Absztraktok 2023/04

Ünnepszervezés – ünnepromlás – ünnepszerzés

Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott.

Lk 2,15b

December telve van ünnepnapokkal, amelyek között ha valaki nem talál egyet sem kedvére valónak, az szomorú pszichikai eset, egyenesen tragédia. Nagy baj az, ha valaki nem érzékeny a fájdalmakra, mert tűzbe nyúl és falnak megy, de az az érzelmi, szellemi sivárság is keserves, ha valaki ünnepelni nem tud és a decemberi bőségben is azt érzi, hogy egyik sem vonatkozik rá. Szóval jó dolog ünnepelni és bizonyára ezzel minden olvasó egyetért.
Sok népszerű névnap van e hónapban, amelyek közül kiemelkedik Miklós vagy a Karácsonyhoz szorosan kötődő Ádám, Éva, István, János és Szilveszter. Az egész hónapnak, Advent okán van valami emelkedettsége és ez alatt nyilván nem az irracionális, sőt életveszélyes költésekre és az egymást letaposó, sokszor arrogáns és mindenhez méltatlan vásárlási láz eseményeire gondolok. Sokkal inkább a jószándékú igyekezetekre, amelyek mögött legtöbbször humán szeretet van és persze sokakból nem hiányzik az istenszeretet valósága sem. Ezek vezetnek Karácsony napjaihoz, de nem becsüljük le a szilveszteri hálaadást, az új esztendei könyörgést és az ezekhez kapcsolódó mulatságokat, kulturális/zenei élmények lehetőségeit sem. És persze – miként nekem – sokaknak még a születésnapja is decemberben van. Beláthatjuk, hogy ezek egyikének sem mi vagyunk a szerzői, de mindegyiknek mi vagyunk a szervezői, néha olyan „odaadással”, hogy az eredeti tartalmat is kedvünkre változtatjuk vagy egyszerűen elveszítjük. Ennek a kísértésnek – bárcsak ne így lenne – ki vagyunk téve mindannyian.

Az „ünnep” szavunk eredetéről tudjuk, hogy az az „üdv-nap” fogalomban gyökerezik. Valami olyan napot jelent, amihez emelkedettség, különlegesség, eredendően az embert, a teret és az időt meghaladó érték jelenik meg számunkra. Persze immáron ezt a szót bátran használjuk elvilágiasodott, „földhözragadt” értelemben is. Egyszerűen valami rendkívülien jó napot értünk alatta. Jó dolognak gondoljuk a születésünkre való emlékezést, az egyediségünk – régebben a keresztségünk – kifejezését névnapkor etc. Ilyenkor jobb a szó, jobb az étel, jobb az ital, jobb a modor, egyáltalán szebb az élet. És persze ajándékozunk. Ez is kifejezi, hogy az ünneplésben benne van a külső jóság, hiszen nem magunknak veszünk ajándékot, hanem egymásnak. És legtöbbször az ünnepségeket is nem magunknak szervezzük, hanem másoknak. Amiben megint benne van az, hogy a szervezés a miénk, de az ünnep szerzése máshonnan fakad. Hosszan sorolhatnánk az ünnepi formákat: meglepetésparti, vendégség, meghívás, szellemes ajándékozások, amelyek aztán, különösen is Karácsonykor, túlmutatnak a szűkebb köreinken és társadalmi akciókká válnak jótékonyságban, gyűjtésekben, a rászorulók iránti segítőkészség gesztusaiban. Mert az ünnepszerző vágyunk szilánkjai sokakban öntudatlanul is még élnek és így az ünnepszervezésük messzire nyúlóan jelenthetnek jobb, szebb, gazdagabb, kedvesebb napot, napokat akár ismeretleneknek is.
Így van ez egész konkrétan a családban, így van ez a gyülekezetben, így van ez a társadalomban. A szülők és gyermekek együtt várják az iskolai szünetet. Ha szerencsések, olyan helyen dolgoznak, ahol december közepétől „megáll az élet”, a termelés, a szolgáltatás január első hétfőéig. Ajándék az iskolai szünet, ajándék a „leállás”, amelyek mellé a még szerencsésebbek még az év végi jutalmat, év végi munkahelyi, társas programokat is kapnak. Az ajándék attól ajándék, hogy kívülről jön, hogy gesztus van mögötte, a hívő ember számára pedig Istentől jön és kegyelemnek nevezzük időben és azon túl egyaránt.

Szóval szervezzük az ünnepeket a szűk családtól kezdve, gyülekezeteken át, széles össztársadalmi köröket is elérve annak tartalmát illetően is a „saját képünkre és hasonlatosságunkra”. Pedig nem illik megfeledkezni az ünnepeltről és az ünnepelt életének forrásáról sem. Jó esetben a statisztikákból tudjuk, hogy az emberek többsége többre vágyik, mint amit saját maga képes megszervezni. Vannak keservesen látványos karácsonyi tragédiák. Önpusztító karácsonyi magányok. Brutálisan kriminális esetek. De sokan, akik idáig nem jutnak nem csak a mosatlanok és száradó bejglik alatt roskadoznak, hanem a csalódottság és hiányérzet alatt is, mert valami mindig hiányzik és ami elromolhat az el is romlik, sőt amit elronthatunk, azt sokszor el is rontjuk. És ilyenkor, bár igaz, de sovány vigasz, hogy ilyen az élet. Ilyenkor válik nyilvánvalóvá az az igazság, hogy az ünnepszervezésben nincs garancia az ünnep beteljesedésére. Ezt nevezhetjük ünnepromlásnak, sőt őszintén, ha benne a saját és embertársaink szerepét is látjuk, ünneprontásnak.

Pedig ennek nagyon nem kellene így lenni és nincs is így, ha nem érjük be a szervezés kétes kimenetelű feladatával, hanem van figyelmünk az ünnep Szerzőjére is. Ez általában is igaz, Karácsonykor pedig különösen. Lehetnénk egy kicsit szerényebbek, engedelmesebbek, nyitottabbak annak érdekében, hogy hagyjuk, hogy megérintsen bennünket az az emberfeletti/isteni jószándék, amelynek kapcsán a helyreállításnak, a végső megoldásnak, más szóval a megváltásnak, az igazi ünnepnek, az üdv-napnak a mélységeit és magasságait élhetnénk meg/át.

