Absztraktok 2025/03

Hodossy-Takács Előd:
Jeremiás, Ezékiel és a babiloni diaszpóra

A szerző a következő sorokkal mond köszönetet a kutatómunka folytatásának és így e dolgozat megszületésének lehetőségéért. „A tanulmány megszületéséhez kapcsolódó kutatást a Debreceni Református Hittudományi Egyetem kutatásfinanszírozási pályázata tette lehetővé (2025. Pályázat helyszínen végzett kutatómunka folytatásához). Kutatás helyszíne: Jeruzsálem, Izrael, 2025. február.” (a főszerkesztő)

A Kr. e. hatodik század első negyedében fordulatot vett az ókori Izrael története. Jeruzsálem a babiloni hódítók áldozata lett, a város és a templom elpusztult. Ebben az időszakban létrejött a babiloni diaszpóra, viszont Jeruzsálem környékén sem szűnt meg az élet. A tanulmány a vaskori Júda végnapjait és a diaszpóra születését Jeremiás és Ezékiel próféták könyvén keresztül vizsgálja. Írásunk központi kérdése a két csoport közötti kapcsolattartás: milyen kommunikáció zajlott otthon maradók és elhurcoltak között, értesült-e a két csoport a másik területen zajló fontosabb történésekről, és ha igen, hogyan rekonstruálhatjuk ezeket az üzenetváltásokat? Emellett az ítélethirdetés kommunikációs szerepét vizsgáljuk.

The history of ancient Israel took a pivotal turn in the first quarter of the sixth century BC. Jerusalem fell to the Babylonian conquerors, and the city and the temple saw destruction. Life did not cease in the vicinity of Jerusalem, but this was the period of formation of the Babylonian diaspora. The paper examines the final days of Iron Age Judah and the birth of the diaspora through the books of the prophets Jeremiah and Ezekiel. The central question of our essay is the communication between the two groups: what kind of exchanges took place between the deportees and those who remained at home? Were the two groups aware of important events taking place in the other area? If so, how can we reconstruct these interactions? In addition, we examine the communicative role of the proclamation of judgment.

Kustár György:
A nagy lakoma példázatának botránya (Lk 14,15–24)

A nagy lakoma példázata hosszú egyházi hagyomány során kapta meg krisztológiai értelmezését, melyben a vendéglátó Isten vagy Krisztus, aki pazarlóan osztja ajándékait. A parabola azonban az első századi fülek számára valószínűleg zavaró, hiszen a clementia fontos alapelv, azonban nem terjedhet ki mindenkire. A hatalmas joga és lehetősége az alamizsnálkodás, de ebben mértéktartó bölcsességre van szükség – egy előkelőnek mindig tudatában kell legyen saját státuszának, és annak, mit engedhet meg magának. Aki túl bőségesen adakozik, ráadásul a viszonzás reménye nélkül, az esztelennek bizonyul. A példázatbéli gazdag olyanokkal tölti meg a házát, akik nem méltók az adakozásra, sőt, tettével önmagát alacsonyítja le, hiszen vagyonos társai szemében hasonlóvá válik azokhoz, akikkel közösséget vállal: ezzel „szociális öngyilkosságot” követ el – elveszti megbecsültségét. A példázat így nem a bőkezű adományról szól, hanem egy megvetést érdemlő meghívóról; következésképp a példázat kérdése nem az lesz, te adsz-e a szegénynek, hanem az: kell-e neked egy ilyen önmagát megalázó és esztelen Isten?

The parable of the Great Banquet acquired its Christological interpretation over the course of a long ecclesiastical tradition, in which the host is identified as God or Christ, who distributes his gifts with extravagant generosity. For a first-century audience, however, the parable would likely have been disconcerting. Clementia—the virtue of mercy—was a valued principle, but one that could not be extended indiscriminately. The powerful possessed both the right and the means to engage in almsgiving, yet such acts were to be conducted with prudence: an elite individual was expected to remain ever conscious of his own social status and of the limits of what was appropriate. To give excessively—especially without the prospect of reciprocity—was a mark of folly. In the parable, the wealthy man fills his house with guests deemed unworthy of such generosity; in so doing, he diminishes his own standing, effectively committing a form of “social suicide.” The parable, therefore, is not an illustration of noble generosity, but rather a depiction of a host whose actions invite scorn. It ultimately poses not the ethical question of whether one ought to give to the poor, but the theological one: should one accept a God who so recklessly and humiliatingly debases Himself?

