• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg


Csak együtt, Krisztussal!

Elkezdődött az ökumenikus imahét

„Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg idén január 16. és 23. között az ökumenikus imahetet. Nyitó istentiszteletét vasárnap este a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartották a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának szervezésében.

„Isten igéjének hallgatására és közös imádságra gyülekeztünk össze. Mert hisszük és valljuk, hogy Isten meghallgatja imáinkat, és választ is ad azokra – fogalmazott köszöntőjében Kondor Péter, kiemelve az Istenre találás fontosságát. – Isten békessége töltsön be bennünket, ami elűzi a félelmet, az aggodalmat, hogy úgy járhassunk tovább, mint Isten boldog gyermekei, akiket kézen fogva vezet és tart atyjuk” – mondta a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) alelnöke. Arról is szólt, hogy „nem az a lényege az imádságnak, hogy Istent a magunk akaratára hajlítjuk, hanem az, hogy engedjük, hogy Isten áthassa, átjárja életünket”.

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek a napkeleti bölcsek látogatásának evangéliumi története (Mt 2,1–12) alapján tartott szentbeszédében azt mondta: „Jézus személye körül összetalálkoznak a föld népeinek képviselői az Ígéret Népével. És Jézus körül találkoznak egymással is. Krisztus az egész emberiség megváltója. Örömhíre minden népnek szól. Ma, amikor úgy érezzük, kultúránk mély váltságon megy keresztül, szükség van az elmélyült tudás, a keresztény ismeretek és a határozott és kifejezett hit olyan központjaira, amilyenek a középkorban a kolostorok voltak. De szükség van bátorságra és missziós lelkületre is, hogy egészen más szokásokat, felfogásokat, kultúrát képviselő emberekhez is elmenjünk, és meghirdessük számukra Krisztus szabadító örömhírét.” A bíboros az ökumenikus párbeszéddel kapcsolatban megállapította: „Tanúságtételünk a mai világban különösen is akkor lesz hiteles, ha mi, keresztények láthatóan, érzékelhetően is egységben vagyunk egymással.”

Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke Ézsaiás próféta könyvének a Messiás uralkodásáról szóló szakasza (Ézs 9,1–6) alapján tartott igehirdetésében elmondta, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon számos templom, parókia, gyülekezeti terem épült, megújult, valamint egyházi oktatási és diakóniai intézmények létesültek. A református zsinat lelkészi elnöke hangsúlyozta, hogy „a valóságos újrakezdéshez nem csak építkezni kell”, és hogy „rendben csak akkor lehetnek és lesznek a dolgok, ha Isten szól, és azt mi együtt meghalljuk”. Balog Zoltán szólt a család értékéért való kiállásról, a kereszténység felelősségről, majd a közös imádság erejére figyelmeztetett: „Van, amire Isten akkor válaszol, ha együtt kérdezzük.” Felhívta a gyülekezetet: „Ajándékozzuk meg együtt Krisztus szeretetével azokat, akiket itt, ezen a helyen a teremtő és szabadító Isten ránk bízott.”

Az ökumenikus imahét nyitónapja egyben az üldözött keresztény testvérekről való megemlékezés napja is. Az istentiszteleten a jelenlévők imádságban kérték többek között az üldözés, a kegyetlenkedés és a kizsákmányolás megszűnését, fohászkodtak a világ sokféle hagyományú és szertartású keresztény közösségeiért, az erőszakkal sújtott helyeken élő gyermekekért, a kirekesztettek, a menekültek befogadásáért, a keresztény vendégszeretetért, a vallások közötti dialógusért.

A liturgiában szolgált Steinbach József református püspök, Kondor Péter, Szemerei János és Lackner Pál evangélikus püspök, Prőhle Gergely evangélikus országos felügyelő, Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita, Papp János baptista egyházelnök, Khaled A. László metodista szuperintendens, Pataky Albert pünkösdi egyházelnök, Frank Hegedűs anglikán esperes, Szvajtoszlav Bulah ortodox pap, Magyar Péter Marius ortodox esperes, Voiszlav Gality ortodox püspöki helynök, Jancsev Tancso ortodox protoierej, Szentirmai Róbert ortodox pap és Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára.

Az istentiszteleten közreműködött a Lutheránia evangélikus énekkar Kamp Salamon vezényletével, valamint Finta Gergely orgonaművész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének vezetője.

Az ökumenikus imahét nyitó istentisztelete itt nézhető meg:
https://fb.watch/aBfJ6IlqPF/

Forrás: Evangélikus.hu – Csak együtt, Krisztussal!Szerző: Galambos Ádám
Fotó: MTI / Balogh Zoltán
Videó: Bonum TV

További beszámolók:
Református.hu – Közös fényből
Parókia.hu – A látható egységért
MagyarKurír.hu – A keresztények egysége teszi hitelessé a tanúságtételt
MTI / Origo.hu – Erdő Péter: Ma is szükség van a missziós lelkületre

 

 

Joomla templates by a4joomla