• fruits.gif
  • meot_slide0.jpg
  • meot_slide1.jpg
  • meot_slide2.jpg
  • meot_slide3.jpg
  • meot_slide4.jpg
  • meot_slide5.jpg
  • meot_slide6.jpg
  • meot_slide7.jpg
  • meot_slide8.jpg
  • meot_slide8b.jpg
  • meot_slide9.jpg
  • meot_slide10.jpg
  • meot_slide11.jpg
  • meot_slide12.jpg
  • meot_slide13.jpg

Ökumenikus női konferencia 2016. május 26-29. közt a szlovákiai Szentgyörgyben


A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Női Bizottságának küldötteként részt vettem a szlovák Női Fórum által szervezett nemzetközi ökumenikus konferencián. A résztvevők öt országból érkeztek (Csehország, Németország, Ausztria, Olaszország Magyarország és természetesen Szlovákia), és az evangélikus, a Cseh testvérek protestáns, a katolikus, a református, a baptista egyházat képviselték. A konferencia címe és témája „Az egyház Krisztus teste”. A következő előadásokat hallgattuk meg:

Krisztus testének a betegségei / D. Horinkova (Szlovákia)

Vezetői erények / Miroslava Durankova (Szlovákia)

Ökumenikus dokumentum: Az egyház törekvése a közös látásmód felé / Prof. William Henn, Rom    (Olaszország)

Pszichoterápiai nézőpont – Az egyház, mint befogadó közösség / MUDr. Zuzana Matzová, PhD. (Szlovákia)

Az egyház, mint jogalany / JUDr. Jan Juran (Vortrag mit Diskussion) (Szlovákia)

Új evangelizáció – A vonzó közösség / Dr. Marketa Koronthalyova (Csehország)

Az előadásokat beszélgetések követték. A kimerítő, ám érdekes előadássorozatot társasági programok tették változatossá. Ellátogattunk Modrába és Pezinokba, sőt a konferencia végén pincelátogatásra is sor került.

Daniela Horinkova, a Szlovák Ökumenikus Fórum elnöke azt taglalta, hogy miért fordulnak el az emberek az egyháztól. Az okok közt felsorolta a csalódottságot, a civakodások miatti bosszúságot, bizalmatlanságot, az emberek közti rossz kapcsolatokat. Ezek mind az olyan emberi bűnökből erednek, mint az egoizmus, gőg, a hatalom és a gazdagság iránti vágy, az elvilágiasodás. Az emberek elidegenedtek Istentől és az egyháztól. A kommunizmus alatt politikai és egzisztenciális nyomás alatt élt az egyház, beszorították a templom falai közé a gyülekezeteket. Sokan éltek át lelkiismereti konfliktust. Ma, 26 évvel a szocializmus bukása után még mindig azzal takarózunk a gyülekezetek csökkenő létszáma miatt, hogy ez a 40 évig tartó ateizmus eredménye. De az egyháztól való elidegenedés továbbra is tart. A múlt öröksége a tradíciók kitépése az életünkből és a szellemi analfabetizmus. Az emberek életének a vallás és a templomba járás már nem elszakíthatatlan része. Egy ideig sokan visszatértek ugyan az egyházba, mert divat lett, de aztán ismét elmentek. A fiatal generáció, melyet az egyháztól elidegenedett szülők nevelnek, nem ismerik a Biblia nyelvét, sem a liturgiát.  Megemlíti Horinkova a modern ember gőgösségét is. Az ember saját magát tekinti megváltónak, az Istennel szembeni engedetlenség viszont a tekintély csökkenését eredményezi. Ez pedig megmutatkozik a saját gyerekeinken, akik sem a szüleiket, sem a tanáraikat nem becsülik. A világ csábításai is hozzájárulnak az egyháztól való elidegenedéshez. Az életcélunk a pénzszerzés, a karrier, a gazdagság elérése. A világhoz igazodunk. A gazdag egyházi kínálat, az amerikai, nyugat-európai, ázsiai nem keresztyén kultúrák piaca elcsábítja azokat, akiknek nincs megfelelő orientációjuk.

