A főszerkesztő jegyzete - 2019/03

A gender témakör

évszázados diskurzusa a kultúráknak, társadalmaknak és egyházaknak, bár legtöbbször nem nevezték így. Szekuláris, felekezeti és ökumenikus nemzetközi szervezetek, valamint nemzeti kormányok és egyházak ágendáján gyakran találkozunk bioetikai, azon belül szexuál-etikai kérdésekkel, így a gender-mainstreaming szabályozás mindennapi és rendkívüli megjelenéseivel. Mindennapinak nevezem azokat az eseteket, amely a férfi és a nő egyenlőségéről beszél társadalmi, emberi jogi megítélésben, munkajogban stb., de úgy, hogy közben figyelembe veszi a két nem sajátosságait. Erre hazai, protestáns példánk a hetvenes-nyolcvanas évek teológiai és egyházszervezeti diskurzusa a nők ordinációjáról és presbiteri tisztéről. Ez tipikus gender-téma volt, bár akkor nem nevezték annak.
A gender-ideológia szélsőséges elve és gyakorlata alatt pedig azt értem, hogy a nemi különbözőségről, mint teremtési, vagy természeti adottságról nem beszélünk, a férfiak és nők immáron egyetemlegesen személyek, vagy emberek, akik a lehetőségekhez mérten szabadon dönthetnek nemiségükről, és annak változtatásáról. Ennek megítélésében az említett döntéshozó entitások nagyban eltérnek egymástól a döntésük tartalmában, de abban is, hogy van vagy nincs állásfoglalásuk ez ügyben.
Akik a nemek teremtett, vagy természetes kettős megkülönböztetését tagadják, illetve „sokallják vagy keveslik”, azok következésképpen utat nyitnak számos nemnek úgy, hogy köztük mindennemű megkülönböztetést elítélnek. Ez alól szerintük nem lehet kivétel természetesen semmiféle egyházi szolgálat, például lelkészség, sem pedig társadalmi egység, például a házasság sem. Tehát az azonos neműeknek, vagy a hagyományosan alig definiálható transz-neműeknek is jár a házassági, vagy élettársi egyházi áldás, és a lelkészi/ egyházi szolgálatra minősítő szentelés. Ez a kettő egyébként szinte minden esetben együtt jár függetlenül a döntés tartalmától.
Anélkül, hogy végeláthatatlan és még akkor sem teljes formális okiratokat citálnék, amelyek hol egyértelműbben, hol megengedőbben, vagy odabízóbban fogalmaznak, kijelenthetjük, hogy a gender témakör és a homoszexualitás megítélése a múlt század végétől napirenden van liberális és konzervatív nyugati és amerikai protestáns körökben, sőt nálunk és világszerte is. Az összkép riasztó, de tény, hogy az e tárgyban liberális döntések mentén élő egyházak kisebbségben vannak. Ugyanakkor éppen ezek az egyházak, azok, illetve azok közül kerülnek ki, amelyekhez mi magyar protestánsok hitvallásainkat és sokféle egyházi gyakorlatunkat, vagy éppen a történelmi és jelenbeli kapcsolatainkat illetően a legközelebb állunk. De miért is kellett engedni Nyugat-Európa és Észak-Amerika protestáns egyházainak e kihívásban? Mi a kényszerítő erő? Nehéz megítélni azt is, hogy társadalmi presztízsben és/vagy missziói sikerben a liberális döntések „mennyit hoznak és mennyit visznek?” Ezekre és számos más idevonatkozó kérdésre helyhiány okán a következő számban visszatérünk.
Most szolgáljon megnyugtatásképpen a Magyarországi Református Egyház Zsinatának állásfoglalása a házasság, a család és a szexualitás kérdéseiről, 2004-ből, amely világosan kiáll a biblikus tanítás mellett: a család egy férfi és egy nő kapcsolatára épül, és csak ez a kapcsolat nevezhető házasságnak, továbbá leszögezi – természetesen a Szentírásra hivatkozva – hogy nem tartja lehetségesnek, hogy homoszexuális/leszbikus személyek egyházi/ lelkészi szolgálatot végezzenek, vagy arra fölkészüljenek.
És az is bizalommal tölthet el bennünket, hogy e meggyőződést a magyar egyházi és szekuláris társadalom nagy többsége osztja.