Kránitz Mihály:
A vatikáni Keresztény Egységtitkárság hatvanöt éve (1960–2025)

Történelmi tény, hogy az újkori krisztusi egységtörekvések protestáns gyökerekre nyúlnak vissza, méghozzá eredendően nem is teológiai diskurzusokban jelentek meg. Sokkal inkább a (szociál)etikai kritikus jelenségekben látták meg a közös szolgálat lehetőségét és szükségességét: alkoholizmus, prostitúció, nagyvárosi elmagányosodás, fegyveres testületekben, kórházakban, egyetemeken való extra presszió stb. Nem utolsó sorban említendő a misszió ügye, amelynek harmonizálására jött létre az első nagy ökumenikus konferencia Edinburghban 1910-ben. Ehhez képest 50 évet váratott magára a Római Katolikus Egyház intézményes Egységtitkársága, amely aztán intenzív munkával mára ezt az 50 évet „behozta”. Persze a számos ökumenikus szervezet, amelyekben a Vatikán intenzív együttműködésével jelen van, de tagként nem, jelez egyfajta orvosolandó párhuzamosságot. Mindazonáltal a közeledés nyilvánvaló, amelyet az alábbiakban a jeles/neves titkárságvezetők munkáján keresztül mutatok be.

It is a fact that the modern affort for Christian unity is rooted in Protestant ground. It has been taking place more in social-ethical cooperation for helping endangered people in alcoholism, prostitution, metropolitan loneliness and extra spiritual pressure in armed forces, hospitals and universities, than in theological discourses. Of course we have to particularly mention the issue of mission. To harmonise the oversees missionary activity the World Missionary Conference had been organized in Edinburhg, in 1910. Afterwards several Ecumenical organisations and institutions came into existence including the Word Council of Churches. The Secreteriat for Christian Unity in the Roman Catholic Church was established in 1960. By now, during this 65 years behind us the Secretariat (nowadays Dicastery) has become an active partner in many Ecumenical organisations – although – without full membership. Nevertheless the intensification of the promising cooperation among them is obvious. This collaboration is presented below by description of the blessed services of the prominent leaders.

Gyurkó Donát Sámuel:

Felhatalmazó vezetés és részvétel a tanítványságban
Egy felekezetközi részvételi akciókutatás tapasztalatai

Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a részvételi akciókutatás gondolata, a szándékos tanítványság és a tanítványi kiscsoportok koncepciója egymásra talált egy doktori kutatás keretein belül, amelynek tapasztalataiból, a felhatalmazó vezetői magatartásra következtethetünk. A teológiai reflexió és az empirikus kutatás kombinációja a felekezetközi kontextusban végzett részvételi akciókutatással hatékonyan átültethető a gyakorlatba, ezáltal segítve a keresztény gyülekezeteket abban, hogy a változó világban releváns és eleven krisztusi vezetésre és tanítványságra törekedjenek. A felhatalmazó vezetés fogalma kulcsfogalom a modern társadalomtudományokban és a tanítványság területén. Ebben a tanulmányban a "Közösség ereje" részvételi akciókutató csoport tapasztalatai alapján a felhatalmazó vezetés gyakorlati aspektusait szeretnénk vizsgálni a tanítványság területén, különös tekintettel a vezetői magatartásra.

