• fruits.gif
  • meot_slide.jpg
  • meot_slide1.jpg
  • meot_slide2.jpg
  • meot_slide3.jpg
  • meot_slide4.jpg
  • meot_slide6.jpg
  • meot_slide8.jpg

Szentelés – áldás

 

A szentelés személyek, tárgyak a mindennapi, profán állapotból való kiemelésének, Istennek, vagy az isteni gondviselésbe való ajánlásának –  a keleti keresztény értelmezés szerint – a Szentháromság, vagy a Szentlélek kegyelmében való részesítésének a külső jele. A szentelés, illetve az áldás keresztény értelemezése és gyakorlata nagyon szerteágazó. A magyar nyelvben és a közgondolkodásban a két fogalom – szentelés, áldás – gyakran szinonímaként jelentkezik. A nyugati katolikus, de különösen a keleti ortodox vallási gyakorlatban a két dolog jóval egyértelműbben különbözik.

A tárgyak szentelése, áldása tekintetében beszélhetünk a vallási élethez kötődő tárgyakról: liturgikus kellékekről, egyéb szertartási kellékekről, épületekről és minden olyan tárgyról, amelyet az egyház, a vallási közösség  céljainak szolgálatába, használatába állított.

Szentelésben, áldásban részesülhetnek közösségekhez kötődő, a közösséget – országot, települést, egyéb jellegű csoportosulást, társadalmi közösséget, iskolát, intézményt, etc. –   szolgáló épületek, egyéb eszközök, továbbá azok létét, történelmét, az Istenséggel való valamilyen kapcsolatát szimbolizáló tárgyak, például szobrok, zászlók etc. Ezek szentelése, áldásban való részesítése általában ünnepélyes, szertartásos keretek között történik. Szentelésben, áldásban részesülhetnek magánszemélyek személyes tárgyai, a tulajdonukban vagy használatukban lévő dolgok, épületek, termőföldek, közlekedési és munkaeszközök, amelyek elősegíthetik őket abban, hogy magánéletükben és munkavégzésük során is Istennek tetsző módón cselekedhessenek.

Az áldásban, szentelésben részesülő személyek esetében is beszélhetünk hasonló jellegű felosztásról. A papi, lelkészi hivatásra felszentelt személyeken – a katolikus és az ortodox egyházakban ez szentség – kívül minden olyan személy részesülhet felszentelésben, akinek tevékenysége valamilyen módón kötödik az Egyház tevékenységéhez vagy annak céljaihoz. Ezek a személyek közvetlenül részt vehetnek a liturgikus cselekményekben – énekes, olvasó etc. – az egyházi ügyek adminisztrálásában vagy az egyházaknak nevelési, szociális és karitatív küldetésének teljesítésében. A világi közösségekhez, társadalmi csoportokhoz, nem egyházi intézményekhez tartozó személyekkel kapcsolatban figyelni kell – még ha ártani nem is árt – a vallásszabadság elvének tiszteletben tartására. Magánszemélyek esetében a szentelés és az áldás általában az illető személy(ek) kérése alapján történik, és kiterjedhet az emberi élet szinte valamennyi területére – tanulás, munkavégzés, családi élet, magánélet, lakás, betegség, küldetés, megpróbáltatás etc. Magánszemélyek és közösséghez tartozók esetében a megszentelt tárgyak szorosan kapcsolódhatnak a szintén megszentelt személyekhez. A katolikus és az ortodox egyházak gyakorlatához tartozó bizonyos szentségek: bérmálkozás/konfirmáció, házasság, papság,  a protestáns vallási életben általában áldás formájában jelennek meg. 

Ökumenikus szempontból fontosak a társadalmi események – megemlékezések, avatások, megnyitók etc. – során történő áldások és szentelések, amelyek az ünnepélyes jellegű rendezvény szerves részét képezik. A meghívott és megjelent felekezetek képviselői jelenlétükkel és szakrális cselekedetükkel egyházuknak a közügyek iránt érzett felelősségén túl közvetítik az isteni gondviselést, nemcsak az adott eseményre, de az elkövetkezendő időkre vonatkozóan is. Gyakorlati szempontból, ha több felekezet képviselője van jelen az eseményen, az áldások sorrendjét meghatározhatják a helyi, felekezeti hagyományok, „növekvő” sorrendben. Nem-keresztény, például zsidó vallási képviselők áldása esetében javasolt őket elsőként vagy utolsóként  „szerepeltetni”, őket nem a keresztény áldások közé iktatni. Ökumenikus vallási rendezvényeken az áldások sorrendje megállapodáson  alapulhat.

