• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

A lelkészi szolgálat értelmezése a pünkösdi egyházban

Írásomban nem kívánom sem összehasonlítani, sem megkülönböztetni a lelkészi szolgálat mibenlétét a magyarországi egyházak vonatkozásában, hanem kifejezetten a Magyar Pünkösdi Egyház szempontjából szeretném azt bemutatni. A legkevesebb munkával talán az járna, ha Egyházunk Szervezeti és Működési Szabályzatából a vonatkozó mondatokat idemásolnám, mivel azonban ez egyébként is elérhető Egyházunk honlapjáról, inkább sablonmentesen és saját szavaimmal fogalmaznék.

A lelkész mindenekelőtt ember. Hús-vér egyén és egyéniség, akinek ugyanúgy van személyisége, jelleme, stílusa; vannak erősségei és gyengeségei, erényei és hibái; vannak érzései, érzelmei és egyéb tulajdonságai, mint bárki másnak.
A lelkész hívő ember. Hisz a Szentháromság egy Istenben, akinek, és akiért él és szolgál. Hitének, és egyben életének, valamint szolgálatának alapját a Szentírás, a Biblia adja. Lelkészi tevékenységét ¬a mennyei elhívás vezérli, így az nem annyira munka, hanem inkább hivatás.

Egy – számomra – ismeretlen gondolkodótól származó idézet szerint: „Isten nem a képzetteket hívja, hanem az elhívottakat képzi.” — Bár úgy vélem, Isten a képzetteket is hívja, de igaznak tartom, hogy akiket Isten a szolgálatára elhív, azokat képzi, felkészíti. Ezen a téren Isten eszköztára szinte kimeríthetetlen: a hétköznapi élet és hitélet megtapasztalásaitól kezdődően a teológiai tanulmányokig és fokozatokig. Egyházunk történelmében – és akár jelenében is – szinte mindegyikre található példa. Mindenesetre nem túlzó elvárás egy lelkésszel kapcsolatban, hogy legyen igénye a fejlődésre és törekedjen is erre mind autodidakta módon, mind szervezett képzési formákat igénybe véve, hiszen „a jó pap holtig tanul, a rossz pedig még azután is.”

A lelkész, szolgálatát tekintve akkor jár el helyesen, ha mindenben Mesterét, Jézus Krisztust követi. (Ezen persze nem a korabeli öltözködési formát, ill. külső megjelenést értem.) Jézus hozzáállását, viselkedését, gondolkodásmódját, jellemét, tulajdonságait a Szentírás tanulmányozása, az imádkozó – Istennel párbeszédet folytató – életmód, és a Szent Szellem Istennel való élő közösség képes kiformálni bennünk. Ennek nyomán alakul ki az az életszemlélet, amellyel a lelkész – Jézushoz hasonlóan – az emberekért él.
Ez egyben azt is jelenti, hogy lelkészként többre értékeljük és fontosabbnak tartjuk az embert magát, mint pl. egy szervezet, vagy szervezeti egység gépies – lélektelen – működtetését, jóllehet ezekre is szükség van (pl. egyház, gyülekezet, alapítvány stb.).

Jézus Krisztus a jó Pásztor, a lelkész pedig lelkipásztor. Ahogyan a jó Pásztor nemcsak a nyájával, hanem a nyájon kívül kóborló juhokkal, sőt a ragadozó farkasokkal is foglalkozott, ugyanígy a lelkész szolgálata sem csak a templom falain, a gyülekezet keretein belül valósul meg, hanem azon kívül is. Elhívásunk egy részét képezi a gyülekezeti élet szervezése annak számos – ha nem minden – velejárójával együtt, elhívásunk egy másik részét pedig a Krisztus testéhez még nem tartozókért végzett, ill. a közöttük és a számukra nyújtott szolgálatok, tevékenységek adják, amelyben nem teszünk különbséget ember és ember között. Ez a szolgálatunk minden esetben az elfogadás mértékéig tart.
A lelkész azt is elsajátíthatja Mesterétől, hogyan tud összekötőkapocs lenni Isten és az emberek, ill. az emberek és Isten között. Ez számos esetben közvetítést, békéltetést, mediációt jelent. Isten esetenként a lelkészen keresztül kommunikálja üzenetét, az Istent keresők pedig számos alkalommal a lelkészen keresztül ismerik, értik meg Istent.