E jelenségre, hogy hazánkban is sokkal többen szervezik a maguk Karácsonyát annál, mint akik tudják vagy akarják tudni a Karácsony igazi eredetét, értelmét, forrását, lényegét nincsen mentség, de van egy – bár kicsit furcsa – magyarázat: mi is történt Karácsonykor? Isten önmagát humanizálta, emberré lett, persze megtartva isteni lényegét. A Fiúban maga Isten nyugodott a jászolban, menekült Egyiptomba… Az isteni hatalom volt jelen a Fiúban akkor, amikor keresztre ment, amikor a poklok mélységeit járta, amikor feltámadt és amikor „felment a mennyekbe”. Mára mind ebből pedig a (valamikori) keresztyén világ tömegeinek számára csak annyi marad, hogy Karácsony a mienk, emberi dolog, a feladatunk pedig, hogy azt minél „humánusabban”, minél profánabban és minél profibban megszervezzük.

Persze készíthetünk sok-sok jó ajándékot szeretteinknek, de tudjuk azt, hogy mi vagyunk a megajándékozottak attól, Aki nem kárhozatra, hanem időben boldogságra, azon túl beteljesedésre teremett bennünket. Szabad szerveznünk, de nem kellene elfelejtenünk, hogy a Karácsonynak a tartalma éppen az, hogy amire mi nem vagyunk képesek, ami a mi kezünkben nagyon törékeny és nagyon romlandó, azt a mindenható Szeretet szerzi és ajándékba adja nekünk.
Kedves dolog, hogy az évszázadok során a gyermekek kerültek a karácsonyi ünneplés centrumába. De ez sem véletlen. „Menjünk vissza a kályháig”, Betlehemig, s tudjunk a betlehemi Gyermekről és fogadjuk őt, Aki az emberiség és konkrétan a mi számunkra a legnagyobb ajándék. Ez az ajándék hitben, reményben és szeretetben teheti igazi, romolhatatlan ünneppé a karácsonyunkat, minden ünnepnapunkat, sőt a leghétköznapibb hétköznapjainkat is.
Sok ajándékot adunk és sokat kapunk. Ezek azonban csak akkor szereznek nekünk és másoknak ünnepet – üdv-napot –, ha az üdvözítő betlehemi Gyermeket kérjük, várjuk, fogadjuk és adjuk tovább legnagyobb ajándékunkként.

Bóna Zoltán

Mulandóság, transzcendencia, időtlenség a korai zsidó irodalomban

címmel tartotta aktuális ülését a Magyar–Dél-afrikai Tanulmányi Csoport, ez alkalommal Pápán 2023 október 9-12 között. A Tanulmányi Csoport eredendően két teológiai műhely kooperációjaként indult, de az intézményeket, sőt az alapító országokat – Magyarországot és Dél-Afrikát – meghaladóan kibővült. Így a cirka 25 előadást – nagyobb részben személyes jelenléttel, kisebb részben online – nem csak magyarországi és dél-afrikai és persze nem csak református, hanem számos országból, számos intézményt és felekezetet képviselő előadók tartották. A megnyitón a jelenlévőket a házigazda Pápai Református Teológiai Akadémia rektora, dr. Németh Tamás, valamint a dél-afrikai North-West University ókori nyelvek tanszékének igazgatója dr. Risimati Hobyane köszöntötte.

A konferencia során a részvevők tihanyi kirándulás keretében ismerkedtek a magyar kultúrával, a dunántúli táj szépségével és természetesen ez alkalommal nyílt igazán lehetőség személyes beszélgetésekre, ismerkedésre a szűk értelemben vett teológiai témát is meghaladó eszmecserére.

Az alábbiakban dr. Francis Macatangay A halál legyőzése Tóbiás könyvében című előadását közöljük, dr. Balla Ibolyának, a konferencia főszervezőjének fordításában. A szerző a Houstoni Szent Tamás Egyetem teológiai fakultásán tanít, úgy is mint aki ismert kutatója Tóbiás könyvének.

Tekintettel arra, hogy nyilvános konferenciaanyagról van szó, az absztraktoktól és a lektori ajánlás kötelező csatolásától a szerkesztőség eltekint. (a főszerkesztő)

Az ógörög sírfeliratok halálszemléletének néhány aspektusa

Az alábbi két írásban ismét a mulandóságról, a halálról, illetve annak legyőzéséről lesz szó – Ledán István kutatása alapján – ahogy ez a téma megjelenik az antik zsidó és görög sírfeliratokban. Ledán István három írásából már egyet közöltünk a megelőző számban, amely az orvosok sírfeliratairól szólt. A szerkesztői munka gyarlósága okán sajnálatos módon ahhoz a cikkhez nem a megfelelő kopfot csatoltuk. Erre mentségünk nincs, magyarázatunk van, de annak immáron nincs jelentősége. Viszont e három írás tartalmának nagyon is komoly üzenete van az újszövetségi kérügma számára is. A szerzőtől hibánkért elnézést kérünk, az írásokat továbbra is az olvasók figyelmébe ajánljuk! (a főszerkesztő)

„Senki sem halhatatlan!”