Bóna Zoltán és a DC Ökumenikai szekciója

A főszerkesztő jegyzete - 2019/04

A genderről még egyszer

Az elmúlt lapszám főszerkesztői jegyzetében – amelyet e témában olyan magyar református hivatkozással fejeztem be, amely sokak számára reményteljes bizodalmat hordoz – azt ígértem, hogy a témát e keretben még folytatjuk. Ennek az ígéretemnek teszek most eleget.
Elismeréssel kell említenünk az Egyesült Metodista Egyházat, amely – globálisan csaknem 13 millió tagot számlál – ez év februárjában tartott „Generális Konferenciáján”, megerősítette, hogy LMBTQ személyeket nem szenttel lelkészi szolgálatra és értelemszerűen nem áldja meg az ebbe a csoportba tartozók házasságát.
Innen „balra” vannak az úgynevezett evangelikál és fundamentalista egyházak, majd messze „jobbra” a római katolikus, az ortodox és a monofizita egyházak, melyek mind radikálisan ellenállnak e „korszellemnek.” S a kettő között vannak azok a protestáns egyházak, melyek mindeddig elkerülték, elodázták a „status confessionalis” szorítását, vagy, mint a Magyarországi Református Egyház, tradicionális népegyházként vállalták a biblikus hitvallást e téren. Statisztikai ismereteink tükrében bátran kijelenthetjük, hogy a fölsorolt egyházcsaládok messze többségben vannak a keresztyénségen belül. Mindazonáltal sajnálatos, hogy éppen az északi világ jómódú, eredendően mélyen biblikus egyházai engedtek a korszellemnek – talán nem túlzás azt mondani – a Szentlélekkel szemben.
De miért is kell(ett) engedniük. Mi a kényszerítő erő? Két tényező világosan mutatkozik.
1. A modernség igényének kiszolgálása, amely egyházi mentalitás – nagyon helyesen – tárt karokkal várja a szekularizáció győzelmes tengeréből hozzájuk (vissza)térőket. Ugyanakkor a befogadó készséget demonstráló mentalitás – nagyon helytelenül – föláldozza a biblikus értékrendet, vállalva azt is, hogy ezzel a tradicionális tagjainak az elvesztésével fizet.
2. Intézményi aggodalom – nevezetesen, hogy az egyházszakadás miatti félelem okán, vállalnak föl olyan „gesztusokat”, amellyel egyszerűen megsértik önmaguk biblikus megalapozottságát és így szolgálatuk hitelességét. Nagyon nehéz megítélni, hogy társadalmi presztízsben és/vagy missziói sikerben ezek a liberális döntések „mennyit hoznak és mennyit
visznek?”.
Az viszont elég világos, hogy az ökumené terén csak visznek. Megnehezítik az ökumenikus kapcsolatokat az összes relációban. Egy konkrét példa a közelmúltból: A Mekane Yesus Etióp Evangéliumi Egyház (EECMY) Addisz-Abebában
tartotta tizenötödik zsinatát 2019. augusztus 20–24. között, ahol megerősítette elkötelezettségét, miszerint csak olyan egyházakkal működik együtt, amelyek értelmezik a házasságot. E határozat eredményeképp az EECMY fölmondta hosszú távú együttműködését a Presbiteriánus Egyházzal (PC(USA)), más egyházzal pedig emiatt föl sem tudja venni a kapcsolatot.
Ehhez hasonló esetek vannak a mögött a tény/jelenség mögött is, hogy mind az EVT, mind pedig az EEK tagsága csökkent az elmúlt években, pedig éppen az Európában gyökeret verő afrikai és ázsiai evangelikál és pünkösdi jellegű egyházak hozhattak volna egyfajta megpezsdülést például az EEK-ban. Ez a nem titkolt reménység sok esetben az egyneműek házasságához való viszony okán ment/megy a füstbe.
Az ortodox egyházak kilépése, tagságuk fölfüggesztése az EVT-ben és EEK-ban szintén részben, vagy egészben ezen a területen inkább bukik, mint áll. És itt nem csak a házassági, vagy papi áldásról és szentelésről van szó, hanem a gender-témakör mélységéről, az embernek, mint férfinak és nőnek a megítéléséről. „Krisztus fénye és az egyház” című előadásában, Kirill metropolita, az orosz ortodox egyház akkori külügyi vezetője, a Nagyszebeni Ökumenikus Nagyülésen, 2007-ben egyértelműen kimondta, hogy korábban a dogmatikai viták ellenére (szociál)etikai téren az egyházak egyet tudtak érteni, együtt tudtak nyilatkozni, esetleg cselekedni. Ma az etikai megítélésekben meglévő nagy különbség a nyugati és keleti egyházak között szinte ellehetetleníti az ökumenikus párbeszédet. Példának a gender-ügyet, a homofíliát és a bioetikát említette. (THSZ 2007. 201. o.) Utóda, Hillarion metropolita bizonyára ugyanígy gondolja.

Bóna Zoltán és a DC Ökumenikai szekciója

Absztraktok 2018/02

REPELIK GÁBOR
Egy ószövetségi nép és annak története:
Arám királyságok a Szíro-Palesztin térségben

Jóllehet az Ószövetség gyakran tesz utalást Arámra mint Izráel egyik szomszédjára, történetéről és kultúrájáról a bibliai forrásokból csak töredékes ismereteket szerezhetünk. A rendelkezésünkre álló Biblián kívüli írásos, valamint az archeológiai források mind azt mutatják, hogy a Szíro-Palesztin térségben – a földrajzi sajátosságokból fakadóan – több, kisebb-nagyobb entitás jelent meg és vált jelentős gazdasági-politikai tényezővé a vaskor kezdetén (Kr. e. 12–11. század), melyeket a nyugat-sémi nyelvcsaládhoz tartozó arámi nyelv mellett – a tulajdonnevekben is visszatükröződő – erős törzsi kötődés kapcsolt össze. Az arámok történetének és Izráel népéhez való kötődésének tárgyalása tehát nem szűkíthető le csupán egyetlen területre vagy arám királyságra. Ezért dolgozatomban az Ószövetségben szereplő valamennyi jelentős arám városállamot nagyító alá helyezek, történetük ismertetésébe bevonva a biblián kívüli írásos forrásokat, archeológiai eredményeket és a témában megjelent legújabb tudományos felismeréseket.

Although the Old Testament often refers to Aram as one of the neighbors of Israel, from the biblical sources we could gain only fragmentary information about their history and culture. The available non-biblical materials along with the recent archaeological evidences, however, point out that in the Syro-Palestinian territory – due to, in part, its geographical nature – numerous larger or smaller Aramean entities emerged and became major economic and political factors at the beginning of the Iron Age (12th–11th century BCE). These Aramean policies, though they existed separately, were linked together by their west-Semitic language called Aramaic, and by their strong tribal structures which is reflected for example in the use of ethnicons. Due to this complexity, the discussion of the history of the Arameans and their relationship with the people of Israel cannot be limited to a single territory or to a single Aramean kingdom. In this paper, I put all the major Aramean city-states appearing in the Old Testament under the magnifying glass to give an insight into their history involving non-Biblical sources, archeological results and the latest scientific discoveries on the subject.

