Kezdőlap

Adatvédelmi Tájékoztató

Tisztelt Tagegyházaink, Támogatóink, Hitéleti partnereink, Híveink!

Az adatvédelmi jogszabályok legújabb változásával, az átláthatóság, a magán- és hitélet védelme kötelező érvényű a Magyarországi Egyházak Ökumenikus  Tanácsának Szövetsége („MEÖT”, címe: H-1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) számára.

Az európai és magyar adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelést, az Ön személyes adatainak biztonságára vonatkozó felelősségünket kötelező érvényűnek tartjuk.

Elkötelezetten védjük és kezeljük a személyes adatait és átláthatóvá tesszük, hogy milyen információkat gyűjtünk Önről, és mire használjuk azokat.

Kérjük, hogy válaszlevélként a jelen levelünket elegendő visszaküldenie a „válasz” és „küldés” opcióra kattintva, mellyel egyben hozzájárulását adja ahhoz, hogy adatait a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szövetsége (MEÖT) továbbra is kezelhesse az Adatvédelmi Tájékoztatónak megfelelően.

Adatvédelmi szabályzatunkról, olvassa el a honlapunkon található  Adatvédelmi Tájékoztatót/Irányelveket.

Őszinte tisztelettel,

Dr. Fischl Vilmos
főtitkár

Adatvédelem pdf letöltése

Adatvédelmi tájékoztató letöltése

Mi a helyzet a tolerancia és ökumené terén?

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Theologiai Szemle-szerkesztőbizottsága tudományos ülést tartott a tordai országgyűlés 450. évfordulója kapcsán. A konferencia fókuszában a felekezetek közötti párbeszéd és az abból következő ökumenikus nyitottság állt.

A tordai országgyűlés mind Magyarország, mind az ökumenikus mozgalom kialakulásában meghatározó töltött be – fogalmazódott meg az ökumenikus mozgalom kimagasló eseményeit bemutató tanácskozáson. A jelenlévőket Kádár Zsolt, a Theológiai Szemle szerkesztőbizottsági elnöke köszöntötte, aki beszédében kiemelte: „Valóban közelednünk kell nem csak Istenhez, hanem egymáshoz is, hogy Isten az Ő áldásával közeledhessen és közeledjen hozzánk”.

A tordai országgyűlés

A tordai egyezmény háttere címmel Gudor Botond tartott előadást. Az egyháztörténész, református esperes elmondta, hogy az 1568 januárjában ülésező tordai országgyűlés vallási toleranciát megfogalmazó határozata egyedülálló Európában. Gudor Botond a tolerancia fogalmának korszakonkénti és felekezetenkénti nézőpontján keresztül bemutatta, hogy egyes történeti időkben miként értelmezték eleink a tolerancia fogalmát. Az egyháztörténész kitért a tordai országgyűlést megelőző időszak történelmi viharaira is, vázolva azt a folyamatot, mely – többek között a felekezeti különbözőségek miatt kialakult társadalmi feszültségek által – a tolerancia megfogalmazásához és politikai érvényesítéséhez vezetett. Az előadó a tordai döntés hátteréről kiemelte, hogy „mindez a haza érdekében tett megegyezés volt. A sokszínű társadalmi viták a külső és belső vallási szabadság garanciája érdekében születtek.” A tordai országgyűlési határozat hatásáról Gudor Botond elmondta, hogy az később a két erdélyi alkotmányba is bekerült.

„A protestantizmus megerősödése éppen ehhez a döntéshez és törvényhez kapcsolódik” – fogalmazott Mészáros Kálmán. A Baptista Teológiai Akadémia docense a tordai országgyűlés hatásáról tartott előadásában nemcsak a 16. századi Magyarországról beszélt, hanem a rendelkezést összehasonlította az 1555-ben kötött augsburgi vallásbékével is. Így megláthattuk, hogy a tordai rendelkezés jelentősen több jogot és szabadságot adott, többek között a településekre bízta a felekezeti hovatartozás eldöntését. A baptista egyháztörténész Dávid Ferenc meghatározó szellemiségére és egyháztörténetileg egészében még feldolgozásra váró életútjáról is beszélt. A kezdetben katolikus pap a lutheri reformációhoz csatlakozott, evangélikus püspök lett, majd később a kálvini tanokat kezdte követni, így református püspök lett. Dávid Ferenc a gyermekkeresztséget bírálta, kötetet is jelentetett meg ebben a tárgyban. János Zsigmond erdélyi fejedelem udvari prédikátoraként az unitárius nézeteket vallotta, megalapította az Erdélyi Unitárius Egyházat, melynek első püspöke lett.