Szlovákia keresztyénnek nevezi magát, ám már régen nem az. Az emberek nem tudnak különbséget tenni az igaz és hamis értékek közt, így könnyen a szekták zsákmányaivá válnak.  De a gyülekezeteken belül is vannak problémák. Sokan vádolják a gyülekezeteket és az egyházat konzervativizmussal és individualizmussal. Valóban konzervatívak vagyunk, ilyen a nyelvezet, amelyet használunk, nem nyitunk a gyülekezeten kívüli emberek felé, nem keressük a gyülekezeti munka új formáit. Az individualizmus zárkózottságot, közömbösséget jelent a felebarátainkkal és a világgal szemben. És ez nem csak a gyülekezetre vonatkozik, hanem az egész egyház közösségére is. Nem sugárzunk szeretetet, örömet és őszinteséget. Segítség helyett elutasítást élnek meg a problémákkal küzdők. A tökéletességre törekvő gyülekezet kegyetlen tud lenni. Egyrészt szemet hunyunk a félreismerhetetlen bűnök fölött, másrészt azt, aki tiszta viszonyokra szomjazik, gyanúsnak tartjuk. A gyülekezetek csökkenő tekintélye ellenére még mindig sokan úgy gondolják, hogy a gyülekezet (az egyház) az igazságtalanságtól védett terület. Sajnos ez csak illúzió. Üldözünk, heccelünk gyülekezeti tagokat. Ez beteges. Ki akarna egy beteges közösséghez tartozni?

És mi a terápia? Először is tudatosítani kell magunkban a betegséget. Vezekelnünk kell azokért a bűnökért, amelyeket elkövettünk a diktatúra idején, és a szabadság idején pedig az evangélium hirdetésére ki nem használt lehetőségekért, a nem elegendő misszióért, a nem megfelelő kommunikációért, a le nem folytatott párbeszédekért és így tovább. Lelki megújulásra van szükség, ez azonban imádság nélkül nem lehetséges. Tapasztaljuk meg az imádság erejét!  Legyenek imaközösségek! Amíg ugyanazokat az értékeket tűzzük ki célul, mint a világiak, addig nem lesz egészséges a gyülekezet. Reális értékek ezek, de vajon ezek a legfontosabbak? Ha nem ezeket tartjuk szem előtt, akkor marad a hit, a reménység és a szeretet. Krisztus teste nem lesz addig egészséges, amíg nem tanuljuk meg szeretettel átmelegíteni. A segítőkészségnek, a bőkezűségnek, az előzékenységnek, a bizalomnak, a figyelmességnek, a hálának meg kell nyilvánulnia ugyanúgy, mint a megbocsátásnak.

És milyen az egészséges egyház? Olyan, amely komolyan veszi a missziót, azaz az evangelizációt és a diakóniát. Isten szeretetének a hirdetése az egyház növekedésével jár. Létfontosságú a keresztyének, de a gyülekezetek közti korrekt viszony. Fontos az ökumenikus mozgalom, ahol a sokszínűség egységének létrehozására kell törekednünk. Át kell alakítani a régi munkamódszereket a gyülekezetben. A vasárnapi istentiszteleten kívül keresni kell más istentiszteleti formákat és helyszíneket. Meg kell értenünk a fiatalok nyelvét és gondolkodását, az evangéliumot az ő nyelvükön kell hirdetni. A mások iránti tisztelet és tolerancia, a saját identitásunk stabilitása és a Biblia ismerete a fegyvereink.

