Ökumenikus lelkészi/munkatársi konferencia
Hanula Hanga, metodista teológushallgató beszámolója
Különleges áldás van azon, amikor különböző felekezetekből gyűlünk össze Isten igéjét hallgatni, hirdetni, Róla és Vele beszélgetni, Őt dicsőíteni, egymást testvéri közösségben építeni. Ezt tapasztaljuk meg minden évben a júniusi ökumenikus lelkipásztor és munkatárs konferencián, aminek évek óta a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ ad helyet. A június 19-től 23-ig tartó konferencia témája a szellemi háború volt az 1Tim 6,12 alapján: „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet...!”
Az előadásokat, áhítatokat, igetanulmányokat, igehirdetéseket ortodox, baptista, református, evangélikus, pünkösdi, görögkatolikus testvérek tartották, nagyon gazdagon körbejárva az idei témánkat. Leginkább az ima, az Ige és a keresztény közösség szerepe hangsúlyozódott ki. Ahogy hallottuk: „Az ördög mindent megtesz, hogy elrángasson az imádság helyéről és az ige helyéről!” De Luther szavaival élve: „egy igécske porba dönti a sátán minden erejét.” Így valljuk meg hittel (pajzs) az Isten szavát (kard)! Keresztényként természetesen (mondhatni - újonnan - születésünktől fogva) része az életünknek a küzdelem. Ebben (is) vezeti azt az Úr igéjével, aki figyel rá. De „ha azt mondom, hogy ez se az Isten igéje, meg az se, akkor énhozzám nem fog szólni az Úristen soha!” Ahogy az egyik igehirdető kritikusan megjegyezte, ma az egyház sokszor szinte már könyörög a világnak, hogy „Átírjuk az Evangéliumot, csak ne dobjatok ki!”. Persze a másik szélsőségbe sem szabad esni, amikor annyira elzárkózik az egyház a világtól, hogy „Nem só, hanem sóbálvány.” Így kialakul az a folyamat, hogy „nincs interakcióban a világgal → rosszul értelmezik az elkülönülést → így magukat szórakoztatják.” Jól kell tehát látnunk, értenünk, megélnünk a missziói lelkületet: „Nem azért beszélt nekik Jézusról, hogy provokálja őket, hanem mert szerette őket.”
Nagyon érdekes volt, amikor egy katona-lelkész testvérünk beszélt az ún. „bizalom köréről”. Amikor a katonák 360°-ban biztosítják egymást. Így kell a gyülekezeteinkben, közösségeinkben nekünk is a magunk helyén(!) állva, a résekre állva bajtársként együtt harcolnunk, nem ölbe tett kézzel várva (kanapéban filozofálva, témákat boncolgatva), hogy Isten küldje az embereket, hanem emberhalászként menni (!) a segítségért kiáltó emberek közé, Krisztus tanítványaivá téve őket.
Sok mindenről szó volt még a konferencián, amire (fel)figyelnünk kell, a zárókő, amit a kiküldő istentiszteleten hallottunk, az az Isteni szó volt, amit Péter apostolon keresztül üzent az üldözésben lévő egyháznak, és üzen ma is: „Szentek legyetek!” (1Pt 13-25) Bízva abban, hogy „Istennek van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre…” (2Kor 9,8)
Ez a konferencia helye a (nem is annyira) különböző felekezetek egymásra csodálkozásának, néha talán furcsállásának, de elsősorban annak a helye, ahol mindig felismerjük és megéljük: a lényeg közös. Jézus Krisztus mindannyiunknak Ura és Megváltója.