Ökumené Magyarországon

Az intézményes ökumené magyarországi történetéről D. Szebik Imre tartott beszámolót. A nyugalmazott evangélikus püspök, a MEÖT volt elnöke öt pontba szedte előadását. „A Kálvin téri református templomban 1943. június 26-án ünnepi istentisztelet keretében alakult meg az ökumenikus tanács egyetemes egyháztanács magyarországi bizottsága. A református egyházat Ravasz László püspök, az evangélikus egyházat Radvánszky Albert egyetemes felügyelő képviselte. Titkárrá Wolf Lajost (később Ordass Lajos) és Pap Lászlót választották” – mondta D. Szebik Imre. Az 1949-1956 közötti időszakról a nyugalmazott püspök kifejtette, hogy „az 1948-ban történt hatalomátvétel a kommunista diktatúra kezdetét jelentette, amely az egyházak, társadalmi szervezetek és nem állami intézmények helyzetét alapvetően megváltoztatta.” Az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) felügyelete alá vette az egyházakat, a felekezetek tagjai csak az ÁEH engedélyével utazhattak külföldre. Az 1957-1967 közötti időszakról a MEÖT korábbi elnöke elmondta, hogy a hazai ökumené ebben az időben bővült, újraindult a Theologiai Szemle, tartottak egyetemes imaheteket, valamint számos, felekezeteket összefogó segély- és kölcsönakció valósult meg. Az 1968-1988 közötti időszakról a nyugalmazott püspök a diákmegmozdulások politikára gyakorolt hatását említve kiemelte, hogy az az egyházra is kihatott: „a fellazult politikai környezetben nagyobb mozgástér nyílott az egyházak szolgálatára”. Magyarországon új protestáns bibliafordítás jelent meg, valamint új énekeskönyvet is kiadtak, de számos, társadalmi kérdéssel foglalkozó etikai és teológiai konferencia is megvalósult. A rendszerváltás évéről és az azt követő időszakról a nyugalmazott evangélikus püspök többek között az ÁEH megszűnését, az ökumenikus tanács bővülését, az egyházak kártalanítását emelte ki.

„A reformáció az ökumenicitást és a katolicitást szolgálja” – fogalmazott Bóna Zoltán. A református lelkipásztor elmondta, hogy mindez azért lehetséges, mert a reformáció „az egyetemes felé próbál visszatérni”. A Theológiai Szemle főszerkesztője hangsúlyozta, hogy az ökumenikus törekvések szociális kérdések mögé álló civil mozgalomként indultak. Ebből kifolyólag a mai ökumenikus és felekezeti törekvéseket figyelembe véve Bóna Zoltán problémásnak nevezte, hogy míg segélyszervezetek, oktatási intézmények, különböző civil szervezetek egy-egy felekezetet képviselnek, addig a diákok, szülők, tanári karok, szociálisan rászorulók ökumenikus közösséget alkotnak. A református lelkipásztor nagyobb összefogásra, az intézményekben megjelenő, ökumenére nyitottabb szemléletre buzdította a jelenlévőket.

Az egységtörekvés útján

1948-ban Amszterdamban tartotta első nagygyűlését az Egyházak Világtanácsa (EVT). Az Ökumenikus Világtanácsként is nevezett szervezetet a II. világháborút meghatározó tolerancia hiánya hívta életre. Az EVT titkárságának genfi irodája először nem az intézményesítést tűzte ki célul, hanem ökumenikus intézetet hozott létre, hogy az ökumené gondolatában párbeszédet kezdeményezhessen – mondta el Az egységkeresés globális megjelenése című előadásában Gonda László. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense az EVT kezdeti önmeghatározásáról kifejtette, hogy az „túllép a különböző vallási közösségek toleráns egymás mellett élésének igényén, és megfogalmazza azt, hogy célja nem csupán a megbékélt különbözőségek egysége, hanem a látható egységnek a megvalósítása.” Gonda László kitért az EVT 2011-es gyűlésére is, ahol a tagegyházak Tanúságot tenni Krisztusról egy sokszínű világban címmel fogalmaztak meg egy meghatározó dokumentumot.

