére, beleértve jellembeli nevelésüket is. Ezért is volt természetes John számára, hogy pásztori szolgálatának priori-tásai közé tartozzon a gyermek katekézise georgia-i munkája során. Maddox azt írja: „Szinte a mozgalom kezdetétől buzdította Wesley a családokat, hogy beleneveljék a vallást a gyermekeikbe, sőt segédanyagokat készített, hogy segítse őket ebben a fejlődésben. Ez a buzdítás idővel egyre erősödött, az érett Wesley a családi vallás fejlődését úgy identifikálta, mint »a nagy szükséglet a metodisták között«, és elrendelte prédikátorainak, hogy képezzék a szülőket megfelelően. Ezt az erőfeszítést pedig a gyermekek vallásos oktatásáról mint szülői kötelességről szóló prédikáció sorozattal koronázta.”Vii (Ha Wesley valamit igazán el akart érni, akkor arról írt egy prédikációt.)

A vallásos nevelés viszont igen nehézkes lett volna azokban a családokban, ahol még írni, olvasni sem tudtak a szülők. A szegényebb társadalmi osztályban pedig széleskörű volt az írástudatlanság. Wesley és a metodisták mégsem adták fel, bentlakásos iskolákat alapítottak, amelyek közül az egyik legismertebb az 1748-ban alapított Kingswoodi iskola.

Ezeknek az iskoláknak a célját Wesley a nyitó istentiszteleten tartott prédikációjának címe is jelzi: „neveld fel a gyermeket, hogy mehessen”. Charles pedig éneket írt a megnyitóra: „egyesítsd a párt, amely már rég elszakadt, a tudást és az élő kegyességet.” Később John egyszer egy tanárt eligazítva azt mondta, hogy az iskola célja, hogy „kereszténnyé tegyen”.

A bentlakásos iskolák nem oldották meg tökéletesen a vallásos nevelés ügyét, így John a heten-kénti katekézist kezdte el. Céljuk nem csupán hittanóra volt, hanem a keresztény hitben való folya-matos növekedés segítése, elmélyítése. Ezek a heti katekézisek az alapjai a mai vasárnapi iskoláknak a metodista gyülekezetekben. Wesley nagyra értékelte ezeket a vasárnapi iskolákat, és úgy nevezte őket, hogy ezek „gyermekszobák a keresztényeknek”.

Wesley tehát nem a konfirmációt mint katekézist kifogásolta, hanem a konfirmációt mint rítust. Szembeszállt azzal a felfogással, hogy a Szentlélek vétele garantált a konfirmáció által. 1746 után Wesley megkérdőjelezte azt az anglikán gyakorlatot is, hogy a konfirmáció (mint a teljes keresztény státus elismerése) a püspök előjoga. Wesley tehát teológiai megfontolásból utasította el a konfirmá-ciót mint a keresztség előírt szakramentális kiegészítését.

(Azzal, hogy Wesley eltörölte a konfirmációt, felvételi gyakorlata a keleti kereszténység felé csúszott. Persze nem teljes mértékben. Nem kente meg krizmával a megkeresztelteket, és nem adott úrvacsorát gyermekeknek, de nem azért, mert várni akart a konfirmációig.)

 

(3)    „Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?”, avagy a konfirmáció és a Szentlélek ajándékának viszonya

„A keresztségi szövetség liturgiája egyértelművé teszi, hogy a Szentlélek elsődleges megerősítő (konfirmáló) cselekedete a keresztséggel áll kapcsolatban és közvetlenül azt követi.”Viii A BWS a Szentlélek munkáját tartja elsődlegesnek. A Szentlélek munkálkodik egy emberben keresztsége előtt, közben és utána is. Amikor ezt felismeri és elfogadja az ember megújult hittel és elköteleződéssel válaszol. A BWS tehát azt hangsúlyozza, hogy a konfirmáció a Szentlélek bennünk munkálkodásának felismerése, és az arra adott válasz. „A konfirmáció liturgikus cselekedete a kézrátétel, amely jele Isten folyamatos pünkösdi kegyelmi ajándékának.”iX 

 

(4)    Hogyan viszonyul a konfirmáció a tagsághoz?

A korai egyházban a felvétel rítusa a keresztség, a kézrátételes imádság, és az Eukharisztiában való részesedés volt. A középkorban, nyugaton szétválasztották a keresztséget és a konfirmációt, nem csak időben, de teológiájában is. Így a konfirmáció félreértelmezése fejlődött ki, melyben túlzott hangsúlyt kapott az emberi fogadalomtétel és az egyházba való felvétel. 

