Nyílt bizottsági ülés, konferencia
Kedves Testvérek!
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Vallásközi Dialógus Bizottsága nyílt bizottsági ülést tart, melyre szeretettel várja az érdeklődőket.
Részletek a plakáton.
Üdvözlettel:
Dr. Fischl Vilmos
főtitkár
Plakát: PDF
(JPG mentése: jobb egérgomb, kép mentése másként)
Látogatás a zalaszántói Béke-sztúpánál
2019. szeptember 18.
Szeptember 18-án Szentpétery Péter bizottsági elnök, Fischl Vilmos ökumenikus főtitkár és Szentirmai Róbert, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus magyarországi helynöke, bizottsági tag a Keszthelytől északra lévő zalaszántói Béke-sztúpához látogattak. A sztúpánál a ladákhi (Észak-India) származású szerzetesekkel, Drupon Jighettel és Drupon Lhunduppal, továbbá Takács Évával, a Buddha Béke Szentély Alapítvány fb-elnökével (Zalaegerszeg) és Móri György buddhista tanítóval (Budapest) találkoztak. A vendéglátók elmondták, hogy a sztúpa 1992-ben épült, és „Őszentsége, a 14. Dalai Láma” 1993-ban áldotta meg. Közösségük Magyarországon a tizenhetedikként, vagyis legutolsóként bejegyzett buddhista gyülekezet, a tibeti Drikung Kagyü ágazat követője. Két-háromszáz fő tart szorosabb kapcsolatot és jár rendszeres tanításra, de sokan olyanok is szívesen hallgatják a szerzeteseket, akik nem tagok.
A nők az iszlám szerint
Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyháza elnökének látogatása
Június 3-án Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke volt a Bizottság vendége. Előzetes megállapodás szerint a nők, a család helyzetéről volt szó, továbbá röviden Ferenc pápa februári, Abu Dhabiban tett látogatásáról.
Az előadó azzal kezdte, hogy a nők szerepe, helyzete a kinyilatkoztatáson, 1400 éve a Koránon és a Szunnán alapul, ember tehát nem írhatja felül. Mint mondta, más kérdés, hogyan valósul meg a gyakorlatban.
Éva Ádámból lett, hogy a párja legyen, és hogy Istent szolgálja (Korán 16,72; 51,56). Isten parancsolata, figyelmeztetése Évának is szólt (2,35). Mindketten engedelmeskedtek a Sátán kísértésének, de megbánták. Büntetésük a Paradicsomból való kiűzetés lett, de más következménye nem volt, és nincs. Az iszlám nem fogadja el az eredendő bűn tanítását, mindenki magáért felel (2,134). Minden újszülött tisztán, egyistenhittel születik.
Nők és férfiak egyenrangú társai egymásnak, az emberiség tagjaiként egy család vagyunk (49,13). Vallási kötelességekben nincs különbség, a hívő férfiak és nők egymás pártfogói (9,71). Az iszlám garanciákat is nyújt a nőknek, lehet saját vagyonuk, ami azelőtt sok helyen nem volt lehetséges, örökölhetnek, örökhagyók lehetnek, szerződhetnek, bérelhetnek, bérbeadhatnak, kezeskedhetnek. A nőnek joga van a védelemhez, a házasságkötés során a legközelebbi férfirokon a képviselője, szabad véleménye lehet (58,1). A közéleti részvétel lehetséges a nőnek, de nem kötelezhető rá. Férfi és nő egyenlősége nyilván nem jelent azonosságot, hiszen az eltérés a két nem között a vonzalom alapja. Ennek megvalósulásaként rendelte Isten a házasságot.
Több feleség esetén mindegyikkel külön-külön kell házassági szerződést kötni, és egyforma bánásmódban részesíteni. Annakidején sokkal több feleség is lehetséges volt, de, mint mondotta, Isten a kinyilatkoztatásban négyre korlátozta a számukat. Nőtöbblet esetén inkább legyen feleség mint magányos és kiszolgáltatott. A házasság határozatlan idejű szerződés, bizonyos körülmények esetén felbontható, a nő részéről is. A válás persze a megengedett dolgok közül a legrosszabb.
