Látogatás Becskén
Október 2-án a Vallásközi Dialógusa Bizottság tagjai: Szentpétery Péter elnök, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, Kovács Ábrahám, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem professzora, Mesterházy Balázs, a Kőszegi Evangélikus Oktatási Központ igazgatója, Mészáros Kálmán, a Baptista Teológiai Akadémia ny. professzora és rektora, Pataky Albert volt pünkösdi egyházelnök felkeresték a Magyarországi Gyémánt Út Buddhista Közösség elvonulási központját a Nógrád vármegyei Becskén. Kovács Ábrahámmal együtt eljött Jaeshik Shin, a dél-koreai kvangzsui Honam Egyetem és Teológiai Szeminárium vallástudomány-professzora is. A látogatókat Kecskés Zsolt, az Országos Ügyvezető Testület elnöke, informatikus, Schneider Tamás, az egyik alelnök, az ORFK-nál rendőrségi tréner, továbbá a becskei központ ügyvivő testületének tagjai, Baranyó Tamás ácsmester és Németh Bernadett óvodapedagógus, fogadták.
A Gyémánt Út a buddhizmus egyik ága, elsősorban Tibetben, amelyben a megvilágosodás már nem távoli cél, hanem megfelelő ismeretek és gyakorlatok birtokában bárki számára elérhető. A láma az a tanító, aki már eljutott a megvilágosodásra, amelynek útja többféle lehet, „csak” éppen kinek-kinek meg kell találnia a megfelelőt. Buddha ideje óta töretlen az átadási vonal, minden nemzedékben volt legalább egy személy. A buddhizmus az első kb. ezerötszáz évben Indiában és a környező országokban volt honos, de aztán messzebb, így például Indonéziában is elterjedt. A muszlim hódításig Indiában három kiemelkedően fontos egyetemük volt. A legismerteb a Bihar állambeli Nalanda, amelyet Muhammad Baktiar Khilji, a Delhi Szultanátus hadura rombolt le és égetett fel 1193-ban. A hagyomány szerint a hódítók három hónapig égették a kilenc millió könyvet. Sokan Tibetbe menekültek. A buddhizmus már korábban is jelen volt Tibetben, és magába olvasztotta a helyi bön vallást, annak sámánista elemeivel. Négy iskolája van, ezek közük az egyik a karma kagyü (szóbeli átadás), alapítója Marpa (1012-1097), az elvonulási központ az ő nevét viseli. Tibet kínai megszállása (1959) után sokan délre, Indiába és Nepálba menekültek, és a nyugati világban egyre inkább felébresztették az érdeklődést. A dán Ole Nydahl, aki anglisztikát, germanisztikát és filozófiát tanult, 1968-ban volt nászúton Indiában, és itt találkozott a 16. Karmapával („vonaltartó láma”), majd Nepálban, Katmanduban beavatáson vett részt. Meglepetésére 1972-ben a Karmapa azt mondta, hogy „vége a mézesheteknek”, adják át úgy a tanítást, hogy a nyugati világban is érthető legyen. 1983 óta a 17. Karmapa folytatja a sort. Hanna Nydahl 2007-ben, Ole 2026 májusában hunyt el. Ma világszerte kb. 650 központjuk van.
A becskei elvonulási központ területére 1997-ben figyeltek fel, akkor, amikor még a budapesti központjukat is bérelték. Ole láma javasolta, hogy keressenek egy megfelelő, hegyes-völgyes helyet, Budapesttől nem messze. Először „nyári kurzustér” volt, eredetileg kukoricaföld, és két ház a falu végén. Az ötven hektáros területen nyaranta több ezer sátorlakó résztvevője volt a tibeti tanítók és Ole láma által tartott kurzusoknak. A sztúpa 2008-ba épült, eredetileg Hamburgban akarták felállítani, de ott visszavonták az építési engedélyt, így került Magyarországra. Az elvonulási központ épülete eredetileg istálló volt. Amíg az SZJA egy százalékát nem ajánlhatták fel számukra, addig csak adományokból, önkéntes munkából tarthatták fenn a közösséget. Idén (2026) 36 242 felajánló volt, 383 359 303 Ft értékben. (Összehasonlításképpen: az evangélikus egyháznak 114 617 fő, 1 138 216 928 Ft.) A jelenlegi országos központot Budapesten a VII. Rózsák terénél, amely egykor Dreher sörgyár volt, 2001-ben vásárolták meg. 2012-ben nem kerültek ki az egyházi státuszból, ma az egyik egyházként elismert buddhista közösség az öt közül. Nincs hierarchia, csak funkció, a feladatokat díjazás nélkül, társadalmi munkában látják el.
A buddhista hitéletnek három fő pillére van: a megfelelő információ, utána a meditáció, amellyel a fejből a szívbe kerül a tanítás, az együttérzés, és végül a gyakorlati megvalósítás a hétköznapokban. Sokféle buddhizmus van, és egyeseknek Buddha távolinak, elérhetetlennek tűnik, pedig ő is ember volt. Buddha szavait halála után száz évvel kezdődően 108 kötetben írták le, és 254 kommentárt fűztek hozzájuk. De nem kell mindegyiket ismerni, az számít, hogy kit melyik érint meg, abban kell elmélyülnie. Ole láma 7-8 könyvet írt a napi szükséges gyakorlatokról, amelyekben persze a szöveg csak eszköz a megvilágosodás eléréséhez. A karmapák is sok szöveget hagytak hátra, ezek a tudat természetére mutatnak. A megvalósítás Nagy Pecsétjének tanítása a legfontosabb szövegek hitelességét, igazságát jelenti ki, magában foglalja az alapot, az utat és a célt. Különösen is kiemelkedő a 3. Karmapa (1284-1339) 26 versszakos szövege. A tanító és meditációs szövegeket tibetiül vagy szanszkritul írták, ma is ért(elmez)hetők, hiszen a lényegük nem változott. A Karmapa tisztsége családon belül is öröklődhet. A közösségben kerülik a megosztó dolgokat, ilyen például a politika, az alkohol és a futballszurkolás.
