TARTALOMJEGYZÉK 2023/04

A FŐSZERKESZTŐ JEGYZETE

BÓNA ZOLTÁN: Mindig van lejjebb . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 194

SZÓLJ, URAM!

BÓNA ZOLTÁN: Ünnepszervezés – ünnepromlás – ünnepszerzés . . 195

TANÍTS MINKET, URUNK!

MULANDÓSÁG, TRANSZCENDENCIA, IDÔTLENSÉG A KORAI ZSIDÓ IRODALOMBAN
FRANCIS M. MACATANGAY: Győzelem a halál fölött Tóbit könyvében . . . 196

Fordította: Balla Ibolya

AZ ÓGÖRÖG SÍRFELIRATOK HALÁLSZEMLÉLETÉNEK NÉHÁNY ASPEKTUSA
LEDÁN ISTVÁN: „Senki sem halhatatlan!” . . . . . . . . . . . . . . . . . 201

LEDÁN ISTVÁN: „Uram, adj békés alvást!” A zsidó sírfeliratok halálszemlélete . . . 215

MÉSZÁROS KÁLMÁN: „Az religióért ne szidalmaztassék senki!” A Tordai Vallásbéke (1568) és az anabaptisták . . . 228

KITEKINTÉS

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ: Felekezeti béke . . . 237

ÖKUMENIKUS SZEMLE

EURÓPA KRITIKUS KÉRDÉSEI BIBLIAI TEOLÓGIAI REFLEXIÓKKAL

Köszöntők:

VENYERCSAN PÁL . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 240
BÓNA ZOLTÁN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .241
KECSKÉS PÉTER . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .241
GUBIK LÁSZLÓ: Európa visszaszerzése . . .. 242

Főelőadások:

KRÁNITZ MIHÁLY: A migráció bibliai-teológiai aspektusa . . 244
SOMOGYI ALFRÉD: A kisebbségi lét bibliai-teológiai aspektusai . . 248

Záróáhitat és imádság:

BÚZA ZSOLT . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 250
BERCZ AMÁLIA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 251

KÖNYVSZEMLE

PETRÓ LÁSZLÓ: Az „életre hangolt” dogmatika . . . . 251
Gaál Botond: A keresztyén tanítás rendszere

EGERESI LÁSZLÓ SÁNDOR: Angelika Berlejung (fôszerkesztô):
Encyclopedia of Material Culture in the Biblical World . . . . . . . . . . . . . . . .254

TARTALOMJEGYZÉK 2021/04

A FŐSZERKESZTŐ JEGYZETE

BÓNA ZOLTÁN:

Karl Barth vajon mit mondana? . . . . . . 194

SZÓLJ, URAM!

BÓNA ZOLTÁN:

Deo volente et adiuvante . . . . . . . . . 195

TANÍTS MINKET, URUNK!

KUSTÁR ZOLTÁN:
Betegség és gyógyulás a Zsoltárok könyvében
Adalékok a betegségzsoltárok teológiájához

– a Covid–19-pandémia idején . . . . . . 196

KARASSZON ISTVÁN:

Mi történt Jóel könyvével? . . . . . . . . 204

FEKETE CSABA:

Változás és folyamatosság

Néhány jegyzet új énekeskönyvünkhöz . . . 209

TOKICS IMRE:

A nemzeti identitás kialakulása

az Ószövetségben . . . . . . . . . . . 213

SALÁT GERGELY:

Vallások és valláspolitika Kínában . . . . . 218

KITEKINTÉS

CSŰRÖS ANDRÁS:

A megújuló püspök . . . . . . . . . . . 223

LÁNYI GÁBOR:

„Inkább okos voltam, mint erős”

Ravasz László lemondatásának

körülményei (1948) . . . . . . . . . . . 227

ÖKUMENIKUS SZEMLE

HAFENSCHER KÁROLY:

A MEÖT tagegyházainak álláspontja

az úrvacsoráról . . . . . . . . . . . . 229

KÖNYVSZEMLE

RIDEG ISTVÁN:
Ötvös László: Földönjáró Jézus barátai
Ötvös László, a kísérletező modern tudós
prédikátor költészetének életműkötete . . . 236
MEZŐ TIBOR:
Mező Tibor: Az Ómagyar Mária-siralom
szövegkönyve . . . . . . . . . . . . 242
NAGY PÉTER:
A Kecskeméti Református Jogakadémia
története 1875–1949 . . . . . . . . . . 243
CZÖVEK TAMÁS:
A zsoltárok könyve kanonikus
szerkesztése . . . . . . . . . . . . . 245
J. CLINTON MCCANN, JR.:
A zsoltárok irodalmi
szövegösszefüggésükben
Fordította: Czövek Tamás . . . . . . . . 245
KARASSZON ISTVÁN:
Pecsuk Ottó: Pontos, természetes,
érthető . . . . . . . . . . . . . . . . 253

A főszerkesztő jegyzete 2022/01

„Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve”
2Tim 2,9/b

A viszont szócska világosan mutatja a megelőző mondatokat megerősítve, hogy az Isten igéjének a hirdetője kezén könnyen csattanhat a bilincs. Korosztályomban biztos életesen visszhangzik a keserű humor arról, hogy nem csak a szólásszabadság fontos, hanem a szólás utáni szabadság is. Pál apostol és általában az apostolok óta, az egész egyháztörténelmen keresztül a 21. századig, erre sok-sok példát látunk. Bizonyos helyzetekben ezt szinte természetesnek tekinthetjük, például az elő-reformáció, a reformáció és különösen az ellenreformáció korában vagy a kommunista-ateista diktatúrákban, az iszlám radikalizmusban és ezek ilyen-olyan variációiban. Bizonyos korok és erők az igazság teljes birtokosaiként – mint totalitárius rendszerek – lépnek föl és esetükben nem csodálkozhatunk sem a szó, sem a szóló bilincsbe verésén, sem tiltott könyvek listáján, sem a könyvek égetésén.

Arra azonban minimum a fél világ fölkapja a fejét, hogy a 21. század második és harmadik tizedének küszöbén, egy Päivi Räsänen nevű korábbi finn belügyminisztert, parlamenti képviselőt két év börtönbüntetés fenyegeti azért, mert a saját egyházát – Pál apostol Rómabeliekhez írt levele alapján – figyelmezteti a „mindenki felé nyitott” mentalitásnak kritikátlan applikációja miatt, amellyel a Finnországi Evangélikus Egyház még 2019-ben támogatásáról biztosította az aktuális Pride-ot.

Azóta sokan bekapcsolódtak a vitába az egyház és a társadalom oldaláról egyaránt és előkerültek 2004-ig visszavezető, ide vonatkozó beszélgetések is. Ezzel még mindig nem volna baj, hiszen amíg beszélünk, újrabeszélünk addig

– ahogy azt az újszövetségi görögből tudjuk – a békességen munkálkodunk. A 21. század posztmodernjében sokan azt hittük, hogy örökre pont kerül az

elhíresült kreacionista, evolucionista vitára és főleg a világi jog- és igazság-szolgáltatás mozgósítására. A szociáletikai vita rendben van, de mit keres itt a világi bíróság? Ennek okán a tartalmi kérdésig el sem jutunk, hiszen úgy tűnik, mintha egyik felet kriminalizálni vagy minimum marginalizálni lehetne. Erről és így uszításról szó sincs. A Pride jogát sem kérdőjelezte meg senki, a képviselőnő csak egyszerűen rákérdezett egyháza biblikus lojalitására. A posztmodern vitakultúrában nincs mindenkire érvényes igazság, következés-képpen a szellemi élet forrása lehet a Szentírás is. Nem lehet annak apologétá-it, pláne apostolait kriminalizálni.

Ha a posztmodernben egyáltalán van valami jó, az éppen az, hogy elmúlt a premodern és a modern előítélet, tehát igazi vitának van helye. Tehát a szellemi életben a bíróságnak nincs. Persze ez akadályba ütközik annak az intellektuális deficitnek a kontextusában, ami miközben bíróságra rohan a Szentírás és annak egy követője ellen, nem tudja, hogy a finn írásbeliségnek és kulturális kohézió-nak nem más, mint a Mikael Agricola-féle finn bibliafordítás az alapja. Enélkül nem lenne bíróság és még Pride-ot sem lehetne rendezni.