Khaled A. László a megosztottság és tolerancia kérdésében Jézus főpapi imádságára hívta fel a figyelmet. Ott a Messiás a tanítványi különbözőségek helyett az egységről beszélt. A metodista szuperintendens a kereszténység megosztottsága és a toleranciatörekvések kapcsán az egyháztörténet különböző időszakait felelevenítve mutatta be, hogy mikor miként voltak toleránsak vagy kimondottan elfordulók elődeink a más nézeteket vallókkal szemben. „Az egységtörekvés és a tolerancia nagyon erősen kapcsolódik a konfliktuskezeléshez” – fogalmazott a szuperintendens, aki rámutatott, hogy a 16. századi toleranciakísérletek a súlyos vallásháborúk eredményeként születtek. Khaled A. László előadásában kitért a metodista egységtörekvés állomásaira is. Megemlítette az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség munkásságát is, amely 1846-ban Londonban alakult meg. Khaled A. László az amszterdami nagygyűlés eseményei közül kiemelte Karl Barth A világ zűrzavara és Isten üdvterve című meghatározó előadását, melyben a teológus többek között a felelős egyházról, a laikusok és a nők szolgálatáról beszélt.

„Az egyház intézmény volta már az evangéliumban csírájában megjelenik, amikor Jézus a tizenkét apostolt kiválasztja mint egy új közösség alapjait, és erre épül az első századok hierarchikus rendszere, a püspök-pap-diakónus rendje” – fogalmazott A globális és nemzeti ökumenikus szervezetek katolikus szemmel címmel Kránitz Mihály. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja az egységkeresést hangsúlyozva elmondta, hogy növendékeiknek ökumenikus órát is tartanak, így törekednek arra, hogy minél  alaposabban bemutassák a felekezeteket a következő papgeneráció számára. Kránitz Mihály a szervezeti egységek változásaira is kitért, hangsúlyozva, hogy a 20. század valamennyi felekezetében az intézményi oldal erősödése mutatható ki, „ami egyúttal a párbeszéd lehetőségét is biztosítja az egység érdekében”. Kránitz Mihály örömmel számolt be az ökumenikus törekvésekben meghatározó változást hozó II. vatikáni zsinatról, valamint kitért a római katolikus egyház ökumenikus direktóriumára is.

Nacsinák Gergely az ortodox egyházak sajátos helyzetét vázolta. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának papja elmondta, hogy a görög nyelvű teológiai képzésben az ökumené kérdésével jelenleg csak a teológiai képzés legfelsőbb szintjén foglalkoznak. „Ennek az oka, hogy az az akadémiai teológia, amely a párbeszédet tudja képviselni, az 1940-50-es évektől van jelen” – fogalmazott Nacsinák Gergely. „Az ortodox egyházak feladata az ökumené felé először az, hogy a megbékélt különbözőségek egységének az elfogadása egy szélesebb teológiai szinten is megtörténjen” – mondta az ortodox pap.

A Tolerancia és ökumené című konferencia előadásai a Theologiai Szemle 2018/3-as számában lesznek olvashatók.

Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Forrás: http://www.evangelikus.hu/tolerancia-okumene-meot

