ÖKUMENIKUS SZEMLE

Amint az olvasóink közül is sokak számára köztudott, a Theologiai Szemle megalapításának 100 éves évfordulóján két megemlékezést tartottunk. Áprilisban az Evangélikus Hittudományi Egyetemen azt vizsgáltuk, hogy hogyan jelenik meg és mit is jelent a Theologiai Szemle az egyes egyházak számára. A helyszínt az teszi magától értetődővé, hogy 1925. Pünkösdjén, a 2. szám szerkesztésében már bekapcsolódik a soproni evangélikus teológiai kar. A sorrendet pedig az indokolja, hogy a debreceni megemlékezés az immáron patinás Debreceni Ökumenikus Napok keretén belül történik. Ennek a megszokott időpontja november közepe. A szervezők úgy vélték, hogy utána már, Advent küszöbén vagy Adventben szinte lehetetlen egy másik konferenciát rendezni Budapesten.
Mielőtt az előadásokra térnék, illesse köszönet a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány kuratóriumát, illetve elnökét, akik a Niceai Zsinat és Hitvallás 1700 éves évfordulójának kapcsán e meghatározó Zsinat tudományos vizsgálatának – amúgy is időigényes keretébe – mintegy két óra terjedelemmel a Theologiai Szemle megemlékezést befogadta.

Természetesen köszönetet mondok az előadóknak, akik a Theologiai Szemle szerepét immáron a teológiai diszciplínák szempontjából vették górcső alá. A felemelő miliőbe és a Niceai Hitvallás vizsgálatának kontextusába elhelyezett visszaemlékezésünk – hiszem – maradandó emléket hagyott a jelenlévőkben.

Az ott elhangzottakat az alábbiak szerint és a következő megjegyzéssel közöljük. Az előadásokat a főszerkesztő köszöntője és bevezetője előzi meg. Baráth Béla előadásának, amely a folyóirat alapításával és az első 15 esztendejével foglalkozott, a szinopszisa áll rendelkezésünkre, amit azzal a reménységgel közlünk, hogy a következő számban a teljes előadást olvashatjuk. A sorból hiányzik még Béres Tamás nagyon értékes előadása, amely „A szisztematikus teológia megjelenése a Theologiai Szemlében” címet viselte. Jó reménységgel vagyok, hogy ezt is olvashatjuk a következő számunkban.

A moderátori köszöntést és a sajtótörténeti szinopszist Karasszon István remek írása követi, amelyet a szerző betegsége miatt Jakab László Tibor olvasószerkesztőnk olvasott fel. Természetesen az ő szolgálatát is illesse köszönet. (a főszerkesztő)

Moderátori köszöntő, bevezető

Püspök és Professzor Uraim! Tisztelt Konferencia!
Kedves Testvéreim a Jézus Krisztusban!

Tekintettel arra, hogy a szokásos, veretes reggeli áhítatunk a Theologiai Szemle centenáriumi megemlékezése miatt maradt el ma reggel, egy kicsit a témához is igazodva az első szavam hadd legyen egy trinitárius epiklézis, amelyhez kérem álljunk fel!
A mi segítségünk, konferenciánk, megemlékezésünk, hálaadásunk és a jövőbe vetett reménységünk megáldása és megszentelése jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök és igaz Isten! Ámen! Foglaljunk helyet.

Tisztelt Konferencia! A 100 éve Debrecenben megalapított Theologiai Szemle két fókuszos centenáriumi megünneplésének második rendezvényéhez érkeztünk, amely a legautentikusabb helyen, a születés helyén, Debrecenben, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem falai között történik, s azt veszi górcső alá, hogy az elmúlt száz esztendőben milyen hangsúllyal voltak jelen a Szemlében az egyes teológiai diszciplínák. Itt is köszönetet mondok az Evangélikus Hittudományi Egyetemnek és természetesen most a Debreceni Református Hittudományi Egyetemnek, a két Alma Maternek a befogadásért, hogy méltó helyet adtak/adnak egyrészt a visszatekintésnek/mérlegelés-nek, másrészt pedig az új lendületkérésnek a jövőbeni szolgálat számára!
Nevesen is illő a külön köszönet a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány gesztusáért, amely szerint a centenáriumi ünnepségünk teológiai, tematikus pillérét nem csak Debrecenben és a Református Hittudományi Karon tarthatjuk, hanem egy immáron patinás teológiai konferencia keretében, nevezetesen az
V. Debreceni Ökumenikus Napokhoz kötődően. Ennél az ökumenikus miliőnél, amelyben protestáns, római katolikus, görögkatolikus és ortodox teológusok és teológiák egyaránt megszólalnak, nem lehetne kedvezőbb, felemelőbb kontextust találni. Nevesen is köszönetet mondok ezért a befogadásért Kustár Zoltán elnök úrnak, professzor úrnak!
A helynek, és a konferencia témájának a szellemi kisugárzásán túl ajándékként veszem tudomásul, hogy a Theologiai Szemle születése 100. évfordulójának a meg-ünneplése egy olyan 1700 éves évfordulóba ágyazódik, amelynek tematikája – nevezetesen a Niceai Zsinat üzenete – mondhatom, hogy óriási hatással volt egyrészt a későbbi keresztyén teológiai diskurzusokra, másrészt a szakrális és szekuláris hatalmi ambíciók harmóniájára és konfliktusaira, végső soron a keresztyén teológiá(k)ra, továbbá az egyház és az állam kapcsolatának kérdéskörére.