Bóna Zoltán

A főszerkesztő jegyzete 2021/01

Közös nyilatkozatban tiltakoztak

a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsába tömörült protestáns és ortodox egyházak, a Magyar Katolikus Egyház, valamint két izraelita és egy muszlim vallásfelekezet vezetői. Örültem, mert végre tiltakoztunk a vallási szimbólumokat, szent helyeket, tanításokat és hitgyakorlatokat gyalázó meg-szólalások ellen, amelyek olykor közszereplőnek számító emberek szájából is elhangzanak.

Elgondolkodtam azon, hogy nem lehetett volna e a tiltakozás tartalmában kicsit konkrétabb, mélyebb vagy éppen emelkedettebb?! Aztán rájöttem, hogy nem, mert a jelenségek intellektuális színvonaltalansága jogi/logikai ellentmondásossága, történelmi és társadalmi kontextusba helyezhetetlensége, alkotmányellenessége és sorolhatnánk a negatív jelzőket, még a konkrét esetekre hivatkozást is ellehetetleníti, nem hogy valamiféle tartalmi választ tenne lehetővé, amelyet nem érdemel meg egyik gyalázkodás, gúnyolódás, markáns/ primitív állásfoglalás sem.

A tiltakozás óta azonban mondhatom, hogy töretlenül folytatódnak ezek a bántó megnyilatkozások, ami azt sugallja, hogy mégiscsak valamit kellene tennünk, például a helyénvaló önvizsgálat/önkritika jegyében is. Nyilvánvaló, hogy reaktíve, reszponzíve túl sokat nem mondhatunk a fenti megfontolás okán a gyalázkodásokra/oktalan okoskodásokra és kioktatásokra. Viszont proaktíve nagyon kellene külön-külön és együtt törekednünk arra, hogy a keresztyénségről ne a keresztes hadjárat, a pedofília vagy az állami költségvetésből származó egyházi támogatások jussanak az emberek eszébe. Hanem például az, hogy az én gyerekemet is a jó egyházi iskolák készítették föl az életre, az én szüleimnek is a jó egyházi otthonok adtak biztos és boldog öregséget, sőt elsősorban azzal, hogy a helyi lelkipásztori beszélgetések és igehirdetések milyen hasznos szem-pontokra hívják föl a figyelmüket a helyénvaló életvezetés terén a 21. század-ban is. Tekintve lapunk alapvetően ökumenikus jellegére, maradok az egyházakon belül a példálózásban. Ezek a proaktív, a „társadalmi hasznosságot” eredményező igyekezetek, talán tudnának fordítani azon a helyzeten, hogy egyház és vallásgyalázással ne lehessen Magyarországon sem népszerűséget, sem szimpátiát, sem voksokat szerezni.

Van még egy lehetőség, ami szintén túlmutat a spiritualitás eszköztárán, nevezetesen a jogi segítségkérés. Ezek a gyalázkodások a szabad vallásgyakorlást nem akadályozzák, de beárnyékolják, továbbá a gyalázkodás, a hitelrontás jogi kategóriák, és ha nehezen is, de legalább formálisan lehet jogorvoslatot kérni. Miközben a szeretet és a megbocsátás gyakorlása a krisztusi lét egyik fontos eleme, addig állampolgári jogon úgy gondolom, kérhetjük az igazság-szolgáltatás segítséget, mert bár hála Istennek, Magyarországon szabad vallás-gyakorlás van, ami jelentheti a vallástalanság szabadságát is, de nem jelentheti a vallások, vallásosok szabad gyalázását, gúnyolását.

Kérjük a Szentlélek erejét, hogy a krisztusi életminőségben úgy növekedjünk, hogy az a társadalmi elismertségünket, sőt védelmünket is magával hozza, s amikor ördögi provokációk kereszttüzébe kerülünk, akkor a mindenható Isten hatalma alatt álló jog/igazságszolgáltatást is segítségül hívjuk.