Áttérés és szerződés
Látogatás a Magyarországi Muszlimok Egyházánál

A Vallásközi Dialógus Bizottság tagjai immár rendszeresen ellátogatnak a Magyarországi Muszlimok Egyházához. Így történt ez április 27-én is, amikor jelen voltak a pénteki imán, majd Sulok Zoltán elnök adott tájékoztatást. A pénteki beszéd témája az iszlám munkaerkölcse volt: az igazi muszlimnak tisztességes munkával kell gondoskodnia magáról és családjáról, hozzájárulnia a közösség jólétéhez, és ezzel is Allah dicsőségét szolgálnia.
Az ima után, előzetes megbeszélés alapján az áttérésről volt szó. A vendéglátó elmondta, hogy itt meg kell különböztetni a teológiai és a gyakorlati szempontot, amire a muszlim országokban ritkán kerül sor. Teológiai szempontból a hitehagyás a legfőbb bűnök közé tartozik. Allah prófétákat küldött, mindegyiket korlátozott időre, vagyis küldetésük a következőig tartott. Mohamed az utolsó, általa jött a végérvényes kinyilatkoztatás, ami azt jelenti, hogy a korábbiak hatályukat vesztették. Jézus után Mózest sem volt már kötelező követni. Itt a Koránból 5,3-ra hivatkozott: „Bizony leküldtük az Írást, és bizony megőrizzük azt.” Nincs már meg az az evangélium, amelyet Jézus hirdetett, a Korán viszont megmaradt. Nem kötelező követni („Nincs kényszer a vallásban…” 2,256), de Allah csak az iszlámot fogadja el. Minden mást hívőnek illetve hitetlennek kárhozat lesz a része, ezért a muszlimok nem térnek ki. Ábrahám, Mózes, Jézus stb. benne van a Koránban, amely elismeri küldetésüket, miattuk tehát nem kell Mohamedet megtagadni.
A hadísz szerint nem megengedett muszlimok vérének kiontása, csak házasságtörés, gyilkosság és hitehagyás esetén, ha az utóbbi a közösségtől elválik. Nem kötelező halálra ítélni (amit csak bíróság tehet), de ennek megvan a lehetősége. Ehhez valódi iszlám államra van szükség, amely megvizsgálja az illetőt az iszlám törvénykezés alapján. A hitehagyó tulajdonképpen hazaárulást követ el, a büntetés, de már a fenyegetettség az államot, a közösséget védi.
Arra a kérdése, hogy a muszlim bevándorlásnak Európa vagy más földrész kifejezetten célterülete-e, az elnök azt válaszolta: az iszlám semmit sem tart annak, amit a muszlimok kérnek, az az igazságosság és méltányosság. „Csupán” teológiailag azonban elmondható, hogy a muszlimok jogai muszlim vezetés alatt érvényesülnek teljes mértékben. A világ azonban nemcsak dar-al-iszlamra, iszlám területre és dar-al-harbra, a háború területére oszlik, ahol a muszlimoknak jogfosztottság vagy halál a részük. Van egy harmadik is, a dar-al-szulh, a szerződés területe, ez a muszlimok számára mindaddig megfelel, ameddig jogaikat gyakorolhatják. Magyarországon ez biztosítva van, és ezen ők sem kívánnak változtatni.
Szóba került a belgiumi helyhatósági választásokon induló iszlám párt alelnökével készített, vihart kavart interjú, amikor is a párt alelnöke nem volt hajlandó ránézni a műsorvezetőnőre. Ezt Sulok Zoltán is túlzásnak tartotta, azt viszont természetesnek, hogy a muszlimok is élni kívánnak a demokrácia lehetőségeivel.
Arra a kérdésre, hogy a keresztények másodrendű polgárok-e az iszlám többséggel szemben, elmondta, hogy ez nem igaz. Egy iszlám államban a (zsidók és) keresztények számára kötelező fejadót, a dzsizját minden munkaképes, dolgozó embernek fizetnie kell, a szegényeknek szánt adót, a zakátot (ami vallási kötelezettség, s így nem muszlimtól nem kérhető) viszont minden vagyon után kell fizetni, így azt nem csak munkaképes és dolgozó muszlimok fizetik.
Azokat a menekülteket, akik nem éltek működő államban, (például a szomáliaiakat) a vallás által lehet motiválni, rendszeres munkára szoktatni, például az (ünnepi) imára való készülődéssel nekik ez sikerült. A menekültek többsége hazamenne, ha belátható időn belül rendeződne a helyzet az adott országban, erre sajnos aligha van esély. A menekültek fele a világon hat országban él: Libanon, Jordánia, Törökország, Irán, Pakisztán, Dél-Afrika. Európában persze sokkal jobb bánásmódban és ellátásban részesülnek. Arra a kérdésre, hogy miért nem a gazdag iszlám országokba mennek, a vendéglátó elmondta, hogy Szaúd-Arábiában is egymillió szír van. A probléma, hogy a gazdag iszlám országok alapvetően törzsi társadalmak, és a törzsi rendszerbe egy kívülálló nem tud beilleszkedni. Szaúd-Arábiában is van szegénység, a menekültek ellátása problematikus, nincs a nyugatihoz hasonló infrastruktúra. Katarban és Kuvaitban is már a lakosság több mint fele külföldi, Katarban ez azt jelenti, hogy míg a lakosságnak csak tíz százaléka katari, harminc százaléka pl. indiai. A bevándorlók esetében a tulajdonszerzésnek lehetnek problémái, és nyugdíj sincsen a vendégmunkások számára.
Végül az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a stabil muszlim közösségek képesek hatékonyan fellépni a szélsőségesek ellen. A különböző iszlám irányzatok, mozgalmak, egyesületek esetében szerinte nem az számít, hogy milyen hittételeket vallanak, melyik vallásjogi iskolához tartoznak, hanem, hogy milyen módszereket tartanak kívánatosnak vagy elfogadhatónak közösségükben és azon kívül.

