• fruits.gif
  • meot_slide0.jpg
  • meot_slide1.jpg
  • meot_slide2.jpg
  • meot_slide3.jpg
  • meot_slide4.jpg
  • meot_slide5.jpg
  • meot_slide6.jpg
  • meot_slide7.jpg
  • meot_slide7b.jpg
  • meot_slide8.jpg
  • meot_slide8b.jpg
  • meot_slide9.jpg

Plakát letöltése: Plakát pdf / A4 pdf


 

 

Ökumenikus Imahét 2017

Kedves Testvérek!

Az Ökumenikus Imahét 2017. január 15-22 között lesz. Az imahét anyagát a németországi keresztyén testvérek állították össze, amelynek a központi igéje így hangzik: „…Krisztus szeretete szorongat minket…” 2Kor 5,14-20

A országos ünnepi nyitó istentisztelet a Kálvin téri református templomban lesz 2017. január 15-én, vasárnap 18 órakor. Dr. Erdő Péter bíboros mond Szent beszédet és igét hirdet Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök. Az ünnepi liturgiában szolgálnak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak vezetői.


Mindenkit szeretettel várunk!

Dr. Fischl Vilmos
főtitkár

 

Imahét letölthető füzete: pdf

Az Imahét letölthető liturgiája: docx / pdf 

Letöthető meghívó: docx

  

 

Közös Imádság

 

Letöltés

 

Híd a hétköznapok és az ünnep között


Az államalapítás ünnepének előestéjén ökumenikus könyörgést szervezett nemzetünkért a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) a Budai Református Egyházközség templomában.

„Azért jöttünk, hogy az ünnep előestéjén az Úr Jézus Krisztusra tekintsünk, aki azt mondta magáról, hogy ő az élet kenyere. Benne megerősödik szent és áldott önazonosságunk” – köszöntötte a magyarországi keresztyén egyházak vezetőit, a megjelent állami méltóságokat és a gyülekezet tagjait Steinbach József dunántúli református püspök.

A MEÖT elnöke magyarságunkat ránk bízatott drága kincsnek nevezte, s hozzátette: először mindig azt kérik rajtunk számon, amit kifejezetten ránk bíztak. Mint mondta: Krisztusra tekintve reménykedhetünk abban, hogy van jövőnk, munkánk nem hiábavaló, s minden körülmények között gondoskodik testi szükségleteinkről, s az örök életre táplálja lelkünket.

 „Fontosak a hidak” – Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök köszöntőjében arról beszélt, hogy az évente megtartott ökumenikus istentisztelet által szimbolikus híd épül a Duna szemközti partszakaszán álló Országház felé.

„Ugyanakkor az ünnep előestéje híd lehet a hétköznap és az ünnep között is” – tette hozzá. Mint mondta: jól tudjuk, mekkora szakadék tátonghat a kettő között, ha csak ünnepnapokon emlékezünk ezeréves keresztyén gyökereinkre, de a hétköznapokon Isten nélkül cselekszünk.

Az igehirdetés szolgálatát Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök végezte a 105. zsoltár első öt verse alapján. A Zsinat lelkészi elnöke szerint az ezekben a versekben található felszólítások sorozatai „nagy titkokhoz vezetnek bennünket”.

Ezen „szekvenciák” egyre inkább Istenre fordítják a hangsúlyt: az ember cselekedetei – dicséret, magasztalás, zsoltározás, az istenkeresés – mellett ott van az Isten nagy tetteinek hirdetése, a dicsekedés az ő csodás dolgaival és végül egyetlen szó marad, az emlékezés. A püspök szerint az emlékezés mellett mindig megjelenik Isten keresése és dicsérete, és a dicséret mellett ott van az emlékezés arra, ahogyan szabadító kegyelmét mutatja meg nekünk.

„Az emlékezés mellett az ünnepben mindig jövőnket is kutatjuk – tette hozzá. – Megmaradunk-e mi, magyarok a történelem nagy játéktábláján?” Sokszor keressük a bizonytalanságban a magabiztos szavakat magunk körül, Bogárdi Szabó István emlékeztetett, ez a zsoltár arról beszél, hogy fel kell kiáltanunk: „mi lesz velünk tehát? ” Aki nem teszi fel ezt a kérdést és nem keresi Istent benne, csak üres közhelyeket lesz képes hangoztatni, nélküle a könyörület szavai is könyörtelenek.