Tanulmányomban csaknem harminc ógörög sírszöveget mutatok be, mely által egy meglehetősen átfogó keresztmetszetét kapjuk a hellenizmus, illetve a korai császárkor halálszemléletének. Tanulmányomban vázaltosan kitérek arra is, hogy miként viszonyultak az újszövetségi szerzők, illetve az újszövetségi emberek a halálhoz, hogyan értelmezték a halált, és milyen reménységgel tekintettek a halálon túlra. Az ógörög sírfel iratokból kirajzolódó halál-(és élet)szemlélet, illetve annak egybevetése az újszövetségi halálszemlélettel hozzásegít annak megértéséhez, hogy milyen ellenállásokba, milyen alapvető „világnézeti” sorompókba ütközött a korabeli keresztény misszió, és hol mutatkozott szükség arra, hogy az olykori-gyakori görög reménytelenséggel, „túlvilági pesszimizmussal” szemben felmutassa a Krisztusban való élet halálon is átívelő reménységét. Ugyanakkor látszanak azok a pontok is, ahol a kereszténység nehézség nélkül kapcsolódhatott az általa megszólított emberek vágyaihoz és egzisztenciális igényeihez. A pszichológia nyelvén szólva akár még azt is mondhatjuk, hogy a különféle pogány pozitív túlvilági elképzelések, melyeknek közös nevezője a halál utáni intenzív boldogság reménye olyan mintázatok az emberi lélekben, melyek, mindenféle tudatos vagy öntudatlan kölcsönzés nélkül, a keresztény kérügmában is szükségképpen jelen voltak.

In this study, I present and analyse almost 30 ancient Greek funeral inscriptions, which provide a a kind of cross-sectional view of Hellenistic attitudes towards death. I have also sketched out how the New Testament’s authors and people understood death, and with what hope they looked beyond it. The view of death that emerges from the Greek funeral inscriptions and its comparison with the view of death in the New Testament helps us to understand the resistance that the Christian mission sometimes encountered and helps us to see where it was necessary – facing the Greek hopelessness and pessimism – to show the hope of post-mortem life in Christ. At the same time we can also see the points at which Christianity could relate without difficulty to the desires and existential needs of the people it addressed. Psychologically speaking, we might even say that the various pagan positive ideas of the afterlife, with the „common denominator” of the hope of intense happiness after death, are patterns or even archetypes in the human psyche which, without any conscious or unconscious borrowing on the part of NT authors, were necessarily present in the Christian kerygma as well.

„Uram, adj békés alvást!”
A zsidó sírfeliratok halálszemlélete

A zsidó sírfeliratok tematikailag és motívumokban szoros hasonlóságot mutatnak a (pogány) görög sírfeliratokkal. A zsidó sírfeliratokban is találkozunk Hádésszal (és Hádésszal mint alvilági lokalitással), Léthével, a Moirákkal, a csillaggá válás gondolatával, a lélek halhatatlanságával és a halál mint álom gondola tával. Két szembetűnő különbség van. Az első az, hogy a görög sírfeliratokban nem találjuk a (testi) feltámadás nyomát, a második pedig az, hogy a görög (és különösen a latin) sírfeliratokra igen jellemző cinikus nihilizmus, vagyis az a gondolat, hogy az ember a semmiből a semmibe kerül a halál után, gyakorlatilag hiányzik a zsidó sírfeliratokból. Az is kiderül a szövegekből, hogy – legalábbis a Kr. e. 3. század és a Kr. u. 3. század közötti időszakban – a feltámadás-hit korántsem volt monopólium helyzetben a zsidók körében. A feltámadás-hit mellett valós lehetőségek voltak a lélek halhatatlansága (esetleg a feltámadás-hittel kombinálva), az asztrális halhatatlanság (csillaggá válás), sőt a Hádészba való leszállás gondolata is. A szadduceusok feltámadás-tagadása az Újszövetségben tehát korántsem volt elszigetelt jelenség, és a feltámadásba vetett hit sem volt a "jó zsidó" egyértelmű jellemzője. Láthatjuk, hogy a feltámadásba vetett hit nagyon kevés sírfeliratban jelenik meg kifejezetten, bár valószínűleg "implicit" módon jelen van sírfeliratokban, amelyek alvásról/álomról, jó osztály részről beszélnek, arra kérik Istent, hogy emlékezzen meg a halottakról, vagy bátorítják a halottakat, hogy bízzanak/legyenek bátrak. Feltűnő, hogy azok a szövegek, amelyek a halálról mint álomról beszélnek, többnyire Rómára (Itáliára) és kisebb mértékben Palesztinára jellemzőek, és és szinte egyáltalán nem jelenik meg ez a gondolat az egyiptomi diaszpórában. Ez utóbbi helyen a feliratok főként a lélek halhatatlanságáról és a Hádészba való leszállásról beszélnek. Végül ezek a sírfeliratok egyfajta nekrológok is. A szövegekben megjelenő erények és „erénylisták jelzik, hogy miként élt a jó zsidó, milyen életideálok jellemezték a zsidó közösségeket. Ám ezek a sírszövegek elsősorban talán mégis azt mutatják, hogy zsidó férfiak és nők hogyan szeretettek volna tovább élni a halál után, vagy milyen perspektívákkal készültek a halálra.

The View of Death in the Ancient Jewish Funeral Inscriptions Abstract Not surprisingly the Jewish epitaphs show a close thematic and motif similarity to the (pagan) Greek epitaphs. In the Jewish epitaphs we also encounter Hades (and Hades as an underworld locality), Lethe, Moira, the idea of becoming a star, the immortality of the soul, and the idea of death as sleep. There are two striking differences. The first is that in the Greek epitaphs we do not find any traces of (bodily) resurrection, and the second is that the cynical nihilism that is quite characteristic of Greek (and especially Latin) epitaphs, i.e. the idea that one goes from nothingness to nothingness, is virtually absent in Jewish epitaphs. It is also clear from the texts that, at least in the periodbetween 3rd centuries BC and 3rd century AD, the resurrection belief was by no means a monopoly among Jews. In addition to the resurrection belief, were real options the immortality of the soul (possibly combined with the resurrection belief), astral immortality (becoming a star) and even the idea of descending to Hades. The latter may have been based on Old Testament notions of Sheol, obviously 'contaminated' to some extent by Greek ideas. The Sadducees’ denial of the resurrection in the New Testament was therefore by no means an isolated phenomenon, nor was belief in the resurrection a clear characteristic of the 'good Jew'. We can see that resurrection belief appears explicitly in very few tomb inscriptions, although it is likely 'implicit' infuneral inscriptions which speak of sleep, good portion, or ask God to remember the dead, or encourage the dead to trust/be brave. It is striking that the texts that speak about death as sleep are mostly specific to Rome (Italy) and to a lesser extent to Palestine, and that this idea is almost absent in the Egyptian diaspora. In the latter place, the inscriptions are mainly about the immortality of the soul and the descent into Hades. Finally, these epitaphs are also a kind of necrology. The virtues and lists of virtues in the texts are an indication of how a good Jew lived, or of life ideals which characterised Jewish communities (respect for the law, honourable marriage, purity/piety, love of family, wisdom, high offices). But perhaps above all, these epitaphs show how Jewish men and women wanted to live after death, or what perspectives they had in front of the death.

