Kezdőlap
1700 éves hitvallás – 100 éves folyóirat
A niceai ökumenikus hitvallás és a Theologiai Szemle szaklap kerek évfordulója
„A reformáció nem lezárt fejezet, hanem folytatásra vár”
Budapesten, a Reformáció parkban tartották meg a MEÖT központi ünnepségét
Reformációi megemlékezéssel zárult az Október a reformáció hónapja rendezvénysorozat október 31-én, pénteken. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) központi ünnepségére ebben az évben is Budapesten, a Reformáció parkban (a fasori evangélikus templom mellett, a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán) került sor. Az ünnepen arra emlékezünk, hogy Luther Márton – a hagyomány szerint – 1517-ben ezen a napon szögezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom falára.
Bővebben: „A reformáció nem lezárt fejezet, hanem folytatásra vár”
Napról napra gondviselés: a reformáció üzenete ma is élő valóság
A reformáció öröksége nem csupán történelmi emlék, hanem élő hitvallás az isteni gondviselésről, a megújulásról és a keresztyén egység reményéről. Ez volt a központi üzenete az idei Reformációi Gálaestnek, amely minden évben arra emlékeztet, hogy a hit és a szolgálat közösségben válik teljessé. Az ünnepségnek idén is a patinás Uránia Nemzeti Filmszínház adott otthont, a rendezvényt pedig a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezte az Október a reformáció hónapja programsorozat kiemelt eseményeként.
Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A 68. zsoltár szavait idézve – „Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.” (Zsolt 68,20) – arról beszélt, hogy a reformáció üzenete ma is a mindennapokban megélt gondviselés megtapasztalására hív.
A püspök hangsúlyozta, hogy Isten gondviselése mindenható, félelmeket eloszlató, minden egyes nap megtapasztalható és szabadító szeretet, amelyben a hívő ember újra és újra rábízhatja életét az Úrra. – Isten nem csupán megtartja, hanem meg is szabadítja az övéit nemcsak a mindennapi bajokból, hanem az örök halálból is. Ez az evangélium szíve: Solus Christus, egyedül Krisztusban van a mi üdvösségünk – mondta.
Steinbach József dunántúli püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke köszöntötte az ünneplő közönséget.
Bővebben: Napról napra gondviselés: a reformáció üzenete ma is élő valóság (2)
Legyünk együtt tanúi üdvözítő szeretetének!
Október 19-én tartotta reformációs gálaestjét a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az Uránia Filmszínházban.
A MEÖT történelmi felekezetei képviseltették magukat az ünnepi műsorban, melyet Steinbach József elnök nyitott meg a 68. zsoltár gondolataival: „Isten napról napra gondot visel!”
Október a Reformáció Hónapja 2025.
Tisztelt Lelkipásztor, Intézményvezető/Szervezetvezető Testvérem!
Kedves Gyülekezet! Kedves Közösség!
Ezúton is örömmel megerősítem, hogy „Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.” (Zsolt 68,20). Hittel tekintünk az Október a reformáció hónapja 2025 programsorozat megrendezése elé, ezzel is csatlakozva az Ökumenikus Tanács által meghirdetett Gondviselés évéhez.
Ami a közvetlen törekvésünket illeti, az – egyebek mellett – központi rendezvényeinkben nyer kifejezést. (Központi rendezvényeink felől a túloldalon tájékozódhatnak.) Bizalommal várjuk a gyülekezetek és minden érdeklődő részvételét e programokon. A mellékelt jelentkezési lapon (e-mailben vagy postán) szíveskedjenek jelezni a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban október 19-én megrendezendő gálán való részvételi szándékukat október 3-ig. A jelentkezést követően az 500 Ft/fő adomány befizetéséhez csekket küldünk, az adomány beérkezése után pedig postázzuk a jegyeket. A jegyeket az igénylések beérkezésének sorrendjében tudjuk küldeni. A Reformációi Gálaest előadója: Dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora. Előadásának címe „Reformáció katolikus szemmel”.
Teremtés Hete 2025
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházai gyülekezeteinek, intézményeinek és szervezeteinek, valamint az Ökumenikus Tanáccsal együttműködő közösségeknek.
Az élet középpontja csak Isten lehet
Ökumenikus hálaadó istentisztelet Szent István napjának előestéjén
Az államalapítás ünnepének előestéjén idén is ökumenikus hálaadó istentiszteletet tartottak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében a Budavári Evangélikus Egyházközség Bécsi kapu téri templomában. Igehirdetéssel Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, a MEÖT alelnöke kiemelte: a hit minden más erény forrása, és a keresztény élet egységes rendezőelve az, hogy mindent Isten dicsőségére kell tenni.