Az igehirdető szerint ezért szűkülnek ezek felsorolások, ezért összpontosul az állandó dicsérés, ujjongás egy szóra: „emlékezzetek!” Nekünk is emlékeznünk kell ezen az ünnepen is Isten nagyságos dolgaira, hogy nemcsak megáldotta, de meg is szánta a magyar népet. „A zsoltár arról szól – fejezte be igehirdetését a püspök –, hogy mi rendszerint elvétjük a dolgot, de Isten megtart, megszabadít, kivezet, életet ad. Zengjétek az Úr nevét!”

Az istentisztelet végén a résztvevők az egyházak képviselőinek vezetésével közösen imádkoztak a nemzetért és vezetőiért, a mindennapi kenyérért, a szenvedőkért, a keresztyének egységért, majd Isten áldását kérték az új kenyérre. Az alkalmon, melyen Kövér László házelnök is részt vett, a Légierő Zenekar szolgált fúvós kísérettel.

Forrás: reformatus.hu
Fotó: Vargosz

Konfirmáció a Magyarországi Evangélikus Egyházban

 

I. A konfirmáció rövid története

Az ősi szír hagyományban a Szentlélek adása megelőzte a vízkeresztséget, és sokáig nem tudtak semmit a szent olajjal (krizmával) megkenésről. Ugyanez volt a gyakorlat az V. századig Konstantinápolyban is. E két gyakorlat alapját Saul megtérése jelenti, aki még a megkeresztelkedé-se előtt megtelt a Szentlélekkel (ApCsel 9,17–19). A kézrátétel vagy a szent olajjal megkenés mint a Szentlélek ajándékának a jelei nem voltak egyetemesen elterjedtek. A keresztség körüli jelképek egységesítése nagyrészt az eretnekeknek volt köszönhető, mint például a pelagianizmus elleni harc-nak. Keleten az egyházakban a keresztséget a pap végezte, aki a háromszori vízbe merítés után a püspök által megszentelt mirrhával megkente az újszülöttet, aki ezzel részesült a Szentlélek ajándé-kában. Nyugaton I. Ince pápa (401–416) a Szentlélek továbbadását a kézrátételhez és a szent olajjal megkenéshez kötötte, amelyet viszont csak a püspök gyakorolhat, ezzel elősegítette a víz és a Szentlélek-keresztség eltávolodását egymástól. Mivel azonban mind Augustinus, mind I. Ince hang-súlyozta, hogy az eucharisztiában részesedés szükséges az örök élethez, így abban már korábban is részesülhettek a gyermekek. Az V. században alakult ki a confirmatio neve, és indult kibontakozás-nak a teológiája is. A Firenzei zsinat (1439) fogalmazta meg először a konfirmáció teológiáját, ki-emelve, hogy a konfirmáció a hét szentség egyike és eltörölhetetlen jegy, amelynek kiszolgáltatója a püspök. E szertartás „megerősítésre” közli a Szentlelket, amelyet „csírájában” már a keresztség-ben megkapott a gyermek, hogy immár a hitében megerősödve és a kegyelemben növekedve „a keresztény bátran vallja meg Krisztus nevét”. 1547-ben a trentói (tridenti) zsinat is határozottan állást foglalt e tanítás mellett, és a fiataloknak a hét és tizenkét éves kor közötti időt jelölte meg a konfirmáció számára. A reformáció elutasította, hogy a konfirmáció a keresztségnek mintegy a ki-teljesítése lenne, ezért az evangélikus egyházban a konfirmáció az intenzív hittanoktatás végét je-lentette, amely után az egyén teljes jogú tagként kapcsolódott be a gyülekezet istentiszteleti közös-ségébe. Bár Luther Márton mindkét szentség kapcsán hangsúlyozta azok helyes megértéséhez és vételéhez szükséges felkészültség fontosságát, mégsem alakított ki egy egységes képzési és konfir-mációi gyakorlatot. Ennek következtében a világ evangélikus egyházaiban, sőt a magyarországi gyülekezeteken belül is számos, egymástól olykor jelentősen eltérő gyakorlattal találkozhatunk.

 

II. A törvényi háttér: A MEE zsinatának 2005. évi V. törvénye

16. § (1) A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) hagyományos rendje szerint a gyü-lekezetben konfirmációi fölkészítés folyik, amelyet konfirmációi vizsga és hitvallástétel, valamint Úrvacsorához bocsátás követ.

(2) A konfirmációi fölkészítés célja az élő Krisztus-hitre és vallástételre segítés, valamint a beépítés a gyülekezet életébe.