A tibeti buddhizmusban négy fő ág van, attól függően, hogy a meditációs módszerek kiket, milyen problémákkal küszködőket céloznak meg. A kagyüpa elsősorban az erős vágyak, a dzsordzse a harag, a dalai a zavarodottság megszüntetését célozza, és a szakjapa a speciális, családi vonal.
A Karmapa annakidején rögtön felismerte Ole Nydahl kiválóságát. A halál és újraszületés körforgása azt jelenti, hogy a tudatáram hozzákapcsolódik egy következő testhez. Hitük szerint a Karmapa és Ole már több életen keresztül együtt dolgoztak.
Becskén kedden és csütörtökön tartanak nyilvános meditációt, (a budapesti központban naponta) de az egyes hívek azon kívül is jöhetnek. Évente két országos megbeszélést tartanak. Az igazi jógi tudata megingathatatlan. Ole láma ötven évig úton volt, évente kétszer kerülte meg a földet. Tanításuk szerint mostani állapotunk nem tökéletes, ami van, az okozat, és majd ok lesz, minden valaminek az eredménye, ezért kerülünk „egyik zavarodott állapotból a másikba”. A reinkarnáció a hindu tanítás szerint „abszolút entitás” azaz létező valóság. A buddhizmus szerint nincs/nem ilyen, hanem valami megjelenik. Ole láma szerint kifinomult gépek vagyunk, amelyekhez a tudat kapcsolódik. A szamszára, a létkörforgás azt jelenti, hogy „ugrálunk egyik állapotból a másikba”. A buddhizmus szerint pedig rájövünk arra, hogy másképp is lehet. Azaz, meg kell szabadulni, két fátylat le kell vetni. Először is az érzelmek fátylát. A zavaró érzelmek elhitetik, hogy én vagyok a világegyetem középpontja –, ezek nélkül azonban kinyílik a tudatom. A lámáknál odáig menően, hogy a még csak feltenni szándékozott kérdésekre is rögtön válaszolnak. A másik a merev elképzelések fátyla: „Száz százalékig biztosak vagyunk abban, hogy ez az.” A kvantumfizika következetes alkalmazása szerint „mi csak ugyanannak a kvantumfluktuációnak az energiacsomópontjai vagyunk”. Minden csak valami mással összefüggésben értelmezhető, azaz, nem abszolút lét. Nem mondhatjuk, hogy valami van, mert nem tudjuk megragadni. Azt sem mondhatjuk, hogy nincs, mert tapasztaljuk. A megvilágosodás a teljes szabadságot jelenti, a tér szabadságát, ahol megszűnnek a korlátok. Belülről jár át az aktív együttérzés –, azaz, a szabadság félelem nélkül.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a közös meditáció mennyivel több mint az egyéni, a vendéglátók elmondták, hogy ha a meditáció tartalmát nem is osztják meg egymás között, a közösség együtt többet el tud érni. „Meditáció közben nem szoktunk gondolkodni, nem relaxáció.” Egyszerűen erőfeszítés nélkül kell időzni abban, ami van. A harag ne ösztönözzön cselekvésre, de közben nem a jó élményeket keressük, különösen nem a múltból. Ki kell kapcsolni a zavaró tényezőket, hogy lássuk a (tudat) valódi természetét, és nem csak azt, ami megjelenik. A tudatban bármi megjelenhet, de nem változtathat rajta. Nydahl összefoglalásában: „Minden az örömtől vibrál, mindent a szeretet tart össze.”
A beszélgetés résztvevői ezután mindannyian felsétáltak a sztúpához. A kilenc méter magas épület Buddha harmincöt éves korában elért megvilágosodását jelképezi. Építését Serab Gyalcen rinpocse („becses, értékes” – tanító) vezette, alapzatába szent iratokat és tárgyakat falaztak be.
A sztúpa megtekintése után a Gyémánt Út képviselői ebéden látták vendégül a Bizottság tagjait, végül pedig rövid meditációval hozták közelebb az elmondottakat.
*
Nagyon köszönjük a szívélyes, baráti fogadtatást, vendéglátást, a látogatók mindegyikének ajándékba adott könyvet. Az elhangzottakhoz a korábbiak nyomán röviden itt is csak annyit fűzzünk hozzá, hogy a hasonló vagy annak tűnő tanítások, nemes célok mellett legalább egy lényeges különbségről nem feledkezhetünk meg. Buddha nem foglalkozik a világ teremtésével, mivel szerinte nem dönthető el, hogy örökkévaló-e vagy teremtett. A jelen állapotból indul ki, és annak nyomorúságát, zavarait kívánja megszüntetni. Követői ehhez szerteágazó, az idők folyamán sokszor átgondolt módszereket dolgoztak ki. A keresztény tanítás viszont azt mondja, hogy a jelen állapot nyomorúsága igen szoros kapcsolatban van a világ teremtésével, pontosabban az embernek a személyes Teremtőtől való elfordulásával. A megromlott kapcsolatot pedig csak Ő állíthatta és állíthatja helyre, és emelheti, ígérete szerint emeli is a legmagasabb szintre: „Íme, újjáteremtek mindent.” (Jel 21,5)
Sz. P.
