Baptista megközelítés. Írta: Lőrik Levente (baptista lelkipásztor)
Hitünk szerint a bűnbánat mint Isten Lelkének ajándéka mind az egyház létének, mind az egyes hívők életének fontos és megkerülhetetlen jellemzője. A bűnbánat szükségességét egyfelől a bűn valósága1 indokolja, másfelől Isten szentsége2 teszi elengedhetetlenné.
Valljuk, hogy a bűnbánat végső célja a bűn és a bűnös utak elhagyása. Ez pedig valóságosan akkor megy végbe, ha az ember szíve megváltozik: a bűn cselekvése megszűnik, mert Krisztus kegyelme az ember életébe beáradt. Az így felfogott bűnbánat olyan út, melyen a Szentlélek által az ember először a bűn felismerésére jut el3 , aztán a vétek miatti megszomorodásra4 , a bűn megvallására5 és megutálására6 , hogy végül a bűn elhagyása is megtörténjék a Jézus Krisztushoz való teljes odafordulásban7.
Amint a fentiek mutatják, meggyőződésünk szerint a bűnbánat a hit mellett a megtérés szerves része, s ezért a Krisztus-követő élet kezdetét is jelzik egyszersmind a megtéréskor. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartjuk, hogy bár a keresztségben/bemerítésben kifejeződik az, hogy meghaltunk Krisztussal a bűnnek8, vagyis a bűnnek mint hatalomnak a szolgasága alól felszabadultunk, ez nem jelenti a bűn elleni küzdelem végét a hívő életében. A régi protestáns kitételt elfogadva, miszerint attól, hogy meghaltunk a bűnnek, a bűn még nem halt meg bennünk, valljuk, hogy „a keresztyének elhívása élethosszon át tartó megtérésre és a bűntől történő újbóli és újbóli elfordulásra szól. Az Isten előtti megtérés és megszomorodás lelkülete […] az Istenhez való közelség és az igazi érettség” 9 jele.
A hívő élet egészére vonatkozó eme meggyőződésünk mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy mind az úrvacsorára, mind az ünnepekre való felkészülés során szükséges az Úr előtti megállás, a személyes elcsendesedés és önvizsgálat10, melynek része az Ige és a Szentlélek világosságában tartott bűnbánat is.
Az egyéni hívő élet mellett a bűnbánat a krisztusi közösség, azaz az egyház életében is kiemelten nagy ajándéka Istennek. Megmutatkozik ez a bűnbánat fontosságának szüntelen prédikálásában11, hiszen a gyülekezet minden egyes istentiszteleten a Szent Isten jelenlétébe lép aLélek által, és abban is, hogy Krisztus egyháza éppen Urához tartozása miatt kész minden korban önvizsgálatot és a Lélek felügyelete mellett őszinte bűnbánatot tartani. Hitbeli látásunk szerint Isten népe története azt tanítja, hogy korfordulókon, illetve korszakhatárokhoz érve különösen is fontos a „vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz” jegyében eljárnunk12, s az Ige szavának engedelmeskednünk. Emellett a helyi gyülekezetek életében lehetnek olyan időszakok, amikor közös böjttel és elcsendesedéssel keresik Uruk akaratát és vezetését, s ennek része a közösség – és tagjai – bűnei fölötti megszomorodás, őszinte bűnbánat is.
1 Préd 7,20; Róm 3,10–12.23
2 1Sám 6,20; Zsolt 5,5–6
3 Zsolt 51,3–6
4 Zsolt 38,19; 2Kor 7,9–10
5 Zsolt 32,5
6 Ez 20,43
7 ApCs 26,20; 1Jn 1,9
8 Róm 6,6.11
9 Bruce Milne, A megismert igazság: a keresztyén hit kézikönyve. Budapest: Baptista Kiadó, 2014, 316.
10 1Kor 11,28; Zsolt 139,23–24
11 Vö. Baptist Confession of Faith, London, 1689, 15. hitcikkely 5. bekezdés.
12 Vö. Jsir 3,40.