At the Lutheran Theological University of Budapest, the idea of participatory action research, intentional discipleship, and small groups of disciples converged in a doctoral research project, the experiences of which allow us to draw conclusions about empowering leadership. The combination of theological reflection and empirical research with participatory action research in an interdenominational context can be effectively translated into practice, thereby helping Christian congregations to strive for relevant and vibrant ways of Christian discipleship and a fresh attitude of leadership in a changing world. The concept of empowering leadership is key in modern social sciences and also in the field of discipleship. In this study, based on the experiences of the participatory action research group "Banding together" we want to look at the practical aspects of empowering leadership in the field of discipleship, with a special focus on leadership behavior.

Petró László:
Az alkalmazott teológia

Ez a tanulmány az alkalmazott teológiát, mint akadémiai tudományt szeretné bemutatni. A teológiai tudomány ezen területe próbál összhangot teremteni a rendszeres és a gyakorlati teológia között. Az alkalmazott teológia az egyház dogmáit próbálja érthetővé tenni korunk világa számára és ezáltal segíti az egyházat a mindennapok kihívásainak való megfelelésben. Az alkalmazott teológia ezért fontos része a teológiai tudományoknak, ugyanis megmutatja, hogyan tud az egyház egyszerre hűséges lenni a tanításához, ugyanakkor aktuális is maradni a világ számára.

This servey introduces the academical issue of applied theology. This field of theological science tries to make harmony between the sysytematic and practical theology. The applied theology tries to make the church dogmas understandable for nowadays and helps the church to go through the everydays challenges. Applied theology is an important field of thelogical sciences because it shows the way how can the church be faithful for its teaches and actual for living world.

JÖVŐ JELEN 

Dániel és Jelenések könyve kép- és szimbólumvilágának mai üzenete a művészetek nyelvén

Az alábbi pályázat folyóiratunk tavalyi 2. számának 123. oldalán jelent meg először, majd újra a tavalyi 4. szám 242. oldalán azért, mert a kiírók - további pályázókat remélve - a pályázati határidőt 2025 Húsvétjáig meghosszabbítják.

Tehát a kiírás dátumai nyilván tolódnak, aminek a lényege az, hogy a pályázat beadásának új határideje: 2025 Húsvétja, tehát 2025. április 21.

A további határidők pedig a következők:

A helyezettek értesítése: 2025. szeptember 30.
Az első kiállítás időpontja: 2026. január 1.
A kiállítások pontos kezdési időpontja és helyszíne 2025 novemberében kerül publikálásra a kiíró Facebook- és weboldalain.

Dr. Bóna Zoltán, főszerkesztő

A felhívás itt olvasható: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (pdf)

