Háború – Keresztény szemmel
Budapest – A háborúk indításának ideológiai hátterét járta körül a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szociáletikai Bizottsága és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös konferenciája, amely a Keresztény teoretikusok, államférfiak és katonák háború elméletei címet viselte. A 2019. április 25-én tartott konferencián a meghívott előadók sokrétű, színes betekintést adtak a témába.
Ujházi Lóránd előadása a Kritikai észrevételek Szent Ágoston „háború elméletéhez” címet viselte. Elmondta, hogy a 4. századi egyházatyák közül kiemelkednek Szent Ágoston háborúra vonatkozó értekezései. Az igazságos háború tan atyjának tartott Ágoston azonban az ismert ius ad bellum (háborúba vonulás joga) és a ius in bello (háborúban betartandó normák) mellett még számos eleme és szempontja van az ágostoni örökségnek, hangsúlyozta az előadó, hogy ezeket a későbbi elemzésekben nem sokszor veszik figyelembe. Tisztázta Ágoston munkásságának megértését segítő alapparadigmákat, valamint, hogy a szerző életére milyen hatással voltak a megélt háborúk, a barbárok támadásai, valamint az, hogy Krisztus második eljövetele (parúzia) az 5. századra sem következett be.
Az előadó bemutatta azokat az ókori és keresztény munkákat és szerzőket (Szentírás, Platón, Arisztotelész, Cicero, Tertullianus, Szent Ambrus, Lactantius, Órigenész és a manicheista tanokat), amelyek valószínűsíthetően hatást gyakoroltak Szent Ágoston háborúról alkotott koncepciójára. Vizsgálta az emberi élet kioltásának etikai dilemmáját boncolgató korai műveit, és összehasonlította azokkal a késői írásaival, amelyekben a háborúról már „összefüggőbb” elméleteket dolgozott ki. Különösen fontos forrásként kezelte a De Civitate Dei című főművét. Megállapította, hogy a szerző feltárta a nagy római háborúkat, görbe tükröt tartott társadalma számára, saját korának háborúit értékelte, filozófiai reflexiót adott és próbált megfogalmazni örök elveket, de ezeket mindig kora társadalmában élve saját korához próbálta igazítani.
Ágoston fontos hatással volt a későbbiekben Aquinói Szent Tamásra, aki Summa Theologiae című művében sokat idézte őt. Megállapította, hogy a keresztény háborúelmélet megalkotója jogosnak tartotta az erőszak alkalmazását szent célok érdekében. Épp ezért sokszor ellentmondásba keveredik, mert egyesekre azt mondja, hogy ez jó, isteni terv, másokra azt mondja, hogy rossz, ördögi, azaz alapvetően nem szabad embert ölni, de az isteni vagy uralkodói tekintély felmentést adhat ez alól.
Ezután Fischl Vilmos A háború felfogás változásai Luthernél című előadása következett. Megállapította, hogy „Luther teológiájában kétféle kormányzás jelenik meg, mellyel az Isten által kormányzott világ egészének két területét különbözteti meg. Az egyik kormányzás Isten országa, ahová azok tartoznak, akik hisznek Krisztusban. A másik kormányzás, a világ kormányzása pedig a nem keresztényekre vonatkozik. Luther élesen megkülönbözteti a kétféle kormányzást. A világi felsőbbség kezébe a kardot adja a külső rend és a béke fenntartásáért. A Krisztus kormányzásához tartozóknak nincs szükségük a világi kardra és a világi jogra. Ha tehát minden ember keresztyén lenne, akkor nem lenne szükség se királyra, se kardra, hiszen a világi törvények nem az igaz emberek ellen, hanem a törvényszegők és bűnösök ellen vannak. A világi kormányzásban azonban a béke fenntartásához szükség van törvényre és kardra, a világi hatalomgyakorlás eszközeire, melyek nélkül a rend elképzelhetetlen volna. A kétféle kormányzás, két különböző uralmat gyakorol, jelesül a lelki uralmat, és a világi uralmat. A lelki uralom vezeti az embereket Krisztus uralma alá, a világi uralom pedig, a törvényszegők féken tartásával, a béke biztosításra törekszik. E két világot nem szabad összekeverni, hiszen aki a világot az evangéliummal kívánná irányítani, az teret engedne a törvényszegőknek, elszabadítaná az emberi lélekben megbúvó vadállatot. Ha pedig az egyházi dolgokat a világi karddal kívánnánk megoldani, annak az egyházon belüli képmutatás lenne az eredménye, mivel hitre senki sem kényszeríthető.”