Meglátásom szerint az áldás, mint fogalom, valamennyi keresztény felekezetre vonatkozik. Lényege, hogy elsődlegesen szavakban, illetve kézmozdulatokban kerül kifejezésre. Az elhangzó szavak lehetnek spontán jellegűek, de léteznek rögzített szövegű, hagyományos áldások is, például az étkezésekkel kapcsolatosak. A liturgikus áldások a szertartások keretén belül elhangzó és közvetített áldások. A keleti liturgiában főpap jelenlétekor csak maga a főpap adhat áldást, még akkor is ha nem szolgál és csak a számára fenntartott helyen  tartózkodik. 

A szentelések, amelyek elsősorban tárgyakra vonatkoznak inkább  a katolikus és a ortodox vallásgyakorlat részei, de a szentelt vízzel a szertartás végén ez esetben is megáldják/megszentelik az embereket is. Az imádsághoz – ami az alkalmakhoz kapcsolódóan liturgikus könyvekben rögzített – kapcsolódik egy „közvetítő anyag”, víz:mint éltető és tisztító, vagy olaj: mint fájdalmat, éhséget enyhítő vagy világosságot hozó, amelyet egy szertartás keretén belül korábban szintén megszentelnek. Ez történhet közvetlenül a szertartás előtt is. A szentelés, amint korábban már említettem, az emberi élet minden mozzanatára kiterjedhet, még ha a szertartáskönyvek nem minden alkalomra adják meg az elmondandó imádságot. De például egy gépkocsi megszentelésénél elmondható, a megfelelő szavak behelyettesítésével, a hajók szentelésére rendelt ima. Az előre rögzített ima elmondását követi a tényleges szentelés: „Megszenteltetik ez a … ezzel a szentelt vízzel/olajjal az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében, most és mindenkor és mindörökké. Ámen”. A Szentháromság kegyelmének közvetítésén túl hangsúly van az időtállóságon is: „most és mindenkor és mindörökké”. Speciális nyelvi különbség a magyar nyelvben, igei formában a „felszentel”: beavató jelleg és a „megszentel”: kapcsolatba hoz jelleg. Az előbbi inkább a személyekre  az utóbbi inkább a tárgyakra vonatkozik. 

A fentiek szerint a szentelések és áldások felekezeti és ökumenikus közösségben egyaránt azt a fontos vágyunkat, reményünket és hitünket fejezik ki, hogy vallási, közéleti és magánéleti állapotunkban és igyekezetünkben munkálkodjon az Isten gondviselő, kegyelmes szeretete.  

 

Felekezeti színezetű jeles napok kölcsönös tiszteletben tartása

 

A három nagy keresztyén ünnep, amely – bár nem egyforma súllyal, de – egyaránt népszerű a szorosabban vett egyházi társadalmon kívül is és mindhárom színes folklorisztikus, népszokás jellegű adalékokkal teljes, gyakorlatilag egyforma súllyal jelenik meg a különböző keresztyén felekezetekben és az átlag ember, sőt átlag hívő számára sem túl jelentős eltéréseket mutat a megünneplés formáit illetően. Karácsony, Húsvét, Pünkösd mindenkinek Karácsonya, Húsvétja, Pünkösdje. E jeles napok valóban egyetemesek a hívők számára, de közös ünnepei hívőknek és nem hívőknek is. Ez a megállapítás azonban nem mondható ilyen egyszerűséggel sok jeles keresztyén gyökerű ünnepre. 

Időrendben Karácsonytól indulva vizsgáljuk meg ezeket, a bennük rejlő különbségeket és az ígéretes lehetőségeket egyaránt.

1.) Az Óesztendő búcsúztatása és az újesztendő fogadása. Az óévi hálaadás és az újévi könyörgés inkább protestáns gyökerű. Ugyanakkor mindennemű felekezeti ünneplést meghaladóan elvilágiasodott. Az emberek többsége – szemben az említett három nagy keresztyén ünneppel – szilveszter estén vagy újév reggelén nem gondol arra, hogy ennek lehet vallási aspektusa is. Ez ugyanakkor azt is jelentheti, hogy nyitottak olyan ökumenikus rendezvények iránt, amelyek imádságos lélekkel, ugyanakkor a népszokásként kialakult hangulatban adhatja meg ezeknek a napoknak is a „lélek igényét”, tehát integrálhatja a hálaadást és a reményteljes előretekintést. Ennek jegyében kerülhet megrendezésre szilveszteri szeretetvendégség, ifjúsági vagy többgenerációs, amelyben zsoltárolvasás, imádság is helyet kap, s mindezt nem zavarja meg a tisztes jó hangulat, amely szintén lehet a hála kifejezése. Újév délelőttjén vagy délutánján pedig lehet olyan kulturális program, például helyi koncert, zenés istentisztelet, amely szintén ökumenikus rendezésben és összetételben ad jó indulást az esztendőnek a bizalomteljes imádságnak, könyörgésnek is helyt adva. 