Miroskava Durankova a női vezetői erényekről beszélt. Hogyan cselekedjen az ember, ha nő és hatékony vezető is egyben? Abból indult ki, hogy mi a nő és mi a férfi hivatása a Biblia szerint, majd felsorolta a női szerepeket: a nő, mint Isten képmása, mint anya, vezető, társ és segítő. A vezetői funkció a vezető jellemén keresztül érvényesül. Különböző gondolkodókat idézett a témával kapcsolatban: pl. a vezetés az a képesség, hogy megtaláld a középet, a harmóniát és az egyensúlyt az életedben (Bennis), Havard szerint azonban ezek megtalálása nem megy automatikusan, törekedni kell rá és tulajdonképpen ez az erőfeszítés a vezetés. Tehát egy vezetőnek fejlesztenie kell a személyiségét, minden nap gyakorolnia kell az erkölcsös magatartást. Az erények az ész, az akarat és a szív azon tulajdonságai, melyek megerősítik a jellemünket és stabilizálják a személyiségünket. A vezetőnek az alázat és a nemeslelkűség közt négy tulajdonsággal kell rendelkeznie: megfontoltság, bátorság, szerénység és igazságosság. A megfontoltság jelenti a helyes döntéseket, a kritikus gondolkodást a társadalommal kapcsolatban, a pro és kontra érvek átgondolását, a helyes tanácsok megfogadását és a döntés meghozatalát a megfelelő pillanatban. A bátorság azt jelenti, hogy egyensúlyban marad, ellenáll a nyomásnak, a jó cél megvalósítása érdekében áldozatvállalás, bölcs kockázatvállalás és a félelem legyőzése. A szerénység azt jelenti, hogy alárendeli az indulatokat, a feladatra koncentrál, önuralmat tanúsít, távolságot tart a pénztől, hatalomtól, a hírnévtől és igazságos a haragja. Az igazságosság vagy méltányosság azt jelenti, hogy mindenkinek megadja a neki járó időt, precíz a munkájában, az iskolában, otthon, harcol a helyes dolgokért és értékekért. A nemeslelkűség jellemzői törekedés a nagy dolgokra, kihívás elé állítja magát és másokat, tudatában van a képességeinek és dolgozni a jövőképén. A nemeslelkű vezető szeret növekedni, szereti, ha körülötte lévő emberek is növekednek, szeret nagyot álmodni, nagy dolgok elérését kívánja másoknak is, és intelligens. És mit jelent az alázat? Az önzés legyőzését, azt, hogy helyesen ítéli meg magát, ismeri az erősségeit és a gyengeségeit, hajlandó félreállni, másoktól tanulni és szolgálni. A női vezető erényei tehát a következők: Isten képmása a világban, anya (fizikálisan és lelkileg), a férfi társa, minden nap gyakorolja ezeket az erényeket, hogy ezáltal másokat is inspiráljon. A nemeslelkű és alázatos vezetőnek van látása saját magáról, a családjáról, a környezetéről, amit mindig összevet Isten látásával.

Dr. Zuzana Matzova az egyházról, mint befogadó közösségről beszélt. Először tisztázta a befogadó, a közösség és a gyülekezet szavak jelentéstartományát, majd beszélt a vezető és a csapat kapcsolatáról. Itt megemlítette, hogy olyan együtt végzett munka folyik a gyülekezetben, mint egy családban. Mindenki meghívást kap az együttműködésre. Azonban nagyon fontos a kommunikáció jó minősége a vezető és a csapat közt. Közös célt érdemes kiválasztani és a feladatokat szét kell osztani, melyek közül mindenki szíve szerint választhat. Fontos, hogy az ugyanazt a feladatot választók tudják helyettesíteni egymást, ez a szabadság érzetét adja és véd. Fontos az egymás iránt tanúsított tisztelet is. Azok a rizikófaktorok, melyek a nyitottságot és a tiszteletadást fenyegetik, azok fenyegetik a befogadóképességet is.