Isten iránti hálával gratulálunk

dr. Bóna Zoltán testvérünknek, szakfolyóiratunk főszerkesztőjének, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 14 évig volt főtitkárának, a dunavarsányi református gyülekezet 43 évig volt, immáron nyugalmazott lelkipásztorának, aki ez év november 3-án a Ráday Ház kápolnájában szolgálata és széles körű tevékenysége elismeréseképpen a

Károli Gáspár-díj

kitüntetettje lett – Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspökkel együtt. A díjat Soltész Miklós miniszter-helyettes úr adta át.
A Károli-díj tartalmáról a következőket olvashatjuk:

„A protestáns hittudományok terén, valamint a protestáns egyházakért végzett kiemelkedő tevékenységért odaítélhető állami kitüntetés. Azon kiemelkedő személyiségek elismerésére adományozható, akik a protestáns hittudományok terén kifejtett munkásságukkal gazdagították a magyar tudományos életet.”

Steinbach József püspök úr, a MEÖT elnöke laudációjában kiemelte a díjazott hűséges szolgálatát a gyülekezetben, a hazai és nemzetközi ökumenében, az egyetemi oktatásban és nem utolsó sorban a Theologiai Szemle szerkesztésében, amelyet több mint 30 esztendeje folytat a magyar nyelvű teológia közkinccsé tétele érdekében.

Az ünnepelt elsősorban a mindenható Istennek adott hálát azért, hogy feladatot kapott tőle és a feladat mellé mindig kapott készséget is, hogy ráhangolódjon és fölnőjön a feladat elvégzéséhez. Köszönetet mondott mindazoknak, akikkel és akikért a szolgálatot végezhette.

Nem utolsó sorban mondott köszönetet a református egyház vezetőségének, nevesen is a Zsinat elnökének, Steinbach József püspök úrnak, aki e díjra fölterjesztette és az államtitkárságnak, valamint a miniszterhelyettes úrnak, akik e díjra őt méltónak találták. „Soli Deo Gloria!” – fejezte be köszönő szavait folyóiratunk főszerkesztője.

Életére, jelen és jövőbeni szolgálatára a Theologiai Szemle laptulajdonosa, a MEÖT főtitkáraként a mindenható Isten áldását kérem!

Fischl Vilmos

Niceai Zsinat – Reformáció – Theologiai Szemle Centenárium

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Niceai Zsinat kiemelkedő őstípusa minden idők teológiai gondolatai, kutatásai, intuíciói, felismerései egyeztetésének/ ütköztetésének és ebbe beleértem az interkonfesszionális/ ökumenikus disputákat is. Ugyanez elmondható minden idők szakrális és szekuláris hatalmi törekvéseinek egyeztetéseire is.

A Niceai Zsinat, valamint az oda és az onnan tovább vezető út úgy tartja központban a trinitárius dogmát, hogy egyben életben tartja hitünk abszolút pillérét, a Krisztus-központúságot. Talán mondhatom, hogy a Niceánum a folyamatos reformációnak az ősforrása, hiszen a Szentháromságnak csak isteni személy lehet a tagja, és így Krisztus istensége, mintegy implicite előfeltételként „mondatik ki”. Krisztus emberi/isteni kettős természeté-nek a dialektikus egységét később a 451-es Kalcedoni Zsinat oldja meg. S mindezt nevezem a mindenkori reformáció ősforrásának, mert az egyházi/teológiai deformáció – bármivel is kezdődik – előbb utóbb krisztológiai formát ölt, krisztológiai devianciába/deficitbe torkollik. Erre pedig csak egyetlen jó, radikális válasz van: solus Christus. A fentieket talán szerénytelen bátorsággal a Theologiai Szemléhez és ünnepségéhez vezető útnak is tekintem. Ebben az emelkedett pillanatban kimondhatom, hogy a Szemle sem akar/akart mást. Tudományossága okán széles ölelésben ad(hat) helyt ilyen-olyan fölvetéseknek, de trinitárius, mondhatni niceai korrektséggel és hűséggel ragaszkodik ahhoz, hogy az utolsó szó lapjain is – explicite vagy implicite, a sola Scriptura alapján – a solus Christus legyen. A mi centenáriumi ünneplésünknek, a mai kétórás Theologiai Szemle blokknak és a születés évfordulóját ünneplő esztendőnknek is ez az utolsó szent szava.

Tisztelt Konferencia! Kedves Testvéreim! Már csak remélni tudom, hogy az elkövetkező előadások, amelyek a teológiai diszciplínák szerint mutatják be a Szemle 100, illetve 90 éves szolgálatát, e bevezető szavaimat nem cáfolják, hanem megerősítik.

Halljuk először is Karasszon István előadását „A vallástudományok megjelenése a Theologiai Szemlében” címmel, amelyet Jakab László Tibor olvasószerkesztőnk olvas fel, amiatt, hogy Karasszon professzor úr kimentését kérte betegsége okán. Ezúton is Isten gyógyító kegyelmét kérjük neki!

Azt követően pedig a bibliai tudományok, a gyakorlati teológia, az ökumenikus párbeszéd szempontjai szerint vizsgálták e szakterületek tudósai a Szemle 90 éves (1948–1958 között nem jelenhetett meg) szolgálatát. A tanulmányokat a 100 év tanulságainak és tanúságainak összegzése tette teljessé Fekete Károly, illetve Korányi András előadásban.

Bóna Zoltán