2.) Január 06. Vízkereszt, amelyhez szintén népszokások fűződnek, a katolikus és ortodox egyház jeles napja, az evangélikus egyház is megünnepli. A  református és más kisebb protestáns közösségben pedig jó estben a megelőző, vagy követő vasárnapon történik re utalás. A Vízkereszthez kötődően történnek a házszentelések a katolikus egyház rendje szerint. Ennek lényege az, hogy áldást kérnek a házra és a ház népére. Bizonyára erre az áldásra szüksége van és szívesen is fogadja a nem katolikus közösség is. Az is tény, hogy nagyon sok családban együtt élnek katolikusok és protestánsok. Milyen emelkedett és milyen szép ünnep lenne egy, többfelekezetű család életében, ha a „házszentelőn” két lelkész jelene meg. Így a ház minden lakója a maga hagyományának megfelelően könyöröghetne áldásért és remélhetné azt.

3.) Nagyböjt mindenki számára Hamvazószerdával kezdődik, de e napot böjttel és bűnbánattal már szinte senki nem tartja. A reformátusok úrvacsorával ünneplik a Böjt első vasárnapját, de legtöbbször utalást nem tesznek Hamvazószerdára. Nem is beszélve a hamuval írt keresztről a homlokokon. Ilyen homlokkal a katolikus többségű lakóhelyemen és Budapesten sosem találkoztam. Ilyet először Chicagoban láttam a McCormic Teológiai Szeminárium presbiteriánus/református tanárainak és diákjainak a homlokán, majd később egy másik presbiteriánus/református szemináriumban, Atlantában. Milyen szép lenne – természetesen akár hamu nélkül is – ha egy-egy település népe a Böjt kezdetének egy közös ökumenikus bűnbánati istentisztelettel adná világos jelét Hamvazószerdán.

4.) A böjti időszakban – különösen is a második felében – Húsvéthoz közeledve egyre intenzívebbé válik a gyülekezeti élet minden felekezetben. Evangelizációkat, passiójátékokat vagy zenés passiós istentiszteleteket, keresztúti áhítatosságokat tartanak. Ezek sorában, amelyek hol több, hol kevesebb felekezeti partikularitást hordoznak, nyilván találhatnánk olyat, amelyet közösen ünnepelnénk. Ismét amerikai példaként említem Nagypéntek délutánját, amelyen három órán keresztül imádságokkal, bibliaolvasással, énekléssel, csendességgel emlékeznek meg az amerikai keresztyének ökumenikus közösségben Krisztus Urunk megváltó szenvedéséről és haláláról. Az istentiszteleti programon egyébként eleitől a végéig, csak kevesen vesznek részt, de a lelkészek, szolgálattevők beosztják a szolgálatokat ez alatt az idő alatt. Ugyanakkor nagyon sok hívő tér be fél órára, tíz percre, vagy hosszabb időre. Összességében e három óra alatt nagyon sokan, több felekezetből élik át a passiót és így megérintett lélekkel fogadják a Feltámadás evangéliumát Húsvétkor.  

5.) Az ortodox hagyománynak fontos istentisztelete a Húsvét hajnali istentisztelet, amely ételáldásba és szeretetvendégségbe torkollik. Ennek mintájára több gyülekezetben van, főleg ifjúsági aktív részvétellel, Húsvét hajnali istentisztelet, amely szeretetvendégséggel, közös reggelivel zárul. Szép ökumenikus alkalma lehet ez a Feltámadás örömének, lényegének átéléséhez. Bizonyára számos településen szívesen fogadnák ezt az ökumenikus kezdeményezést is.

6.) Pünkösd ünnepének, az egyház születésnapjának az ökumenikus karaktere elvitathatatlan. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy sok településen ökumenikus nyitottsággal tartanak megelőző vigíliákat, vagy Pünkösd hétfői családias, sokszor szabadtéri vagy kirándulós istentiszteleteket és ahhoz rendelt programokat. A megkezdett és a próbát kiállt kezdeményezések bizonyára terjedni fognak országszerte, amely jelenségnek örvendezni lehet, s remélni, hogy a sikeres, áldott példák lelkesítő hatással lesznek országszerte.