Hét rizikófaktort sorol fel, melyek gátolják a befogadó közösséggé válást. Az első a hatalom. Annak, aki az embereket vezeti, beszél velük, utat mutat, nagy hatalma van. Aki elveszti az alázatot, az lesöpri a véleményeket, a beállítódásokat. A hatalom megmutatkozik abban, ahogyan az emberekkel viselkedik. Manipulálhatja az embereket és polarizálhatja őket, akik akár el is hagyhatják a hitüket vagy a gyülekezetet. A második rizikófaktor az ismeretlentől való félelem, amit a vezető személyisége befolyásol. A vezető merevsége akadályozza a mozgást és rugalmassága biztonságérzetet teremt. A végletességet nem viselik el az emberek. A félelem leépíthető, ha nyitottak vagyunk az újra (nem ítélkezünk gyorsan, amikor informálódunk), szakemberekkel és a gyülekezettel beszélünk, a változtatások tempóját és mértékét óvatosan választjuk meg. A harmadik rizikófaktor az emberi környezet iránti igény. Hogyan viselünk felelősséget a többiekért? Jól érezhetjük magunkat olyan közösségben, ahol más felekezethez tartozók vagy ateisták is vannak? A negyedik rizikófaktor, amikor a 13. szoba kinyílik (Wagner operából a kifejezés). A pszichénkben vannak elrejtett tartalmak (félelmek, traumatikus élmények). Ha megszólítva érezzük magunkat, intenzív, sokszor a szituációnak nem megfelelő érzelmek generálódnak. Az ötödik rizikófaktor a tehetetlenség érzése. Ez akkor alakul ki, ha a vezető izolálódik, mivel egyedül nem képes minden feladatot megoldani és a gyülekezet minden kívánságát kielégíteni, vagy ha új kompetenciát vállalunk fel és azzal együtt felelősséget. Ekkor nyomás alá helyeződik az ember, aggódik, hogy el tudja-e végezni a feladatot, hogy elég gyors-e, vagy ha nem fogadják el az embert olyannak, amilyen. A hatodik rizikófaktor az emberi kapcsolatok miatti fáradtságérzés. Ez akkor jón létre, ha túlvállaljuk magunkat, belefáradunk az emberekkel való foglalkozásba, a hangulatukra, stb. való ráhangolódásban. Nincs kedvünk beszélgetni, odahallgatni, bezárkózunk, türelmetlenné válunk, nő a konfliktuskészségünk, kerüljük az embereket, elmagányosodunk. A hetedik rizikófaktor a kiégés-szindróma. Lelki síkon jellemző rá az ellenséges magatartás, agresszivitás az emberekkel szemben, alvászavarok, krónikus energiahiány, depresszió, szuicid gondolatok. Testi síkon jellemző a gyakori megbetegedés vagy krónikus betegség, fájdalom, szívritmuszavar, vérnyomás problémák, emésztőrendszeri zavar, ájulásos állapotok halál. A lelki bajokon segíthet a kreatív tevékenység, a természetben végzett tevékenységek, zenehallgatás, a beteg számára értelmet hordozó feladat ellátása. Testi bajokon segít a test korlátainak felismerése, a testhez való viszonyunk javítása.

Dr. Marketa Koronthalyova Új evangelizáció – A vonzó közösség  címmel tartott előadást. A második vatikáni konzílium megállapítja, hogy a jelen világ nagyon gyors változásokon megy át, az emberek elveszítették a biztonságérzetüket és félnek a jövőtől. Ennek a krízisnek az ismeretében vízióra (jövőképre) van szükség. Jézus Krisztus evangéliumiban is szó van vízióról, mégpedig Isten országa eljöveteléről. Ma nekünk mégsem sikerül ezt a reménységet egy konkrét vízió formájába, konkrét lelkigondozói perspektívába bevinni. A mai lelkigondozói tevékenység kulcsszava az új evangelizáció. Az evangelizáció fogalma az egyház alapvető küldetését, az identitását fejezi ki. Ez a kifejezés arra utal, hogy az evangelizáció ma új szituációban történik és ezért meg kell újulnia. Európa elárulta keresztény örökségét, a története tele van bűnökkel. Az erre adott válasz az elvilágiasodás. Miután Európa annyi viszálykodás után a szakadék szélére került, nem csoda, hogy az európaiak elűzik a közéletből a vallást és magánüggyé degradálják. Az új kor elszakadt keresztény gyökereitől. Az egyén szabadságából individualizmus lett, amire nem érvényesek az általános érvényű normák és értékek. A modern kor az önpusztítás veszélyébe sodorta magát. Egyrészt sikerorientált, személyes gazdasági és politikai érdekekre kihegyezett világgal van dolgunk. Másrészt a vallásosságot hobbiként kezelő világgal van dolgunk. Tehát az új evangelizáció komplikált és átláthatatlan helyzettel konfrontálódik. Tehát nem elég rövidtávú programokat kidolgozni vagy a szituációt közismert reformátori elképzelésekkel kezelni. Itt az Isten-kérdésről és a misszió alapvető kérdéseiről van szó. Felhívás arra, hogy forduljunk el a bálványoktól és forduljunk oda az egyetlen élő és igaz Istenhez. Az egyház a világgal szemben defenzív álláspontot képvisel, melyet le kell győzni, meg kell szabadulnunk a részben magunk okozta elszigeteltségből, a hitet lés a hit felett érzett örömöt meg kell újítani és új missziói lélekre kell szert tenni.

A modern világot meg kell tisztítani a kereszténységgel szembeni előítéletektől és ellenséges érzelmektől. Persze nem kell illúzióban ringatni magunkat, nem lesz harmonikus viszony az egyház és a világ közt. Sosem volt. Ennek ellenére az új evangelizáció kiutat tud mutatni a jóakaratú embereknek ebből a helyzetből. Ebből adódik három lelkigondozói prioritás: új módon kell beszélni Istenről, újból Jézus Krisztussal kell kezdeni, új módon kell egyházként létezni.

