Beszámoló a 2025-ös európai világimanapi konferenciáról
„Journeying with hope” a reménység útján járunk, ezzel a címmel rendezte meg a Világimanap mozgalom 2025-ös ökumenikus európai konferenciáját június 11 és 16 között Edinburgban. Harminc országból mintegy 60 résztvevő asszony tanúskodott arról, hogy a bennünket összekötő imádság által Isten reménységet ad a mostani nem könnyű nemzetközi politikai és gazdasági helyzetben. A vendéglátó skót világimanapi bizottság igazi testvéri szeretettel gondoskodott a szállásról az edinburghi egyetem kollégiumában, valamint a mindennapi táplálékról is. Az egyetemi kampuszon zajló programok mellett lehetőségünk volt városnézésre is és vasárnap részt vettünk egy presbiteriánus istentiszteleten.
Bővebben: Beszámoló a 2025-ös európai világimanapi konferenciáról
„Ismerj meg! Ismerkedj!” konferenciát tartottunk Sárospatakon
A MEÖT Női Bizottsága 2012 óta minden évben megrendezi az "Ismerj meg! Ismerkedj!" konferenciasorozatát. Idén június 18-20. között Sárospatakon, a Református Hittudományi Egyetem Bethlen internátusában gyűlt össze az alkalom 20 résztvevője, hogy az idei címtéma kapcsán, Jézus Máté 25-ben való tanítása nyomán – Akárcsak eggyel is... címmel – meghallgassák a meghívott előadókat és beszámoljanak egymásnak tapasztalataikról és szolgálataikról.
Bővebben: „Ismerj meg! Ismerkedj!” konferenciát tartottunk Sárospatakon
„Isten mindannyiunkat csodálatosnak alkotott”
Több évtizedes hagyomány szerint március első péntekén egyházkerületünkben is megtartottuk az Ökumenikus Világimanapot, ezúttal a Cook-szigetek asszonyainak invitálására. Az alkalom egyben a magyarországi világimanap negyvenedik évfordulója is volt.
A programot 1870 óta szervezik meg, amelyhez a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közbenjárására hazánk 40 éve csatlakozott helyi istentiszteletek megtartásával.
Turoû, Turoû ! Oro mai! - Jöjjetek! Jöjjön az egész világ!
2025 első márciusi péntekén a Cook-szigetek asszonyai hívnak közös imádságra
Készülünk a világimanapra! – Ezt a tömör felhívást négy évtizeddel ezelőtt még nem fogadhatták magától értetődő természetességgel a magyarországi felekezetek tagjai. Sokak számára nem is volt világos, hogy mit is rejt - a hozzánk többnyire német keresztény testvérek segítségével érkezett-, Nők Ökumenikus Világimanapja kifejezés. Igen, akkor a szocialista érában tilos volt a templomi istentiszteleteken kívüli összegyülekezés, bármilyen irat, körlevél több példányban való terjesztése. Ám, 1985-ben a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közbenjárásával lehetőség nyílt arra, hogy az akkor már több, mint 50 éve elindított imanapi mozgalomba, a helyi istentiszteletek tartásával hazánk is bekapcsolódhasson.
Bővebben: Turoû, Turoû ! Oro mai! - Jöjjetek! Jöjjön az egész világ!