7.) Augusztus 20-a hagyományosan az új kenyérnek és egyéb terményeknek, gyümölcsöknek a hálaadási napja. Ezt az ünnepet egy kicsit háttérbe szorítja a katolikus Szent István kultusz és az 1000 éves államiságnak az ünneplése. Talán ennek is az eredménye, hogy a következő vasárnapra, vagy szeptember első vasárnapjainak egyikére tolódott az újkenyéri hálaadás protestáns körökben. A társadalmi mobilitás, a vegyes családok ténye, viszont sokkal inkább arra inspirálhatja a különböző felekezeteket, hogy lehet ünnepelni egy napon. Az sem baj, ha délelőtt a család tagjai felekezetüknek megfelelő istentiszteleten vesznek részt. Ehhez azonban az kell, hogy a protestáns gyülekezetek is tartsanak augusztus 20-án újkenyéri hálaadó ünnepi istentiszteletet. Sok helyen a város hívja kenyéráldásra a lelkészeket. Az a legszebb, ha minden lelkész és a gyülekezet tagjai a maguk istentiszteletéről mennek a kenyéráldásra és nem az, ha az egyik a templomából jön, a másik pedig a szabadnapjából. Az újkenyéri hálát, az ezer éves gondviselésért kifejezendő hálát együtt is meg tudjuk élni és így a családok, települések együtt is tudnak ünnepelni.

8.) A Teremtés Hetének vagy legalább napjának, napjainak megünneplésére az elmúlt években történt kezdeményezés mind katolikus, mind protestáns, mind ortodox egyházi körökben. A teremtésvédelem, a környezetvédelem, a fenntarthatóság, az egészség és mindezek teológiai vonatkozásai egyetemes üzenetet hirdetnek. A nap, a víz, a levegő, az energia, de a különböző szennyeződések is egyetemes erejűek. Jó, ha tudunk ezekre hitünkből reflektálni és még jobb, ha tudjuk ezt minél szélesebb ökumenikus közösségben tenni. 

9.) A XVI. századi Reformáció kirobbantója éppen a szentek és az elhunyt hozzátartozók tiszteletének értelmezése volt. Luther Márton nem véletlenül tűzte ki téziseit éppen Mindenszentek vigíliáján. A híveink számára azonban ennek jelentősége messze eltörpül amellett a tény mellett, hogy múlandóak vagyunk, s hogy október végén, november elején szeretteink sírját intenzíven látogatjuk. Minden felekezet a maga módján szembesül a múlandóság és az örökkévalóság feszültségével. De ebben a feszültségben – megint a családok ökumenicitására való különös tekintettel is – lehetnek olyan alkalmak, amikor az emlékezők és lelkészeik együtt tudnak megállni a mulandóság és örökkévalóság gondolatával az élet Ura előtt.

10.) Így érkeztünk el Adventhez. A Karácsony valamilyen módon mindenkié. S ahogy igaz, hogy Karácsonykor a legspirituálisabb beállítottságú hívő is ajándékot vásárol, az is igaz, hogy a legszekulárisabb, legtechnokratikusabb ember is jobban megszólítható az isteni szeretet szavával, mint bármikor az esztendő folyamán. Minden felekezetnek megvan a maga saját Karácsonya. De az adventi és karácsonyi időszakban biztos, hogy az ökumenikus megjelenésnek is szép alkalmai lehetnek: falu karácsonyfája, közös ifjúsági Betlehemezés, közös gyermek- és ifjúsági karácsonyi ünnepség. Bizonyára kellő hívő józansággal és bátorsággal az adventi, Karácsony-közeli napokban nem csak az elvilágiasodott fények, hanem Isten igéje körül is találkozhatnak azok, akik a gyermek Jézus Krisztusban a világ Megváltóját köszöntik. 

Bizonyára nem lehet és nem is kell minden településen, minden alkalmat megragadni. Az is bizonyos, hogy a fentieken túl is még számos példát, lehetőséget, jeles napot lehetne említeni. De afelől sem lehet kétségünk, hogy ha nem is egyformán értékeljük, értelmezzük vagy ünnepeljük a jeles napokat, a legtöbb ünnep esetében vannak olyan átfedések vagy érintések, amelyeket megragadva bizonyságtevő erővel és a szélesebb társadalmat is megérintő módon fejezhetjük ki krisztusi hitünket.

Joomla templates by a4joomla