Luther korában az egyház és állam nem vált el egymástól, a vallás mindenféle kapcsolatot meghatározott, hiszen az állam az egyházzal együtt átfogta a társadalmat. Luther számára azonban fontos volt, hogy minden kérdésben Isten kormányzása érvényesüljön és az evangélium kerüljön a középpontba. De Isten nem bízta meg az egyházat a kormányzással, mert a világot nem lehet az evangéliummal kormányozni, a világ pedig alkalmatlan a lelki kormányzásra a kard miatt. Az előadó megállapította, hogy ma sem létezhet világi hatalom Isten tudta és megengedő akarata nélkül, az ő akarata azonban kifürkészhetetlen sok kérdésben. De tudjuk, hogy az élet és a halál abszolút ura bármilyen hatalmat megdönthet, azt az ember nem döntheti meg magától. Tudjuk, hogy Isten néha büntetésnek szánja a megválasztott vezetőt, máskor pedig a vezetettek javát szolgálja vele. Megtiszteltetés a keresztényeknek, ha hitük miatt Krisztussal együtt szenvedhetnek, vele együtt keresztet hordozhatnak. Állampolgárokként jogunk van békés keretek között jogokat követelni, de fegyveres lázadásra Isten törvénye nem ad felhatalmazást – írta Luther a parasztfelkelésekre reagálva, amely szerinte az isteni törvény ellen való lázadás volt, az üdvösség kockáztatása, olyan cselekedet, amelyet keresztény ember nem tehet. (Cikkünk mellékletében a teljes tanulmány elolvasható.)
Boda Mihály Az igazságos háború elméletének újrafelfedezése a 20. század második felében Paul Ramsey etikájában címmel tartott előadást. Beszédében végigvette az igazságos háború elméletének eredetét. Megállapította, hogy annak kezdete már a sumérok és asszírok idején, tehát több mint 2500 évvel Krisztus előtt írásos formában olvasható (Assur isten parancsa megtámadni egy másik városállamot), később a Bibliában láthatjuk, hogy Izraellel az Úr harcba száll. Görögök és rómaiak lejegyzéseiben is olvasható, hogy a külső ellenséggel szemben mindig a saját igazságosságuk megvédése érdekében harcolnak. A középkori retorikát alapvetően Szent Ágoston munkássága határozta meg, és ezzel vallási kontextusba került az elmélet. Ágostont követően a keresztény gondolatok, egyre kisebb súllyal, de egészen a 17. századig, Hugo Grotiussal bezárólag, meghatározták a háború igazságosságról való gondolkodást. Grotius után azonban a háborús igazságosság témájában előtérbe kerültek a szekuláris elméletek (Kant), és azokon belül is a nemzetközi jogon alapuló elképzelések (Emerich Vattel).
A 20. század 60-as és 70-es éveiben viszont a nemzetközi jogi megközelítések mellett ismét megfigyelhetjük a vallási vagy filozófiai alapokon álló elméletek újjáéledését, amely között elsőként kell említeni Paul Ramsey keresztény indíttatású (református/metodista), és Michael Walzer szekuláris perspektívájú írásait. A két szerző hasonló események hatására alkotta meg a saját igazságos háború elméletét, amelyben különböző válaszokat adtak a háborús igazságosság olyan kihívásaira, mint hogy milyen esetekben igazságos háborút indítani (a háborúindítás problémája és az igazságos ok problémája), vagy hogy miképpen lehet elkülöníteni a háborúban támadható személyeket a nem támadható személyektől nem (a diszkrimináció problémája).
