• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

Tisztíts meg és tiszta leszek!

Felekezetközi Női Találkozó

 

Plakát letöltése: pdf / jpg 

 

 


Beszámoló a Mályi konferenciáról

 

2023 június 26-29 között ismét megtartottuk szokásos évi konferenciánkat, melyet azért szervezünk, hogy elősegítsük nemcsak egymás megismerését, hanem egymás segítését, s közösséget építsünk elsőrenden Istennel, s természetesen egymással. Nemcsak az a szépsége ennek a találkozónak, hogy cigány és magyar testvérek keressük közösen együtt az Isten által kijelölt utat, hanem rendkívüli erőt és bátorítást ad a hétköznapokban, hogy evangélikus, katolikus, baptista, ortodox és református felekezetek tagjai nemcsak egyetértünk sok mindenben, hanem képesek vagyunk együtt, egy akarattal munkálkodni Isten terve és akarata szerint

Szeretettel ajánlom a kedves honlaplátogató figyelmébe az elhangzott előadásokat, bibliatanulmányt, képes beszámolót.

Legközelebbi alkalmunk: Női Területi találkozónk Albertirsán lesz szeptember 30-án, melyre nagy szeretettel várjuk az érdeklődőket. Témája az 51. zsoltár 9. verse alapján: „Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek.”

 

P. Tóthné Zita előadása letölthető: pdf / pptx

 

 

 

Világimanapi beszámoló – Bocskaikert


Imádkozni öröm

 
Minden év március első péntekén ünnepeljük az Ökumenikus Világimanapot. Így volt ebben az évben is a Bocskaikerti Református Misszió Egyházközségben, ahol az ima fontosságáról tettünk tanúbizonyságot szép számmal.

A nehéz helyzetek idézik elő az ima szükségességét és annak megtapasztalását, ami napjainkban nagyon is aktuális, hiszen a szomszédságunkban háború dúl.

Az imanap anyagát a Tajvan-i nők készítették elő melynek mottója: „hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről”. Tajvan világszerte az „Orchideák Királyságaként” ismert. A mi asztalunkon is ott pompázott ez alkalommal a csodás rózsaszínű orchidea az ő tiszteletükre.

 

Áhitat

Efézus 1:15-16.


Ez a kiragadott vers, amit a tajvani nők választottak, tulajdonképpen Pál Apostol imádságának egy része. Tehát, nekünk is úgy kell rá tekintenünk, mint imádságra.

Pál hálás. ISTENNEK! Nem az efezusiaknak, hogy milyen ügyesen, kitartóak és rendíthetetlenek voltak. Sokan úgy gondolják ma is, hogy ha valamiben meg tudunk maradni, ha kitartunk az elveink, értékeink mellett, az a magunk érdeme. Lehet az efezusiak közt is voltak, akik igy gondolkoztak. Pál ezért is emeli ki, hogy Istennek hálás! Imádságban hordozza őket, s hálát ad azért, hogy Isten megőrizte őket Jézus Krisztus ismeretében. Mert Isten segítsége, ereje nélkül képtelenek lettek volna a kisértések közepette megállni.


Az imanap története dióhéjban


Az imanap gyökerei a 19. századra nyúlnak vissza, amikor sokan imádkoztak Észk-Amerikában az egységért és a század végén különböző felekezetek a missziói munkáért imádkozva létrehoztak egy közös imanapot. É-Amerikában a Nők ökumenikus Missziói mogalma 1926-ban hívta fel az embereket, hogy tartsanak világimanapot, így az első imanap 1927-ben került megtartásra. világszerte. A keresztyén nők megértették, hogy egyenlő partnerek, egy világra kiterjedő testvériség tagjai, akik megoszthatják egymással örömüket és bánatukat.

Joomla templates by a4joomla