• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

Közgyűlést tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa


A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 2024. december 5-én, csütörtökön 15 órakor tartotta éves rendes közgyűlését.

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke nyitó áhítatában „Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet.” (Ézsaiás 52,7) kapcsán tárta elénk gondolatait.

Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára jelentésében nagyvonalakban beszámolt és értékelte a bizottságok munkáját. A bizottságok ebben az évben is minden feladatot és eseményt sikeresen végrehajtottak. Kiemelte, hogy jól sikerült az év kezdetén az ökumenikus imahét, melyben nagy szerepe volt a Teológiai és Keresztény Egység bizottságnak. A Bizottság ezen kívül még megszervezte a szokásos ünnepi istentiszteletét is augusztus 19-én, államalapításunk ünnepének előestéjén. A Misszió és Evangelizációs Bizottság ebben az évben is megtartotta Révfülöpön az ökumenikus lelkészi és munkatársképző konferenciáját: „Mert nálad van az élet forrása…” (Zsolt 36,10) – Élet-jelek címmel. A tagegyházak lelkipásztorai és gyülekezeti munkatársai szerte az országból érkeztek erre a konferenciára.. Missziói napot tartott a Bizottság Kaposváron. A Női Bizottság szokásához híven idén is megszervezte a Világimanapot, hangsúlyozva a szegénység és gazdagság társadalmi összefüggéseit, melybe országosan bekapcsolódtak a gyülekezetek és együtt imádkoztak a társadalmi igazságosságért. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tudományos szakfolyóirata a Theologiai Szemle. A Theologiai Szemle szerkesztőbizottság kihelyezett ülést tervezett, hogy népszerűsítse a Theologiai Szemlét a Pápai Református Teológiai Akadémia hallgatói között, valamint Több előkészítő bizottsági ülést is tartottak a Szemle jövő évi 100 évfordulójára. Az Október a Reformáció Hónapja bizottság számos esemény keretében magas színvonalú programokkal emlékezett meg a reformációról. 2024-ben ismét megrendezésre került a Reformációi Gálaest, melyen Grecsó Krisztián tartott előadást. A fellépők között voltak a Gödöllői Református Líceum Gimnázium diákjai, a Lutheránia Énekkar és a Baptista Teológiai Akadémia Kórusa. A Vallásközi Dialógus Bizottság idén is ellátta azt a fontos feladatát, hogy a Magyarországon lévő világvallásokkal kapcsolatot erősítse. Idén áprilisban a szokásokhoz híven ismét nyílt bizottsági ülést tartott, melynek meghívott előadója Csicsmann László, volt, aki A hindu nacionalizmus és az indiai szekularizmus válsága Indiában: hinduk, keresztények, muszlimok címmel tartott előadást. A Bizottság látogatást tett a garábi buddhista közösségnél. A Szociáletikai Bizottság idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közös konferenciát rendezett Vezetés az egyházban és a közszolgálatban címmel. A konferencia előadásaiból készült konferenciakiadvány elérhető a MEÖT honlapján. A Bizottság idén is támogatta az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport munkáját a Teremtés Hetének megrendezése kapcsán. Az Ifjúsági bizottság idén is megtartotta a PIKNIK – Ökumenikus zenés istentiszteletet, melyen tagegyházaink ifjúsági zenekarai szolgáltak.
Ezt követően az Elnök felkérte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa bizottságainak elnökeit, hogy tartsák meg éves beszámolójukat.

A Főtitkár megállapította, hogy a tizenegy tagegyház és további húsz együttműködő egyház és egyházakhoz kötődő társadalmi szervezet által alkotott közösség meghallgatta és elfogadta az elnöki, főtitkári jelentést, valamint a bizottsági elnökök a 2024-es évről szóló jelentéseit. Összegezte, hogy ebben az évben a bizottságok a hozzájuk tartozó feladatokat sikeresen végrehajtották.

Végül a közgyűlés a délutáni órákban meghallgatta a pénzügyi tájékoztatást, és elfogadta a 2025. évi költségvetést valamint a jövő évi programokat. A Főtitkár Továbbá tervbe vette több konferencia megszervezését 2025 tavasza és az ősz folyamán.

 

 

Joomla templates by a4joomla