(3) A fölkészítés egyházközségi, kivételesen iskolai keretek között történik, a hitoktatással összehangoltan. A fölkészítést lelkész végzi.

17. § A konfirmációi fölkészítés legkorábban a 12. életévüket betöltött fiatalokkal kezdhető el. Az oktatás rendjét országos szabályrendelet írja elő, amely az oktatás tantervéről, tankönyveiről, taneszközeiről, az oktatás szakmai föltételeiről és felügyeletéről, valamint költségeinek fedezéséről rendelkezik.

18. § A felnőttkeresztségre fölkészítés megfelel a konfirmációi fölkészítésnek. A felnőttkeresztségben részesült egyháztag konfirmáltnak tekintendő.

19. § A konfirmáció tényét a konfirmációi anyakönyv alapján kiállított konfirmációi emlék-lap igazolja.

 

III. A konfirmáció gyakorlata a Magyarországi Evangélikus Egyházban

1. Hogy zajlik a konfirmációi fölkészítés gyermekek esetében?

A konfirmációi előkészítőre a parókián vagy a gyülekezeti házban kerül sor. Néhány egy-házközségben az iskolai hitoktatás keretében vannak az órák. Jórészt olyanok vesznek részt a kon-firmációi fölkészítésen, akik családi kötődésük, vagy baráti kapcsolataik révén ismerik egyházun-kat. A fölkészítés során a lelkészeket általában három fő szempont vezérli.

A. Az ismeretátadás

Ahol a központi elem az ismeretátadás, ott is meghatározó a légkör baráti jellege, a kedves beszélgetések és a nyitó vagy a záró közös imádság. Mindig van mód véleménycserére. A legtöbb lelkész saját tematika szerint tanít. Tartalmát a Szentírás, vagyis a legfontosabb szentírási történetek jelentik, valamint Luther Márton élete, az evangélikus egyház működése, a helyi gyülekezet törté-netének és életének fontosabb tudnivalói, a templom, az egyházi év és az istentisztelet liturgiájának megismertetése. Sok helyütt a Konfirmációi Káté vagy Luther Márton Kis Kátéja jelenti az alapis-meretet, amelyeket fejből meg kell tanulni.

B. A gyülekezetépítés

Azon lelkészek, akik a gyülekezet építésére teszik a hangsúlyt, szívesebben használják a Tanuló közösségben című konfirmációs tankönyvet, vagy a Konfirmációi Káté oktatása mellett igyekeznek ifjúsági énekekkel, játékokkal és kirándulásokkal bevezetni a konfirmandusokat a kon-firmáció után kezdődő ifjúsági munkába és a gyülekezeti élet egészébe. A konfirmációt leginkább ugródeszkának tekintik a gyülekezeti élet felé, a fölkészülést pedig az ismerkedés és a bizalom ki-építése időszakának. A tanórák mellett a „lazább” együttlétek is szerves részét alkotják a képzésnek, mint például a sütögetés, az éneklés és a filmklub. Előtérbe kerül a gyülekezeti intézmények és munkacsoportok (például az ifjúsági órák és a presbitérium) megismerése és meglátogatása is, mi-vel a lelkész találkozási és kapcsolódási pontok kialakítására törekszik a konfirmandusok és a fel-nőtt gyülekezeti tagok között.

C. Az evangelizáció

Mások számára a konfirmációi oktatás nem más, mint evangelizáció. „Ha már odalökdösték a gyermeket a szülei, akkor foglalkozni kell a lelkével, talán megtér. A tanítványok is Jézus Krisz-tusról tanúskodtak, és akik hallották és befogadták, azok lettek a közösség tagjai” – írja egy lelkész. A fölkészítés ez esetben nagyrészt Jézus Krisztusról szóló tanúságtétel. A lelkész igyekszik minél több hiteles kortárs vagy múltbeli keresztény ember életét példaként állítani a gyerekek elé. A hang-súly az imádkozás és Szentírás-olvasás tanítására, illetve a bizonyságtételre nevelésre kerül. A lel-kész arra törekszik, hogy a fiatalok növekedjenek a hitükben, és számot is tudjanak adni róla. A cél, hogy a tanultak ne maradjanak az elmélet szintjén, hanem gyakorlattá, életvitellé és gondolkodás-móddá váljanak.

