• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

A főszerkesztő jegyzete 2025/02

A Szemle 100 évének

textusáról és kontextusáról megkezdődött a diskurzus. A megelőző szám tanulmányai tudatos és spontán szerkesztés kapcsán egyaránt utalnak a Szemle 100 éve textuális és kontextuális folyamatára és abban a jeles állomásokra. E rovatban nyilván ennek részleteibe nem megyek, de idevonatkozó gondolataimat megosztom.

– A Szemle – majdnem – in sui generis ökumenicitását nem csak az jelzi, hogy református és evangélikus szerzők, olvasók/intézmények lapjaként működött „elejitől fogva”, hanem az is, hogy a háború előtti számok is bőségesen foglalkoztak olyan teológiai és egyházi témákkal, amelyek messze meghaladták a protestantizmust. Az ortodoxiával és a római katolikusokkal foglalkozó írások messze megelőzik ezeknek az egyházaknak az ökumenében való aktivitását.

– A tíz éves szilencium sem tudta elnémítani a teológiai diszkurzust. Hogy a Szemle nem jelent meg, kéthavonta adott egy jelzést az elhívottak és elkötelezettek számára, hogy valami nagyon nincs rendben. A Szemle 1958-as újraindulásának első éveiben, szinte már embriotikus állapotában pedig nem kisebb ökumenikus események „ringatásában élt”, mint a protestáns és ortodox Európai Egyházak Konferenciájának megalakulása; az ortodox egyházaknak az Egyházak Világtanácsa és a nemzeti ökumenikus tanácsok munkájába való bekapcsolódása; a Keresztény Egységtitkárság megalakulása és nem utolsósorban a 2. Vatikáni Zsinat megindulása és lelkesítő folyamata. E mögött a szimpla felsorolás mögött úgy ítélem meg, hogy rengeteg informatív, provokatív, bátorító és lelkesítő impulzus érte el a Szemle érző lelkű és teológiailag művelt szerkesztőit. Talán éppen ez a magyarázata annak, hogy a dominánsan protestáns egyházi/szerzői kör e folyóirattal széles körben nyerte meg hazánkban a világi egyetemek, könyvtárak, továbbá a nyugati és keleti kereszténység figyelmét.

S ha már erről a – majdnem – egyetemes figyelemről beszélek, utalnom kell Ferenc pápa szolgálatára és halálára, valamint XIV. Leó pápa beiktatására, amely közérdeklődéstől övezve történt. Ennek sorában elhangzott egy szakértői, de populáris vélemény, amely egy közös pontja lehet a Szemlének és a két pápa szolgálatának. Hangsúlyozom, hogy az alábbiakat egy nyilvános szakértői elemzésből veszem. A visszaemlékező úgy méltatta Ferenc pápa szolgálatát, mint aki nem újat hozott, hanem visszatért a 2. Vatikáni Zsinat felismeréseihez és megelevenítette azokat az elemeit, amelyek az elmúlt 50–60 évben meggyengültek. Olykor azonban a maga lelkületének megfelelően radikalizálta azokat. Leó pápa pedig – vélekedett az elemző – a maga dogmatikus/jurisztikus hátterével bizonyos szempontból mérsékeli a Ferenc pápánál olykor megjelenő radikalizmust a 2. Vatikáni Zsinat vívmányait illetően.

A Szemle pedig úgy jön ide, hogy éppen az a feladata, hogy „ót és újat hozzon elő” Lélektől lelkesen és/de teológiai akríbiával a krisztusi gondolatvilág és intézményrendszer legszélesebb köreiből és köreiben. Száz évvel a hátunk mögött legalább így menjen tovább!
Bóna Zoltán

Bóna Zoltán

 

 

 

 

Joomla templates by a4joomla