Ami a paráználkodást illeti, ha házas személy követi el, sokkal súlyosabb megítélés alá esik, függetlenül attól, hogy kivel tette. Bizonyítani kell, mégpedig négy tanúval, ami persze igen nehéz, szinte lehetetlen. Büntetést csak a saría bíróság szabhat ki, az önbíráskodás, ami a szülőnek való engedelmesség túlzásba vételéből fakadhat, (például úgynevezett becsületgyilkosság) nem megengedett. Ha a parázna sohasem volt házas, és amennyiben sikerül négy hiteles tanúval bizonyítani a paráznaság megtörténtét, jelképesen száz korbácsütést kap. Parázna csak paráznával vagy „társítóval” (Isten mellé más istent is tesz) köthet házasságot. A nők öltözködése az erkölcs védelmét szolgálja, idegen férfiak, akikkel házasságot köthetne, ne lássák (24,31-34).
A migráció és Európa jövője
A Vallásközi Dialógus Bizottság nyílt ülése
Április 15-én, a Vallásközi Dialógus Bizottság idei nyílt ülésén fenti címmel, a bevándorlás és kontinensünk viszonyáról tartott előadást Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Migrációkutató Intézet korábbi igazgatója. A tavalyi évben az ülés vendége Horváth-Sánta Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt, akinek előadását a résztvevők nagy tetszéssel fogadták, így kézenfekvő volt, hogy az idei évben az intézet alapítóját hívjuk meg. Orbán Balázs a Migrációkutató Intézet létrehozatalának körülményeiről elmondta, az Intézet 2015-ben „fantasztikus kollégákkal”, de a hazánkra nehezedő migrációs nyomás miatt „a legsötétebb órákban” alakult meg. Mindez pedig nem volt egyszerű folyamat, hiszen a migráció összefüggéseinek, tudományos kutatásának közegét Magyarországon korábban még senki nem alakította ki. Az Intézet létrejötte óta elért eredményeiket így foglalta össze: „Minden, amit feltételeztünk, amit mondtunk, és amit tagadtak, bejött; a valóság rárúgta az ajtót a hagymázas ideológiára.”
Az Intézet létrehozásának szükségességét az adja, hogy megváltozott az a történelmi környezet, amelyben elődeink éltek. Napjainkban tömeges népvándorlás zajlik, az elmúlt két évszázadban, 6-7 nemzedékre visszatekintve nem találkoztunk hasonlóval. Ma az emberiség több mint 3 százaléka, vagyis körülbelül 260 millió ember él máshol – akár legálisan, akár illegálisan –, mint ahol született. Ez a szám az elmúlt tizenöt évben drasztikus mértékben növekedett – hiszen ezeknek az embereknek a száma megkétszereződött –, így beszélhetünk ma ilyen arányról, annak ellenére, hogy az ENSZ becslése szerint ennek a szintnek az elérése 2050-re lett volna várható. Ekkorra viszont ma már 500 millió fővel számolnak azok tekintetében, akik máshol élnek, mint ahol születtek, de a korábbiak fényében könnyen elképzelhető, hogy majd erről a becslésről is kiderül, hogy hibás előrejelzés volt. Jelenleg világszerte 25 millió elismert menekült van.
Ha ennek a folyamatnak a területi megoszlását nézzük, elmondhatjuk, hogy Európa az egyik leginkább érintett kontinens a népvándorlásban, mivel a 260 millió bevándorló egyharmada itt él – ebben persze az Európai Unió más tagállamaiba költözött magyarok is benne vannak. Ha aktuálpolitikai kérdéseket szemlélünk, láthatjuk, hogy a Brexit is hazug módon ekörül forgott, mivel az ottani politikusok nem tettek különbséget a közép-kelet-európaiak és az Európán kívüliek között, holott teljesen más társadalmi beágyazódottságról beszélhetünk esetükben.
Ha a különböző kritikus hangokra figyelünk, mondhatnánk, hogy a zöldhatáron át menekülők felkarolása morális kötelezettségünk, de be kell látni, hogy 2015-ben – amikor 106 országból érkeztek hazánkba –, a többség a legliberálisabb felfogás szerint sem volt valódi menekült. Ehhez hasonlóan a jelenlegi migránsok 70-90 százaléka sem tekinthető valódi menekültnek, csupán illegális bevándorlónak.
A jelenleg irányadó, azaz még 20. századi szabályozás idejétmúlt, így az európai jog elavult elvek alapján tesz különbséget e két kategória között. Sőt, Nyugat-Európa láthatóan nem is akar különbséget tenni, hanem úgy tűnik, hogy „érdekelt az álszent magatartásban”, amelyet az utóbbi évek migrációs politikájában folytatott.