2. Milyen hosszú a konfirmációs fölkészítés?

A lelkészek általában a 6–7–8. osztályosok számára szervezik a képzést. Az evangélikus egyház szórványhelyzetéből adódóan nem ritka, hogy egy-egy konfirmanduscsoportba több évfo-lyam (esetleg több környékbeli falu) tanulói kapcsolódnak be. Van, ahol október elsejétől pünkös-dig tart a fölkészítés. Az időtartama általában az egy tanév és a három év között változik, a helyi gyülekezeti hagyományoknak vagy a lelkészi gyakorlatnak megfelelően. Az órák 45–60 percig, esetenként 90 percig tartanak, de mindenütt heti rendszerességgel tartják meg őket. Előfordulhat, hogy az oktatás hetente egy órát jelent az iskolában, egy órát pedig a gyülekezetben; ilyenkor az első a tanulósabb, a második a játszósabb és a beszélgetősebb. Akik a kétéves képzés mellett teszik le a voksukat, azzal érvelnek, hogy amennyiben a tanulók rendszeresen járnának hittanra, nem vol-na szükséges ilyen hosszú konfirmációi oktatásra, általánosságban azonban nem ez a helyzet, így az alaposabb ismeretszerzés érdekében fontos a kétéves külön képzés. Ennek érdekében a konfirmáci-ós fölkészülés akár három évre is bontható. A hatodik évfolyam az előkonfirmáció éve, a hetedik a konfirmáció éve, és a nyolcadik őszén kerül sor a vizsgára és a konfirmációs istentiszteletre. A ha-todik évfolyamon Szentírás-ismeretet tanulnak a gyerekek, a hetedik évfolyamon a hagyományos Konfirmációi Kátét, egyháztörténetet és egyházismeretet.

3. Melyek a konfirmációi fölkészítés főbb eseményei?

A konfirmációi fölkészülés főbb eseményei a következők: istentiszteleti szolgálatok és rész-vétel a gyülekezet életével összefüggő eseményeken, konfirmációi csendesnap, egyházkerületi vagy egyházmegyei konfirmandustalálkozó, kirándulás egyházi iskolákba, karácsonyi szolgálat a kórház-ban, szülők előtti házi vizsgák. Egyre elterjedtebb gyakorlat, hogy a lelkész az ifjúsággal közösen táborozni viszi a konfirmandusokat, közvetlenül a vizsga előtt vagy után. Egyes gyülekezetekben a passióolvasást vagy az adventi, esetleg karácsonyi műsort vagy egyéb istentiszteleti szolgálatokat a konfirmandusok az ifivel közösen végzik, majd a konfirmációi istentisztelet után az ifi hivatalosan is befogadja a frissen konfirmáltakat. Az országos hittanversenyek tevékeny résztvevője a konfirmandus-korosztály.

4. Kötelező-e az istentisztelet-látogatás a fölkészülés ideje alatt?

Van, ahol évi tíz vagy tizenöt, vagy havi kétszeri kötelező istentisztelet-látogatás van gyakorlatban. Másutt a fölkészítés alapvető és elhagyhatatlan részét jelenti a konfirmandusok bevonása a vasár- és ünnepnapi liturgiába, akik idővel akár az imádságokat is maguk írják. Egyes gyülekezetekben kimondottan kötelező az istentisztelet-látogatás, ahol alkalmanként a konfirmandusok olvassák föl az egyes liturgiai részeket, vagy szolgálnak a tanévnyitó, karácsonyi, anyák napi, tanévzáró istentisztelet liturgiájában. Másutt a vasárnapi istentisztelet nem kötelező, de illik ott lenni, ez azonban „kiváltható” azzal, ha a konfirmandus családjából valaki jelen van. Mindig ajánlott, hogy a konfirmandusok mélyebb bepillantást nyerjenek a gyülekezet életébe, mégpedig az istentisztelet és a gyülekezeti rendezvények látogatásával. Ahol nincsen kötelező istentisztelet-látogatás, ott is általában ügyelnek arra, hogy mindig külön is értesítsék a konfirmandusokat és családjaikat a különleges gyülekezeti eseményekről. Van olyan gyülekezet, ahol a kapcsolatot a liturgiával azzal erősítik, hogy fehér színű konfirmandus-albában minden vasárnap kettő konfirmandus olvas föl a kezdő liturgiában.

