Nyomtatás

 

A főszerkesztő jegyzete

Ami addig és ami azon is túl megmarad

Az energia és az anyag megmaradásának törvénye alapvető fizikai törvényszerűség, amit korán megtanulunk és nyilván sosem felejtünk el. Ebben benne van az is, hogy az anyag és az energia az isteni teremtés titka által van ex nihilo. Tehát a semmiből, s így egyik sem teremthető és nem is szüntethető meg általunk vagy önmaguk által. Persze lehet kevés az energia, de ennek oka a lehetőségek helytelen, elégtelen használata vagy az energia tékozlása. A meglévővel okosan kell gazdálkodnunk.

Az energia-krízis tehát nem más, mint az energiaátalakítás/energiagazdálkodás rendellenessége/hiányossága, amely – a maga nehézségeivel együtt – az ember prudenciájának, önmérsékletének, alázatának, tisztességének és együttműködésének függvényében eldőlhet jó vagy rossz irányba. A biblikus/teológikus teremtésvédelemnek éppen ez a tárgya és ágendája.

Az ember energiát nem teremt és a meglévő energia nem is vész el akár a szintén megmaradó anyaghoz kötött (fosszilis energia, atomenergia), akár dinamikus/sugárzásos jelenségekhez (pl. szél, tengerhullám, napsugárzás). Ugyanakkor az ember tevékenysége során – a fent említett mentalitásokkal – gazdálkodik „vitorlába fogással”, átalakítással és raktározással. Persze van ennek negatív oldala is, például akkor, amikor az ember tékozolja az energiát a felhasználás felelőtlenségének, gondatlanságának ilyen-olyan formájában.

Ez az anyag- és energiamegmaradás persze csak az idő és a tér korlátai között működik, a teremtés rendje szerint. Merthogy a teremtésben kaptuk. Azonban ”… amikor az ég és föld meg fognak indulni, / S eljössz a világot lángokban ítélni…”, akkor ezek (is) megszűnnek. Addig azonban a Teremtő az emberre bízta az anyaggal és az energiával való bölcs gazdálkodást, természetesen a társadalmi felelősséggel együtt.

De mi az, ami megmarad?! Megmarad a teremtő, a gondviselő és a megváltó/ megmentő isteni erő, a szakrális energia. Az Ige, a Logosz sok-sok jelentése között ott van az energia is, a teremtő erő, ami egyrészt az Isten eszköze, másrészt maga az Isten, ami/Aki Krisztusban meg is testesül. Tehát nem csak adja, hanem magára is veszi az anyagot és a teremtő/megváltó energiát. (Jn 1,1) A szinoptikusok ennek az Igének, teremtő és megváltó erőnek a megmaradását így fejezik ki: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el”. Pál apostol pedig ezt a megmaradó, megtartó és megváltó erőt költői kategóriában fejezi ki a Szeretet himnuszában: „… megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13,13). Az utolsó tagmondatnak pedig az a nagy üzenete, hogy már a teremtéskor, a ránk bízott anyagban és energiában, továbbá mindezek megszűnésében és az örök isteni terv beteljesedésben a szerető Isten a forrás és a garancia.

Ennek a hittudatnak az igazságában érdemes küzdeni az energia- és anyaggazdálkodáshoz szükséges bölcsességért és szaktudásért. Ebben a hittudatban kell/lehet a tudáshoz alázatot, felelősséget és tisztességet adni. S ha ez így van, a megmaradó és javunkra fordítható energia nem csak megmarad, hanem megtart. Táplál és élhetővé teszi az elrontott Teremtést, amely az utolsó napon nem elpusztul – bár belőle semmi nem marad meg – hanem megtisztultan/megigazultan beteljesül a végső Szeretet megváltó kegyelmében.

Bóna Zoltán