Vegyünk példaként három várost, Kabult (Afganisztán), Damaszkuszt (Szíria) és Kadunát (Nigéria). A szírek menedékkérelmét az Európai Unióban átlagosan még ma is magasabb arányban fogadják el, mint az afgánokét vagy a nigériaiakét, miközben minden háborús szenvedés ellenére Damaszkusz még mindig messze a legélhetőbb város az említettek közül. Be kell látni, hogy például Afganisztánból (is) fiatal, erős férfiak jönnek Európába, akik valahonnan összegyűjtik az embercsempészeknek fizetendő pénzt. Az EU álszent magatartása abban is megnyilvánul, hogy aki erre nem képes – például az illető nagyszülei –, azzal nem foglalkoznak. Ha pedig ilyen ellenérvek mentén a morális érvelés már nem tartható, akkor a migrációpártiak érvrendszere átvált gazdasági területre, eszerint szükség van a munkaerőre az Európai Unió határain belül. Ez az állítás ugyan önmagában igaz, azonban mégsem állja ki a valóság próbáját, hiszen ezen bevándorlók képzettsége, munkaerő-piaci alkalmassága sokkal alacsonyabb, mint a kelet-közép-európaiaké, ráadásul az utóbbiak rendszerint nem viszik magukkal a családjukat – így biztosan csak meghatározott ideig maradnak –, valamint az azonos társadalmi-kulturális gyökerek miatt nem is generálnak feszültséget a befogadó államban. A liberálisok és az Európai Unió intézményei is gyakran hivatkoznak arra, hogy a nyitott kapuk politikája növeli a GDP-t, azt azonban nem veszik figyelembe, hogy az államnak anyagilag támogatnia kell a migránsokat, így fogyasztásuk növekedése mögött részükről nincs tényleges gazdasági teljesítmény, ugyanakkor terhelik a szociális ellátórendszer intézményeit. Éppen ezért a német gazdaság idei várható egy százalék körüli növekedése technikai értelemben már recessziónak számít.
Amint arra már korábban kitértünk, a migrációpárti erők azt a mítoszt is terjesztik, hogy kulturális, társadalmi kohézió szempontjából nincs különbség a mai migránsok és a korábbi vendégmunkások között. Ezzel szemben a korábbi évtizedekben érkezők még többé-kevésbé nyitottak voltak a befogadó állam iránt, nem volt erős csoporttudatuk, tisztában voltak vele, hogy a fennálló rendhez kell alkalmazkodniuk. Éppen ezért teljesen félrevezető az ötvenhatos magyarokkal való mai összehasonlítás, hiszen ők egyénileg és legális úton érkeztek meg külföldre, kivárva a befogadó országok engedélyét. Visszatérve a bevándorlókra, elmondható, hogy bár néhány évtizeddel ezelőtt még sikeresnek látszott az integráció, azonban a második-harmadik nemzedékkel kapcsolatban hasonló problémák merültek fel, mint az újonnan érkezőkkel. Mivel annakidején a volt gyarmatokról érkezetteknek szociális, társadalmi ugrást és lehetőséget jelentett a bevándorlás, hálásak voltak és lojálisak a befogadó államhoz. A második-harmadik generációs bevándorlók azonban egyre inkább elkülönülnek – az iszlám vallás expanzív jellegének erősödésével összhangban –, és ezzel párhuzamosan felerősödnek a befogadó államot kritizáló hangok a csoporton belül. A most Németországba érkezőknél – saját bevallásuk szerint – két százalék alatti a nyelvtudás, miközben a német gazdaságnak ma elsősorban a szolgáltatások területén van szüksége képzett munkaerőre. Így tehát „az integrációra, asszimilációra rácsukhatjuk az ajtót”.
Konrad Adenauer mondta az európaiakról, hogy ugyanazon égbolt alatt élünk, de más a horizontunk. Nyugat-Európa kérdése a migrációval kapcsolatban az, hogy miként kezeljük, hogyan oldjuk meg? Mi ezzel ellentétben pedig azt mondjuk, hogy nem akarunk ugyanoda jutni, mint ők. Ebben sohasem lesz egység, de az álláspontok kölcsönös elismerése lehetséges, és a nyugat-európaiak bármennyire is negatívan viszonyulnak hozzánk, vannak kérdések, amelyekben közös érdekünk lenne az együttműködés, így például az illegális migrációval szembeni zéró toleranciát közös érdekből gyakorolhatnánk.