Mészáros Kálmán
„Az religióért ne szidalmaztassék senki!”
A Tordai Vallásbéke (1568) és az anabaptisták

Az előző számban részletesen és több írást közölve emlékeztünk meg a Baptista misszió 500 éves évfordulójáról. Helyszűke miatt az alábbi írást – ami szintén a Magyar Tudományos Akadémián történt ülésen hangzott el – ebben a számban közöljük.
Nem tudom és nem is akarom eltitkolni, hogy a Baptista500-nak újabb felemelő rendezvénye volt Tovább Jézussal címmel november 19-én 17:00 órakor a Papp László Sportarénában. Szívet, lelket felemelő és gazdagító dicsőítésbe, nagykórussal, szimfonikusokkal előadott evangéliumi énekekbe és hiteles tanúságtételekbe ágyazottan nyertünk bepillantást az anabaptista egyházatya, Hubmayer Baltazár és hitvese életébe és mártírhalálába. Will Graham, Billy Graham unokája evangelizációs szolgálata a tékozló fiúról sok száz többnyire fiatal szívét érintette meg, akik boldogan jöttek a színpad elé ezzel is kifejezve „életük legnagyobb döntését”.

Az Öröm – Ünnep – Jó hír című rendezvény a Baptista Világszövetség elnökének, az Európai Baptista Szövetség főtitkárának és a Magyarországi Baptista Egyház elnökének köszöntésével, valamint záró dicsőítő énekekkel ért véget. (a főszerkesztő)

Szászfalvi László
Felekezeti béke
Az elôadás a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fórumán hangzott el a Parlament Felsőházi termében 2023. május 11-én (a főszerkesztő)

Európa kritikus kérdései bibliai-teológiai reflexiókkal

címmel és a „…hangozzék szavam a völgyből: Fel a hegyre, magyar!” – Duray Miklós – mottóval került megrendezésre a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Theologiai Szemle című folyóiratának szerkesztőbizottsága, a Szövetség a Közös Célokért társulás,
valamint a Pest Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szervezésében, a pozsonyi Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központban, 2023. október 27. pénteken 17:00 –19:30 óra között.
A programot dr. Bóna Zoltán elnök/főszerkesztő moderálta és köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a teológiai gondolatok nyilvánvalóan nincsenek sem az egyházakba, sem a templomokba bezárva és talán éppen a civil szféra az, amely elsősorban figyelmet fordíthat a kritikus kérdések teológiai aspektusára.

Házigazdai köszöntőt Venyercsán Pál, a Liszt Intézet igazgatója mondott, amelyet az alábbiakban közlünk.
A Theologiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke dr. Korányi András egyetemi tanár szintén azt hangsúlyozta, hogy nevezett folyóirat nem zárható, nem zárandó a teológusok elefántcsont-tornyába, hanem általában és e konferencia konkrétan szélesebb körnek az érdeklődésére igényt tarthat.

A társszervező Szövetség a Közös Célokért elnökének, Gubík Lászlónak távollétében Hideghéthy Andrea, a szervezet ügyvezető igazgatója köszöntötte a jelenlévőket és az Esterházy Akadémia egyik diákját kérte fel arra, hogy olvassa fel az elnök úr előadását/köszöntését, amely szintén az alábbiakban olvasható.

A köszöntők sorát a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője dr. Kecskés Péter zárta, megerősítve a civil szerveződések, valamint az egyházak és egyházi intézmények/szervezetek együttműködésének fontosságát. Köszöntését szintén az alábbiakban találjuk.

A főelőadások sorát A migráció bibliai-teológiai aspektusa címmel dr. Kránitz Mihály római katolikus teológus nyitotta meg. Őt követte A kisebbségi lét bibliai-teológiai aspektusa címmel dr. Somogyi Alfréd református teológus előadása. A záróelőadást pedig dr. Ötvös Csaba ortodox teológus tartotta Háború és béke bibliai-teológiai aspektusa címmel. Természetesen e dokumentáció tartalmi lényegét adják az alábbiak szerint.

A záróáhítatot dr. Buza Zsolt pozsonyi református lelkipásztor tartotta, amelynek keretében Bercz Amália a pozsonyi római katolikus gyülekezet tagja mondott záróimádságot. E buzdító gondolatokat is közöljük.
A konzultáció dr. Fischl Vilmos MEÖT főtitkár köszönetmondásával és a Himnusz eléneklésével zárult. (a főszerkesztő)