NAGY GÁBOR
Isten hatalma a teremtett világ fölött Kálvin teológiájában

Kálvin tanítása az egyház és az állam kapcsolatáról legalább annyira jelentős, mint úrvacsoratana vagy az eleve elrendelés kérdése. A tanulmány először a világi hatalom kérdésköréről értekezik: szükséges-e egyáltalán, a világi kormányzat honnan nyeri legitimitását, melyik lenne a kívánatos államforma, miért gondolja Kálvin, hogy a világi kormányzat Isten uralmának egyik módja, és hol vannak a földi uralomnak a határai, korlátai. A világi és a lelki hatalom közötti összefüggés és szétválasztás vizsgálatánál megállapítható, hogy Kálvin megkülönbözteti egymástól a kettőt, funkciójuk, szerepük, céljuk más, de ugyanakkor össze is tartoznak, egymást kiegészítik, sőt kölcsönösen feltételezik egymást. Az engedelmesség és ellenállás kérdése Kálvinnál Krisztus felől értelmezendő, és ez megengedő a zsarnokkal való szembenállás vonatkozásában, de a lázadásra nem jogosít fel. Az utolsó két rész a keresztyén államról szól, amely Kálvin értelmezésében olyan földi állam, melyben jobban érvényesül a szeretet törvénye, így elveti a politikai millenarizmust.

Calvin’s doctrine on the relationship of church and state is at least as important as is his doctrine on communion or predestination. This paper first addresses the question of the power of the state; is it necessary at all? What is the legitimacy of government rooted in? Which would be a desirable form of government? Why does Calvin believe that government is one form of the reign of God and where do the boundaries of this worldly power/reign lie? It can be stated, upon examining the connection and correlation of worldly and spiritual power, that Calvin distinguishes between the two: their functions, roles, goals are different, at the same time though, they are connected, they complete one another, moreover, they suppose the existence of the other. The question of obedience and resistance in Calvin’s theology can only be understood based on Christ; it allows to resist the tyrant, but does not allow rebellion. The last two parts deal with the Christian state which, according to Calvin, is a state/goverment on earth in which the law of love rules, hence objects political millenarism.

MÁRKUS TAMÁS
Szentlélekkeresztség
A Lélekkeresztség és az újjászületés kapcsolata a református teológián belül

Dolgozatomban a Szentlélekkeresztség teológiatörténeti értelmezését vizsgálom. Először megnézem, hogy mikortól válik igazán jelentőségteljessé a fogalom. Ez a kor 19. század. Néhány fontos, egyébként többségében eredetileg kálvinista háttérrel rendelkező szerzőt és azok művét említem, akik nagy hatást gyakoroltak később a szárnyát bontogató pünkösdizmusra. A felsorolásomban előkerül többek között Reuben Archer Torrey és Dwight L. Moody. Ezek után a Lélekkeresztség mai, általános református értelmezésére utalok R. C. Sproul alapján, majd pedig arra térek rá, hogy vajon ennek a felfogásnak mik lehetnek a gyökerei. Ennek érdekében megvizsgálom Kálvin Lélekkeresztség értelmezését a releváns igehelyek rövid elemzésével. Ezek után térek rá a református rendszeres teológus Karl Barth és James Dunn, a Church of Scotland kötelékébe tartozó neves újszövetséges Szentlélek keresztséggel kapcsolatos fejtegetéseire, majd pedig arra, hogy az Assemblies of God vezető teológusa, Frank D. Macchia a Lélekkeresztségről írt monográfiájában hogyan értékeli az előbb említett két teológus állításait.