*

Köszönjük Sulok Zoltán elnök úrnak a kereszténység és az iszlám közötti különbségek, ellentétek tisztázásához eddig nyújtott segítségét, és a jövőben is szeretnénk rá számítani. Az alapvető ellentét a végérvényes kinyilatkoztatásra vonatkozik. Számunkra a beszélgetés nyomán természetesen az a legfontosabb kérdés, hogy melyek a keresztények hitehagyásának okai és következményei a jelenben és következményei az örökkévalóságban.

Szentpétery Péter  

A migráció vallási aspektusai
Horváth-Sántha Hanga előadása

A Vallásközi Dialógus Bizottság idei, április 16-i nyílt ülésének vendége Horváth-Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt. Zilahon született, 1989-2015 között Svédországban élt, Stockholmban és Fribourgban, Svájcban végezte jogi tanulmányait, 2005-2009 között. Utána 2015-ig a svéd igazságügy-minisztériumban és országos rendőr-főkapitányságon foglalkozott a bevándorlók problémáival. 2015 óta él Magyarországon és dolgozik az intézetben. Fő szakterülete az iszlám radikalizmus, elsősorban Európában.
    Az előadás tartalmának rövid felvázolásában említette, hogy szinte minden témához fűződik egy-egy komolyabb terepkutatás: az elmúlt két évben végeztek Speidl Bianka kolléganőjével több kutatást, többek között Bécsben vizsgálták a másodgenerációs bevándorlók identitását, Németországban a keresztény menedékkérők helyzetét. Emellett végigjárták a balkáni útvonalat is, az „embercsempész-főváros” Izmirtől (Szmirna, Törökország) Idomenén, Görögországon és Belgrádon át.