A főszerkesztő jegyzete 2023/03

A Baptista 500

emlékév a kárpát-medencei anabaptizmusról apropóján megrendezésre kerülő számos tudományos és populáris baptista egyházi eseményhez szívből gratulálok és azt gondolom, hogy ezt tehetem a Szemle szerzői és olvasói nevében egyaránt. E lapszám az éves rendezvénysorozathoz a következőkkel csatlakozik. A meditáció szerzőjéül a baptista egyház elnökét, Papp Jánost kértem fel, valamint a tanulmányi rovatban három előadást közlünk egy tartalmas bevezető után. A bevezetőt a program felelőse Háló Gyula írta, az előadások szerzői pedig Dienes Dénes, Gudor Botond, Bereczky Lajos. Az évfordulós esemény kapcsán köszönetet mondok a mindenkori baptista szerzők és témák szinte folyamatos jelenlétéért e szakfolyóirat hasábjain és ennek folytatására minden illetékest, érintettet ezúton is buzdítok.
A kitekintés rovatban és a könyvszemlében egyaránt megjelenő teremtés vs. evolúció szinte örökzöld témát aktuálisnak éreztem közkinccsé tenni és a kopfban egyfajta diszkusszió közlésére való készséget is felkínálok. Bevallom, hogy az idevonatkozó, majd félévszázaddal ez előtti tanulmányaim mind a mai napig megbékélésben hordozzák e témát számomra. A Teilhard de Chardin-i „krisztologikus evolúcióelmélet” inkább a tekintélyelv okán jelentett mintegy intellektuális megnyugvást. A budapesti teológián az idevonatkozó bibliai/teológiai tanulmányaimban pedig a teremtéstörténet kortörténeti, exegetika és hermeneutikai interpretációja jelentett olyan érvelést, amely után nem éreztem szükségszerűnek a kettő ütköztetését. Persze elismerem, hogy ebben lehet egy kis felszínesség, de ki az közülünk, aki minden elvi megfontolást vagy gyakorlati jelenséget a maga teljes mélységéig érteni akar vagy tud?!
Mindazonáltal hiszem, hogy e kérdésről írni, olvasni és gondolkodni, továbbá a gondolatokat megosztani ma is mindannyiunk örömére, javunkra van. S ha már a teremtésnél vagyunk, ahonnan csak egy kis lépés a termésig eljutni – az aktualitás jegyében – hálás szívvel gondolhatunk a magyarok számára bőven megtermett kenyérgabonára, a nagyon jó ízű gyümölcsökre, a borvidékek ígéretes lejtőire és e rekkenő hőségben nem utolsó sorban arra, hogy olyan vízkincs tetején élünk, amely nem csak nekünk, hanem sok szomjazó embertársunknak elegendő (lehetne). Az Úr kegyelme megint elégséges volt a megtartatásunkra. Bölcsességünk, szeretetünk, tisztességünk pedig elégséges legyen e javak igazságos megosztására.

Bóna Zoltán

TARTALOMJEGYZÉK 2023/03

A FŐSZERKESZTŐ JEGYZETE

BÓNA ZOLTÁN:
A Baptista 500 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 130

SZÓLJ, URAM!

PAPP JÁNOS:
Nem a meghátrálás emberei vagyunk! . . . . . . . . . 131

TANÍTS MINKET, URUNK!

HÁLÓ GYULA:
BAPTISTA 500, EMLÉKÉV
A KÁRPÁT-MEDENCEI ANABAPTIZMUSRÓL

DIENES DÉNES:
Anabaptisták Sárospatakon . . . . . . . . . . . . . . . . . 133

GUDOR KUND BOTOND:
A vallási türelmességtől
a gazdasági érdekig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139

BERECZKI LAJOS:
A vallási jogegyenlőség és az egyházi
szükségek teljesítésének ügye az 1848-as
törvények tükrében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .151

SZABADOS ÁDÁM:
Ábrahám megigazulása:
két szempont egy ellentét feloldásához . . . . . . . . 156

LEDÁN ISTVÁN:
Halál és túlvilágszemlélet orvosok ókori görög
sírfelirataiban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159

SZALAY MÁTYÁS:
A vallásfilozófia új útjai
Elmélkedés a ’philosophari in Maria’
lehetőség-feltételeiről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169

KITEKINTÉS

RIDEG ISTVÁN:
In memoriam Ötvös László
(1930–2023) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .177

FICSOR DONÁT–FICSOR DONÁTNÉ
KARDOS BARBARA:
Jövőnk záloga:
a lerombolt alapok újraépítése . . . . . . . . . . . . . . . . .179

KÖNYVSZEMLE

REUSS ANDRÁS:
Apor-kódex
Ómagyar zsoltárok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .185

KÁDÁR MIKLÓS:
Észrevételek Francis Collins: Isten ábécéje
című könyvéhez . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186

KOCSIS ATTILA:
Puskás Julianna–Kovács Ábrahám:
Magyar Református templomok
az Amerikai Egyesült Államokban . . . . . . . . . . . . . .189

EGERESI LÁSZLÓ SÁNDOR:
A könyvek 1: Kezdetben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .190

Absztraktok 2023/03

Háló Gyula
Baptista500 – emlékév a Kárpát-medencei anabaptizmusról

Az alábbi tartalmi kopfot megelőzően főszerkesztői örömmel jelzem, hogy e jelentős eseménysorozatról egyrészt az alábbi írásokkal több, mint hírt adhatunk és hogy az említett Tudományos Akadémiai ülésen elhangzott előadások közül kettőt, valamint az őszi tudományos napok egy előadását közölhetjük: Dienes Dénes, Gudor Kund Botond és Bereczki Lajos tollából. (a főszerkesztő)