In this essay I write about the theological interpretation of the Spirit Baptism (=Baptism of the Holy Spirit). At first, I was searching for the times when the concept really becomes notable. This is the 19th century. I mention some important authors and their works, most of them originally from Calvinist backgrounds which later had a great impact on Pentecostalism. My list includes among others, Reuben Archer Torrey and Dwight L. Moody. After that, I refer to today’s general Reformed Interpretation of the Spirit Baptism by R. C. Sproul, and then I examine what the roots of this concept may be. At the end, I examine the interpretation of Calvin’s sentence by a brief analysis of the relevant bible passages. After that I come to the theses of the reformed theologians Karl Barth and James Dunn who is a New Testament scholar from Church of Scotland, and then how the leading theologian of Assemblies of God, Frank Macchia discusses the subject in his monograph on Spirit Baptism according to the the statements of the aforementioned two theologians.

BALOGNÉ VINCZE KATALIN
A khar-tövű szavak
Újszövetségi referenciavizsgálat a boldogságkérdés kontextusában

A boldogságkérdés transzcendens vonatkozásait kutatva felmerül a kérdés: lehetséges volna, hogy a szenvedések ellenére is erőt adó és eltörölhetetlen, Krisztusban való örvendezést, mintegy a keresztyén boldogság kulcsaként fogjuk fel? A kérdés megválaszolásának előfeltétele az újszövetségi utalások vizsgálata. Kézenfekvő lehetőség az újszövetségben számos alkalommal megjelenő χαρ-tövű szavak szemügyre vétele, hiszen így az öröm, a kegyelem, a hála és ezek származékainak közös gyökeréhez kötődve egészen tág spektrumon kapcsolódhatunk a boldogság-problematikához. Az újszövetségi referenciák táblázat segítségével történt vizsgálatának köszönhetően a referenciák számszerűségén és elhelyezkedésén túl az adott szó aktuálisan betöltött szerepével kapcsolatban is megállapításokat tehetünk. A vizsgált kifejezések közös nevezőjét a megajándékozottság témakörében találjuk meg. A tanulmány tehát egy, a teológia több területén felhasználható biblikus alapkutatás részeredményeit mutatja be.

Auf transzendete Züge der Glücksfrage beziehend taucht die Frage auf: Wäre es möglich, die unzerstörbare, zwischen Leid und Verfolgung verstärkende christliche Freude, als Schlüssel zu einer christlichen Glückskonzept zu verstehen? Beantwortet kann die Frage nur nach einer gründlichen Forschung der neutestamentlichen Züge. Es liegt auf der Hand neutestamentliche Wörter wie Freude, Gnade, Dank und ihre Derivative mit dem gleichen Stamm χαρ- zu erforschen. Mit Hilfe einer Referenz-Tabelle bekommt man eine gründliche Übersicht von der Referenzen mit ihren aktuellen Rolle. Der gemeinsame Nenner dieser Begriffe ist: beschenkt zu sein. Präsentiert werden also theologisch mehrfach relevante Teilergebnisse einer biblischen
Grundforschung.

Tartalomjegyzék 2018/2

A FŐSZERKESZTŐ JEGYZETE

1. BÓNA ZOLTÁN: Tanúságtétel, Igazságosság, Vendégszeretet 66

SZÓLJ, URAM!

2. KODACSY TAMAS: Cselekedettel és igazsággal 67

TANÍTS MINKET, URUNK!

3.1 REPELIK GÁBOR: Egy ószövetségi nép és annak története:
Arám királyságok a Szíro-Palesztin térségben 68
3.2 NAGY GÁBOR: Isten hatalma a teremtett világ fölött Kálvin teológiájában
3.3 MÁRKUS TAMÁS: Szentlélekkeresztség 89
3.4 BALOGNÉ VINCZE KATALIN: A KHAR-tövű szavak újszövetségi
referenciavizsgálta a boldogságkérdés kontextusában 96

KITEKINTÉS

4.1 Zsugyel János: Lesújt-e ránk a babiloni átok? 101
4.2 Laborczi Pál: Az érett középkortól napjainkig és tovább! 103
4.1 ORSZÁGH ISTVÁN: Az egyházi intézményesülés szerepe
a gyülekezetépítésbe 108
4.2 HORVÁTH ORSOLYA: Bultmann 113