A migráció vallási aspektusaival kapcsolatban a hangsúly napjaink egyik égető kérdésén volt: a muzulmán többségű országokból történő bevándorlás, illetve annak az európai társadalmakra gyakorolt hatása. A reguláris (és az irreguláris, illegális) migráció nem mostanában kezdődött, hanem a hatvanas-hetvenes években. Törökországból és Észak-Afrikából hívtak vendégmunkásokat a gazdasági fellendülést tapasztaló nyugat-európai országok, azzal a mögöttes szándékkal, hogy a munka elvégzése után hazatérnek. Az 1973-as olajválság után viszont sok vendégmunkás vált munkanélkülivé, de még így is jobb volt maradniuk Európában, később pedig az adott kormányok a családegyesítésüket is engedélyezték. Jellemzően a nagyvárosok peremén telepedtek le családjukkal együtt. Így keletkezett az a bizonyos első muzulmán generáció (ha nem vesszük számításba a 9. századot), akiknek ma nő fel a második és harmadik generációja. A második-harmadik generáció esetében jelentkeznek igazán a problémák, többek között az „identitás-vákuum” miatt. Ha beszélik is az adott ország nyelvét (az anyanyelvüket már talán nem), a kulturális-vallás szokások esetleg még jelen vannak hétköznapjaikban, és nincsenek igazán otthon, az identitásuk összes komponense nem tud egy koherens én-képpé alakulni,.  A nyugat-európai integrációs politika pedig nem (volt) képes arra, hogy egyértelműen ösztönzően hasson a konstruktív identitás és beilleszkedés irányba.
    Az amerikai székhelyű kutatóintézet, a Pew Research adatai szerint jelenleg 24-25 millió, 4,9 százalék a muszlimok száma, aránya az Európai Unióban. Három lehetséges forgatókönyvet vázolnak fel 2050-re: ha megállna a bevándorlás, 7,4; ha a jelenlegi szinten maradna, akkor 11; ha fokozódna, elsősorban a családegyesítések miatt, akkor pedig 14 százalékra növekedne. A kutatóintézet szerint két érdekes tény állapítható meg az európai muszlimokról: átlagéletkoruk sokkal kisebb (32 év), mint az őslakos európaiaké (42), illetve a demográfiai jellegzetességekre való tekintettel ez a népcsoport nő a leggyorsabban.
    Az identitás témájához fűződően mesélt a kutató egy Bécsben végzett kutatásról, melynek során 2016-ban az osztrák főváros egy X. kerületi iskolájában készítettek mélyinterjúkat 30 diákkal. Az iskolára többek között azért esett a választás, mert ide járt két fiatal bosnyák származású lány, akik az Iszlám Államhoz csatlakoztak. A tanulók 98 százaléka bevándorló, 90 százalék muszlim, főleg török és csecsen. Arra a kérdésre, hogy minek tartják magukat, döntően a vallási identitást adták meg, amely „hihetetlen öntudattal és büszkeséggel ruházta fel őket”.
    Az elmúlt évben az EU-ban 707 ezer menedékkérelmet adtak be, ez 43 százalékkal kevesebb mint 2016-ban, viszont emellett további 500 ezer menedékkérelem vár még elbírálásra, a jelentősen meghosszabbodott ügyintézés miatt (egyes német és svéd városokban 12-15 hónapig is elhúzódhatnak az elbírálások).  A legtöbben Szíriából, Afganisztánból, Nigériából, Pakisztánból és Irakból jönnek, és bár vallási hovatartozásukról nincs pontos adat – hiszen ezt önkéntes alapon lehet megadni a menedékkérelem benyújtásakor, de nem kötelező – feltehetően 90-95 százalékuk szunnita. Ha a pozitív elbírálás után azonnal nem kezdődik meg az alapos, hatékony integráció, akkor a tapasztalat azt mutatja, hogy jelentős nehézségekkel kell megküzdenie az adott befogadó társadalomnak.
    Az előadó a 2016-ban Berlinben, Bonnban és Wiesbadenben a keresztény menedékkérők között végzett kutatásából két példát emelt ki: több afgánnak, akik útközben tértek át, és mély személyes hitről tettek bizonyságot, súlyos hátrányokat, bántalmazásokat és fenyegetéseket kellett elszenvedniük társaiktól. A befogadó létesítményekhez felvett, arab nyelvtudásukért alkalmazott biztonsági őrök sem védték meg őket, hanem sok esetben szemet hunytak az említettek felett, illetve ők maguk is követtek el hasonlókat a keresztényekkel szemben. A német egyházak még nem beszélnek kellőképpen nyíltan erről a helyzetről, illetve a menedékkérők vallási alapú elkülönítésének szükségességéről, hiszen ez – az ő értelmezésükben – azt sugallhatná a külvilág felé, hogy Németországban  „nem érvényesül a vallásszabadság”. Egy afgán menedékkérő a Google-fordító segítségével közölte, hogy „az iszlám erőszakos, a keresztény vallás nem erőszak”. A keresztény menedékkérők az üres templomok láttán azt kérdezték: „Hol van a gyülekezet?”