Kaiser Ferenc „Isten és a tengeri hatalom” – A vallás befolyása Alfred Thayer Mahan hadelméleti munkásságára címmel a modern tengeri hadelmélet megszületéséről beszélt. Megtudtuk, hogy az amerikai teoretikus hivatásos tengerésztisztként buzgó és meggyőződéses episzkopális keresztény is volt, aki hite szerint hazája érdekében dolgozott. A családjából hozott mély vallásossága – különösen lelkész nagybátyja, az egyháztörténész Milo Mahan volt az ifjú Alfred-ra nagy hatással – jól tetten érhető hadelméleti munkásságán is. Az előadás Mahan hadelméleti, illetve vallásos írásaira támaszkodva mutatta be munkásságát. Megállapításra került, hogy Mahan egy olyan korban élt, ahol alapjaiban változott meg a technikai forradalom hatására a tengeri hajózás, hiszen a vitorla hajtotta fa építésű hajókat felváltották a fémépítésű, páncélozott, gőzmeghajtású, robbanótöltetes hajók. Mahan rengeteget írt, elemezte a háborúkat, de közben számos művében kifejtette, hogyan kell helyesen keresztényként élni. Rengeteget idézett a Bibliából és ezt véresen komolyan is gondolta életvitelében is, sőt a hit terjesztését alapvető feladatnak tartotta.
Az előadás után Forgács Balázs Morus Tamás (Thomas More) és B. H. Liddell Hart elméletei az indirekt hadviselésről című referátuma következett. A háborús akaratérvényesítés indirekt módjának (kifárasztásra törekvés) egyik első forrása Morus Tamás (Thomas More) (1478–1535) Utópia (1515–1516) című műve. A katolikus hite miatt VIII. Henrik parancsára kivégeztetett és a 20. században szentté avatott kora újkori államférfi egy általa elképzelt ideális világ, a Sehol-sziget bemutatása során a szigetlakók hadügyét is ábrázolta. A szigetlakók háborúról alkotott nézeteit tekintve komoly különbségek mutatkoznak a korabeli Európában jelentkező felfogásoktól, ugyanis a kommunisztikus társadalomban, uniformizált világban élő seholszigetiek nem szeretik az erőszakot, de a háborúik során a fegyveres erővel történő akaratérvényesítés mellett nem-katonai eszközöket (ideológiai, gazdasági nyomásgyakorlás, szövetségkötés keresése) is felhasználtak ellenségeikkel szemben.
Az Utópia hadelméletének bemutatása mellett az előadó párhuzamot keresett a 20. század egyik legnagyobb hatású angolszász katonai teoretikusa, B. H. Liddell Hart (1895–1970) Stratégia című művében megfogalmazott hadviselési elvekkel is (erőforrások koordinálása, stratégiai helyzet elemzése, alternatív célpontok, összeköttetés elvágása, megosztott előrenyomulás).
Kultusz- és vallásszabadság a haderőben című előadásában Kliszek Noémi arra kereste a választ, hogy a vallás és a lelkiismeret szabad gyakorlása terén a történelem során milyen jogok fogalmazódtak meg. Mivel a történelem során e téren számos visszaélés volt, ezért a demokratikus államok jogalkotása, végrehajtása, vagy akár a jogszolgáltatási fóruma érzékenyen reagál a kérdésre.
A lelkiismereti és vallásszabadság hatványozottan fontos terület a fegyveres testületeken belül. A kultusz kapcsán az egyes fegyvernemeknek régi hagyománya van, a vallási közösségek hivatalosan jelen vannak a fegyveres testületekben, a jogalkotó pedig biztosítja mind egyénileg, mind közösségileg a vallásgyakorlást. Ugyanakkor számos nyitott kérdés merül fel, amely a kultusz formájának időszerűségét, a vallási közösségek és az állam együttműködési formáit illeti. Az előadásban nemzetközi összehasonlításban, de alapvetően a Magyar Honvédségben megvalósuló kultusz- és vallásszabadságot, morális alapokat mutatta be Kliszek Noémi, a kérdés nagy teoretikusainak kritikai reflexióin keresztül.
Felvetődött az integráció kérdése, meghatározásra került a vallás definíciója (az élet kérdéseire ad válaszokat, áthatja a kultúrát, alapvető emberi értékeket alakít ki, a világot a humánum irányába mozdítja el). A missziókban fontos morális alap az önfegyelem. Az előadó méltatta a Tábori Lelkészi Szolgálat jelentőségét is.
Orosz Gábor Viktor Ellenállás és megadás. Dietrich Bonhoeffer gondolatai a háborúról és az erőszakról című előadásában Dietrich Bonhoeffer (1906–1945) evangélikus teológus és mártír munkásságáról szólt. Bonhoeffer életén és teológiáján keresztül mutatta be a háború és az erőszak alkalmazás lehetőségét és lehetetlenségét és azt, mi vitte őt a tudatos felelősségvállalás és pacifizmus felé.