A Magyarországi Baptista Egyház 2023-ban emlékévvel ünnepli meg a kárpát-medencei anabaptista misszió 500. évfordulóját. A magyar baptista közösségben kialakult álláspont szerint félezer éve kezdték meg működésüket a hajdani Magyar Királyság területén a reformáció hitvalló keresztséget hirdető teológusai. Az 1523-as év egy közmegegyezéses sarokpont a hazai baptista közvéleményben. Az 1930-as években dr. Somogyi Imre és Kirner A. Bertalan kezdeményezésére került be ez a dátum a baptista köztudatba. Az évszámot először Hörk József, jeles pozitivista történész publikálta 1896-ban Az eperjesi ev. ker. Collegium története című munkájában. Ennek az adatközlésnek hitelességét a tudományos közösségben mindeddig senki nem vitatta.
A baptista egyháztörténészek számára 1523 szimbolikus dátum, mivel nem tudhatjuk írásos emlékek hiányában, hogy volt-e ennél is korábbi anabaptista mozzanat a Kárpát-medencében. Másrészt azt sem lehet pontosan megállapítani a korszak hitvitáinak hevülete miatt, hogy milyen reformátori, teológiai irányzatot jelent, amikor egy-egy személyre az anabaptista bélyeget ütik a kortársak.
Az 1523 tehát egy közmegegyezésen alapuló, leginkább valószínűként elfogadott kezdőpont. A Kárpát-medencében megjelenő hitvalló keresztséget gyakorló korai anabaptista tanítás a német és a svájci anabaptizmussal párhuzamosan alakult. Ennek igazságát nem csorbítja az a tény, hogy a Magyarországi Baptista Egyház által 2022-ben elindított kutatások arra derítettek fényt, hogy Hörk József az 1523-as dátum meghatározásakor hibát vétett az általa kutatott 1778-ban befejezett, latin nyelvű, eperjesi egyháztörténeti kézirat feldolgozása során. Az eredeti kéziratból egyértelműen azt lehet megállapítani, hogy 1528-ban, vagy néhány évvel korábban már anabaptista tételekről is szóló hitvitákra került sor Felső-Magyarországon, olyan teológusok részvételével, akik már azt megelőzően is a területen ténykedtek.
A kárpát-medencei anabaptizmus legkorábbi dátumának megállapítása további történelmi vizsgálódást igényel. Ebből a célból kezdeményezte a Baptista Levéltár vezetője, Bereczki Lajos „A Kárpát-medencei anabaptista örökséget feltáró és értékelő kutatócsoport” felállítását. A fiatal baptista történész és egyháztörténész generációtól várja a baptista közösség az anabaptista örökség alaposabb feltárását, megismertetését, hogy szellemi elődeink lelki, közösségi és kulturális értékei a helyükre kerüljenek. A kutatások várhatóan gazdag lehetőséget kínálnak a magyarországi reformáció hitvalló keresztséget valló ágának alaposabb megismerésére, a korabeli vallási és társadalmi viszonyok árnyaltabb megközelítésére, és új kutatási témák elindítására.
Az emlékév történelmi munkacsoportja ezért is tartotta fontosnak, hogy „Történelmi emlékkonferencia az anabaptizmus Kárpát-medencei 500 éves múltjáról” címmel 2023. április 14-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezzen hazai és nemzetközi történész és egyháztörténész kutatók részvételével tudományos konferenciát.
Az emlékév során a gyülekezetek és az oktatási intézmények számára publikációk, kiadványok, előadások, konferenciák, túrák sora segíti a korai anabaptista történet alaposabb megismerését.
Az emlékévben a Magyarországi Baptista Egyház különösen is törekszik a Kárpát-medencei anabaptista misszió és történelem örökségének ápolására, biblikus értékeinek képviseletére, tanulságainak összegzésére, valamint példamutató személyei és üzenetük megismertetésére kötelezi magát, hogy ezáltal is hitelesebben, szilárdabban tudja képviselni Jézus Krisztust és a történelemben kikristályosodott értékrendet, mert „az igazak gyökere mozdíthatatlan” (Péld 12,3)

Dienes Dénes
Anabaptisták Sárospatakon

A magyarországi reformáció során megjelent az anabaptista igehirdetés, de hosszabb távon nem talált befogadó készségre a társadalom széles rétegeiben. A Nyugat-Európában általános üldözés következtében költöztek hozzánk anabaptista közösségek, és több helyen létrehozták sajátos, a többségi társadalomtól elkülönült közösségeiket. Sárospatakra I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna költöztette őket 1645-ben. Termelői vagyonközösségben éltek. A kortársak újkeresztyénnek nevezték őket. Délnémet származásúak, német anyanyelvűek voltak, néhány morva- és cseh család csatlakozhatott hozzájuk morvaországi tartózkodásuk során. A hutterita tanítás határozta meg keresztyén életüket. Kitűnő kézművesek voltak, számos iparágban tevékenykedtek, különösen jelentősek voltak a művészi értékkel bíró kerámia árucikkeik. A fejedelmi pár nem azért telepítette őket Sárospatakra, hogy a helyi jobbágy-iparosok tevékenységét visszaszorítsa. Ellenkezőleg: a gazdasági recesszióban lévő város kézműves iparának fejlesztése volt a céljuk. A 17. század utolsó évtizedei során, a jezsuita misszió következtében, egy részük katolizált, mások beolvadtak Sárospatak református társadalmába.

During the Reformation in Hungary, Anabaptist preaching appeared, but in the longer term it did not find receptive ear among broad society layers. As a result of general persecution in Western Europe, Anabaptist communities moved to our country and in many places established their own distinct communities, separately from the majority society. They were moved to Sárospatak by György Rákóczi I and Zsuzsanna Lorántffy in 1645. They lived in a farming community. They were called New Christians by their contemporaries. They were of southern German origin, German-speaking, with some Moravian and Czech families that may have joint them during their stay in Moravia. The Hutterite theology determined their Christian lives. They were excellent craftsmen, active in many branches of industry, and their ceramic wares of artistic value were particularly important. They were not settled in Sárospatak by the Princely Couple in order to curb the activities of the local peasant industry. On the contrary, their aim was to develop the handicraft industry of the town which was in economic recession. In the last decades of the 17th century, as a result of the Jesuit mission, some of them became Catholics, others were absorbed into the Reformed (Calvinist) society of Sárospatak.

Gudor Kund Botond
A vallási türelmességtől a gazdasági érdekig

Előadásomban az erdélyi Fejedelemség és az ide menekült hutterita közösség településsel-politikatörténettel kapcsolatos viszonyát és történetét ismertetem. Az erdélyi ipartörténetben oly közismert habán kerámia és kézműipar kézművesei egyszerre a kontinensen évszázadokon átívelő vallásháborúk áldozatai és a sajátos erdélyi vallási tolerancia kedvezményezettjei. Történetük messze meghaladja a Fejedelemség történetét. Közösség és teológiatörténet, amely Erdélyen át máig alakítja az Újvilág arculatát.