 
Az európai tapasztalatok után a vendég rátért napjaink egyik legfájóbb kérdésére: a közel-keleti keresztény közösségek helyzetére. A közel-keleti keresztény menekültek többsége a térségben marad, és minél előbb szeretne hazatérni. 2011-ben Irakban 700 ezer, Szíriában 1 millió 250 ezer keresztény élt, 2016-ban ez a szám 275 ezer, illetve és 500 ezerre csökkent, ma már valószínűleg még kevesebb. Az adott térségben a diktátorok többé-kevésbé megvédték a keresztényeket; pragmatikus (illetve a keresztény kisebbségek szemszögéből nézve kényszerű, de valamelyest biztonságot és kollektív jogokat garantáló) szerződést kötöttek velük, ami bizonyos jogokat tudott nekik biztosítani. Az amerikai megszállással „kezdődött a pokol”; a Szaddam bukása után keletkezett hatalmi vákuumban elszabadultak a radikális iszlamista indulatok, a nyugati megszállásért pedig ezek az erők a keresztény közösségeket okolták, ők lettek a bűnbakok. Az Iszlám Állam, bár szárazföldi területen jelentősen visszaszorította őket a nemzetközi koalíció, továbbra is hatásosan terjeszti propagandáját, többek között online magazinjain és videofilmjein keresztül. A „Dabiq” címet viselő online propaganda-magazin egyik száma kifejezetten a keresztényellenességet, illetve annak mögöttes okait fejti ki: „Break the Cross”, törd össze a keresztet. A korábbiakkal ellentétben az Iszlám Állam már nem arra próbálja ösztönözni híveit, hogy a közel-keleti hadszíntéren csatlakozzanak hozzájuk, hanem hogy inkább Európában maradva kövessenek el merényleteket. A civilek elleni merényleteknek megvan a maguk világosan levezetett, részben vallásjoggal érvelő, kegyetlen logikája, miszerint akár gyerekek is legitim célpontok lehetnek. Ezt példázza a tavalyi merénylet Manchesterben, amikor a merénylő egy gyerekekkel és fiatalokkal teli popkoncerten robbantott. Bin Laden ezt az arányosság elvének nevezte: ha a Közel-Keleten a nyugati beavatkozás civil (és gyerek…) életeket követel, akkor ugyanezt legitim elkövetni a nyugati társadalmakban is. Ezt az érvelést vitte tovább és tette magáévá az Iszlám Állam is.
    Kérdésekkel kapcsolatban az előadó említette, hogy már 2005-ben a londoni metrórobbantást elkövető, ott született, egyetemet végzett pakisztáni származású merénylő is érdekes példája a dzsihádista erők identitás-teremtő erejére, aki arra hivatkozott a merénylet előtt, hogy a nyugatiak is „ezt csinálják az ő testvéreivel”. Ez azért érdekes, mert az iraki beavatkozásra célzott, pedig ő maga pakisztáni létére nem járt Irakban és nem beszélt arabul.
A németországi török integrációval kapcsolatos kérdésre a kutató említette, hogy a jelenlegi kutatások szerint a törökök közül az alaviták jellemzően jobban beilleszkedtek munka, nyelv és tanulmányok szempontjából, mint a szunniták. A török származású német állampolgárok – identitásukra való tekintettel – még a harmadik generációsok körében is töröknek tartják magukat, nemrég készült felmérések szerint 60-65 százalékuk Erdogan híve. A németországi török mecsetekbe az imámok Törökországból érkeznek, ami bizony szintén jelentős gondokat okozhat az integráció szempontjából, vagyis hogyan tudjon tanácsot adni egy újonnan érkezett imám annak, akinek a családja már hosszú évtizedek óta ott tartózkodik, és aki többek között arra a kérdésre szeretne választ kapni, hogy miként lehet vallásos muszlimként élni egy szekuláris, liberális európai társadalomban.
    Az integráció kétoldalú folyamat. Az asszimilációt Európában várják el a legkevésbé. Viszont, ha a befogadó társadalom nem nyújt kapaszkodót, ha nem várunk el semmit, akkor – jogosan – azt mondják rólunk, hogy mi sem tiszteljük saját magunkat. A szegregáció a szélsőségeseknek kedvez. Egy szomáliai mondta el, hogy odahaza tevéket tartottak, és a száraz évszakban nagyon keményen kellett dolgozniuk értük, a megélhetésért, az esős évszakban azonban minden adott volt. Európában úgy élhet, mintha itt állandóan esős évszak lenne. Magyarországon persze nem olyan bőkezű a szociális támogatások rendszere mint Nyugat- és Észak-Európában. Egy tizenhét éves török fiú a bécsi kutatás során pedig ezt kérdezte: „Miért tiszteljünk benneteket? Nem jártok templomba, nem ismeritek a Bibliát. Jézus békés, és azt mondja, hogy szeresd az ellenségeidet. Nem véd meg.”
    Egy kérdésre válaszolva a kutató elmondta, hogy a csendes többség az európai muszlimok kétharmadát teszi ki, a maradék egyharmad a tapasztalatok szerint érdekelt a polarizált társadalom kialakításában, ahol a muszlim enklávéban önkéntes elkülönülésben élhetnek. Közülük kerülnek ki a szélsőségesek is általában, akik másokat toboroznak merényletek elkövetésére. Szintén az egyharmad az a kategória, akik általában az össz-muszlim közösség jogos képviselőinek kiáltják ki, és próbálják magukat mint egyedüli legitim tárgyalópartnert feltüntetni az adott kormány részére.  A csendes kétharmad pedig gyakran válik a szélsőségesebbek lekötelezettjeivé, hiszen ez utóbbi sport-, szabadidős és civil szervezeti támogatásban részesíti az előzőt. Erről olvasható egy aktuális tanulmány a Migrációkutató Intézet honlapján, amelyet az intézet marokkói származású munkatársa, Abdessamad Belhaj készített.