Számos területét lehetne még taglalni a lelkészi szolgálatnak, de erre valóban hadd szolgáljon a lelkipásztorok munkaköri leírása. Egyetlen területre azonban még hadd irányítsak figyelmet.

A lelkész felelős személy. Felelősséggel tarozik a rábízottakért, amelybe nemcsak a gyülekezetének tagjai tartoznak bele, hanem lakókörnyezete, települése és tágabb szolgálati területe is – ha van ilyen. A lelkész felelős a családjáért is – ha van neki. A lelkész felelős az Istennel való kapcsolatáért is – hogy legyen neki.

A lelkészi hivatás felemelő, sokoldalú, embert próbáló, felelősségteljes, Istentől megáldott szolgálat, amelynek hűséges betöltése mennyei jutalmat eredményez.

A pásztori megvallás szövege:

Isten – és a jelenlévő testvériség – színe előtt vallást teszek ma arról, hogy
- a Krisztustól kapott elhívást és a pásztori szolgálatot elfogadom és betöltöm
- a Szentírás világosságában járok és vezetem a rám bízottakat
- az egyetemes Pünkösdi Hitvallást hiszem, vallom és hirdetem
- minden igyekezetemmel azon leszek, hogy folyamatosan növekedjek az Úr Jézus Krisztus kegyelmében, az Isten megismerésében és a Szent Szellemmel való közösségben
- tudásommal, képességeimmel és ajándékaimmal a Gyülekezet épülését szolgálom
- szolgálatomat az Magyar Pünkösdi Egyház iránt elkötelezve, az Etikai kódexben megfogalmazottak szerint, becsülettel, tiszta szívvel és jó lelkiismerettel végzem
- ezt a megvallást örömmel és élő reménységgel mondom el
Isten dicsőségére és az Ő Egyházának áldására! ÁMEN

 

Benedek Zsolt
Magyar Pünkösdi Egyház

Mit jelent az igazságra törekedni?


2019. január 20., vasárnap


Erdő Péter bíboros és Bogárdi Szabó István református püspök keresett válaszokat erre a kérdésre január 20-án, vasárnap este a budapesti Deák téri evangélikus templomban, az ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletén.


  


„Az igazságra és csakis az igazságra törekedj..." – ezt a mózesi parancsot (5Móz 16,18-20) választották az ökumenikus imahét idei vezérigéjévé az indonéziai keresztyének. Bogárdi Szabó István szerint az adja a felszólítás aktualitását, hogy világunkban „mindent áthat az önáltatás szelleme, a nyerészkedés lelkülete".

A Zsinat lelkészi elnöke ezzel szemben arra biztatott: az igazságra törekvés töltse ki életünk, „eredjünk a nyomába, azzal keljünk és feküdjünk". A hazugság és a jogtalanság – mint mondta – az önimádatban gyökerezik, míg az igazság a tiszta istentiszteletben, Jézus Krisztus követésében.

Erről a követésről beszélt Erdő Péter bíboros is, aki Jézus farizeusoknak szóló tanításának (Lk 11,37-44) tanulságait osztotta meg hallgatóságával: „ne csak a külső cselekedetekre, ne csak a formára figyeljünk", mert nem attól leszünk tiszták, ha étkezés előtt megtisztítjuk magunkat, „hanem ha megosztjuk a rászorulókkal, amink van", ha alázattal, „szeretettel viszonozzuk Isten szeretetét".

A katolikus főpásztor arra buzdított: ne kényelmesítsen el önnön teljesítményünk tudata, hanem minden helyzetben tegyünk tanúságot az evangéliumról – a társadalmi igazságosság előmozdításával és a szegények segítésével is.

A Krisztus-hívők következő egy héten át világszerte azért imádkoznak majd, hogy az Isten tisztelete az igazságos cselekedetekben is megnyilvánuljon: hogy a hazugság, az intolerancia, az anyagi dolgok túlzott szeretete, mások és a teremtett világ kizsákmányolása, vagy a nők tárgyiasítása ne sározza be az egyházak és a hívők tanúságtételét Jézus Krisztus szeretetéről.

Az imaalkalmakon szétosztott, majd teleírt üres lapok pedig arra emlékeztetnek, hogy köteleződjünk el az igazságosság, az irgalom és az egység konkrét cselekedetei mellett.