In my presentation, I will explain the relationship and history of the Principality of Transylvania and the Hutterite community that fled here in relation to the settlement and political history. The artisans of the Haban ceramics and handicraft industry, so well-known in the industrial history of Transylvania, are both victims of the centuries-long religious wars on the continent and beneficiaries of the specific Transylvanian religious tolerance. Their history far exceeds the history of the Principality. Community and theological history, continues to shape the face of the New World through Transylvania.

Bereczki Lajos
A vallási jogegyenlőség és az egyházi szükségek teljesítésének ügye az 1848-as törvények tükrében

Az előadás az 1848:20. törvénycikkel és más 1848-ban hozott, az egyházakkal kapcsolatos törvényekkel foglalkozik, valamint létrejöttük előzményeivel. Szó lesz az egyházak reakcióiról, terveiről és a vallásügyi törvény végrehajtására tett kísérletekről.

The paper deals with the 20th Article of the April Laws and other laws adopted in 1848 related to the churches and the antecedents of the creation of the laws. We discuss the reactions and the plans of the churches, and the attempt of the implementation of the 20th Article of the April Laws.

Szabados Ádám
Ábrahám megigazulása: két szempont egy ellentét feloldásához

Ábrahám megigazulásával kapcsolatban Pál és Jakab a leveleikben látszólag ellentmondó állításokat tesznek: Pál szerint Ábrahám egyedül hit által igazult meg, cselekedetek nélkül, Jakab szerint viszont hit és cselekedetek által. A két egymásnak feszülő állítás harmonizálását a tübingeni iskola teológusai a korai egyház utólagos szintetizáló munkájának látják. Ez a cikk azonban amellett érvel, hogy ha figyelembe veszünk egy tematikus (Pál a megigazulás jogalapját, Jakab a hit természetét magyarázza) és egy kronológiai (Pál és Jakab más eseményekre utalnak Ábrahám életében) különbségtételt, észszerűbb arra következtetni, hogy a páli és jakabi mondatok nem konfliktusos, hanem komplementer viszonyban állnak egymással.

Regarding the justification of Abraham, Paul and James make apparently contradictory statements in their letters: according to Paul, Abraham was justified by faith alone, without works, but according to James, by faith and works. The theologians of the Tübingen school see the harmonization of the two conflicting statements as the subsequent synthesizing work of the early church. However, this article argues that if we take into account a thematic (Paul explains the legal basis of justification, James the nature of faith) and a chronological (Paul and James refer to other events in Abraham’s life) distinction, it is more reasonable to conclude that the sentences in Paul and James are not in conflict, but in a complementary relationship.

Ledán István
Halál és túlvilágszemlélet orvosok ókori görög sírfelirataiban

Tanulmányomban csaknem harminc ógörög sírszöveget mutatok be, mely által egy meglehetősen átfogó keresztmetszetét kapjuk a hellenizmus, illetve a korai császárkor halál szemléletének. Tanulmányomban vázaltosan kitérek arra is, hogy miként viszonyultak az újszövetségi szerzők, illetve az újszövetségi emberek a halálhoz, hogyan értelmezték a halált, és milyen reménységgel tekintettek a halálon túlra. Az ógörög sírfeliratokból kirajzolódó halál-(és élet)szemlélet, illetve annak egybevetése az újszövetségi halálszemlélettel hozzásegít annak megértéséhez, hogy milyen ellenállásokba, milyen alapvető „világnézeti” sorompókba ütközött a korabeli keresztyén misszió, és hol mutatkozott szükség arra, hogy az olykori-gyakori görög
reménytelenséggel, „túlvilági pesszimizmussal” szemben felmutassa a Krisztusban való élet halálon is átívelő reménységét. Ugyanakkor látszanak azok a pontok is, ahol a keresztyénség nehézség nélkül kapcsolódhatott az általa megszólított emberek vágyaihoz és egzisztenciális igényeihez. A pszichológia nyelvén szólva akár még azt is mondhatjuk, hogy a különféle pogány pozitív túlvilági elképzelések, melyeknek közös nevezője a halál utáni intenzív boldogság reménye olyan mintázatok az emberi lélekben, melyek, mindenféle tudatos vagy öntudatlan kölcsönzés nélkül, a keresztyén kérügmában is szükségképpen jelen voltak.

In this study, I present and analyse almost 30 ancient Greek funeral inscriptions, which provide a kind of cross-sectional view of Hellenistic attitudes towards death. I have also sketched out how the New Testament’s authors and people understood death, and with what hope they looked beyond it. The view of death that emerges from the Greek funeral inscriptions and its comparison with the view of death in the New Testament helps us to understand the resistance that the Christian mission sometimes encountered and helps us to see where it was necessary – facing the Greek hopelessness and pessimism – to show the hope of post-mortem life in Christ. At the same time we can also see the points at which Christianity could relate without difficulty to the desires and existential needs of the people it addressed. Psychologically speaking, we might even say that the various pagan positive ideas of the afterlife, with the „common denominator” of the hope of intense happiness after death, are patterns or even archetypes in the human psyche which, without any conscious or unconscious borrowing on the part of NT authors, were necessarily present in the Christian kerygma as well.

Szalay Mátyás
A vallásfilozófia új útjai
Elmélkedés a ’philosophari in Maria’ lehetőség-feltételeiről

„In the face of the breakdown of philosophy
in modern Western society, the bond
between reason and existential philia,
between reason and openness toward the ground,
must be made thematically explicit.”

