Pünkösdi megközelítés. Írta: Benedek Zsolt (pünkösdi lelkész)

Napjainkban talán egyre kevésbé értelmezhető kifejezés a bűnbánat. A társadalom általános képe a bűnről nagyban eltér mindattól, amit a Szentírás állít elénk. Mára az individuum önmaga határozza meg, mit tart bűnnek, rossznak, helytelennek, és mindenki mástól elvárja ezzel kapcsolatban a toleranciát.

A bűnbánat előzménye a bűn, amely kivétel nélkül minden embert megfertőz (Róm 3,23). A bűneinket elsősorban Isten ellen követjük el, még akkor is, ha emberek ellen vétkezünk. A bűn következménye a kárhozat, azonban Isten a bűnbánó embernek kegyelmet ad az Úr Jézus Krisztusban (Róm 6,23). A bűnbánat tehát nélkülözhetetlen az üdvösség szempontjából.

A Magyar Pünkösdi Egyház hitvallása szerint a Szentlélek munkája által ismerjük föl elveszett, bűnös állapotunkat (Jn 16,8–11). A felismerést követően már személyes felelősségünk a helyes bűnbánat gyakorlása, akár emberek ellen, akár Isten ellen vétettünk.

A bűnösség érzése és a szabadulás utáni vágy nem azonos a bűnbánattal. Megannyi ember küzd bűntudattal, ostorozza magát elkövetett hibái, vétkei miatt akár nyilvánosan, akár csak bensőjében. Talán az egyik legszemléletesebb példája ennek Iskáriótes Júdás, aki az Úr Jézus árulója volt. Árulását követően, miután látta, hogy Mesterét elítélték, megbánta tettét, amit meg is vallott a nép vezetői előtt, ez azonban nem a helyes bűnbánat volt, csupán bánkódás cselekedetének helytelensége miatt.

A helyes bűnbánat magában foglalja a következőket:

• Felismerés: amikor ráébredünk, tetteink, szavaink, gondolataink, életmódunk, felfogásunk helytelen, bűnös voltára. Sir Winston Churchill mondása: „Az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik, és tovább megy.” Lényeges, hogy felismerésünknek eredménye, következménye legyen.

• Megbánás: Bár Edith Piaf francia énekesnő arról énekelt: „Nem, nem bánok semmit” (Non, je ne regrette rien), a megbánásban nemcsak tudomásul vesszük, hogy vétkeztünk, hanem bánkódunk az okozott kár és önmagunk bűnös volta miatt. Az önmarcangolás azonban felemészthet, ha nem haladunk tovább a bűnbánat útján.

• Megvallás: Bűneinkkel való szembenézés része, hogy nem hallgatjuk, nem titkoljuk el vétkeinket Isten elől, aki ugyan mindent tud, ezzel együtt számít alázatunkra, hogy töredelmes szívvel föltárjuk előtte és – akár – embertársaink előtt is bűneinket. Ez az Istentől érkező bűnbocsánat előfeltétele (Zsolt 32,5; 1Jn 1,9).

• Bocsánatkérés: Az egyik legnehezebb eleme a bűnbánatnak, mivel még ilyenkor is hajlamosak vagyunk a megbántott fél felelősségét hangsúlyozni, amikor ekképpen szólunk: „kérlek, bocsáss meg”. Helyesebb, ha a személyes bocsánatkérésünket fogalmazzuk meg, amikor a sértett, megbántott szemébe nézve kimondjuk: „bocsánatot kérek tőled.”

• Elfordulás: A bűnbánat egyik legfontosabb célkitűzése, hogy többé nem akarom ugyanezt vagy valami hasonlót elkövetni, ezért tudatosan elfordulok a bűnbe vezető élet- és gondolkodásmódtól. Ahogy Péter apostol fogalmazott: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg (jelentése: megfordul, visszafordul [a szerk.]), hogy eltöröltessenek a ti bűneitek” (Apcsel 3,19).

• Odafordulás: Logikus, hogy ha valamitől, valakitől elfordulunk, akkor valami vagy valaki más felé fordulunk. A bűnbánat lényeges pillanata, hogy a bűntől való elfordulás egyben Istenhez történő odafordulás legyen, hiszen ő az, aki bűnbánatunkra bűnbocsánattal tud felelni, mégpedig úgy, hogy ő is felénk fordul (Zak 1,3).

• Jóvátétel: A bűnbánat eredményességéről tanúskodik, amikor megérik bennünk az elkövetett és megbánt bűnök okozta károk eltökélt helyrehozási szándéka is. Elképzelhető, hogy ez nem minden esetben lehetséges, azonban a készség rendkívüli kreativitással tud felvértezni a véghezvitel megvalósításában.

Az Úr Jézus Krisztus értünk vállalt kereszthalála által megteremtette a lehetőséget minden ember számára, hogy éljen a helyes bűnbánat eredményeként felkínált kegyelemmel, és így az üdvösség útjára térjen.