A vasárnap esti Deák téri közös imádság – amelyen a magyarországi keresztyén egyházak vezetői mellett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár is részt vett –, a békéért és az üldözött keresztyénekért elmondott fohásszal zárult.

 

Feke György, fotó: Vargosz
Forrás: http://reformatus.hu/mutat/15980/

 


Ökumenikus Imahét

 

Kedves Testvérek!

Az Ökumenikus Imahét 2019. január 20.-27. között lesz. Az imahét anyagát az indonéz keresztény testvérek állították össze, amelynek a központi igéje így hangzik:

„Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…”(MTörv/5Móz 16,18-20)

Az országos ünnepi nyitó istentisztelet a Deák téri evangélikus templomban lesz 2019. január 20-án, vasárnap 18:00 órakor. Dr. Erdő Péter bíboros mond szentbeszédet és igét hirdet Dr. Szabó István, református püspök. Az ünnepi liturgiában szolgálnak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak vezetői.

 

Az ökumenikus imahét anyaga letölthető: itt.

Az ökumenikus imahét plakátja letölthető: itt.

Az ökumenikus imahét liturgiája letölthető: itt.

 

 

 

 

Irányba állít


Csakis Isten áldásainak köszönhetően építhetünk maradandó közösségeket, egyházat és hazát – hangsúlyozták a magyarországi keresztyén egyházak vezetői a szokásos augusztus 19-i ökumenikus istentiszteleten. Az államalapítás ünnepének előestéjén Budapesten idén több százan adtak hálát az új kenyérért és imádkoztak közösen Magyarország jövőjéért.

„Isten jó rendje szerint különbséget teszünk munka és ünnep, fáradozás és hálaadás ideje között” – köszöntötte Bogárdi Szabó István református püspök a budai református gyülekezet templomában összegyűlt híveket, egyházi és állami vezetőket, diplomatákat. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hozzátette: Isten megengedi, hogy megszenteljük hétköznapjainkat, a „szentet viszont nem tudjuk hétköznapivá tenni, csak profanizálni”.

Arra biztatott mindenkit, szentelje meg azzal a hétfői ünnepet, hogy imádkozik az Olaszországban összedőlt völgyhíd áldozataiért, a háborúk elől menekülő, hontalanná váló emberekért, valamint adjon hálát országunk békéjéért, a mindennapi kenyérért, „legfőképpen pedig Jézus Krisztus ismeretéért és az üdvösség reménységéért”.

„Az áldott megáld minket, hogy áldássá legyünk”

– így foglalta össze Steinbach József református püspök azt az üzenetet, amit Isten ezúttal a szívére helyezett a 127. zsoltár alapján. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke prédikációjában az áldott Istenről beszélt, aki mindenható és örökkévaló, aki múlt, jelen és jövő, egyén, egyház, világ és az egész kozmosz ura, és aki úgy mutatta meg szeretetét nekünk, hogy lehajolt hozzánk és Jézus Krisztusban mindent nekünk ajándékozott.

„Többet ad, mint amennyiről magunktól álmodnánk. Ahogy a zsoltáros fogalmaz: álmunkban is eleget. Pont annyit, se többet, se kevesebbet, nehogy telhetetlenek legyünk vagy kevesebbel is beérjük” – hangsúlyozta a püspök. Isten nélkül csak ideig-óráig lehetünk sikeresek, az ő áldása az, amivel nem hiábavaló, hanem maradandó dolgokat lehet alkotni – ezért Steinbach József arra biztatott, nyújtsuk mindig a tőlünk telhető legjobb teljesítményt, de soha ne felejtsük elkérni Istentől az áldást. Ha így teszünk, átélhetjük annak valóságát, hogy „Isten kézbe vesz minket és örökkévaló, üdvösséges irányba állítja az életünket” – tette hozzá.

„Megáld minket, hogy áldássá legyünk – fűzte tovább ezt a gondolatmenetet az igehirdető –, hogy eszközeiként építsünk, ne romboljunk, hogy őrizzük, ne pedig kizsigereljük a Földet, hogy építsünk házat, egyházat és hazát, hogy e sokszínű világban éljük és hirdessük az ő evangéliumát.”
Hálaadás és dicséretmondás
A MEÖT tagegyházainak vezetői az istentiszteleten közösen imádkoztak Magyarország lakosságáért és vezetőiért, valamint a keresztyének testvéri viszonyáért és együttes tanúságtételéért. Emellett hálát adtak az idei termésért és az abból készült új kenyérért.

