„Ismerj meg! Ismerkedj!” konferenciát tartottunk Sárospatakon
A MEÖT Női Bizottsága 2012 óta minden évben megrendezi az "Ismerj meg! Ismerkedj!" konferenciasorozatát. Idén június 18-20. között Sárospatakon, a Református Hittudományi Egyetem Bethlen internátusában gyűlt össze az alkalom 20 résztvevője, hogy az idei címtéma kapcsán, Jézus Máté 25-ben való tanítása nyomán – Akárcsak eggyel is... címmel – meghallgassák a meghívott előadókat és beszámoljanak egymásnak tapasztalataikról és szolgálataikról.
Évről évre célkitűzése a konferenciának, hogy közelebb hozza egymáshoz a cigány és a magyar keresztény testvéreket. Idén is tartalmas beszélgetések segítettek legyőzni a kulturális különbségekből adódó előítéletet, a kellő ismeretek hiányából adódó félreértéseket.
Külön köszönet illeti a meghívott előadókat, akik az abaúji-zempléni falvak jó ismerői, akik hűséggel az ottani gyülekezetekben szolgálnak, ill. a teológiai hallgatók felkészítésében vesznek részt: Barnóczki Anita lelkészt/egyetemi docenst, Laczkó Gabriella lelkészt/szociológust és Tóth Viktória börtönlelkészt.
A konferenciának helyet adó Sárospatakon minden résztvevő találkozhatott a patinás protestáns lelkiséggel, Egeresi Gábor könyvtárigazgató idegenvezetése a 400 ezer kötetet tartalmazó kollégiumi nagykönyvtárban pedig felejthetetlen élménnyel koronázta meg az idei együttlétet.
B. Pintér Márta
MEÖT Női Bizottság elnöke