Evangélikus megközelítés. Írta: Dr. László Virgil (teológiai tanszékvezető)

Amikor Luther Márton megfogalmazta a reformációt kirobbantó híres 95 tételét a búcsúcédulák árusítása kapcsán, akkor nagyon helyesen érzékelte, hogy a lényegi probléma a bűnbánat helyes értelmezésében gyökerezik. Éppen ezért rögtön az első négy tételben ezt a kérdést ragadja üstökön:

„1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: „Térjetek meg” azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).

2. Ezt az az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik.

3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.

4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.”

Később a reformátor társ, Melanchthon, az Ágostai Hitvallás XII. cikkelyében ilyen formán határozta meg a bűnbánat evangélikus értelmezését: „A bűnbánat pedig helyes értelemben e két részből áll: az egyik a töredelem, vagyis az a rettegés, amelyet a bűn megismerése kelt a lelkiismeretben; a másik pedig a hit, amely az evangéliumból vagy feloldozásból fakad, és Krisztusért hiszi a bűnök bocsánatát, megvigasztalja a lelkiismeretet és megszabadítja a rettegésektől. Ezután jó cselekedeteknek kell következniük, amelyek a bűnbánat gyümölcsei.”

A bűnbánat kifejezésének bevett módja a gyónás. Ennek többféle formája lehetséges. A legalapvetőbb az, ami Isten előtt történik imádságban, amikor önmagunkban gyónunk és kérünk bocsánatot Istentől. Ez történik a Miatyánk jól ismert kérésében is: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” (Mt 6,12) A másik az, amikor azon felebarátunk előtt gyónunk nyíltan, aki ellen vétkeztünk, és kérjük a bocsánatát, mielőtt ezzel Istenhez fordulnánk. (Mt 5,24) Lehetséges titkos, avagy magángyónás is, amikor keresztény testvérünk, például a lelkész előtt négyszemközt megvalljuk mindazt, ami különösen terhel bennünket. Ilyenkor Isten igéje, azaz a Krisztustól kapott mandátum alapján (kulcsok hatalma) ő feloldoz minket bűneinkből. Ennek egy további formája az úgynevezett közgyónás, amelyre az istentiszteleti liturgia keretében kerül sor. Ilyenkor az ünneplő gyülekezet tagjai a lelkész által feltett gyónási kérdésekre adott feleleteik után közösen vallják meg vétkeiket bűnvalló imádságban és fogadják a lelkésztől a feloldozást. Az evangélikus liturgia gyónási kérdései a következők:

„Testvérem az Úrban!
Vallod-e magadat bűnösnek, és ezért kárhozatra méltónak?
GYÜLEKEZET: Vallom.
Bánod-e igazán bűneidet?
GYÜLEKEZET: Bánom.
Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened?
GYÜLEKEZET: Megbocsátottam.
Igyekezel-e ezután Isten akarata szerint élni?
GYÜLEKEZET: Igyekezem.
Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek?
GYÜLEKEZET: Hiszem.
Legyen néktek a ti hitetek szerint!”

Ezt követően a gyülekezet tagjai a következő közös imádságban vallják meg bűneiket Istennek: „Vallom előtted, szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened és embertársaim ellen gondolattal, szóval és cselekedettel. Sok jót elmulasztottam, sok rosszat elkövettem. Nem vagyok méltó kegyelmedre, méltó vagyok ítéletedre. Hozzád fordulok mégis: nincs más reménységem. Szent Fiadért, az Úr Jézus

Krisztusért kérlek: légy hozzám irgalmas és bocsásd meg bűnömet. Ámen.”