„Amellett, hogy hálát adunk, dicséretet is mondunk” – fogalmazott az ünnepségen Kondor Péter evangélikus püspök. Mindkettővel köszönetünket fejezzük ki, de az utóbbi azt jelenti, hogy az adományokról az adományozóra fordítjuk a tekintetünket – magyarázta. „Hálásak vagyunk a kenyérért, ugyanakkor csodáljuk is Istent, amiért a földből gabonát sarjaszt és búzát érlel. Hálásak vagyunk a bűnbocsánatért, amit kaptunk, ugyanakkor csodáljuk és dicsérjük Jézus Krisztust megváltó munkájáért” – tette hozzá.

A különböző magyarországi keresztyén felekezetek liturgiájának nyelvén – magyarul, románul, görögül – elhangzó áldások közé ezúttal héber és arab szavak is vegyültek, mert az alkalmon részt vett és áldást mondott Róna Tamás főrabbi a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége képviseletében, valamint Béchara Boutros Al-Rai libanoni maronita pátriárka, aki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes meghívására érkezett három napra hazánkba.

Béchara Boutros Al-Rai bíboros, Antióchia és egész Kelet maronita pátriárkája Szent István ünnepe alkalmából látogatott Magyarországra, útja során nemcsak a magyarországi katolikus, református, evangélikus, anglikán, baptista, metodista, ortodox és pünkösdi egyházi vezetőkkel imádkozott együtt, hanem Áder János köztársasági elnökkel, Kövér László házelnökkel és más állami vezetőkkel is találkozik, augusztus 20-án pedig részt vesz a Szent István-napi ünnepi szentmisén és a Szent Jobb-körmeneten.

Feke György, fotó: Vargosz
Forrás: http://reformatus.hu/mutat/15503/

 

 

Ökumenikus temetés a saját egyházamban. (2018) Mit tartok fontosnak az egyházamban a temetés szempontjából?

 

Evangélikus temetés


A temetés során az egyház osztozik a gyászolók fajdalmában, és bizonyságot tesz arról, hogy az élő Úr Jézus Krisztus az ember reménysége életben és halálban. Éppen ezért a temetési szertartás célja a bűnvallás és az evangélium hirdetése, az arra való rámutatás, hogy bűneink miatt Isten haragjából vettettünk a halál hatalma alá, de Isten szabadulást is ad Jézus Krisztus által a bűntől és a haláltól, az ítélettől és a kárhozattól. Noha az elhunyt életének főbb momentumai a szertartás során nyilvánvalóan ismertetésre kerülhetnek, Isten igéje intésének és vigasztalásának a címzettjei a gyászolók, a prédikáció tehát lényegét tekintve nem az elhunytról szól. Éppen ezért nem is ítélkezünk a megholt felett, azaz képletesen szólva: sem a mennybe nem prédikáljuk őt, sem a pokolba. Így az öngyilkosságot elkövető embertársunkat is eltemetjük, nem tagadjuk meg a szertartást, hogy ezzel az elhunytat megbélyegezzük, vagy hozzátartozóit figyelmeztessük. Ugyanakkor másik oldalról általában véve sem azért végezzük el a temetési szertartást, hogy ezzel az elhunytat vagy hozzátartozóit megtiszteljük.
Az ökumenikus temetésre való tekintettel is hangsúlyosan figyelembe kell vennünk egy teológiai problémát, mégpedig a halottakért való imádság kérdését. Ágendánk szó szerint így fogalmaz: „A halottakért való imádkozást a szentírás nem tiltja, és nem parancsolja. A megholtat röviden Isten irgalmába ajánljuk, de ezen nem megyünk tovább.” Ugyanakkor tapasztalati tény, hogy lelkészi karunkban vannak olyanok, akik határozott meggyőződése szerint ez sem megengedhető, mondván, hogy a halál beállta után már nincs értelme az elhunytért való közbenjáró imádságnak. Az evangélikus gyakorlat ennek fényében e tekintetben bizonyos szűk keretek között változó lehet. Ökumenikus temetés esetén az elhunyt lelki üdvéért mondott esetleges engesztelés azonban már túl mehet azokon a kereteken, amelyeket egyházunk teológiai látásmódja kijelöl. Ugyanígy problematikus pont lehet a szentek és angyalok mint Isten előtti közbenjárók segítségül hívása egy közös szertartás során.
Az evangélikus temetési rendnek több változata is van, aszerint, hogy hány helyszínen történik a szertartás, illetve, hogy énekverses vagy liturgikus, vagy rövid rend szerint zajlik. A hagyományos temetésen túlmenően lehetőség van templomban végzett gyászistentiszteletre, vagy éppen sírkő felállításánál végzett liturgiára is.
Az általános temetési szertartásrend a következő elemekből áll:


A RAVATALOZÓBAN

KEZDŐÉNEK
ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ)
BŰNBÁNATI ZSOLTÁR
KRISZTUS DICSÉRETE
KEGYELEMHIRDETÉS
IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS
[HITVALLÁS (CREDO)]
ÉNEKKARI SZOLGÁLAT VAGY GYÜLEKEZETI ÉNEK
IMÁDSÁG [MIATYÁNK]
ÁLDÁS
ZÁRÓÉNEK
[ELBOCSÁTÁS]

A SÍRNÁL VAGY KOLUMBÁRIUMNÁL

ÉNEK
BEVEZETŐ IGE
HITVALLÁS
IMÁDSÁG
MIATYÁNK
ELBOCSÁTÁS, FÖLDHINTÉS
ÁLDÁS
ZÁRÓÉNEK(EK)

 

Református temetési szolgálat


A református egyházban a temetési szolgálat három illetve négy részből áll.
A virrasztó. Korábbi idők gyakorlata, ami még egyes helyeken ma is megvan. Amikor az elhunyt otthon volt felravatalozva, a temetés előtti este, vagy már a halálest napján, a család és ismerősök körül veszik a ravatalt és énekelnek, a lelkipásztor igét olvas és imádkozik. Késő éjszakáig így van együtt a gyászoló közösség. Ma már szinte nincs olyan hely, ahol háznál lenne a felravatalozás. Ahol ez a szokás megmaradt, ott a ravatalozóban gyűlnek össze a temetést megelőző este, és rövidebb ideig vannak együtt.
A temetési szolgálat két főrésze az istentisztelet, amely lehet bizonyos esetekben a templomban, általában azonban a ravatalozóban. Ez nem búcsúztatás, hanem istentisztelet, gyászistentisztelet, ahol ének, imádság, igeolvasás, igehirdetés hangzik el. Szinte minden alkalommal a 90. zsoltár a közös kezdőének. Az ige szabadon választott, az alkalmat kifejező. Vannak ajánlott igék is az istentiszteleti rendtartásokban. Az igehirdetés csak akkor marad el, ha esetleg az elhunyt végakarata az, hogy a bibliai szakaszon kívül semmi más ne hangozzon el. Az igehirdetés a temetés esetében különösen is tekintettel van a hallgatóságra, a gyászoló közösségre, de nem szakad el az igei üzenettől, amelynek középpontjában Krisztus halál fölött aratott győzelme áll. Az istentisztelethez csatlakozhat esetleg családtag vagy munkatárs búcsúbeszéde.
A másik főrészre a sírnál kerül sor. Ott elhangzik a feltámadásról szóló igei szakasz. Ez lehet az 1Korinthus 15 néhány verse, a János 14-ből kiválasztott versek vagy a Jelenések könyve 21. fejezetének részlete, esetleg más bibliai rész. Ezt követően közösen mondjuk el az Apostoli Hitvallást, majd áldást mond a lelkész. Énekléssel fejeződik be. Az éneklés a hantolás és a virágok elhelyezésének befejezéséig tart. A lelkipásztor részvétnyilvánítással búcsúzik el a gyászoló családtól.
A harmadik illetve negyedik rész a gyülekezet istentiszteletén történik, amikor a templomban a gyülekezet rendes istentiszteletén kihirdetik az eltemetettet, és imádságban könyörögnek a gyászolókért. Az istentisztelet végén a gyülekezet tagjainak is lehetősége nyílik a gyászolóknak részvétet nyilvánítani.