Ha pedig a valódi megoldási módokról beszélgetünk, a Kormány álláspontja világos, a migrációs kérdésben felmerülő morális kötelezettség azt jelenti, hogy a segítséget kell helybe vinni, mivel ott tízszer-hússzor annyit ér, miközben az senkinek sem jó, ha a problémát hozzuk ide. Ugyanakkor azt látnunk kell, hogy a nemzetközi szervezetek és a nyugati államok egy része által folytatott segélyezés sokszor gazdasági érdekből történt és történik. Éppen ezért meg kellene állítani a segélyek általi piacszerzést és politikai befolyásolást, hiszen ezzel nem növelik az adott ország népességmegtartó képességét, így nem érhetik el a segélyezés eredeti célját sem.
Előadását követően Orbán Balázs kérdésekre válaszolva elmondta, hogy akárkinek is érdeke a tömeges migráció, még szervezettség nélkül is tapasztalható az azzal összefüggő nyomás, és gazdasági, környezeti okokból évtizedekre biztosított az utánpótlás. A Gallup Intézet kutatása szerint jelenleg 710 millió ember tervezi elhagyni a lakóhelyét, többségük pedig a szubszaharai Afrikában él, ahol néhány évtized múlva a népesség megduplázódik. Minél távolabb vannak az indulók Európától, annál kevésbé szervezettek, de előbb-utóbb kialakulnak a lehetőségek arra, hogy csoportban vagy migránskaravánná szerveződve próbáljanak belépni az Európai Unióba. A Szaharán való átkelés a helyi hadurak kezében van, korábban a fegyver- és drogkereskedelem volt a legjövedelmezőbb, manapság azonban az embercsempészet vált az elsődleges illegális bevételi forrássá. Miközben a görög- és törökországi migránskaravánok szervezésében a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is érdekeltek, a magyar, úgynevezett Stop Soros-törvény értelmében az illegális migráció szervezése, támogatása hazánkban bűncselekmény. Ha Görögországban is ez lenne a helyzet, akkor Thesszalonikiben nem lett volna szükség rendőri beavatkozásra.
Azonban az Európai Unióban továbbra is a bevándorláspárti irányzat érvényesül. Ennek példája volt a svéd miniszterelnök nyilatkozata, amely szerint Magyarországtól uniós forrásokat kellene elvenni, mivel fellép az illegális migráció ellen. Azonban a birodalmi „leviatán” logikájának érvényesülésével, diktálásával veszélybe kerülnek az EU alapvetői vívmányai. Az EU alapító atyái is megosztottak voltak abban, hogy a 20. századi világégésekért a nacionalizmus-e a felelős vagy pedig a nemzetek feletti, birodalmi ideológiák. Ma azonban az EU vezetésének többsége birodalompárti, a harmadik világbeli migráció pedig tipikusan ennek a birodalomépítésnek az eszköze. Miközben az már világosan látszik, hogy az illegális migráció ellen a nemzetállamok tudnak hatékonyan fellépni, nem pedig a brüsszeli intézmények; ez utóbbiak éppen ezért akarják elvenni a hatásköröket nemzetállami szintről. Mindennek ellenére, a magyarok túlnyomó többsége elkötelezett az EU mellett – amire büszkék lehetünk –, de kritikusak vagyunk a mostani vezetéssel szemben, amely aláássa a tagállamok közötti bizalmat is.
A migrációs nyomásra visszatérve az előadó elmondta, hogy 2015 óta a Közel-Keleten, Afrikában és Európában végigjárta a migrációs útvonalak fontosabb állomásait, és látta, hogy az érkezők többsége milyen körülmények közt él. Nyilvánvaló, hogy humánusan kell kezelni a helyzetet, de minél vonzóbb az ellátás a befogadó államokban, annál inkább erősödik a migráció. Ezért is fontos – ahogyan azt korábban említette – a helyben valós segítség, a magyar Kormány éppen ezért indította el a Hungary Helps programot, illetve alapította meg azóta a hasonló nevet viselő ügynökséget a helyi közösségek vezetői, illetve államközi kapcsolatok révén.
Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy hívő emberekben sokszor visszatetszést kelt, amikor indulatokat gerjesztve „a” migránsról, mint fenyegetésről beszélnek, pedig az egyház tanításában hangsúlyos az egyén méltósága, a vendég rámutatott: római katolikusként talán még inkább tapasztalja ez utóbbi hangsúlyozását. A társadalmi jelenségek vizsgálatát azonban nem csak mikroszinten, de makroszinten is el kell végezni. Például a házasság és a gyermek nem vállalása egyénileg érthető, de az állam akkor is azt mondja, hogy az a jó, ha a lehető legtöbb ember él családban. Saját magunkban kell helyretenni a problémát. Az állam az ország népéért felelős, az egyes ember pedig magáért, családjáért, nemzetéért is. Ami a migránsokat illeti: nyilván nem minden egyes egyénről mondható az el, hogy befogadása károsan hatna az adott társadalomra, de makroszinten maga a migrációs jelenség annál inkább káros. Ehhez kapcsolódóan pedig arra vonatkozóan, hogy nem túlzott-e az ijesztgetés, válaszképpen a saját nemzedéke felől közelítette meg a kérdést: hangsúlyozta, hogy a politikai döntések megváltoztathatatlanná, visszafordíthatatlanná teszik a jövőt. Németországban a ma zajló vitákat már a hetvenes években kellett volna lefolytatni. Nekünk most kell – nekünk most még van lehetőségünk – megtenni ezt, méghozzá a 2015-ös tapasztalatok alapján. A migráció létező probléma, amellyel a nyugati civilizáció minden tagja találkozik. Akkor is, ha Kazincbarcikán (még) nem probléma, de Birminghamben már igen.
Arra reagálva, hogy a volt gyarmattartók kiemelten felelősek lennének korábbi gyarmataik népeiért, utalt rá, hogy számukra is mintaszerű lehetne a Hungary Helps program tevékenysége. A segélyezés, mint már az előadásban is említette, csapda, hiszen a helyi ipart elsorvaszthatják, az állam pedig a multicégek által kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Arra a felvetésre, hogy az EU nem egyszerűen a nemzetállam versus birodalom elve alapján működik, hiszen a nyugati, különösen a nagy államok mindig tudják érvényesíteni a saját érdekeiket, példaként említette két német lehetséges racionális vitáját. Meg tudják vitatni, hogy mi a jobb: szabad, egyenlő nemzetek közössége, vagy Európai Egyesült Államok, abból kiindulva, hogy mi a német érdek. Két magyar nem tud ilyesmiről vitatkozni, hiszen az Európai Egyesült Államok mellett nincsenek magyar érvek. Egy birodalomnak mindig van centruma és perifériája, mi pedig nem akarunk a perifériára kerülni.
A Brexit is azt mutatja, hogy az emberek többsége nem azért támogatta a kilépést, mert buta, hanem mert érzi, hogy van oka félteni a szuverenitását. A magyar kormány megértette, hogy mit vár tőle a nemzet. Éppen ezért tette egyértelművé azt az álláspontot, hogy aki illegálisan jön ide, addig nem léphet be Magyarországra, illetve az EU-ba, amíg a helyzete nem tisztázódik, ebben elengedhetetlenek a tranzitzónák is. Az integrációs befogadó állomások – Bicske, Debrecen – nem szolgálták ezt a célt, Magyarországnak nem érdeke ilyen táborokat fenntartani. Nem az ideérkezők integrációjára, hanem az állampolgáraink védelmére és a helyben segítésre kell koncentrálnunk, ismételte meg befejezésül Orbán Balázs államtitkár.
*
Az előadás idején fogalmunk sem volt a Notre Dame aznap esti, azaz nagyhét hétfői égéséről. Még kevésbé a húsvét vasárnapi, több száz halálos áldozatot követelő, keresztények elleni srí lankai terrortámadásokról. Milyen hatással vannak, lesznek az ilyen események az európaiak, különösen a nyugat-és észak-európaiak – jelenleg a bevándorlók átlagánál jóval lazább – „csoporttudatára”, közöttük az európai keresztényekére? Európának (is) segítenie kell a világ más részein élőket, ez nem vitás. „Csak” az a kérdés, hogy segítségnek együtt kell-e járnia az önfeladás – az előadó kifejezését idézve – „hagymázas ideológiájával”.
Szentpétery Péter
Fókuszban a migráció
Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) meghívására „Migráció és Európa jövője” címmel tartott előadást Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ökumenikus tanács székházában, április 15-én.
A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottsága szervezésében megrendezésre kerülő nyílt bizottsági ülést Fischl Vilmos MEÖT főtitkár és Szentpétery Péter, a bizottság elnöke nyitotta meg.