A főszerkesztő jegyzete 2024/01

Repertórium készül: 2017–2023

Felgyorsultan változó világunkban, önmagában is nagy dolog, ha valami túléli a megszüntetés és változtatás korszakát és annak nem kis lendületét. Főszerkesztőként talán nem szerénytelenül hiszem, hogy a Theologiai Szemle zökkenőmentes megjelenése – papíron való terjesztése különösen is – azzal indokolja túlélését, hogy életszerű. A teológia örök tudományát az újabb és újabb felfedezések, felismerések frissességével szemlézi és adja tovább. Ennek eredményeként gondolhatunk vissza az elmúlt hat esztendőre is, amely időszak repertóriumának első lapjain köszöntöm a kutatókat, e helyt pedig e lapszám olvasóit. Hasonlóképpen a szerzőket, továbbá minden érdeklődőt, aki ilyen vagy olyan rendszerességgel kapcsolatba kerül az immáron 99 esztendős Theologiai Szemlével.
A szerkesztőség ebben az intervallumban is megszerkesztette évente a négy lapszámot, sikerrel szervezte az évenkénti egy belföldi, egy külföldi konferenciáját. Legutóbb Pozsonyban a Liszt Intézetben, számos civil szer vezet bevonásával vizsgálta a migrációnak, a kisebbségi sorsnak és a békes ségnek bibliai aspektusát. Mint talán ismeretes, a lapgazda Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is immáron civil szervezetként folytatja tevékenységét. Ami önmagában is inspirálja szerkesztőségünket arra, hogy a Szemle – a korábbi hagyományát még intenzívebben gyakorolva – ne csak a teológusok „elefántcsonttornya” legyen. Ne csak a teológusok kérdéseivel szembesüljön, már csak azért se, mert végső soron minden kérdésnek van teológiai aspektusa, sőt sokan úgy véljük, hogy minden immanens kérdésre a végső válasz transzcendens.
Örvendetes tényként ismétlem és újdonságként jelzem, hogy folyóiratunk immáron digitálisan elérhető a lapgazda MEÖT honlapján és az Arcanumnál is. A nóvum pedig az, hogy az MTA Könyvtár és Információs Központ éppen ezekben a napokban digitalizálja a Szemlét, persze úgy, ahogy azt a másik két forrás is teszi: az utolsó néhány évfolyamot visszatartva.
A digitalizált anyag azonban akkor lesz igazán kutatható forrássá, ha annak tartalmára és szerzői sorára tekintettel naprakész repertórium áll a rendelkezésünkre. Ennek jegyében említjük hálával azt a tényt, hogy a repertóriumok 1925–2017-ig digitálisan elérhetőek, 2023 végéig pedig hamarosan elérhetők lesznek. E munkát bizonyos szakaszolással és nem folyamatosan végeztük, végezzük, mint Isten „evangélium szerint reformált egyházának szolgái” az Ő dicsőségére, népének javára, s nem utolsó sorban a szent – és olykor profán – tudományok ápolására.
A Theologiai Szemle – mint a mai napig egyetlen magyar nyelvű ökumenikus szakfolyóirat –, ebben a szolgálatban áll. Továbbá ennek felelősségével, örömével és méltóságával készül alapításának 100 éves évfordulójára és nyilván az Úr kegyelmét kérve így kész a munka folytatására.

Bóna Zoltán

A főszerkesztő jegyzete 2024/02

A való és a kellő feszültsége

a teremtésben még egyáltalán nem, de a bűnbeesés óta fájdalmasan jelentkezik életünkben. Földi világunkban ez a feszültség törvényszerű, mert a teremtett jóságunk – hiányában is – érvényes, bűnös voltunk pedig akkor is hatékony, ha bűnbánattal és bűnbocsánatban élünk. A valóságunk teremtett jóságunk nyomait, valamint a megigazulásunk aktuális állapotát magán viseli. Az életminőségünk így azon múlik, hogy a való és a kellő milyen arányban vannak egymással.

Nem fair a gyarlóságba fordult való világtól a kellő tökéletességét elvárni, de öngyilkosság a „mindig van lejjebb” valóságába súrlódás mentesen nem csak belenyugodni, hanem bele is rendezkedni.

Emberből vagyunk, amit leginkább akkor mondunk, amikor az elvárás/kellő lécét nagyon határozottan leverjük. Mindazonáltal az emberi minőségünknek – hívő és hitetlen esetében egyaránt – legalább a szándék szintjén emelkedni kellene már csak azért is, hogy a valóságbanlegalább stagnálni tudjon. A „mindig van lejjebb” bölcsen fájdalmas és fájdalmasan bölcs megállapítás a morális és spirituális/teológiai allegória szerint is az ördög, a gonosz felé, vagy legalábbis az ördög, a gonosz világa felé irányít.

Vörösmarty Mihály a Fóti dal című versben így ír:

„Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon
gyáva földön
A göröngy.”

Rudolf Otto vallásfenomenológiailag, Paul Tillich pedig teológiailag beszél a vallásnak arról a funkciójáról, hogy az ember a Transzcendens / a Szent bűvöletébe kerülhet és ezáltal önmagát is meghaladhatja.

