• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg


Beszámoló a 2025-ös európai világimanapi konferenciáról

„Journeying with hope” a reménység útján járunk, ezzel a címmel rendezte meg a Világimanap mozgalom 2025-ös ökumenikus európai konferenciáját június 11 és 16 között Edinburgban. Harminc országból mintegy 60 résztvevő asszony tanúskodott arról, hogy a bennünket összekötő imádság által Isten reménységet ad a mostani nem könnyű nemzetközi politikai és gazdasági helyzetben. A vendéglátó skót világimanapi bizottság igazi testvéri szeretettel gondoskodott a szállásról az edinburghi egyetem kollégiumában, valamint a mindennapi táplálékról is. Az egyetemi kampuszon zajló programok mellett lehetőségünk volt városnézésre is és vasárnap részt vettünk egy presbiteriánus istentiszteleten.

Csütörtökön szolidaritásunkat fejeztük ki a Women in Black mozgalommal, mely mindenféle erőszakkal, elnyomással szemben lép fel. Minden ország képviselője beszámolt a világimanapi mozgalom helyzetéről a saját hazájában, valamint a középen lévő oltárra letettük azon asszonyok fotóit, akik elindították az adott országban a világimanap ünneplését március első péntekjén. Magyar részről Roszik Mihályné Melitta tisztelendő asszony képét helyeztem el, hiszen ő kezdeményezte a világimanap megtartását 1985-ben széles körben hazánkban 40 évvel ezelőtt, ahogy erről az idei Budapest-Deák téri imanapi alkalmon meg is emlékeztünk. A konferencia témája is volt, hogy a világimanapi mozgalom 2027-ben fogja ünnepelni 100 éves megalakulását, erre az alkalomra mi is készülünk a tágabb közösséggel együtt.

Pénteken közösen gondolkodtunk Ulrike Bechmann, német teológusnő bibliatanulmányával a következő évi imanapra, melynek témája Nigéria lesz. Meghallgattuk egy 20 évig ott szolgáló apáca beszámolóját az ottani keresztyének helyzetéről. Este nigériai nők beszéltek országuk gazdasági, szociális helyzetéről, különös tekintettel a nők és a családok körülményeire. Majd egy nigériai tánccsoport örvendeztetett meg minket vidám énekükkel és táncukkal.

A konferencia során részletes tájékoztatást kaptunk a világimanap végrehajtó bizottságának működéséről, a szervezeti szabályzatról, az anyagi kérdésekről. A mozgalom teljesen önfenntartó, a nemzeti bizottságok adományaiból végzik munkájukat és készítik el a programfüzetet, együttműködve az kiválasztott ország ökumenikus bizottságával. Fontos kérdésként merült fel a fiatalok bevonása a mozgalomba. Nem hiányozhattak a programból a workshopok sem, ahol különféle aktuális témák kapcsán beszélgettünk egymással. A skót vendéglátóink meghívtak szombat estére egy autentikus skót zenekart, akik táncokat tanítottak, és nagyon jó hangulatot teremtettek közöttünk.

A napot áhítatok keretezték, melyeket több ország képviselői közösen készítettek, így én a hétfő reggeli csoportban szolgálhattam a horvátokkal és dánokkal együtt. Két este is volt lehetőség arra, hogy bemutassuk országaink kincseit, értékeit sokszor humoros módon a többiek számára. Magyarország részéről megerősítettük az ima partnerséget a skót és a horvát testvérekkel. Ennek keretében rendszeresen fogunk az internet segítségével közösen imádkozni egymásért és a világért. Az imádság valójában tett, azzal, hogy imádkozunk egymásért, már sokat tettünk, mivel olyan erők mozdulnak meg, olyan áldások nyílnak meg, amik a békét, igazságosságot és a reményteljes jövőt segítik elő bennünk és másokban. Tudjuk, hogy az imádság nem Istent változtatja meg, hanem elsősorban minket formál, hogy jobban ráhangolódjunk Isten akaratára. Hitünkben megerősödve, örömmel indultunk tovább a reménység útján, hogy ha Isten is úgy akarja, 2027-ben is találkozzunk a következő világgyűlésen Ghánában.

Megköszönöm Főtitkár Úrnak a segítséget és a támogatást utam lebonyolításában, és az Ökumenikus Tanács Női bizottságának a bizalmat, hogy engem küldtek ki képviselni a magyar nőket Edinburgba.


Tisztelettel
Gerőfiné dr. Brebovszky Éva

 

 

Joomla templates by a4joomla