A jelenlegi vallásoktatás nem tudja elvezetni az embereket a hithez és a hitélethez. A katekézis nem lehet ugyanis csak iskolai tanulási folyamat, párhuzamosan be kellene vezetnie a diákokat a keresztény életbe és az egyházi életbe. Élet-közelinek, tapasztalatokra építőnek kell lennie, új tapasztalatokat kell közvetítenie, nem lehet csak egy kurzus kezdők számára. A hitre jutás útja végigkísérésének, a misztériumokba való bevezetésnek a templom tereiben, az egyházhoz való közelségben és gyülekezetben kell történnie. A szülőkre sem lehet számítani a hitre nevelésben, hiszen a katekézis a családban igen fejletlen. El kell ismernünk, hogy manapság vallási analfabetizmus van. Azonban csak azt tudjuk szeretni, azután érdeklődünk, amit ismerünk. Az evangelizáció azt jelenti, hogy felmutatjuk azt az utat, ami a keresztény életvitelhez vezet. Ez művészet, nem tudomány, és csak azoknak adható át, akik azonosulni tudnak az evangéliummal.

2012. szeptemberében Rómában a zsinat az új evangelizációval foglalkozott. Az erről készült dokumentum címe: Instrumentum Laboris. Ebben azt olvashatjuk, hogy az új evangelizáció elsősorban a nyugati világnak szól, amely elfordult a hittől. Nem csak a lelkigondozói módszerek aktualizálásáról van szó, hanem a keresztény nyugaton kialakult helyzet okainak megértéséről is. Azonban hozzáteszi a dokumentum, hogy ez a földrajzi hivatkozás nem kirekesztő, az új evangelizáció szól azokhoz is, akiket megkereszteltek, de nem tartoznak gyülekezethez, illetve a nem hívőknek, akiknek meg kell adni annak a lehetőségét, hogy megismerjék a keresztény hitet. Az Instrumentum Laboris ugyanakkor az egyház jelenlegi állapotáról szóló jelentés is. Ferenc pápa 2013-ban kiadott Evangelii Gaudium c. exhortatiójában (apostoli buzdítás) összefoglalta a zsinat új evangelizációval kapcsolatos határozatait.

Csehország is az új evangelizáció terepe. Csehországban is elfordultak az emberek a vallástól. A poszt-modern világ nagy személyi szabadságot biztosit, ugyanakkor nem nyújt általános érvényű kritériumokat a döntéseikhez. Az individualizálódott társadalomban válogatnak az emberek a különböző vallások közt és azokat választják ki, melyek tetszenek nekik, úgy hogy egy összeeszkábált vallásról beszélhetünk. Csehországban „népi ateizmus” van, azaz meg vannak győződve az emberek arról, hogy a vallás hamis és idejét múlt. Ez a meggyőződés generációról generációra száll. Ugyanakkor vannak a társadalmunkban olyan elemek is, melyek a katolikus tradíció maradványai pl. van valami ködös elképzelésük a halál utáni életről, ami mindenszentekkor vagy az éjféli misén manifesztálódik.