KÖNYVSZEMLE

6. 1 FÖLDVÁRI ISTVÁN: Arthur Peacocke Arthur: Theology of a Scientific Age, 119
6. 2 SZIGETI JENŐ: Tallózgatás teológus szemmel 124

A főszerkesztő jegyzete - 2018/2

Tanúságtétel, Igazságosság, Vendégszeretet

témakörök jegyében tartotta aktuális nagygyűlését az Európai Egyházak Konferenciája Újvidéken 2018. 05. 31–2018. 06. 06. között. A közel 60 éves ökumenikus szervezet létrejötte mögött az a szándék állt, hogy a vasfüggönyön átívelően vagy azon rést ütve párbeszéd jöjjön létre Kelet és Nyugat Európa egyházai között a hidegháborús éra közepette és annak enyhítése érdekében. A Nagygyűlés programjába a hétvége erejéig kapcsolódtam be. Úgy, mint a Szemle főszerkesztője és egy kicsit a személyes nosztalgia okán is hiszen az 1986-es Stirlingi Nagygyűlés óta minden nagygyűlésen ilyen-olyan minőségben jelen voltam. Óhatatlanul előjöttek a régi emlékek és ezek érdekes déjà vu érzéssé álltak össze. Az „érdekes” jelző fontos, mert a jelenség hasonló, de a szerepek változtak. A diktatúra idején a kelet-európai egyházak, egy „politikailag inkorrekt” miliőből érkezve annak bizonyos korlátozó befolyással bíró terhét hordozták, szemben a nyugati egyházak totális szabadságával. Ez nem lehetetlenítette el, de megnehezítette a kötetlen dialógust. Most valami hasonlót éreztem, de úgy, hogy a kelet-európai egyházak által képviselt gondolatokra való őszinte és hatékony nyugati válaszokat szinte ellehetetlenítette a Nyugat-Európát uraló, „politikailag korrekt” jelzővel kifejezett, értékrend/ideológia/reflex. Tehát miközben nem vitatom a legőszintébb és teológiailag is megalapozott párbeszédre való szándékot, ez nem tudott kiteljesedni egy felhőtlen, „teológiailag korrekt” párbeszédben. Például olyan kelet-európai felvetések, mint a krisztiánofóbia, vagy a „keresztyén értékek” fogalmi tisztázásának igénye, vagy a migráció jelenségére reflektáló – legalábbis párhuzamos – alternatív reakciók javaslata gyakorlatilag nem válhatott a plenáris diszkusszió tárgyává. A vendéglátó országnak, városnak és egyháznak tett gesztus is helyénvalóan illeszkedhetett volna a programba. Jó szívvel mentem én is a Duna parti emlékműhöz, ahol a „Hideg napok” áldozataira emlékeztünk. Az sem kifogásolható, hogy ott megjelent a „magyar hadsereg” néven nevezése. Ugyanakkor ez így a sebek gyógyulásához – véleményem szerint – kevés, sőt… Mégpedig azért, mert a történelem nem állt meg 1942-ben. 1944–1945-ben ennek megtorlásával folytatódott, ami több tízszeres magyar áldozatot követelt. Erről nem esett szó. A valósághűen, tehát történelmileg is korrekten és így gyógyítóan

szervezett megemlékezés annál is inkább könnyen megtehető lett volna, mert Szerbia és Magyarország törvényhozása és vezető politikusai között már megtörtént nyilvános, megbékítő főhajtás. A fentiek ellenére a Nagygyűlés újabb mérföldkő a CEC/EEK életében, amelyre érdemes odafigyelni. E figyelem jegyében a Szemle megelőző száma foglalkozott Európával, e szám meditációja az egyik legfontosabb témába ad biblikus bepillantást, és bizonyára a következő számok is visszatérnek az Európa jelenét és jövőjét hitünk szerint pozitívan érintő ökumenikus tevékenységre.

BÓNA ZOLTÁN