Bonhoeffer 1934-ben ökumenikus konferencián vett részt a dániai Fanoe-ben, ahol megtartotta híres beszédét, amelyben olyan nemzetközi összefogást követel, amely kiveszi az emberek kezéből a fegyvereket: „Nem irányíthatjuk fegyvereinket egymásra, mert tudjuk, hogy így Krisztusra fognánk őket.”
Adolf Hitler hatalomra jutásával egyidőben Bonhoeffer csatlakozott az egyházon belüli ellenzékhez. Szembefordult az egyház és az állam feltétlen együttműködésének lehetőségével, és az elsők között ismerite fel a zsidókérdést. Ebből az időből származik híres mondata: a kerék a küllők közzé eshet [es gelte dem Rad in die Speichen zu fallen], az egyház feladata tehát nem csak az lehet, hogy „bekötözze a kerék alá került sebesülteket, hanem az is, hogy botot dugjon a küllők közé”.
Bonhoeffer 1940-ben felmentést kért a katonai szolgálat alól és konspiratív tevékenységet folytatott sógorával, Hans von Dohnanyi-val, Rüdiger Schleicher-rel, valamint testvérével Klaus Bonhoefferrel együtt. 1943. április 5-én letartóztatták, a Wehrmacht vizsgálati fogságába került Berlin-Tegelben. Ebben az időben írta leveleit Eberhard Bethge-nek, amelyek a Börtönlevelekben (Wiederstand und Ergebung) jelentek meg. (Cikkünk mellékletében a teljes tanulmány elolvasható.)
Padányi József Ókori kínai klasszikusok a háborúról című értekezésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatói által a kínai hadtudományi irodalom tizenhat remekének gyűjteményes kiadását elemezte. Az írásokban található, a vezetéssel, a háború alapjaival, elméletével és eszközeivel foglalkozó, máig érvényes megállapításokat fogalmazta meg.
A 2000–2500 évvel ezelőtt született gondolatokból kiderült, hogy a háborúra már akkoriban is az ország legfontosabb ügyeként tekintettek és a sikerhez öt dolgot tartottak fontosnak, így a Taót, az ég, a föld, a hadvezér, a törvény erejét.
Megállapítást nyert, hogy a háború okai: a hírnév, haszon, gyűlölet, belső zavargás, éhínség lehetnek. A háború fajtái az igazságos háború, az erős háború és a kevély háború. A háború sikere: a honi területen a lakosság életfeltételeinek megőrzése háború idején, a győzelembe vetett hit megőrzése, azz emberveszteség minimalizálására való törekvés és a saját területek katonai biztonságának, politikai stabilitásának megőrzése.
Fontos tanács volt, hogy a veszedelmek elhárításában jeleskedő hadvezér az ellenség felbukkanása előtt ragadja magához a kezdeményezést, ossza meg az ellenséget, keressen szövetségeseket. Aki jártas a hadsereg alkalmazásában, nem verbuvált másodjára és nem szállíttat élelmet harmadjára. Hangsúly került arra is, hogy nem a fegyverek az első, minden más megelőzheti a harcot, így például a víz és élelem megvonása az ellenségtől.
A hadvezér az ország pillére, a halál hivatalnoka. Pozitív jellemvonásai a következők: bátorság, bölcsesség, emberségesség, szavahihetőség, példaadás, hűség. A hadvezér negatívuma a mohóság, a féktelenség, a féltékenység, az önteltség, az önkritika hiánya, a lustaság, a döntésképtelenség, a léhaság, a gyávaság, a fecsegés és a mértéktelen italozás. A fejedelem képviseli a politikát, mellette a hadvezér a katonai vezető, aki a politika alá van rendelve, van olyan eset, amikor ellentmondhat a fejedelemnek (inkább meghal, de nem állomásoztatja seregét védtelen helyen, nem küldi hadseregét megnyerhetetlen csatába, nem fordítja a hadseregét a lakosság ellen).
Az előadásokból e-book formájában könyv jelenik majd meg a nyáron. Az alkalom fogadással ért véget.
Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Forrás: https://www.evangelikus.hu/
A konferenciakiadvány letölthető ide kattintva:
