• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg


A főszerkesztő jegyzete 2021/02

A kisebbségi

lét, sors, jogok és mindaz, ami ebből következik társadalmi, politikai, etikai, jogi és nem utolsó sorban teológiai aspektussal bír. Anélkül, hogy biblikus vagy dogmatikus szaktudományos mélységekig bátorkodnék, a felszínen is nyilvánvaló hivatkozásokat teszem, akár az elhívottak, kihívottak, maradék, kiválasztottak fogalmával, amelyek nyilván nem quantitatív fogalmak, de valamiféle kisebbségi létet sugallnak, ráadásul pozitív konnotációval.

Úgy gondolom, hogy a demokrácia akár társadalmi, akár politikai, akár etikai értelemben szintén különös figyelemmel tartozik a kisebbségek iránt, amelynek legszebb példája az elvárható pozitív diszkrimináció bizonyos esetekben. Az utolsó kifejezésem is utal arra, hogy nem olyan egyszerű ez a terület – sem a kisebbség, sem a többség oldaláról – és ennek nyilvánvaló, ilyen-olyan jelét látjuk az európai integráció szelektív kisebbségkezelési folyamatában is. Miközben a migrációs, gender-alapú vagy általában az egyéni jogokat illető kisebbségi kérdések szinte a törvények és szerződések megszegését is vállalóan élvezik a különleges elbírálást, ugyanez nem mondható el akár a vallási, akár a nemzetiségi kisebbségekről. Persze törvényt erősítő kivételek ez
esetben is vannak.

Viszont közel egy évtizedes előkészülettel benyújtott, minden kritériumnak eleget tevő kisebbségi mentőcsomag egészen furcsa módon többségi parlamenti döntés ellenére a Bizottságtól elutasítást nyert, tehát a Bizottság visszautasította, hogy jogalkotási folyamatot kezdeményezne ebben a kérdésben. A benyújtó RMDSZ, FUEN, SVP és YEN ezzel az elutasítással a Luxemburgi Bírósághoz fordult, amelynek malmai természetesen lassan őrölnek.

A Székely Nemzeti Tanács az európai nemzeti régiók közvetlen uniós együttműködésének érdekében a közelmúltban egy másik aláírásgyűjtést kezdeményezett, mely sikeresen lezárult a magyar kormány hathatós támogatásával és Pesty László elkötelezetten kitartó munkájával. Ez még beadásra vár, tehát a remény még élhet.

Nem utolsósorban említendő, azaz örvendetes tény, hogy a strasbourgi Európa Tanács elnöki pozícióját a napokban megkezdő magyar kormány a ciklusára vonatkozó néhány prioritás sorában a nemzeti közösségek védelmét eminens helyen kezeli.
Ebbe nyilván beletartoznak a kisebbségi őshonos nemzeti közösségek is.
Visszatérve az EU-s két petícióra elmondhatjuk, hogy ezt az intézményt a Lisszaboni Szerződés teszi lehetővé éppen azért, hogy az európai polgárok közvetlenül is bekapcsolódhassanak a törvényhozásba, legalábbis a javaslat szintjén. Jellemző, hogy 60–70 ilyen kezdeményezés volt az elmúlt cirka 15 évben, amelyek sorából talán 6 tudta összegyűjteni 7 országból az 1 millió aláírást és a Parlament vagy a Bizottság
egyikkel sem foglalkozott érdemben. No comment.

Tehát itt jön közel hozzánk és itt válik nyilvánvalóvá a felelősségünk a kisebbségi kérdések európai kezelésében, hiszen mi is azok vagyunk, akik ilyen-olyan relációban valamiféle kisebbségi sorsot hordozunk nyilvánvalóan protestánsként, ortodoxként, etnikumként Magyarországon, magyarként a határainkon túl, etc. Helyénvaló, ha törődéseink, tanulmányaink és nem utolsó sorban imádságaink/bizonyságtételeink kísérik és sikerre segítik a fenti törekvéseket.

S hogy ez az erőltetetten szekularizált Európától sem idegen keresztyénüldözés kontextusában is igaz, zárszóként hivatkozom a kalocsai érsek egy ökumenikus istentiszteleten, számos egyházvezető körében kimondott mondatára: „Uraim, vegyük tudomásul, hogy mi így összesen is kisebbségben vagyunk!”

 

Bóna Zoltán

 

 

Joomla templates by a4joomla