*

A sok érdekes – pontosabban jövőnket, a következő nemzedékek életét döntően meghatározó – információ, amint a résztvevők is kifejezték, mindenekelőtt a keresztény menekültek kérdésére irányította figyelmünket: „Hol van a gyülekezet?” Az európai keresztények miért nem büszkék (persze helyesen értve, 1 Kor 1,30-31) kereszténységükre? Miért nem büszkék például arra, hogy az apostolok, ill. az Újszövetség szerzői olyan meggyőződéssel írtak, mint senki más, aki valaha íróeszközt vett a kezébe? Mégpedig azért, mert jó, a legjobb, minden emberi képzeletet felülmúló okuk volt rá.

Szentpétery Péter

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Theologiai Szemle szerkesztőbizottsága látogatást tett a Magyarországi Metodista Egyház és Wesley Teológiai Szövetség által fenntartott oktatási centrumban.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Theologiai Szemle szerkesztőbizottsága öt képviselője: Dr. Kádár Zsolt szerkesztő bizottsági elnök, Dr. Bóna Zoltán a folyóirat főszerkesztője, Dr. Csepregi András, Dr. Korányi András bizottsági tagok és Dr. Fischl Vilmos a MEÖT főtitkára 2018. április 13-án látogatták meg a Magyarországi Metodista Egyház és Wesley Teológiai Szövetség oktatási intézményét. A Wesley Teológiai Szövetség jelenleg tíz wesleyánus teológiai alapozású szervezetet tömörít Magyarországon, akik között ott találjuk a Metodista Egyházat, az Üdvhadsereg Szabadegyházat, a Szabad Metodista Egyházat és a Názáreti Egyházat is. Ez utóbbi szervezet Menchester-i Egyeteme (EuNC) biztosítja a tanulmányi hátteret a felsőfokú iskolarendszerű oktatáshoz. – A Theologiai Szemle képviselői részletesen bemutatták a folyóiratot, népszerűsítve azt, kiemelve annak teológiai alapozottságát, hitelességét és ökumenicitását a népes hallgatóság előtt. A válaszokból kiderült, hogy az iskola hallgatói rendszeresen használják tanulmányaikban és munkáiknál ezt a szakirodalmi forrást. A látogatók felhívták még a jelenlevő tanárok és hallgatók figyelmét, hogy a lap az igényes teológiai írásokat, munkákat szívesen közli, hiszen wesleyánus cikkek nagyon korlátozott számban jelentek meg ez ideig. A Theologiai Szemle munkatársai és képviselői és a Wesley Teológiai Szövetség képviselői illetve a Teológiai Oktatás tanárai és diákjai ismeretekben gazdagodva örömmel vettek részt a találkozón.