Az új evangelizáció kiindulópontja a keresztények párbeszéde a társadalommal, ami azonban előfeltételezi az egymás iránti tiszteletet. A csehországi katolikus egyháznak vannak tehát kapcsolódási pontjai a saját egyházi tradíciójában és olyan tradíciókban is, melyek első pillantásra egyházellenesek. Jézus is kritikus volt saját népe vallási rendszerével. Így a mai keresztények is felfedezhetik, hogy az egyház lés a vallás elleni támadások hátterében egy autentikus vallás és egy szavahihető egyház iránti óhaj rejtőzik. Az egyház visszaszerezheti a bizalmat, ha világosan felismerhető lesz, hogy nem az a célja, hogy valakit a maga oldalára állítson, hanem hogy az ember fejlődését, beleértve annak eszkatológiai dimenzióját is, támogassa. Úgy tűnik, hogy az emberek érdektelensége abból ered, ahogyan a hitet tálaljuk nekik, és ahogyan motiválni akarjuk őket a rendszeres templomba járásra. Beszélnünk kell a felebarátaink nyelvét ahhoz, hogy helyesen értelmezzük a vallás iránti érdeklődésüket. Amikor megszólítjuk őket, ügyelnünk kell arra, hogy a személyes hitünket és személyes véleményünket autentikusan fejezzük ki. Ne alkalmazzunk kliséket, használjuk a saját szavainkat. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a hitünket a viselkedésünkkel és tetteinkkel is kifejezésre tudjuk juttatni. Míg az iszlám offenzív vallás, a kereszténység defenzív. Valószínűleg ez ösztönözte XVI. Benedek pápát arra, hogy 2012-ben Rómában összehívja a 13. püspöki konferenciát. A hagyományos értékek hanyatlása és azok eszkábált vallásokkal való helyettesítése az oka annak, hogy az egyház elgondolkodott a küldetésén. Ferenc pápa új fejezetet nyitott az evangelizáció értelmezésében (Evangelii Gaudium). Ebben a dokumentumban a pápa hangsúlyozza a keresztények azon kötelességét, hogy hirdessék az evangéliumot. Az evangélium hirdetője pedig olyan valaki legyen, aki örömöt oszt, szép horizontot mutat fel és az óhajtott vacsorát kínálja. Az evangelizációnak az egyházon belül is végbe kell mennie, sőt még arról is beszél, hogy az egyház váljon missziói egyházzá. Ez a gondolat bátorítóan hat a világ katolikusaira, a cseh katolikusokra is. Csehországban ahhoz vannak szokva, hogy az egyházban a problémákat egyoldalúan kezelik. A hibákért a külvilág hatásait okolják, vagy egyéni kudarcnak tekintik. A pápa elismeri, hogy nem csak az egyéneknek, hanem az egyháznak, mint szervezetnek is szüksége van a gyógyulásra. Reméljük, hogy ez a vita nálunk is végbe fog menni és nem csak az egyház finanszírozásáról, az egyházi tulajdonok visszaadásáról lesz szó, hanem az egyház küldetéséről is.

Ferenc pápa ezt az évet a könyörületesség évének nevezte el. A templomok megnyitják a kapuikat mindenki előtt, és a templomokban mindenki megbocsátást, elfogadást és megértést fog tapasztalni. Új evangelizáció akciók kelnek életre, mint alulról jött kezdeményezések, pl. az alfa kurzusok, a templomok éjszakája, melyek segítenek leépíteni az előítéleteket.

Végezetül ismertette az előadó Ferenc pápa Amoris Laetitia című exhortatióját a családokról. Ebben megemlítésre kerül az inkulturáció. Minden általános érvényű elvet először a kultúra viszonylatába kell helyezni. Az, ahogyan egy problémát értelmeznek egy országban, nem alkalmazható minden országra és nem minden vita oldható meg az egyház tanulmányi osztályának közbeavatkozásával. Természetesen a dogmatikai kérdések nem tartoznak ide, ezeket csak az egyház definiálhatja. Ferenc pápa a hangsúlyt mindenekelőtt a családgondozás új megközelítésére helyezi, függetlenül attól, hogy a mindenkori család milyen helyzetben van. Az egyháznak át kell karolnia mindenkit, különösen azokat, akik sérültek, akik kétségbeesettek, mindenkit meg kell hallgatni és mindenkinek meg kell próbálni segíteni. Ezeknek az embereknek érezniük kell a lelkigondozó közelségét, hogy ők részei az egyháznak. Az Amoris Laetitia nem állít fel szabályokat, hanem elfogadásra buzdít. Arra szólít fel, hogy ne ítéljünk meg másokat, hanem együttérzéssel közeledjünk hozzájuk.

Dr. William Henn professzor, az Egyházak Világtanácsának munkatársa bemutatta Az egyház törekvése a közös látásmód felé című ökumenikus dokumentumot, amely több nyelven is olvasható a Világtanács honlapján.

Az egyház, mint jogalany címmel Dr. Jan Juran jogtanácsos tájékoztatta a résztvevőket az egyházi tulajdon visszaszerzéséről, az egyház finanszírozásáról. Az elmondottak a magyarországihoz hasonló képet festettek az ottani helyzetről.

A konferencia vasárnap istentisztelettel zárult.
                                 

Dr. Gaál Izabella

 

Joomla templates by a4joomla