Dr. Börzsönyi József

 

Gyászistentisztelet a Magyar Pünkösdi Egyházban

Mérhetetlen fájdalommal jár, ha szeretteinktől e földi létben búcsúzni kényszerülünk. A gyász, ill. a vigaszvágy némelyeket eltávolít Istentől, másokat közelebb hoz a valódi vigasztalás forrásához. Mind a gyásznak, mind a vigaszkeresésnek egyik legkritikusabb pontja a búcsúszertartás.
A Magyar Pünkösdi Egyház lelkészeként, szolgatársaim nevében is elmondhatom, hogy meglátásunk szerint minden embertársunkat megilleti az emberhez méltó búcsúztatás. Ennek érdekében – lehetőség szerint – igyekszünk a gyászoló családdal, és/vagy a temettetővel előre egyeztetni a gyászistentisztelet menetét és liturgiai elemeit, figyelembe véve legmesszebbmenőkig az elhunyt és a hozzátartozók kérését, igényeit. Nem zárkózunk el pl. az urnás búcsúztatásoktól és egyes, indokolt esetekben a nyitott koporsós szertartásoktól sem.

Egyházunk nem ír elő gyülekezetei és lelkipásztorai számára egységes szertartási rendet a temetésekre vonatkozóan. A lelkipásztorok gyakorlata és a gyülekezetek hagyománya igen sokféle e téren, ezért két azonos „pünkösdi” temetési szertartással nem nagyon lehet találkozni.
Nyilvánvalóan vannak olyan liturgiai elemek, amelyek alapvetőek a búcsúztatás alkalmával. Ilyen többek között az imádság, az igehirdetés és az ének. Ezek mellett jelenik meg a nekrológ, ill. a búcsúzás. Ez utóbbi során az élők köszönnek el az elhunyttól.

A gyászistentiszteleteinket imádsággal nyitjuk és zárjuk, de a szertartás során többször is elhangzik egy-egy ima.
A szertartást a lelkész és egy vagy két segítője vezeti, de nem ritka az sem, hogy a lelkész egyedül végzi szolgálatát.
A gyászszertartások során az énekeink leggyakrabban Egyházunk énekeskönyvéből hangoznak el, de egy-egy gyülekezet gyakorlatában megjelenik a hangszerkíséret és az alkalomhoz illő, de modernebb hangvételű énekek előadása is.
Az eltérő gyakorlatok szerint előfordul, hogy a nekrológ és a búcsúzás beépül az igehirdetés menetébe, más esetben két vagy három külön résszé válik. Az igehirdetés alapját a Szentírásból olvasott szakasz adja. Az igehirdetés során lényeges hangsúlyt kap a megváltás ténye és elfogadásának szükségessége, továbbá a gyászolók vigasztalása.
Az igehirdetés, a nekrológ és a búcsúzás sok esetben igen személyes (de nem személyeskedő) hangvételű, hiszen a lelkipásztorok legtöbb esetben jól ismerik az elhunytat, ill. családját. Ezt a személyes hangvételt igyekszünk akkor is megtartani, ha számunkra kevésbé vagy egyáltalán nem ismert embertársunktól búcsúzunk. Ilyen esetekben a családtagok beszámolóiból és az elhunythoz fűződő viszonyulásukból merítjük a beszéd személyre szabott voltát.
A sírkertben, a nyugalomra helyezés előtt, mindenképpen elhangoznak a Krisztusban elhunytak üdvösségre való feltámadásáról szóló bibliai gondolatok.
A gyászistentiszteleteink szerves részét képezi a „Mi Atyánk…” kezdetű imádság elmondása, de az már gyakorlatonként eltér, hogy a liturgia mely részében kap helyet.

Előfordul a felekezetközi a gyászszertartás is. Fontosnak tartjuk, hogy ilyen esetben az egyházak képviselői előzetesen egyeztessenek a pontos liturgiáról. Ahogy az eddig leírtakból is kitűnhetett, egy ökumenikus gyászistentisztelet nélkülözhetetlen elemének tartjuk a saját szavas imát, a Szentírásból való felolvasást, Isten Igéjének hirdetését, és a „Mi Atyánk…” imádságot. Minden egyéb liturgiai komponenst kölcsönös megegyezéssel illesztünk a közös szertartásba.
Ritkán ugyan, de fordult már elő, hogy közös polgári és egyházi szertartás keretében vettünk búcsút embertársunktól. Ez esetben is a gyászoló család kéréséhez igazodva, a polgári búcsúztatóval egyeztetve végezzük szomorú, de reménységünk szerint vigasztalást hirdető szolgálatunkat.

Benedek Zsolt

 

 

 

Joomla templates by a4joomla