5. Bevonódik-e a konfirmandusok családja a fölkészülésbe?

A kapcsolat a családdal a konfirmáció évében mélyül(het) el. A számos szervezési kérdés és tennivaló segíti a családok erősebb bekapcsolódását a gyülekezeti életbe (konfirmációs istentisztelet előtt hagyományosan a konfirmandusok szülei együtt takarítják és díszítik ki a templomot, kísérik gyermekeiket a konfirmandus csendesnapokra és táborokba, segítik őket ráhangolódni a vizsgára és az úrvacsorára). A szülőket szeptemberben némely lelkész összehívja egy rövid megbeszélésre, majd a konfirmáció előtt szülői értekezletet tart. Másutt akár évi két-három szülői értekezletet is tartanak, vagy az év során telefon, levelek vagy hírlevél útján tartják velük a kapcsolatot. Gyakori a konfirmációi fölkészítés alatt a családlátogatás, vagy a rendszeres beszélgetős teadélutánok szerve-zése a szülőknek. A konfirmációt követően több helyütt tartanak egy barátságos kiértékelést is a képzésről és a konfirmációról a szülőkkel, amelyet egybekötnek bográcsozással, közös játékokkal és énekléssel. Több lelkész panaszolta emellett, hogy a szülők inkább csak „vendégként” vannak jelen a gyülekezetben, mint meggyőződéses tagként. Néhányan beszámoltak arról, hogy a családok-kal elég esélytelennek látják a kapcsolat kialakítását, mert többnyire közönyösek, idegenek és ér-dektelenek, másutt a gyülekezet tagjai is távolságtartók és idegenkedve fogadják a konfirmandusok bevonását az istentiszteleti szolgálatba, vagy az egyéb „felnőtt” gyülekezeti programokba.

6. Ki jelentkezik felnőttkonfirmációra?

Általában a házassági előkészítőre jelentkezéskor derül ki, hogy az ifjú pár egyik vagy má-sik tagja nincs megkeresztelve vagy megkonfirmálva. Ilyen esetben általában egy teológiai könyv és a Szentírás segítségével történik a fölkészítés, amely rövidebb és összefogottabb, mint a gyerme-kek esetében (például hatszor két óra). Amennyiben valaki nincsen megkeresztelve, a fölkészítést követően a keresztelés és a konfirmáció nem válik el egymástól, hanem egyetlen istentiszteleti alka-lom keretében történik mindkét esemény, az első úrvacsoravétellel együtt. A felnőttek fölkészítését saját program szerint végzik a lelkészek.

7. A fölkészítéshez használt könyvek

A. Gyerekeknek

– Konfirmációi Káté

– Luther Márton: Kis Káté

– Tubán József: Egyházismeret

– Tanuló közösségben: A konfirmációi oktatás kézikönyve

– Benkóczi Dániel – Keken András: Amit minden evangélikusnak tudnia kell

– Evangélikus Énekeskönyv

– Új Ének

– Zarándokének

 

B. Felnőtteknek

– Gottfried Voigt: Bevezetés az egyház tanításába

– Konfirmációi Káté

– Finn Káté

– Hans Küng: Credo

8. Milyen az evangélikus konfirmációi vizsga?

Hagyományosan istentisztelet keretében zajlik a vizsga a Konfirmációi Káté kérdései alap-ján. Nincsenek sem előre kiadott kérdések, sem dramatikus földolgozás. E szokással több egyház-községben szakítottak és nem kérdés-felelet a vizsga, hanem a konfirmandusok által összeállított saját anyag, ahol bizonyos szövegeket fejből megtanulnak és színdarab formájában előadnak. Má-sok szigorítottak a hagyományokon és egy házi vagy írásbeli vizsgát iktattak be, amelynek során csak aki 50%-ot teljesít írásban, az vizsgázhat szóban a gyülekezet előtt az istentiszteleti keretben. Ideje a közvetlenül húsvét utáni vasárnaptól (Quasi modo geniti) a pünkösdi vasárnapokig a gyüle-kezeti szokásoknak megfelelően alakul.

