• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

Ökumenikus pünkösdi vigíliát tartottak a MEÖT-ben


Budapest – Evangélikus, református, katolikus, pünkösdi és baptista zenekarok örömzenélésével tartottak vigíliát és taizéi istentiszteletet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szervezésében az idei évben is ökumenikus közösségben ünnepelhettük pünkösd ünnepét. A főleg egyetemistákat megszólító rendezvényen felekezetek zenekarai mutatkozhattak be egymásnak.
A rendezvényen Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkárának köszöntőjét követően Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke mondott igehirdetést. A püspök Pál apostol igéje alapján a félelem nélküli, felvállalt keresztény életre biztatta a jelenlévőket. „A kereszténység győztes ügy” – fogalmazott a püspök. „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Tim 1,7) – alapján a MEÖT elnök kiemelte, hogy az ember megpróbáltatások és kihívások mellett ajándékot is kapott, méghozzá az Istentől származó erőt, a megváltó és kegyelemből áradó szeretetet és a reális józanság lehetőségét. „Nem önmagunkért, hanem másokért élünk” – mondta Steinbach József, hozzátéve, hogy ahhoz azonban, hogy teljes életünk legyen testünkre és lelkünkre is oda kell figyelnünk. A MEÖT elnöke imádságában az üldözött keresztényekért is fohászkodott, valamint azért, hogy a jólétben élő társadalmak fedezzék fel önnön feladatukat.

A pünkösdi zenés vigílián a jelenlévők először a református felekezet zenekarát hallgathatták meg. Horváth Dániel, a Budai Református Gyülekezet lelkipásztora Nagy Henriettával és Illés Apróddal alkotott triót. A református zenekar akusztikus hangszerelésű előadással örvendeztette meg a közönséget.
Őket a pünkösdi egyház Országos Ifjúsági Missziója követte, akik dicsőítő énekekkel szolgáltak.

Az evangélikus egyházat a budapesti Mandák Mária Evangélikus Diákotthon volt és jelenlegi diákjaiból alakult zenekara, a Mandák Band képviselte. Mint mondták magukról: „Dicsőítő zenekarként igyekeznek úgy szolgálni, hogy a hangszerek segítségével – hol komolyabb, hol lazább hangvételben – átélhessék a zenélés ajándékát, és ezzel felszabadítsák a közönséget, gyülekezetet az Istennel és egymással való közösség megélésére.”
A Budapesti Baptista Ifiistentiszteletek, azaz a Budapestifi dicsőítő csapataiból összeálló fiatal baptista zenekar ebben a formában most játszott először együtt.

A katolikus közösséget a Műegyetemi Katolikus Közösség zenekara képviselte. Mint fogalmaztak: „A közösség alkalmain való zenélésük azt célozza meg, hogy a zene által egyre jobban befogadják a szívükbe és az életükbe Istent.”
Az est háziasszonya Szeli Noémi Szélrózsa koordinátor, a Gyülekezeti és Missziói Osztály munkatársa volt.
Az ökumenikus pünkösdi vigília Bence Áron evangélikus lelkész vezetésével taizéi istentisztelettel zárult.

Létrehozva: 2017.06.01. 21:52, frissítve: 2017.06.02. 09:18
Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Forrás: http://evangelikus.hu/meot-2017-punkosd

 

 

Joomla templates by a4joomla