Bóna Zoltán

A főszerkesztő jegyzete 2021/02

A kisebbségi

lét, sors, jogok és mindaz, ami ebből következik társadalmi, politikai, etikai, jogi és nem utolsó sorban teológiai aspektussal bír. Anélkül, hogy biblikus vagy dogmatikus szaktudományos mélységekig bátorkodnék, a felszínen is nyilvánvaló hivatkozásokat teszem, akár az elhívottak, kihívottak, maradék, kiválasztottak fogalmával, amelyek nyilván nem quantitatív fogalmak, de valamiféle kisebbségi létet sugallnak, ráadásul pozitív konnotációval.

Úgy gondolom, hogy a demokrácia akár társadalmi, akár politikai, akár etikai értelemben szintén különös figyelemmel tartozik a kisebbségek iránt, amelynek legszebb példája az elvárható pozitív diszkrimináció bizonyos esetekben. Az utolsó kifejezésem is utal arra, hogy nem olyan egyszerű ez a terület – sem a kisebbség, sem a többség oldaláról – és ennek nyilvánvaló, ilyen-olyan jelét látjuk az európai integráció szelektív kisebbségkezelési folyamatában is. Miközben a migrációs, gender-alapú vagy általában az egyéni jogokat illető kisebbségi kérdések szinte a törvények és szerződések megszegését is vállalóan élvezik a különleges elbírálást, ugyanez nem mondható el akár a vallási, akár a nemzetiségi kisebbségekről. Persze törvényt erősítő kivételek ez
esetben is vannak.

Viszont közel egy évtizedes előkészülettel benyújtott, minden kritériumnak eleget tevő kisebbségi mentőcsomag egészen furcsa módon többségi parlamenti döntés ellenére a Bizottságtól elutasítást nyert, tehát a Bizottság visszautasította, hogy jogalkotási folyamatot kezdeményezne ebben a kérdésben. A benyújtó RMDSZ, FUEN, SVP és YEN ezzel az elutasítással a Luxemburgi Bírósághoz fordult, amelynek malmai természetesen lassan őrölnek.

A Székely Nemzeti Tanács az európai nemzeti régiók közvetlen uniós együttműködésének érdekében a közelmúltban egy másik aláírásgyűjtést kezdeményezett, mely sikeresen lezárult a magyar kormány hathatós támogatásával és Pesty László elkötelezetten kitartó munkájával. Ez még beadásra vár, tehát a remény még élhet.

Nem utolsósorban említendő, azaz örvendetes tény, hogy a strasbourgi Európa Tanács elnöki pozícióját a napokban megkezdő magyar kormány a ciklusára vonatkozó néhány prioritás sorában a nemzeti közösségek védelmét eminens helyen kezeli.
Ebbe nyilván beletartoznak a kisebbségi őshonos nemzeti közösségek is.
Visszatérve az EU-s két petícióra elmondhatjuk, hogy ezt az intézményt a Lisszaboni Szerződés teszi lehetővé éppen azért, hogy az európai polgárok közvetlenül is bekapcsolódhassanak a törvényhozásba, legalábbis a javaslat szintjén. Jellemző, hogy 60–70 ilyen kezdeményezés volt az elmúlt cirka 15 évben, amelyek sorából talán 6 tudta összegyűjteni 7 országból az 1 millió aláírást és a Parlament vagy a Bizottság
egyikkel sem foglalkozott érdemben. No comment.

Tehát itt jön közel hozzánk és itt válik nyilvánvalóvá a felelősségünk a kisebbségi kérdések európai kezelésében, hiszen mi is azok vagyunk, akik ilyen-olyan relációban valamiféle kisebbségi sorsot hordozunk nyilvánvalóan protestánsként, ortodoxként, etnikumként Magyarországon, magyarként a határainkon túl, etc. Helyénvaló, ha törődéseink, tanulmányaink és nem utolsó sorban imádságaink/bizonyságtételeink kísérik és sikerre segítik a fenti törekvéseket.

S hogy ez az erőltetetten szekularizált Európától sem idegen keresztyénüldözés kontextusában is igaz, zárszóként hivatkozom a kalocsai érsek egy ökumenikus istentiszteleten, számos egyházvezető körében kimondott mondatára: „Uraim, vegyük tudomásul, hogy mi így összesen is kisebbségben vagyunk!”

Bóna Zoltán