IV. Egy nemzetközi protestáns konfirmációs kutatás

Az egyház jövője szempontjából kulcskérdés a fiatalok tevékeny és elkötelezett szerepválla-lása, és egyáltalán a jelenléte a gyülekezetekben – erre jöttek rá azon nemzetközi kutatásnak az el-indítói, akik 2007-ben hét országban (Ausztria, Dánia, Finnország, Németország, Norvégia, Svédor-szág és Svájc) közel húszezer konfirmandust, kétezer-hétszáz lelkészt vagy hitoktatót, és hétezer szülőt kérdeztek meg a konfirmációról. Tíz ország konfirmandusai töltenek ki kérdőíveket idén ősz-szel egy nemzetközi kutatás részeként a konfirmáció, az egyházkép és a személyes hit vonatkozásá-ban. A régi keleti blokkból Lengyelország és Magyarország kapott meghívást arra, hogy bekapcso-lódjék az immár ötödik éve tartó kutatási folyamatba, amely szociológiai (társadalomkutatási) szempontok alapján igyekszik képet kapni az egyes európai országok konfirmációs gyakorlatáról, módszereiről, hagyományairól, a tizenévesek megszólításának, gyülekezetbe kapcsolódásának és szolgálatvállalásának kérdéseiről. Hazánkban mintegy háromezer fiatalt kérdeznek le a kutatás ve-zetői. A fölmérésben a Magyarországi Evangélikus Egyház mellett a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Metodista Egyház vesz részt. 2012 októberében megtörtént az első le-kérdezés. 2013 áprilisában küldtük ki a második kérdéssort, amelyre május folyamán várjuk a vála-szokat. Nyáron megtörténik az adatok földolgozása, és kora ősszel azok kielemzése.

V. A jelen kihívásai

A konfirmáció szertartása a vizsgával és az ünnepi istentisztelettel, illetve a lelkészek vezet-te konfirmációi fölkészítés évszázadokig központi jelentőségű volt az evangélikus gyülekezetek életében. Az egykor csecsemőként megkeresztelt fiatal immár „felnőtt” fejjel, elsajátítva a szentírási történeteket, megismerve az egyház tanítását, a jó és rossz megkülönböztetésének a képességét bir-tokolva szabadon fölvállalja a keresztény élethivatását, nyilvánosan megvallja hitét, részesül Krisz-tus testének és vérének misztériumában és jelképesen befogadják a gyülekezet felnőtt tagjai közé. A konfirmáció a meghatározó jellegét nagyban annak köszönhette, hogy olyan egyházi befogadó szer-tartás volt, amelyen mindenkinek keresztül kellett mennie ahhoz, hogy a gyülekezet életében bármi-lyen komolyan vehető szerepet játsszék.

1. Egyházi nevelési és oktatási intézmények megjelenése, hit- és erkölcstan az állami iskolák-ban

Nagy változások történtek az elmúlt években a hitoktatás képzési rendjében. Az evangélikus egyházban jelenleg 25 óvoda, 15 általános iskola és 16 középiskola működik. 2013 szeptemberétől az állami általános iskolákban fölmenő rendszerben bevezetik a felekezeti hit- és erkölcstanoktatást. Az egyházi és állami intézményekben folyó hittanoktatás szükségessé teszi, hogy legkésőbb négy éven belül világosan elkülönüljön az iskolai és a konfirmációi oktatás tananyaga.


2. A gyermekúrvacsora

Az evangélikus nevelési és oktatási intézményekben folyó alapos hittanórai fölkészítés föl-veti a kérdést, hogy vajon még mindig bölcs döntés-e eltiltani a megkeresztelt gyermekeket az Úr-vacsorától, és fönntartható-e továbbra is a konfirmációhoz kötött első úrvacsoravétel gyakorlata.

3. A nevelési módszertan

Az idők során a konfirmációs óra és a konfirmáció napja alaposan eltávolodott a gyülekeze-tek mindennapos valóságától, mivel a fölkészítő program nem épült az iskolában megtanult hittan-órai anyagra, módszerében pedig nagyban különbözött a tanórától, a konfirmáció napja pedig széles körben elfogadott nézetként vagy a ténybe beletörődött vélekedésként gyakorlatilag egyenlővé vált a gyülekezeti ballagással. A konfirmandusok hétköznapi érdeklődése, életvitele, kommunikációs módszerei és lélektana jelentős különbségeket mutat, amennyiben összevetjük az előttük járó nem-zedékekkel. Ezért komolyan fölvetődik a kérdés, hogy a gyülekezet vajon magáénak érzi-e a kon-firmált fiatalokat, illetve a konfirmált fiatalok magukénak érzik-e a gyülekezetet, és mely pontokon tudnak kapcsolatot teremteni egymással. A konfirmációi fölkészítés során használt tankönyvek és segédanyagok tartalma, külleme és pedagógiája megkérdőjelezi, hogy lépést tart-e az Egyház a fia-talok fölgyorsult kulturális és lélektani változásaival.

 

ROZS-NAGY Szilvia
evangélikus hittanreferens

 

Joomla templates by a4joomla