Gyakorlatilag ez adja a pozitív dinamikáját a mulandó életünkön belül is a morális és kulturális növekedésnek, más szóval általában a kellő felé való elmozdulásnak. Ezzel szemben van az a nem kizárólagos, de nagyon domináns, statikus, belenyugvó mentalitás a valóságba, az élet egyéni és közösségi területén egyaránt, ami az élet minőségét nem inspirálja, hanem degradálja.
A mögöttünk lévő fél év jeles napjain, azt az üzenetet is vehettük, hogy a Szentháromság Isten a maga dinamikus, megtestesülő, önfeláldozó, halált legyőző, bennünk és közöttünk lakozó szeretetteljes dinamikájával a gyarló valónkból az örök kellőbe emel bennünket. Ennek lehetőségéről, irányultságáról és áldásáról az időben se mondjunk le.

Bóna Zoltán

A főszerkesztő jegyzete 2024/03

Fair play az Olimpián?!

Talán még vannak olyanok, akiknek az olimpiai játékokról a fizikai és szellemi erő megméretése, a fair play megélése, a népek megbékélése és békessége, továbbá hasonló, egyetemesen pozitív tett és gondolat jut eszébe. Ezt a quasi ideologizált emlékezetet nyilván már régen tépázzák a korrupciós, doppingos csalások, a politikai manipulációk, bojkottok, el egészen a véres terrortámadásig. Sokaknak már csak az a kérdése, hogy vannak-e még illúzióink vagy van-e még lejjebb?

Remélhetjük-e, hogy a párizsinál nincs lejjebb, ahol sok szakterület veheti elő hosszú panaszlistáját, amelyek közül azonban még mindig kiemelkedik a keresztyénség megsértése, gúnyolása, a biblikus elvek provokálása. „Megmondó kultúrkörök” fogják megmondani, hogy a megnyitó mennyiben volt sértő a keresztyén hívők számára. Véleményük biztos enyhébb lesz, mint egy átlagos hívő idevonatkozó érzése. Ennél többet itt nem is érdemes szólni. Arról sem lehet sokat mondani, csak értetlenül széttárni a karunkat, hogy miért baj az, ha valakinek a szörfjét a Megváltó Krisztus szobor mása díszíti. És annak megítélése sincs a kompetenciánk sorában, hogy hogyan lehet nő az, akiről korábbi szakfórumok megállapították, hogy nem az. Persze ebből nem az következik, hogy ne sportoljon, de az talán igen, hogy azok ellen vívjon, akik hasonló genetikai és nemi jellemzőkkel bírnak. E három téma okán sajnos ki kell mondanunk, hogy „a progresszivizmus itt tart”.

Viszont azt a kérdést nem kerülhetjük el, hogy mi krisztusiak hol tartunk?! A provokáció, a támadás, a gúny magas hőfokon jelent meg a párizsi Olimpián. A partikuláris jogának harsogása legyőzte az egyetemes szelíd hangokat. De hol van a mi hangunk? Persze van visszhang: sok-sok fórum, sok-sok tekintélyes közösség, keresztyén egyházi vezetők, méltóságok és grémiumok hangot adtak nemtetszésüknek, kezdve a Francia Püspöki Konferenciától – felteszem világszerte – sok-sok kicsiny templomi prédikációig. A Vatikán „szomorú”, „elítél” és „panaszkodik” az eset miatt. A pápa „kölcsönös megbecsülésért és békéért” imádkozik. A protestáns és ortodox Egyházak Világtanácsa talán egy kicsit erősebben „magyarázatot követel” a szervezőktől. És bizonyára sokan névtelenül emelték föl a hangjukat és még többen egy hangot sem hallattak ezügyben. De még mindig ott a kérdés, hogy a krisztusi világszervezetek, egyházvezetők, általában a keresztyének eléggé fölháborodtunk-e mindezen? Vagy azt tesszük, mint Arany János, amikor a hetyke kocsis úgy hajt, hogy őt sárral lefröcsköli: „Nem pöröltem, – / Félreálltam, letöröltem.”?!

Az említett keresztyén reakcióink igazán igazodnak Jézus szavához, amikor ezt mondja: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!”??? Nekünk, Krisztus népének a válasza – csak az Olimpiával összefüggő provokációkkal szemben – arányos és összhangban van a Tőle kapott küldetéssel???

Bóna Zoltán