A Szemle köztudottan református indíttatású, amely már indulásának évében ökumenikussá lett a soproni evangélikus teológusok részvétele kapcsán, majd pedig az 1958-as újra indulásától magukénak tekinthetik mindazok, akik a laptulajdonos Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közösségébe tartoznak. Az utóbbi évtizedekben nagyon örvendetesen a kör bővült római katolikus szerzők és tipikusan római katolikus témák bekapcsolódásával, illetve megjelenésével. Ez a folyamat zökkenőmentesen ment és remélem, most sem zökken, de őszintétlen lennék, ha nem osztanám meg azt a gondolatomat, hogy az alábbi írás a vallásfilozófiai útkeresésével általában és a „philosophari in Maria” tartalmú elmélkedésével különleges helyet foglal el lapunk hasábjain.
Természetesen értő szakteológus lektori ajánlása után kerül a Szemlébe az írás, amely szintén expressis verbis kimondja: „már maga a cím is mutatja, hogy ugyan protestáns teológusok számára kissé idegenszerűen hangzik az újszerű megközelítés, hiszen a filozófiát a Mária tiszteletben gyökerezteti. Ugyanakkor azonban római katolikus fül számára nem kevésbé meghökkentő Szalay Mátyás felfogása, hiszen nem a szokványos thomista teológia felől közelíti meg a kérdést.”
A fentiek alapján, mint unikálisan figyelemreméltó írást ajánlom kedves olvasóink figyelmébe.  (a főszerkesztő)

A nyugati filozófia válságával szembesülve Eric Voegelin arra bíztat bennünket, hogy tematizáljuk az értelem és a szeretet, az értlem és az alap iránti nyitottság közötti összefüggést. Ezt az intést követve először is azt veszem szemügyre, hogyan fogalmazható meg a keresztény bölcselet radikális újdonsága. Ennek kapcsán azt vizsgálom, hogyan nyerhető vissza a teljes filozófia horizontja, s milyen új utakon indulhat el a vallásbölcselet. A továbbiakban részletesen és elemző módon érvelek amellett, hogy amire II. János Pál philosophari in Maria-ként meghívja a keresztény bölcselőket, háromféle iránymutatást tartalmaz, amennyiben (a) megmutatja, hogy a vallásbölcselet felelet, mi több, egy olyan küldetés elfogadása, melynek lényege Krisztus, az isteni Logosz testi befogadása és világra hozatala. (b) Feltárja, hogy vallásbölcselet sajátos aktusának ősmintája a ’Fiat’ és alapvető beállítottsága a szolgáé. (c) Megvilágítja ki a vallásbölcselet tulajdonképpeni alanya, vagyis ki fogadja be a logoszt.

A dolgozat végkövetkeztetése így hangzik, a vallásfilozófiának, legalábbis a philosophari in Maria értelmében vett vallásbölcseletnek ki kell lépnie a szűkössé vált egyetemi keretek közül, hogy kialakítsa az ellenállás és odaadás, vagyis a valódi bölcseleti élet új „monasztikus” közösségei

Fully conscious of the crisis of Western philosophy, Eric Voegelin encouraged us to thematically analyse the relationship between reason, love, and the fundamental attitude of openness. Following this suggestion first I concentrate on how to conceive the radical novelty of Christian wisdom. This train of thought allows for the discussion on how we can regain the horizon of the so-called „whole philosophy”. When reality is conceived within this framework philosophy of religion is provoked to launch new explorations. In order to demonstrate this I develop a detailed argumentation based on the threefold implication of St. John Paul II’s invitation to pursue a philosophari in Maria by Christian philosophers. (a) His approach shows that sapiential reflection must have a responsive character, moreover it means to accept a mission: receiving and the bodily expressing (giving birth to) the divine Logos that is ultimately speaking Christ. (b) Pursuing Philosophari in Maria also implies that the original model of the specific act of sapiential reflecion is the ’Fiat’, i.e. the fundamental act of the serving God and the others. (c) Philosophari in Maria also helps to identify the true subject of sapiential reflection.

A főszerkesztő jegyzete 2023/02

Az aktualitás iránti elkötelezettség

diktálja, hogy ismét reflektáljak a pápalátogatásra méghozzá azzal az egyetlen gondolattal, hogy összességében, általánosságában és fővonalában azért volt össztársadalmilag pozitív a fogadtatása, mert inkább volt katolikus, mint római. A 21. század észak-nyugati világának kritikus kérdéseire mondhatni, hogy olyan biblikus válaszokat adott, amelyek jó érzéssel rezonáltak a jó szándékú emberekben. És most elsősorban nem a politikai elitre, hanem a zsidó-keresztyén gyökerű, de a szekularizáció szelétől erősen megérintett tömegekre gondolok. Mindezt pedig úgy értékelem, mint az ökumenikus haladásnak egy megújuló jelenségét, amelyben a régi és egyszerű vágy teljesül: Nem azt nézzük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt. Ezzel lett Ferenc pápa idei látogatása a felekezeti és politikai partikularitás felhangjain messze túlmutatóan – szerintem – össznemzeti, figyelemre méltó, sőt ígéretes eseménnyé. Soli Deo Gloria!

Hasonlóan említésre méltó eseménynek gondolom a CPAC – Konzervatív Politikai Akció Konferenciát, amely másodszor került megrendezésre Budapesten. Természetesen a progresszív-liberális ideológia szerint az egész esemény, benne minden szó, politikailag inkorrektnek minősül. Ezen nem csodálkozhatunk és fordítva is igaz. Ami miatt megemlítem ezt a rendezvényt az az, hogy az előadásokban általában azt a tipikusan kálvinista teologumenont véltem fölfedezni, amely az állam és az egyház radikális szétválasztása mellett nem csak az egyház és társadalom szétválaszthatatlanságáról szólt, hanem az Isten és a politika – a város és a közösség élete – szétválaszthatatlanságáról. Ez tipikusan az Isten abszolút szuverenitásának kálvinista hangsúlyozása, amely egész egyszerűen nem szabadítja föl a közéleti embert – akár hisz, akár nem – az Isten előtti felelősség alól. Még egyszerűbben: a püspök vagy a lelkipásztor nincs közelebb az Istenhez, mint a miniszter vagy a polgármester. Egyforma a távolságuk, mert az Isten és az ember közötti távolságot nem az ember, hanem az Isten határozza meg.

Sok szó esett e két napban a világ száz bajáról, vélt vagy vágyott megoldásokról. Számomra azonban mindezekkel együtt megerősödött a klasszikus apostoli és politikusi hitvallás: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31)

Bóna Zoltán