• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg


Imádsággal, énekkel és önvizsgálattal

Az ötszázöt éves reformáció ünnepe az Urániában

„Evangélikus többség” lépett fel a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház színpadára október 16-án az idei reformációi gálaesten. A reformáció hónapjának hagyományos rendezvénye – a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának szervezésében – ilyen módon mintegy lutheránus tanúságtétel is volt.

Közös zsoltáréneklés után az ünneplő gyülekezetet Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke üdvözölte, rendhagyó módon egy imádsággal, amelyet a jelenlegi helyzetben az alkalom legméltóbb nyitányának nevezett. Többek között a kárpátaljai testvérekért és a menekülőkért fohászkodtak az egybegyűltek.

A tizenkét éve alakult Szegedi ökumenikus gospelkórus – Baloghné Kovács Magdolna vezényletével – több, az örömhírt közvetítő spirituáléval és más zenei darabbal hangolta a közönséget az ünnepi estére.

Az est előadója dr. Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke volt. A féltő-mentő szeretet hangján szólt, Dietrich Bonhoeffer német teológus szavaival „a másokért élő” egyház jövőjéről és hitelességéről gondolkodott. Az egyház forrása a kultúrának, de jóval több ennél: evangéliumhordozó. A népszámlálás aktuális eseménye kapcsán feltette a kérdést: vajon az önféltés vagy a mások üdvösségéért való aggodalom vezet-e bennünket, mikor a számadatok felett „kesergünk”?

Az egyház nem csupán a polgári erkölcs képviselője, nem társadalmi vagy civil szervezet, nem „sola struktura” és főleg nem előjogokat követelő elit csapat – sorolta dr. Hafenscher Károly. Ha mégis, akkor szereptévesztésben van, és nem csodálkozhat azon, hogy sokan nem találják benne lelki otthonukat, elidegenednek tőle. Ezek az emberek úgy érzik, nem ők távolodnak el az egyháztól, hanem az egyház távolodik el tőlük – világított rá. Pál erős mondatát idézte: „…miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között” (Róm 2,24), és Luther nyomán „megfordulásra”, megtérésre, bűnbánatra hívott. Előadása után a jelenlevők elénekelték a lutheránus himnuszt.

A gálaest második felvonását fasori evangélikus diákok nyitották meg színvonalas műsorukkal. Jövőre lesz kétszáz éve, hogy megindult az oktatás az első pesti evangélikus gimnáziumban, amelynek utódja a mai Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium is; az intézmény történetét egy diákja ismertette. A jó hírű iskolában, amelynek tanulója volt Neumann János és két későbbi Nobel-díjas tudós – Wigner Jenő és Harsányi János – is, a legfőbb értéknek a közös elkötelezettséget és szellemiséget tartják. Három, az életével is példát mutató, bátorságot adó költő neve hangzott el, mindhárman evangélikus iskola diákjai voltak Pesten: Petőfi Sándoré, Jánosy Istváné és Faludy Györgyé. Petőfitől a Szeptember végén-t hallhatták az egybegyűltek, Jánosy Esőváró fohászát Málits Cili mondta el a színjátszó kör esőtáncával a háttérben, Faludy Óda a magyar nyelvhez című remekét pedig Tóth Bence szavalta el. A műsor zárásaként az iskola igazgatója, Hajdó Ákos osztotta meg a közönséggel a gimnázium nevelési-oktatási céljait, eredményeit, közösségépítő mérföldköveit.

Negyvenöt évesen írta első újságcikkét a Protestáns Újságírók Szövetségének (Prúsz) idei díjazottja. A Rát Mátyás-díjat a népszerű, történeti tárgyú könyveiről ismert Bánó Attila kapta. A laudációt T. Pintér Károly, a szövetség alelnöke mondta el, a díjat a szövetség titkára, Nagy Imre adta át. Köszönőbeszédében a friss díjazott a keresztény szellemiségű újságírás helyét és jelentőségét járta körül, felhíva a figyelmet a szellemi önvédelem, a bátor és felkészült kiállás fontosságára – ellenszélben is.

 

Az esemény zárásaként a kárpátaljai Credo együttes lépett fel; tagjai Kárpát-medencei költők megzenésített verseiből hoztak egy csokorra valót. Kárpátalja még ma is elzárt szigete a magyar világnak – mondta a tagokat bemutatva Nagy Katalin, a Prúsz elnöke, az esemény házigazdája. A harmincéves Credo együttes hittel és hitelesen énekel, mert „az imádság a legszebb emberi szó, és az ének a legszebb emberi hang”.

 

Forrás: Evangélikus.hu: Imádsággal, énekkel és önvizsgálattal – Az ötszázöt éves reformáció ünnepe az UrániábanSzerző: Kinyik Anita
Fotó: Todoroff Lázár / MRE Kommunikációs Szolgálat

 

 

Joomla templates by a4joomla