Reformátori örökségünk

Véget ért a reformáció hónapja

A reformáció hónapjának eseményekben gazdag programját 2021. október 31-én a Városligeti Fasorban levő emlékparkban zárta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. A szabadtéri megemlékezés kezdetét a Fóti Baptista Fúvóskar játéka jelezte, majd dr. Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkárának köszöntése és rövid bevezetője nyitotta meg. Hangsúlyozta: a reformátorok nem új egyházat akartak létrehozni, hanem vallásjavító szándékkal a katolikus egyházat szerették volna megújítani.

Beszélt a reformáció kultúraformáló szerepéről, a Biblia lefordításáról, amely nyomán a nép nyelvén prédikáltak, és mindez hozzájárult az írásbeliség és az olvasni tudás terjedéséhez is. Szólt az egység gondolatáról is, amelyet az Úr Jézus nyomán a főtitkár imádságban, a jelenlevő gyülekezet énekben fejezett ki: „Isten szívén megpihenve, forrjon szívünk egybe hát…” (BGyÉ 411) A Fasori Evangélikus Gimnázium egy diákja szavalta el Túrmezei Erzsébet evangélikus költő: „A wittenbergi oltárkép előtt” című versét, majd a fóti fúvósok kíséretével hangzott fel a gyülekezet éneke, a 42. zsoltár első verse: „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik.” (BGyÉ 285)

A megemlékezés ünnepi szónoka Molnár János református főgondnok, a Református Egyház Zsinatának világi elnöke volt. Mit jelent számomra a reformáció? – tette fel a kérdést beszéde kezdetén. Visszatérni az alapokhoz, az eredetihez, Istenhez, Jézus tanítása, útmutatása szerint. „Ad fontes” – vissza a forráshoz, Isten igéjéhez. Idézte azt az Augustinustól származó gondolatot is úgy, ahogy azt a reformátorok fogalmazták meg: „Eclesia semper reformari debet” – az egyházat mindig meg kell újítani, és hozzátette: nemcsak az egyházat, hanem benne magamat is! Minden nemzedéknek, sőt minden egyes embernek magának kell észrevenni saját deformációját, az Istentől való eltávolodását, és mindenkinek magának kell reformálódnia Isten segítségével. Beszédének végén arról elmélkedett, hogy mi lehet a mi reformátori örökségünk? A tanbeli örökség mindenképpen, amelyet őriznünk kell és tovább kell adnunk utódainknak. De örökség számunkra az a lelkiség (lelkület), amelyet mi is csak felülről, Istentől kaphatunk meg. A legnagyobb reformátori örökségünk annak felismerése, ha az Úr nekünk is mondja „Én vagyok a te örökséged” (4Móz 18, 20b)

Az ünnepi megemlékezés végeztével a jelenlevő anglikán, baptista, evangélikus és református lelkészek mondtak áldást, majd egy-egy szál rózsát helyeztek el a reformációs emlékoszlopok tövébe, miközben a Fóti Baptista Fúvóskar (vez. Geri Zsolt) játszotta az „Isten élő Lelke, jöjj,” (BGyÉ 168) kezdetű éneket. A fúvós együttest elkísérte dr. Steiner József fóti ügyintéző lelkipásztor is, aki szintén áldást mondott a megjelent lelkészek között.

Marosi Nagy Lajos
MEÖT bizottsági tag
írása a Békehírnök c. folyóiratban