A konfirmáció nem tagfelvétel, mert az megtörtént a keresztségben. „Amikor egy megkeresztelt személy hitét megvallotta és konfirmált, akkor még teljesebben rendelkezik a tagság felelősségeivel és jogaival az egyházban. Ahogy a csecsemők, bár tagjai a családjuknak, azonban nem tudnak a család életében minden szempontból részt venni, úgy a megkeresztelt csecsemők tagjai az Egyháznak – a hívők családjának - , de még nem képesek arra, hogy mindenben részt vegyenek, ami a tagsággal jár. Ebből kifolyólag a tagok névsorában csak azokat soroljuk fel, akik hitvalló (ill. konfirmált) tagok, és nem minden megkeresztelt tagot.”X Bár az egyháztagság teljes a keresztséggel, nem teljesen világos, miért jegyezzük tagként csak a hitvalló tagokat. Ennél a kérdésnél a konfirmáció teológiájának ellentmondásossága érhető tetten.

A BOW a konfirmációt a keresztségi szövetség megerősítéseként értelmezi, és ennek értelmében a jelölteket a metodista egyház hitvalló tagjai közé is felveszi. Figyelem (!) nem a metodista egyház tagjai közé veszi fel őket, hiszen ez már megtörtént a keresztségkor, amennyiben a metodista egyházban részesültek a keresztség szentségében. Ezután a konfirmandusokat felveszik a helyi gyülekezet tagjának. Majd a lelkész a gyülekezet szeretetébe ajánlja az újonnan felvett tagokat, a közösség pedig köszönti őket.

 

(5)    Hányszor lehet konfirmálni?

„Ahogy az emberek érlelődnek hitükben, számos alkalom van, amikor a Szentlélek megerősítő (konfirmáló) munkáját ünnepelhetjük. Ilyen a keresztségi szövetség megerősítése, illetve más istentiszteletek az életúttól függően. A keresztséggel ellentétben, amely egyszeri szövetségkötés, és amit nem ismétlünk, hanem megerősítünk, a konfirmáció a Szentlélek dinamikus munkája, amelyet megismételhetünk.”Xi „A konfirmáció a Szentlélek dinamikus munkája, amely megismétlődhet.”Xii 

 

(6)    Hány éves korban lehet konfirmálni? 

„A hit megvallásának és a konfirmációnak az élményét elérhetővé kell tenni minden ember számára, beleértve a felnőtteket is. Fiataloknál a hatodik osztályt végzettek lehetnek a legfiatalabbak, akik részt vesznek a felkészülésben. Amennyiben fiatalabbak saját elhatározásukból szeretnének részt venni a hitvallási illetve konfirmációs előkészítőn, az ő előkészítőjük a lelkész belátására van bízva.”Xiii 

 

(7)    Mikor tartsuk a konfirmációt?

„Keresztelést, konfirmációt és minden más a keresztségi szövetséghez tartozó eseményt bármelyik istentiszteleten ünnepelhetünk, azonban bizonyos alkalmak különösen is alkalmasak erre. Így például Húsvét ünnepe, amely arra hív, hogy meghaljunk és feltámadjuk Krisztussal. Vagy más vasárnapok a húsvéti ünnepkörben, így Pünkösd, Urunk megkeresztelésének ünnepe, vagy Mindenszentek (november első vasárnapja). Húsvét a legkiválóbb alkalom a keresztségi szövetség gyülekezeti megerősítésére, akkor is, ha nincs keresztelő vagy konfirmáció.”XiV 

 

Fiatal lelkésztársam(Vigh Bence) gondolatai után talán nem árt újból hangsúlyozni, hogy több más egyházzal együtt a Magyarországi Metodista Egyház is fontosnak tartja újból átgondolni a konfirmáció teológiai-elméleti valamint gyakorlati kérdéseit és vonatkozásait. Mindezt ökumenikus körben végezve a konfirmáció mind teljesebb és mélyebb értelmezését ragadhatjuk meg, mely felekezeteink hitének épülésére szolgál majd.

 

Kovács Zoltán, metodista lelkész

A Magyarországi Metodista Egyház Teológiai Bizottságának elnöke

 

 

“By Water and the Spirit. A United Methodist Understanding of Baptism, 1996.” In.: Metodista FIgyelő, A Mag-yarországi Metodista Egyház teológiai folyóirata, 2011/1. Budapest. 50. (Továbbiakban: Figyelő)

iiThe United Methodist Book of Worship. The United Methodist Publishing House, Nashville, Tennessee, 2007. 82. (Továbbiakban: BOW)

iiiBOW, 83.

iVThe Book of Discipline of the United Methodist Church 2008, The United Methodist Publishing House, Nashville, Tennessee. ¶ 216.a. (Továbbiakban: BOD 2008)

VBOW

ViMaddox, Randy L: Responsible Grace. Nashville, Abingdon Press? 1994. 225. (Továbbiakban: Maddox)

ViiMaddox, 225-226.

ViiiFigyelő, 50.

iXFigyelő, 50.

XFigyelő, 51.

XiBOD 2008. ¶ 216.2.b.

XiiFigyelő, 50.

XiiiBOD 2008. ¶ 216.3

XiVBOW, 84.

 

Joomla templates by a4joomla